Mivel büntetnéd gyermeked ha megbukik? (beszélgetés)

1. osztályban még (majdnem) minden kislány királylány akar lenni! Láááátod... a nevelés csődje! :oDDDD

Nekem az emlékezetes, amikor 7. osztály év elején még újságírónak készült a lányom, aztán közölte, hogy mégsem, mert őt nagyon nem érdekli, hogy a Molnár Anikónak mekkora pattanás nőtt a fenekén.

8. osztályban megkérdeztem, hogy áll a színészettel (én 8. osztályban még színésznőnek készültem) ... hááát elég lesújtóan nézett rám, hogy CSAK annyit bírok kinézni belőle. Most pedig már egészen nagyratörő terveket dédelget. 16 évesen középfokú angol nyelvvizsgával, 2. éve rohamléptekkel tanulja a franciát, és már elég jól pötyög hindiül is. ... szóval előtte a világ, és ebben meg is erősítem nap mint nap. :o))

Kis dolgokban így vagyok ezzel: pl. nem vagyok hajlandó a tolltartóját rendben tartani stb.

De az biztos,h a bukáshoz hosszú út vezet, a szülőnek már előbb észbe kell kapnia!

... nah, MI nevelünk hasonlóan gyereket! :o)))

Én se büntetek... nem érdekel soha, hogy ki volt a bűnös, és miben... előre nézek, megoldást, más utat keresek, hogy OK legyen. :o) Nincs stressz, nincs görcs a jegyek miatt... nincs visszamutogatás, hogy azért, mert... és ha bezzeg többet, jobbat... előre nézünk, mit kell másképp csinálni... és ezt közösen.... mert egy a célunk! :o))

Egyetértek Bíborkával azért meg lehet előzni a bukást egy kis odafigyeléssel.

Nem 1db jegyből szokták lezárni a gyerekeket általában van lehetőség javítani.

Van szülőértekezlet ahol lehet tájékozódni a jegyekről.

És még szép, hogy tudunk önkritikát gyakorolni :-)

Igen hála az égnek nincs rá garancia, hogy a gyerekek teljesen olyanok lesznek, mint a szülők. Az én kislányom is lelkesen tanul még, de még csak elsős. Én csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy van amikor a szülő abban hibázik, hogy nem büntet.

Egy bukás valószínűleg többtényezős: szülő, gyerek, iskola stb.

Büntetni? Nem. okokat keresnék és megoldásokat. Én a szeretet hatalmában hiszek. Pedig higgyétek el, igen nehéz, mert az én fiam is szétszórt, rendetlen, nem írja fel,h mi a lecke v. csak egy részét írja fel, így állandóan hallgatok,h nincs leckéje, nincs felszerelése stb. Néha elgondolkodom, lehet,h rosszul csinálom... de nem olyan könnyű dolog sztem: ugyanúgy neveltem/nevelem mindkét gyerekem és az egyik szinte mindenben kitűnő, kiemelkedő a másik meg ilyen... vannak dolgok, amik mélyebben gyökereznek...

.... nos, azééé' gyerekként teljesen hasonlóak voltunk. :o)) ... mondjuk annyi, hogy engem rendesen el is kalapáltak az ilyen dolgaimért, mert amikor mentem az iskola mellé az iskola helyett. :o))

Az én gyerekeimnek ez elképzelhetetlen lenne... erkölcsileg magasan a gyerekkori saját magam fölött állnak. Időnként még csodálkozom is, hogy hogyan érdemeltem meg őket! :O))

Szia :-) Igen nem vagyunk egyformák, de így szép az élet :-) Én a magam példájából tudok kiindulni, és ha a lányom tőlem származik, akkor bizony jutott a génjeimből neki. Tanulás szempontjából remélem az édesapja kötelességtudását örökölte.

Szóval én ritka lusta, trehány, gonosz kis emberke voltam. Simán átvertem a palánkon az édesanyámat, aki, mint írtam már feltétel nélkül szeretett és végtelenül megbízott bennem. És hiába nézegette az ellenőrzőmet, mert csupa ötöst és négyest látott benne. (Az egyeseket remekül ki tudtam javítani 4-re, a ketteseket 5-re, ja és a javítani úgy értettem, hogy átírtam :-) ) És soha nem buktam le, se a tanárok előtt, sem az anyukám előtt, egész addig míg az év végi szülőértekezleten közölték anyuval, hogy meg fogok bukni németből. Szegény csak lesett és elkérte az osztálynaplót, akkor döbbent rá a szomorú igazságra. És még akkor sem lettem megbüntetve, csak megértve és szeretve. És én a saját példámból kiindulva mondom, hogy néha igenis szükség van a drákói szigorra. Például azt is vallom, hogy néha egy kiadós elfenekelés is ráfér a gyerekekre. Legalábbis az enyémre ráfért egyszer-kétszer.

Újra és újra elolvasom, amit írtál. Huh, és nekem olyan furi. ... ami nem jelenti azt, hogy nem igaz, és nem jó a gondolkodásod, csak én annyira másképp működöm. Valószínű ezért nem lesz orvos és ügyvéd a gyerekem. :o))

Például a követelményrendszer... nekem pl. ilyen meg se fordult a fejemben. :o) Tudod, én mindig azt mondtam, első osztályos koruk óta, hogy amíg azt látom, hogy beleteszik a munkát, addig nem érdekelnek a jegyeik, mert a folyamatos szorgalmas munkának egyszer meg lesz az eredménye... ha nem iskoláskorban, hát majd felnőttkorban. ... és nem, egyáltalán nem büntetek... volt, hogy muszáj volt, de ilyen a tizenévek alatt mindegyiknél előfordult vagy kétszer. :o) Nem is jutalmazok... egyszerűen velük örülök, ha sikerül valami... és együtt szomorkodunk, ha nem jön össze. ... és olyankor csak bíztatom őket, hogy sikerülni fog, mert szíve mélyén minden gyerek azt akarja, hogy sikerüljön... és jó legyen. :o)

Szóval, én nem a következetes anyuka vagyok... illetve amikor azt kérték rajtam számon, hogy következetes vagyok-e, akkor mindig közöltem, hogy iiiiiiigen, következetesen imádom őket! :o))) Amúgy pedig lehet nálam hibázni, lehet rosszul teljesíteni, lehet morcosnak lenni... mindig lehetőséget adok az újrakezdésre, a tiszta lappal indulásra. :o))

Hja, és nem feltétlenül jó, amit csinálok... csak azért írtam le, mert mi ketten szerintem teljesen eltérően nevelünk gyereket. :o)) ... ettől még mindegyikünké tökéletes és csodás gyerek! :o))

Biztos igazad van! ... kinek mi vált be.

A középiskolás gyerekem mellett nem ülök ott, mert önállóan, gyönyörűen teszi a dolgát.

A kisebbnek viszont szüksége van rám... és ezt fel kellett, hogy ismerjem. Tökmindegy, hogy azért, mert lusta... vagy azért, mert nehezebben tanul... vagy bármiért.

Egyszer bedurcázott nekem tanulás közben, mondtam, hogy álljon fel, és vonuljon a szobájába. ... Fél óra múlva jött könnyes szemmel, hogy bocsánat... és szeretné, ha folytatnánk. Tisztában van vele, hogy én teszek szívességet neki, hogy tanulok vele nap mint nap... és nem ő nekem. ... egy biztos, amíg szüksége van rám, addig tanulok vele... :o)