"Messzimama" (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: "Messzimama"
Ismerős kifejezés nekünk is:)
Mi Borsodiak vagyunk, de anyu győri születésű.A nyár fénypontja volt, mikor utazhattunk mamához, láttuk a Rábát, a Dunát.
A nővérem nógrádba ment férjhez,és az ő gyerekei is így hívték anyut.
Én sem maradtam a szülővárosomban, de nem túl messze lakunk.Így anyu nálunk ózdi mama volt...:)
Szép történet! jó volt elolvasni!
Én is mindig így utaztam a távoli nagyszüleimhez a testvéremmel és a szüleimmel. Ők is Alföldiek voltak! Mi nem laktunk ugyan ennyire távol,de rengeteg átszállással utaztunk hozzájuk! Most én is messzimama lettem!a gyermekeim nagyon távol élnek tőlem,nem maradtak itt a szülővárosukban.Van egy kislány unokám és hamarosan születik egy kisfiú is. Most én kelek fel ha utazom akár hajnalban is..mert mindent megér nekem, minden fáradságot vállalok ,hogy láthassam őket!
Örülök, hogy így érzel és remélem valóra válnak a vágyaid. Nagyszerű dolgokat írtál és érdekesnek tartom, hogy fővárosi léted ellenére ennyire megfogott az a világ, amiben nem is volt nagyon részed. De valóban így van ez, a génjeinkbe van vésve a múltunk, ami sokunkból elemi erővel tör elő, szülessünk bárhol.
Az én apai egész rokonságom is alföldi. Az ottani nagypapát nem ismertem, nagymama már tizenéve nem él sajnos. Úgy igazán nem is ismertem őt sem, hiszen kicsi gyerek voltam, ő meg egy ritkán látott "idegen", így ha találkoztunk is, csak szemlélgettem. Mostanra felnőttem és bizony senki sem érti, hogy mi a magyarázata annak (budapesti születésű gyerek lévén)hogy 5 éves korom óta lóháton töltem a szabadidőmet, megríkat bármikor egy szép magyar népzene, egy hegedűszó és valahogy különös vonzódást érzek minden iránt, ami a régi, szegényes paraszti világhoz kötődik. A gémeskút, a szürkemarhák, a bográcsgulyás, a szüreti bálok, a néptánc. Most fafödémes, tornácos házban lakom, népi mesterséget tanulok, hagyományos tanyasi lagzira készülök, kizérólag hagyományörző programokra járunk és örök nagy álmom, hogy egyszer legyen egy régi-régi tanyám. Gyerekkori kapcsolatom nem volt az alföldi vidékkel és a rokonsággal sem, csak sok évvel később, önálló elhatározásból kezdtem odalátogatni.A kíváncsiság hajtott...És apám szemében boldogságot láttam, mikor elé álltam az ötlettel. Azóta együtt látogatunk oda. Őt is visszahúzza valami, a mai napig... Mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy igenis léteznek olyan "hozott" dolgok, amikkel közvetlenül bár nem találkoztunk, de mégis ott motoszkál bennünk. Valahogy az ember génjei és gyökerei nem tagadhatók meg. A fővárosban születtem, senki sem volt, aki mesélt volna a gémeskutakról és a búbos kemencékről, s most mégis büszke vagyok rá, hogy érezhetek valami különlegeset, amikor ellátogatok apukám szülőfalujába. Biztos vagyok abban, hogy ez az életérzés kiirthatatlan és arra törekszem, hogy amennyire a mai világ engedi, még közelebb kerülhetek majd egy nap ahhoz a világhoz, a gyökereimhez.
:) jó kis történet, az már biztos!!! Igen, az idősebbek már nem szeretnek utazni, kimozdulni.
Egyszer voltunk nyaralni egy kis Salgótarján melletti faluban a mamáékkal, vagy 25 éve. Papám megismerkedett egy nála idősebb bácsival. Ez könnyen ment, hiszen ott mindenki barátságos volt, mindenki köszönt, megkérdezte honnan jöttünk, hogy érezzük magunkat. nekem városi lánynak ez hihetetlen élmény volt. A bácsi mondta, ő még sosem járt az Alföldön, se a fővárosban, néha elvitte a fia a közeli városba ügyeket intézni. Mesélte neki Papám, hogy az Alföld olyan, mint az asztal lapja, ha kimegy az ember a pusztába, ahol nincsenek házak bármerre elnézhet, ameddig a szem ellát. Ezt a bácsi nem tudta elképzelni. Papám hívta, jöjjenek el hozzánk, majd megmutatja, de azt mondta ,öreg ő már az utazáshoz, csak sóhajtozott milyen csudák vannak a világban. Volt egy hasonló korú kislány unokájuk, Mama elkérte, hogy jöjjön velünk másnap , kirándulunk a közeli hegyre. A kislány eljött és mondta, még sosem mászta meg ezt a hegyet, hiszen minden nap látja az ablakából, nincs benne semmi érdekes, de az alföldi túristákkal szívesen elsétált odáig. Nekem ezek is például emlékezetes dolgok, amire szívesen emlékszem.
szerencse, hogy vannak szebb emlékek is :) Nekem pedig az, hogy tök jól lehetett biciklizni az Alföldön, nem kellett hegyeket mászni közben és élveztem, hogy mindenki biciklivel jár boltba, stb.
Az autóban és buszban én is hányok (ezért is szerettem a vonatozást), de ha visszagondolok egy kirándulásra nem ez jut eszembe, hanem a szép hegyek!
