Mert már nem fáj... (beszélgetés)

Kellene. De egyre inkább kicsúszik a kezük közül az irányítás. Most írt a hugim témazárót matekból. Végiglapoztam a füzetét, mindenbe belekaptak, többnyire semmit nem gyakoroltak 2 óránál tovább. Megkérdeztem, hogy mit nem ért, mit gyakoroljunk. Nem tudta megmondani, aztán a legelejére kellett visszamenni, mert mindenhol voltak hiányosságok. Általános iskolás. Mi lesz vele középsuliban? Ráadásul kérdezni sem mernek a tanártól.

Még mindig azt mondom, hogy ezzel a rendszerrel problémák vannak.

Így igaz; nagyon nem mindegy, hogy a gyerek mit lát otthon, milyen "mintát" követ.

Akik már nem támaszkodhatnak a szüleik segítségére, ott - jobb híján - az iskolának kellene ezt a szerepet legalább részben átvenni.

Ti jobbak vagytok mint en!

En sosem tudom elfelejteni es megbocsajtani neki. Nem volt pedagogus, csak hatalmaval visszaelo alattomos babszamolo.

De mar regen nem tanarkent el.

Dettó ugyanígy jártam,mint Te,egy nagyon szemét osztályfőnök miatt! Csak már 35 éve!

Pedig akkor még hátratett kézzel kellett ülni.

Másfél évig úgy leromlottak a jegyeim,hogy a jó tanulóból rossz tanuló lett.Nem tudom neki megbocsájtani.Igazságtalan,és kegyetlen volt.

Még akkor sem érdemeltem volna a azt a meghurcoltatást,ha bűnös lettem volna!

Ahogyan Te sem!

Szerencsére engem akkor újra "felfedezett" az igazgató úr.Rájött,hogy a csendességem,hallgatásom egy okos lányt takar,és ismét javultak a jegyeim.Nagyon hálás vagyok neki ezért.Ő egy igazi pedagógus volt!Míg az osztályfőnököm nem is nevezhető embernek!

Az élt visszaadta neki,ahogy a Tiednek is !

Bocsi a hosszú szövegért.

Először is köszönöm a hozzászólásokat, nagyon kedvesek vagytok.

A történetem nem csupán azért írtam meg, mert jól esett kiírni magamból. "Felnőttként" természetesen másként látom a dolgokat, akkoriban sokat sírtam, hogy miért, miért és miért. Ma már nem sírnék, próbálnám megbeszélni az illetővel a problémánkat, hogy ne "üzengetések" legyenek, mert a postás sem ugyanúgy hozza a leveleket, ahogy fel lettek adva, mindig lesz egy kis gyűrődés a borítékon. Szeretném, ha jobban figyelnének az emberek a társaikra, hiszen érző lények vagyunk, és azt szeretnénk kapni, amit adunk.

Visszatérve az iskolára... nem tudom milyen volt régen, csak a szüleim mesélésére építhetek: a világ nem jó irányba fejlődik ezen a területen sem.

tetszett a történet, bár néhol számomra döbbenet, pld. hogyan szállhat fel egy tanár a vonatra, ha valaki hiányzik a csoportból?????

az én lánykám most ötödikes, folyton harcolnak a csajokkal, hol a legjobb barát vagy, hol meg hozzád sem szólok, sőt ha barátkozol x-szel, akkor őt is kiközösitjük:))) szörnyü, ez megy nap mint nap... igaz általában másnap kibékülnek és kezdődik minden előröl , remélem benne nem maradnak ilyen mély nyomok

Amiket leírtál, az egy kamaszlány sajnos tipikusnak mondható élményei az általános iskolával kapcsolatban. A serdülőkorban minden sérelem felnagyítódik, mert az igazságérzete a legtöbb nem deviáns gyereknek hatalmas, így minden bántás sokkal jobban fáj.

Az osztályfőnököd sajnos – Isten nyugosztalja – nem állt hivatása magaslatán. Bár lehet, hogy éppen a betegsége miatt. Micsoda dolog osztálytársakkal üzengetni? És ha valami nem tetszett veled kapcsolatban azt négyszemközt, veled kellett volna megbeszélnie, nem pedig pellengérre állítani, szülőket bevonni, amikor a tanulmányaiddal nem is volt baj, és a magatartásoddal sem.

Végül is szerencsésen vetted az akadályokat, s bizonyára sokat tanultál abból, hogyan működnek az emberi játszmák.

Egyetértek anyuci91 véleményével, amit a tanárokról írt. De sajnos, sok minden nem csak rajtuk múlik, amióta több joga van a tanulónak, mint kötelessége. Egyáltalán nem irigylem a mai iskolásokat.

Nekem nem kellett szenvednem az általános iskolában, mert akkor még nem a nyúl vitte a puskát; a tanárok tudtak rendet, fegyelmet tartani, s gyerekek sem voltak olyan elvetemültek – tisztelet a kivételeknek – mint manapság.

Köszönjük szépen, hogy megosztotad és őszintén leírtad nekünk szolgáljon tanúlságul mindenkinek.

Szívélyes üdv.Ágnes

Gratulálok, kedves!

Ez bizony érlelő idő volt számodra... mert ugye jól gondolom, hogy a saját történeted írtad meg?... rengeteg fontos tapasztalattal.

Sokunknak jut belőle, de csak egyre nemesedünk tőle.

Szomorú hangvételű a cikk!

Szépen megírtad!

Csak ennyit szólnék hozzá!