Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Mi, Ti, Ők... fórum

Mi, Ti, Ők... (beszélgetés)

Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Mi, Ti, Ők...

14. Tamara2009 (válaszként erre: 1. - Matyi78)
2010. jún. 6. 23:23

Szia!


Nagyon tetszett a cikked! Én is írtam már erről a témáról cikket!

Itt van ha van kedved,olvasd el! :)

[link]

2010. jún. 5. 14:26
Bocskorszíj!! Csipke szörp! Korfu csoki! Amikor még bújócskáztunk, a cseresznyét a fáról ettük és ebéd után elmentünk szundikálni, és etettük a pelyhes kiscsibéket.
2010. jún. 5. 09:11
Tényleg! Donald rágó!!! Miért is nem lehet már kapni??? Hiányzik minden,ami 25 évvel ezelőtt volt.
11. t.Ili (válaszként erre: 8. - Kijózanító)
2010. jún. 5. 08:32

De szépen megírtad! Milyen igaz!

Gratulálok!

10. 02db590b2c (válaszként erre: 8. - Kijózanító)
2010. jún. 5. 05:21

Te nagyon jol valasztottad a nicknevedet:)


Ezt szinte fajt elolvasni,sajnos nagyon igaz!

2010. jún. 5. 05:19

Az elso gondolatom az volt,hogy tyuuu,tenyleg...milyen jo is volt anno.

Gyerekkent mindig fel akartam noni,hogy miert?!Talan,azert amiert minden gyerek...felnottkent meg visszasirom a jo kis "utcan nevelkedos" gyerekkort.Amikor legalabb 20-an 30-an voltunk ,majd egykoruak a teren,tengoztunk,fara masztunk,kergetoztunk,nagyokat beszelgettunk,sokat nevettunk,onfeledten szorakoztunk:gyerekek voltunk!Amikor meg nem szamitott ki mibe volt,kinek mije volt.Sokunk csaladjaban auto se volt.Nem is hianyzott!Gyalogoltunk,Buszoztunk,vonatoaztunk.Alkalmazkodtunk.Egymashoz,a szuleinkhez,az sikolai szigorhoz...Nem volt nyavogas,kovetelozes,finnyaskodas,feleseles...Orom volt egy vattacukor a vasarban,a kezunkre kotozott nyuszilufi,ami persze legtobb esetben elszallt mire hazaertunk,viszont ha nem,akkor orakig jatszottunk vele,masnap izgatottan keltunk,es neztuk a plafont,keresve,hogy nem e eresztett le...mikor a boltbol haza fele ettunk egy,akkor meg kek pottyos turorudit,a maradekot a papirbol is kinyaltuk...

Voltak igazi ertekek,es ertekrendek.

Jo volt latni a nagyszuleimet,hogy tisztessegben,becsuletben egyutt oregedtek meg.Minden baj elennere kitartottak egymas mellett,balhek,elrohangalos cirkuszolasok nelkul,a kis komfort nelkuli,kinti wc-s hazukban.Ahova olyan jo volt jarni.Nyaranta poszmetet szedni,szolot szuretelni,a kert vegeben sardagonyasat jatszani.A jo kis vasarnapi ebedek,ahol osszegyult a csalad apraja nagyja es a lugas arnyekaban elveztuk,hogy egyutt vagyunk,hogy elunk.Mert akkor igazan eltunk,szerettunk,osszetartoztunk...


En nagyon sokat koszonhetek annak,hogy igy nottem fel.Valoban onallosagra,talpra esettsegre nevelt eszrevetlenul.


Nagyon jo volt olvasni ezt a cikket.Koszonom a nosztalgiazast!A vegere konny szokott a szemembe.

2010. jún. 4. 23:16

Gratulálok a cikkhez!



Egy sajátságos szorongó érzés kezd erőt venni a világon. Az emberiség, vagy pontosabban a

civilizált faj megdöbbenve érzi, hogy civilizációja, technikai kultúrája, melyhez annyi

reménységet fűzött, s melytől az emberiség boldogságát várta, egyre inkább ellene fordul, az

őt hordozó embert megrontja és pusztulással fenyegeti.

„Az emberre, ki bűntől-bajtól senyved,

csak azt ne mondjátok, hogy vegetál,

mert vegetálva százszor szent az élet,

s ahogy mi élünk, százszoros halál.”

/ Reményik Sándor /

* Különös aggodalom, hiszen ez a kultúra látszólag az ember minden kívánságát teljesíti, minden

vágyálmát betölti. A termelés az ember minden szükségletét kielégíti. A gépek az ember munkáját

egyre jobban átveszik, hihetetlen kényelmet biztosítanak. Ezerféle élvezetet, szórakozást nyújtanak.