Köszi!
Nekem az alföldi rokonaim, ha hozzánk jöttek Baranya megyébe, mindig rosszul voltak a Mecsektől és nem bírták az autózást a kanyarokban...:) de ezzel én is így vagyok... hiába, az alföldi vér ott csörgedez az ereimben...
Nagyon jó volt olvasni az írásodat! Én a mamáékkal egy lakásban nőttem fel, mindig irigyeltem a gyerekeket, akiknek vidéki mamájuk van. Mi az Alföldön élünk, és nekem ugyanaz az izgalom, amit leírsz, ha meglátom a hegyek lábait, vagy a Balaton szélét. Visszafelé, ha meglátom az alföldi tanyákat, akkor meg de jó, hazaértünk!Mi is sokat vonatoztunk gyerekkoromban, de szerettem!
bizony! büszke is voltam rá, mindenkinek dicsekedtem vele, mint ahogy most is. :-) mintha az én érdemem lenne. :-)
Ezek szerint a Messzimama és messzipapa elnevezés nagyon is élő, sok helyen használt megnevezés. A 94 év, az nem semmi!!!
nekem Messzipapa volt, én is azt hittem, hogy ezt az elnevezést mi találtuk ki. :-) ő volt a dédnagypapám, 10-12 éves koromig ismerhettem. 94 évet élt. :-)
Kedvenc magyar városom: SZEGED!, így megértem a "messzimamád" tájának szeretetét! :)
Én is messzimamának hívtam a mamámat mert bár egy városban laktunk,de ő nem lakott velünk csak a másik mama és nekem ő volt a messzi mamám.
Most meg a gyerekeim hívják a másik mamát messzi mamának mert anyukámmal együtt lakunk,de a másik mama a szomszéd faluban lakik és sokszor nem is a nevén szólítják csak messzimamának:)
Amúgy tetszik a cikk,jó volt olvasni a régi szép emlékeidről:)
:) sok minden változott, ez biztos...
Az én nagymamám csak a falu másik végén lakott, de ettől függetlenül mégis messzi mamának hívtuk.:DD Nekem is tetszett a cikk. Olyan jó hangulata volt régen mindennek. Manapság már sok minden megváltozott sajnos...
Szép visszaemlékezés volt és ezek az élmények meghatározok egész életünkben, nem feledjük soha.
A lányomnak is van messzimamája, 400 km-re lakunk tőlük. Évente egyszer (nyár közepén) hatalmas táskákkal felülünk a vonatra hajnalban, és estig vonatozunk (sok átszállással). Ott aztán kézről kézre jár a messzi unoka, meg a messzi unokatesó. :) Bejárjuk a környéket, próbálom megmutatni neki gyermekkorom színtereit.
Remélem, egyszer ő is olyan szívesen fog visszaemlékezni ezekre az utakra, mint most te.
Öröm volt olvasnom a boldog visszaemlékezésedet.
Gratulálok
bzsmama
Örülök, hogy felfedezted az Alföld szépségét.
Minket "tőzsgyökeres alföldi parasztokat" földhöz ragadtnak hívnak, de olyan jó érzés mikor kiállsz a "nagysemmi" kellős közepére és szétnézel.
Itt még szokás, hogy figyelünk egymásra. Ma reggel a 20 centis hóra ébredve aki hamarabb kelt az segített a másiknak havat seperni.
Az utazás örömét is megértem. Nekem keresztszüleim laknak vidéken. Én is emlékszem milyen izgalommal vártam, hogy utazunk oda, vagy ha ők jöttek. Alföldi város mind kettő (Mezőtúr-Hódmezővásárhely) kb. 90-100 km, hál istennek és a MÁV-nak még "békebeli" állapotok uralkodtak-nak ezen a távon sokáig.
1980 november elején mentünk meghívni őket az esküvőnkre-lakodalomunkra. Mezőtúr-Orosháza között olyan vonat járt amin szeneskályhával fűtöttek. Mezőtúron begyújtottak (40 fok), kb. Szarvasnál már kialudt, Orosházánál már vacogtál a vonaton.
Ó, gratulálok a cikkedhez, hangulatos nagyon (-:
Kölökkoromban sosem értettem ezt a messzimama kifejezést, csodálkoztam, hogy de sokaknak lakik Messz nevű településen a nagyanyja.
Messzimama...:)) Azt hittem ezt én találtam ki, mert mostanáig senkitől sem hallottam..mi is így hívjuk a nagymamát..de jó.
Nekem is volt "messzimamám és messzipapám". Mindig nagyon vártam az utazásokat. Olyan jók voltak. :) Sajnos már nem élnek. :(
Rengetg gyerekkori hangulatos emlékem jutott eszembe, ahogy olvastam. Pont olyan izgalommal éltem meg az utazásokat, a nagyi rejtélyes fiókjainak kotorászását, a rokonokal töltött időt.
Azt elhiszem:) gondolom nekem is elmúlt volna... De hát úgy érzem, már lemaradtam arról a lagziról... Azért utólag is köszönöm a felajánlást:)
Milyen kár,hogy csak most írtad meg ezt a szép emléket!..meghívtalak volna egy igazi lakodalomba,ahol minden fájdalmam,és minden bánatom elmúlott a csárdások és egyéb tánczenék hallatán.
Örülök,hogy szép emlékeid őrzöd!
Nekem is van messzimamám, de ő az Őrségben lakik. Imádok ott lenni...Én sokkal inkább azt érzem, hogy odavalósi vagyok, mint a Bakonyba :)