Mit tegyek, hogy ne zárkózzon be ennyire a kislányom? (tudásbázis)

OFF:Nem akadok trollkodni,de akárhányszor írsz a verekedős lányról mindig a Norbit c.filmből a gyerek Rasputia jut eszembe.Bocsiii!! :D

[link]

Beszélgettem vele. Kérdeztem, miért nem játszik a többiekkel.

Van egy barátnője, akit szeret, de a verekedős kislány gyakran elzavarja és nem engedi őket együtt játszani. Meg annyit mondott, hogy ő mindig csak velem szeretne lenni. Aludni sem akar bent, de sajnos kötelező :(

Így pár napja inkább elhozom ebéd után és 6-ig itt van velem a munkahelyemen. Hoztam be társas játékot, memóriakártyát, van itt egy laptopja is. Most éppen vicces videókat néz. Néha rajzolunk.

Tegnap vettem neki egy trambulint a szobájába. Egész este vidáman ugrált. Jó a kedve... ha velem van

Persze, jo hogy figyelnek ra az ovonok meg az anyuka is, de mivel otthon kiegyensulyozott es vidam, nezzuk el neki hogy nincs kedve kockafeju kiralylanyokat vesni a papirra a tobbi gyerekkel. :)

En az elso ket evben enni sem voltam hajlando. Este anyamnak odaadtak a pakkot, az utca felenel mar nyomtam be a virslit. Ennyire ruhelltem. Nekem pont az lett volna jo, ha otthon maradhatok, es csak a kotelezo nagycsoportba kell jarjak.

A sulit viszont szerettem. De nagy tarsasagi eletem most sincs.

Ne is mondd.... azok a béna körjátékok, meg a farsangok, meg a fektetés... grr... utáltam. De még általánosban is. Mindig is belül éltem jobban, az otthon és a játék felnőttekkel volt a minden, a többi nem érdekelt. Én pl. osztálykirándulásokra se jártam.

Van annak jele, ha komolyabbra fordul a dolog, nekem a leírás alapján ez még bőven nem az.

En is pont ezt irtam, hogy a mai vilagban ha valaki zarkozottabb/vagy ilyen periodusa van akkor mar azonnal szakemberhez kell vinni, mert mi az hogy egy ovodas nem jatszik a tobbiekkel???

En sem jatszottam evekig, jol elvoltam magamban. Egesz korai emlekeim vannak arrol, mennyire farasztonak es erthetetlennek tartottam a Tundike rinyalasat hogy "kakilni kell" vagy hogy miert kell nekem delutan mindenaron aludni es farsangkor korbe tancolni egy rameroltett katica jelmezben. :D

Ez a kislany sok mindenen keresztulment, kell ido meg megemeszti.

Én hagynám még. Ha elviszed valahova, úgy érzi majd tényleg baj van vele. Holott lehet, hogy egyszerűen csak fejlettebb az érzelmi világa, ezért nem találja a hangot a korosztályával.

Nem kell mindenkinek egyforma érdeklődésű, habitusú embernek lennie.

Így is elég dolog történt szegénykével, adj neki időt. Ha depis lenne, otthon is az lenne. Te ismered őt a legjobban, úgyis észreveszed, ha túlmegy a dolog egy szinten.

Az ovit meg nem mindenki szereti, ez van. Én is utáltam. Sok bárgyú játék, ellenszenves gyerekek, fura környezet... alig vártam, hogy vége legyen.

Ami veletek történt, egy lónak is sok.

Normális, hogy most "nem normálisan" viselkedik. Szóval érted :-). Reagál, és ez jó. A "gyászhoz" idő kell, a gyerekeknek sok és jó megküzdési stratégiája van.

Sokan sok jót írtak, de nektek egy jó szakember kell, és az ő tanácsait kell követni, ő látja igazán a helyzeteteket, kívülállók csak ugatni tudnak, a kísérletezést meg nem javaslom..

A durva kislányról meg csak annyit, hogy azért óvatosan.

Voltam én a bot mindkét végén, harapott is gyerekem, és volt, hogy az enyém (nem ugyanaz) jött haza összeharapva. Én csak annyit mondtam az összeharapottnak, hogy barátkozz össze azzal a kisfiúval, és játszál vele, hátha éppen az hiányzik neki. Aki harapott, vele meg megpróbáltunk sok mindent, de nehogy valaki azt higgye, hogy ahhoz, hogy egy kisgyerek harapjon, a szüleinek valami eszelős nagy dolgot kell elkövetnie. Van olyan kisgyerek, aki így reagál mondjuk a szeparációs stresszre, valamelyik meg magába húzódik. Az se kellemes, amikor kígyót békát kiabálnak rád, mert éppen neked a harapósat dobta a gép, és neked ugyanúgy el kell menni reggel dolgozni, és mindenki a te egy évesedet utálja. Persze, hogy mindent megpróbálsz, hogy ne harapjon, hogy megnyugodjon, de ez egyrészt nem fél perc, hanem hónapok, másrészt a hőzöngő szülők még pont rátesznek egy lapáttal, harmadrészt pedig azt, hogy ne történjen nagyobb sérülés, azt én a bölcsi falain belül ha belehalok se tudom megakadályozni, azt csak az a felnőtt tudja, aki ott van. Ez igaz az ovira is. Pár hónapon belül egyébként a minket harapó kisfiú is, és az enyém is nyom nélkül elhagyta a harapást. Csak a mi lelkünkben nem múlt el az a sok méltatlan és mocskos szó, feljelentés, amit szülőtársainktól kaptunk, pedig nem tettünk semmit sem másként, vagy rosszabbul, mint mások, és közben még a megélhetésünkért, munkahelyünkért rettegtünk. Én hajlandó lettem volna bárhova elhordani a gyerekemet, nem ragaszkodtam ahhoz a csoporthoz, de a központi bölcsőde vezető röhögött a problémán, és nem engedte..

Nekem 4 gyerekem van, sokszor az egyik durva a másikkal. Akkor sok mese nincs, jobban kell figyelni, ha kell, ott kell állni mellette, és ha lehet, mindig lekötni, a bajt meg megakadályozni. Nincs más, amíg csökkenek a dolgok. Ezt mindenki gondolja át, mielőtt annyira nekiáll hőzöngeni.

Tehát a kulcs az óvónők. Ha ők már nem tudnak mit tenni, és biztosítani a gyerekek épségét, igenis kérhetnek hatósági segítséget is, hogy nev.tan-ba kerüljön a problémás gyerek. Csak ezt sokszor nem vállalják fel. Annak a kislánynak is az lenne a jó, ha segítséget kapna, ugyanúgy, mint a tiédnek.

Abba az utcába ne menj bele, hogy túl szabad utat engedsz esetleg amúgy is rosszabb passzban az indulataidnak, és olyannak mész neki, akinek szintén van elég. Hosszú távon a jóakarat és a megértés hoz gyógyulást. Soha nem tudhatod, hogy most ez a passzív szakasz után nem éppen egy agresszívebb jön-e a lányodnál. És akkor mit szólnál, ha éppen azért bántanának, mert te "egy elvált, bizonyára elviselhetetlen pi.a vagy, aki gyereket nevelni sem tud". (Nyilván ez utóbbi a példa volt, és semmi köze a valósághoz.. :-))

Viszont máshol meg add ki a dühödet, törődj magaddal amennyit csak lehet, nagyon fontos, hogy Te rendben legyél, mert Te vagy a helyzet kulcsa, és igenis jár neked a jó is!

A fiamnak is anno volt egy bölcsis társa, aki meg mindig megharapta. Arcán, hátán, combján, ahol éppen tudta. Én bizony bementem és elláttam tanácsokkal a gondozókat. (sírva panaszkodtak egymásnak) De, megszűnt a harapdálás. mint kiderült a fiamat különítették el, nem a harapóst. De amikor megtudtam ezt sem hagytam.

De az vesse rám az első követ, aki a helyemben nem lépett volna. Egy anyának joga és kötelessége is a gyereke érdekeit képviselni.

Nadin szüleinek szerintem nem is mernek szólni az óvónők, mert egyből rájuk vernék, hogy ez diszkrimináció. Egy igazi gonosz kislány, akinek már az ajtóban villámokat szór a szeme és lefelé görbülő ajkakkal lép be a szobába. Ráadásul legalább 35 kg Olyan, mint egy tank.

Van még a csoportban roma származású gyerek, de velük nincs semmi gond, nagyon aranyosak, csendesek, nem bántanak senkit. De ez a kis "királylány" bármit megtehet.

Mintha én lennék óvodás koromban... Na nem Nadin, hanem a kislányod. Én is utáltam, mikor erőszakkal nyitogatni akartak. Máig vannak olyan időszakaim, mikor jól érzem magam úgy is, hogy emberek vannak körülöttem, figyelem, hallgatom őket, de én nem csatlakozom. Aztán persze van, hogy igen.

Abban lehet, hogy jó lenne segíteni neki, hogy ő maga érezze szükségét annak, hogy másokkal barátkozzon. De erőltetni nem szabad semmit, pláne nem olyat, ami ellenkezik a természetével. Hülye egy világ van manapság, amikor - mint lentebb megjegyezte valaki - "mar introvertáltnak sem lehet lenni."