Minden arra mutat, hogy az ember soha nem sejtett ritmusú haladás korában él, s egy új aranykor

felé siet...

* És mégis ... a gyakorlati élet emberei, akik a jelen civilizáció épületét vizsgálják, egyre

veszedelmesebb repedések nyomait látják rajta, s félnek, hogy méretei, fejlődési tempója

egyáltalán nem óvják meg az összeomlástól.

Stoddard amerikai író, tehát nem is a fáradt Európa, hanem a friss és bizakodó Amerika gyermeke, a „Lázadás a civilizáció ellen” című művében lehangoltan állapítja meg: „Az emberek nem tudják követni a modern civilizációt jelen medrében, mert degenerálódnak. Könyörtelen igazság ez, hogy civilizációnkban romboló hajlamok lakoznak. Mi azt hisszük, hogy amint a civilizáció halad, úgy nő azoknak az embereknek a minősége is, akik építenek rajta.”

„Pedig ez a faj nem javult.” Ezt egy másik amerikai orvos, író, Alexis Carrel fejti ki igen

meggyőzően „Az ismeretlen ember” című művében. Pedig Carrelnek ugyancsak volt alkalma

betekinteni a modern emberiség társadalmi és egészségi viszonyaiba; lévén a Rockefeller-alap

egészségügyi intézményeinek egyik munkatársa. És megállapítja - amit egyébként nem volt nehéz

megállapítania -, hogy

„a modern technikai kultúra embere nem csak, hogy nem lett egészségesebb, hanem

alapjában beteg …”

Még nagyobb baj, hogy - a modern ember szervezetének belső ellenálló és alkalmazkodó

képessége egyre gyengülő tendenciát mutat.

Legnagyobb baj azonban az, hogy - az egészségesnek mondott, vagy mondható embernek az

állapota is csak mesterséges állapot. Állandó orvosi gondozás eredménye. Kívülről fenntartott

sokféle „mankóval” támogatott „ egészség”. A ”civilizációs betegségek” özönétől szenvedünk.

A jó egészségnek természetesnek kell lennie. Civilizált világunkban azonban egyre inkább

elsatnyul s helyét az orvosi beavatkozás foglalja el a maga tablettáival, piruláival, vegyszereivel,

szérumaival, pótanyagaival, a szervezetbe való drasztikus belenyúlásaival. Minden szervnek és

minden funkciónak külön gyógyszereket gyártani, specifikus szérumokkal egész népeket beoltani,

a népmilliókat állandó orvosi vizsgálat és orvosi kezelés alatt tartani, óriási kórházakat és

szanatóriumokat üzemben tartani „nagyon költséges és nem nagyon hatásos módja a nemzeti

egészség fejlesztésének” - írja A. Carrel. Másik nagy hátránya ennek a külső higiénikus

módszernek, hogy egyre jobban kikapcsolja a természetes szelekciót, sőt bizonyos ellen-szelekciót

hoz működésbe.



A civilizált ember bűnei a gyengeség bűnei. Az élvezetvágy, a kényelemszeretet, a teher és a

felelősség elől való menekülés sugallja őket. Pusztuló civilizációk, kiélt kultúrák klasszikus tünete

ez. Természetes velejárója ez az általános szervezeti és erkölcsi gyöngülésnek, s annak a nevelési

szisztémának, mely a fegyelmet és a vágyak megfékezését nem akarja ismerni.

Amikor az ember eltér a természettől, elzárul előtte a természetfeletti világa is.

2010. jún. 4. 22:20
Nagyon tetszik a cikked. Igen, a mi életünk még laza és szabad volt. Szoktam is mondani a gyerekeimnek,hogy lehet ,hogy meg van mindenünk,de olyan boldog és felhőtlen gyerekkoruk nem lesz mint amilyen a mienk volt. Ezért próbálok sok olyan dolgot meg mutatni akár a meséken keresztül a gyerekeimnek amiket mi néztünk. Szoktam mesélni,hogy mi miket csináltunk,hogy nyugodtan ki mehetünk a határba nem féltettek minket és tudták,hogy nem lesz semmi bajunk.Az volt a lényeg,hogy legkésőbb vacsira haza érjünk. Hogy alig volt játékunk mégis nagyon jól el voltunk.Hogy nem tudtunk az egész nyarat táborba tölteni még is jó volt. De ők még ezt valahogy nem értik,hogy mi lehetett abban jó. Legszívesebben leküldeném a két kicsit valahova vidékre,valami tanyára ahol inkább csak a természet van és egy kicsit önállóbak és talpra esettebbek lennének,de sajnos nincs ilyen ismerősöm.Nagyon jó volt nosztalgiázni a cikked olvasása alatt.
6. cd6a9ab8d5 (válaszként erre: 1. - Matyi78)
2010. jún. 4. 19:13
Jó ez a cikk, kár hogy most nincs időm, pedig tudnék emlékezni veletek!
5. mommy (válaszként erre: 4. - Vizöntőlány)
2010. jún. 4. 18:40

Csatlakozom az előttem szólóhoz!!!!!

