Mindent a köszvényről (beszélgetés)
Azóta (6 éve)még ráadásként daganatos is lettem, úgyhogy bőven van miért figyelnem magamra.
Az almaecetet reggel fogyasztom éhgyomorra, egy pohár langyos vízben 2 k.kanál almaecet. Nagyon jó élettani hatása van és nagyon jó lúgosító, ami a ráknak is ellensége.
Mondhatnám, hogy folyamatosan iszom, csak akkor marad ki, ha kifogy, miközben elfelejtettem új adagot venni. Én a bio, első sajtolásút fogyasztom.
A húgysav normalizálására(meg egyébként is!) naponta min. 2-3 liter folyadékot kell inni, de ebbe a leves nem számít. Ha nem szoktál ennyit inni, rá kell szoktatnod magad. A legjobb módja, ha 40 percenként megiszol 2 dl-t. Az reggel 7-től
du 5-ig 3 liter. Én is így szoktattam rá magam a t.gyógyászom tanácsára, mert nagyon-nagyon fontos!!
Jobbulást kívánok neked, mert sok minden csak rajtad múlik!!
Szia!
De jó, hogy itt vagy és írtál :) Már persze nem úgy értem, nem kellemes ez, de legalább tudunk tapasztalatokat cserélni.
Nálam eyy éve volt ilyen először, akkor a bal bokámon most meg a másikon. Akkor kaptam Miluritot meg két másik gyógyszert. A Miluritot azóta is szedem rendszeresen, napi 1-t.
Nem tudom mitől alakulhatott ki megint. Azelőtt hogy gond lett volna tavaly, nem voltam egy nagy húsfogyasztó, és továbbra se vagyok, sőt. Azt mondta a doki hogy valami olyat ehettem aminek magas a purintartalma, pedig nem. A másik amit nem értek, hogy hogy alakulhatott ki megint amikor szedem a Miluritot? Milyen az almaecetes kúra? Nem hallottam még róla. Hogy kell elképzelni? Te azon kívül hogy nem eszel vöröshúst, követsz rendesen napi szinten valami diétát?
Bocsi a sok kérdésért!
Sziasztok!
Tapasztalatokat szeretnék cserélni, beszélgetni hasonló betegségben szenvedőkkel!
További ajánlott fórumok:
- A magyar ember mindent tűr?!
- A szoptatásról mindent
- Miért van az, hogy az egyik ember könnyen megkap mindent az élettől, a másik pedig nem?
- Miert tudnak a ferfiak mindig mindent jobban?
- Segítsetek, nem tudom mit tegyek, mindig mindent elszúrok!
- Segítsetek Helga lányom hisztijét megszüntetnem!Én már mindent bevetettem!Mit csinálok rosszul?