Ami még nagyon fontos: te legyél neki a biztos pont, aki elfogadja őt olyannak, amilyen, hogy érezze, nálad biztonságban van, és őt szereted, nem azt, ahogyan viselkedik (szóval ne érezzen valami olyat, hogy akkor szereted, ha azt csinálja, amit várnak tőle - nyilván nincs így, de nem mindegy, a gyerek mit érzékel). Biztatni, segíteni lehet persze. De most, hogy minden felborult körülötte, kell neki egy biztos pont, biztos hely, ahol leereszthet és boldog - ez vagy te és az otthona, és ez abból ítélve, amit írtál, működik is. Hidd el, ez a lényeg.

Csak azért írtam ennyit, mert ismerős a kislány viselkedése, és visszagondolva emlékszem, én kb. hogyan éltem meg. Nekem ugyan hála Istennek nem váltak el a szüleim, de a verekedő, csúfolódós társak meg egy tanítónő rémálommá tették a közösségi létet. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha legalább otthon nem éreztem volna a feltétlen szeretetet és elfogadást.

"Nadin sajnos ilyen verekedős kislány, mindenkit bánt".

Na, ezt én nem hagynám annyiban! Azért vannak ott az óvónők többek között, hogy ne hagyják Nadint verekedni!

Persze, hogy sír a kislányod, meg nem akar oviba menni, én sem akarnék. Állj ki érte, az óvónők dolga megakadályozni a verekedést, különítsék akkor el valamilyen módon a verekedős gyereket, beszéljenek a szüleivel, stb, stb.

Ki áll ki és védi meg a kislányodat, ha nem te?

Próbáld rajzoltatni, énekeltetni, táncoltatni, de mindenképpen ritmikus mozgás legyen.

És természetesen szakember.

Az az érdekes az egészben, hogy otthon ugyanolyan, mint eddig volt. Vidám, jókedvű, rengeteget beszél. Minden érdekli. Szereti a meséket, szeret társasjátékozni, babázni.

A legnagyobb hibája, hogy nagyon lassú. Lassan eszik, lassan öltözik. Ezt is mondta az óvónő. De mit tehetek ellene? Mindig ott ülök evésnél: "harapjaaaad, rágjaaaaad"... - de nem tud gyorsan enni. Meg nem is szeret enni, mióta a gyógytornász 7 hónaposan erőszakkal megtömte.

Ha kérdezek valamit, amiről nincs kedve beszélni, többnyire nekem is azt mondja, hogy "nem tudom, nem emlékszem"

A régi óvodában sem kereste a gyerekek társaságát. Ott is gyakran mondták, hogy az óvónőkkel beszélget, vagy egyedül játszik. A bölcsis gondozója volt az egyetlen, aki elfogadta ilyennek, mert az ő lánya is pontosan így viselkedett mindig. 10 évesen kezdett el barátkozni az osztálytársaival. Addig semmi.

Szóval ebből a bezárkózásból én csak annyit tapasztalok, hogy nem mond otthon verseket, és nem beszél arról, hogy mi volt az óvodában.

Nagyon ritkán megemlíti, hogy az egyik kislány gyakran bántja, meg időnként reggel sír, hogy nem akar menni. Erről beszéltem már az óvónőkkel, de azt mondták, "Nadin sajnos ilyen verekedős kislány, mindenkit bánt".

Szóval az én lányom kilóg a sorból. Nem olyan, mint a többi 24 gyerek és borzasztóan anyás. Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindig velem szeretne lenni. Bújós, puszilkodós gyerek, aki szereti, ha egész nap ölelgetik.

Mindenképp elvinném szakemberhez, habár az én kisfiam is nehezen barátkozik, és inkább a felnőttekkel van el. Sajnos ez akárhogy is vesszük, bárki bármit mond, nehéz ügy. Mi is jártunk pszichológushoz, semmit nem segített. Egyszerűen nem az a társaság középpontja, de bízom benne, hogy még változni fog.

Arra viszont felhívnám a figyelmed, hogy ne vidd még iskolába, óriási váltás ez minden gyereknek, nem gondolnám, hogy előnyére válna az, ha az iskolában is a motiválatlansága miatt hátrébb kullogna. Csak mert írtad, hogy most lesz 6 éves.

Komolyan nem ertem miert nem lehet egy gyereknek zarkozottabb idoszaka??

Sajat tapasztalatbol mondom, sokszor beken kene hagyni a gyereket kicsit a sajat vilagaba zarkozni. Engem is ki lehetett uldozni a vilagbol ovodaskent ha tukmaltak a "kispajtasokat"...

Ha o most felnott tarsasagban erzi jol magat, akkor legyen ugy. Nagyon megviselhettek a tortentek, igy dolgozza fol.

Manapsag mar introvertaltnak sem lehet lenni.

Ha jól olvasom, kb fél év alatt váltottatok ovit, lakhelyet, és került ki apuka is a képből. Ez iszonyat sok, nagy változás nagyon rövid idő alatt.

Ha az óvónők is úgy látják, próbálj meg egy szakembert, hátha ő valamilyen módszerrel ki tudja nyitni újra a kis világát..