'79 óta lakunk itt, akkor az összes szomszédba volt 1-2-3 gyerek(mi is fiatalok voltunk), az összes kapu nyitva. A kölyök banda abban az udvarban játszott amelyikben akart, ott ebédelt ahol a dél érte őket. Ették ami éppen volt, nem nyafogott, hogy ezt nem szeretem, azt nem szeretem. Volt amikor 8-10 gyerek ült az asztalnál, még sem ettek ki a vagyonomból.(Azóta sem sütöttem egyszerre akkora adag rántott tököt petrezselymes krumplival.) Pedig akkor se kerestünk jobban mint most.

Most is emlegetik mekkora szám volt amikor a szomszédban alhattak, pedig általában a padlóra ágyaztunk a "vendég" gyerekeknek.

2010. jún. 4. 17:48
Hát igen!Én még a gyerekkorom elején petróleumlámpa fényénél éltem az életem,anyánk este annak fényénél olvasott nekünk mesét.Az ágyat melegített téglával fűtötték be.Ma a gyerekek az életüket sívárnak éreznék a számítógép,a plazma tv,meg oly sok egyéb nélkül.Már az én gyermekem is ebbe a világba született,vagyis még az elejébe,de mára már minden eldurvult,az értékrendek felcserélődtek.Sajnos.Nincs ideje a fiataloknak szeretni,csak rohanás és bizonytalanság van.Az utca már nem biztonságos,igy marad a tv,a számítógép,meg az oly sok egyéb.
2010. jún. 4. 16:23
hajaj....én is sokszor elgondolkodom,hova tünt a gyerekkor...amikor a szomszéd fiú anyukája ugyanúgy a seggünkre húzott, ha nem fogadtuk szót, mint a sajátunk, és a mi szüleinktöl a szomszéd fiú is kapott sütit, ha épp volt...és ellentmondok: nagyon is jól hangzik, hogy akkoriban az utcán éltünk! A legjobb volt. A barátságok összekovácsoltak minket, a sok élmény, hogy este eldugult tölünk a fürdökád...és hogy nem csak az utcánkban lakókat, hanem a környezö utcában lakókat is ismertük. Ma meg...pont láttam, ahogy a szomszéd gyerekek nem köszönnek egymásnak, gyakran még a kertkapun belül sem (ami még meglepöbb), idöpontegyeztetéssel látogatnak barátot, nem az a lényeg, hogy ki mennyit döntött meg a hulla-hopp, ping-pong, tengó, fejelést, bicajfékezés, tollas "müvészetének" rekordjaiból...és valóban...ma már nem lehet a gyereket elengedni egyedül fagyiért...remélem, én tudom majd annyira önállóra nevelni a csemetém, hogy ne álljon szóba senkivel, és biztonságban megtehesse majd azt a pár métert...még nincs ugyan gyerekem, de sokszor elgondolkodom, hogy hogyan is csinálnám...
2010. jún. 4. 16:19
Egy 20ft-osból hárman testvérek is ettünk egy-egy gombóc fagyit... És elmentünk hárman "csak mi gyerekek" a fagyizóba. Igaz nem volt messze, de akkor a lakótelepen nyugodtan sétálhattunk. Én már nem merném a gyerekeimet elengedni...Pedig csak 20 év telt el azóta!:SSS
2010. jún. 4. 16:08
Változnak az idők...halljuk ezt sokszor. Régen én is laza fintorral hallgattam anyám, nagyanyám "bezzeg az én időmben..." kezdetű beszámolóját. Most már én nosztalgiázok, vágyok vissza az egyszerűbb és szorosabb kapcsolatokat fűző múltamba. De nem időzhetek ott sokat, maximum meríthetek egy kis erőt, hiszen itt várnak rám a gyerekek, az ő értékeiket, emlékeiket most van idő megteremteni. Sajnos ez egyre nehezebb, ha körülöttünk rohan minden és mindenki, mint a mérgezett egér...

Ugrás a teljes írásra: Mi, Ti, Ők...

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook