Megtartani a nagymamát (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Megtartani a nagymamát
Kellemes napot kívánok!
Én is nagymama vagyok, egy kislány unokám van, aki most elsősosztályos. Amikor még ovis volt, akkor sűrűbben - hetente egyszer - töltött el nálam 3-4 órahosszát. Csodás órák voltak ezek. Akkoriban még jobban bújós is volt, de nagyon szeretett "fodrászkodni" Ő is.
Amikor jött - vagy jön -, mindig valami kisebb dologgal várom és azt főzöm, amit nagyon szeret.
Most már iskolás, nyilván más az időbeosztás, hiába szeretnék több időt vele tölteni, az már nem megy, de tudomásul vettem. Nem volt könnyű belejönnöm - vagy beletörődnöm? nem is tudom hogy fejezzem ki magam, hogy most már ritkábban látom. De! voltak nagyon szép napjaink, óráink, amit együtt töltöttünk. Én nyilván többet igényelnék belőle, de mindig arra gondolok, hogy más nagymamáknak még ennyi sem jut.
Sajnálom azokat a szülőket, akiknek a kisgyerekei nem élvezik a nagyi/k szeretetét, és sajnálom azokat a nagymamákat is, akire úgymond nem nagyon van szükségük a gyereiknek, vagy nem akarják hogy találkozzon az unokával.
Köszönöm a dicséretet, ezt még nem mondta nekem senki.
Minden jót kívánok neked, nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj, és tudsz feküdni. Most lenne jó, ha jönne az anyósod, és hozná a meleg ebédet, ha csak egy tál ételt is...
Mikor én megtudtam, hogy nagyi leszek, elsírtam magam az örömtől, aztán megint, amikor megszületett a pici és megmutatták.
Igen, igen, igen! Ilyen, egy IGAZI nagymama!!!!Minden tiszteletem az Öné!
Én is csak annyit szeretnék, hogy legyen meg az unoka-nagymama kapcsolat a családban, de úgy látszik, ez csak ábránd tényleg.
Férjem elment az anyukájához a múlt héten és bejelentette, hogy babát várunk. Válasza ennyi volt: nem is tudtam!
Elmondta neki a férjem, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, feküdnöm kell, azóta egy telefon nem sok annyit nem eresztett meg, hogy hogyan van a baba.
Úgyhogy eldöntöttem: nem erőltetem tovább ezt a kapcsolatot.
Még ilyet!
Hogy lehet ez?
A legkisebb unokám messze lakik, 5 órás buszozással jutok el hozzájuk, de játszunk is, mesélek is este, ha kell, főzök is valamit délben, szóval igyekszem, és mikor megyek, mindig viszek 2-3 apró ajándékot, néha többet is - aminek nagyon örül!
Olyan édes, mikor átölel, néha fésülgeti a hajamat, majd én az övét (fodrászt játszunk).
No ez a nagyobb baj. Én is mérnökember vagyok, a férjem is mérnökgyerek. De ha egyszer családot vállaltam, tudomásul kell venni, hogy az azzal jár, hogy magamat is kell adni. Igen, igaz, már én is jobban szeretem a nagyobb gyerekeket a foglalkozás szempontjából, mert ott sok olyan téma van, amit én is élvezek. Meg a társas, meg a kártya. A másfél éveseknél a repül a kismadár szint néha nekem is nehéz, pláne negyedszerre.
Mi egyébként a zenében találtuk meg azt a közös elfoglaltságot, ami mindenkinek jó 0-100 éves korig. A lányom már zeneiskolában nagybőgős, én tangóharmónikás voltam, hangja meg mindenkinek van. A felnövők meg alig várják, hogy hamarosan nekik is legyen saját hangszerük. Zenével meg már az egyszerű gyerekversek is mások, jobban fülbemászók.
A másik meg az olvasás este együtt. Arra még a férjem is odajön mint maci a lépesmézre. Ha hazaért addigra.
Az a gond, hogy munka ide vagy oda, hosszú távon azt majd kifizeti a szülő pszichológusra vagy papra, amit ilyenkor "megspórolt" a gyerekekkel való látszólag tinglitangli együttléten. A férjem nekem is nagyon sokat hajt, de mi tudatosan döntöttünk úgy, hogy legalább én elérhető legyek a gyerekeknek.
Egyébként az első két gyerekemnél még én is hajtottam, én mellettük fejeztem be az egyetemet. Ma is megtenném, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sínylette meg egy kicsit mindenki. Én is a 3. 4. gyereknél lettem már kicsit anyukásabb...
Meg a második gyerekem autizmusa is sokat segített, más azért sérült gyereket nevelni. Az embernek eleve át kell állnia. Egyébként nálunk kifejezetten magas intellektussal jár az Asperger szindróma, már lassan én se tudok lépést tartani a fiatalember tudásvágyával. Most éppen Einstein tételeit vizsgálgatja, mert időgépet akar építeni.. A gáz az lesz, ha sikerül egyszer.:-)
Hát nem vagy könnyű helyzetben:(
Természetes, hogy a családtagok segítik egymást, még az is normális, hogy a szülő többet a gyereknek, mint fordítva, de téged a leírtak alapján tényleg kihasználnak. Én még előtte állok ezeknek az örömöknek, de ahogy magamat és a gyerekeimet ismerem, hasonló szituációt tudok elképzelni a jövőmet illetően:)
Megertelek nagyon , parom is beteges de egyenlöre azt kell venunk figyelelme az elet nem megy ismetlesbe . Ma vagyunk itt es ugyanugy a mi korosztalyunknak is joga van az elethez amit maguknak szeretnek .
Anno en soha nem kivantam segitseget ugyanugy ahogy en mas is megtunna oldani.
Majdnem 19 evet eltem egyedul csak a gyekekell de nemaldosztam magam fel hanemakceptaltam a sorsom . Jol kerestem mind kamionos es limunizos igy meglehetet oldani mindent . Kesöbb a sors utamaba hoszta a paromat mivel mar több mind 7 eve egyutt vagyunk . Egy csodalatos kis ember de annak dacara hogy diplomas vegzetsegu sajnos sok dolgot hozott magaval mind " szocialis örökseget " pl. az elatkozott cigaretet ami miatt most eleg sulyos diagnosa van. Föleg ö meg megerdemelne kicsit latni a vilagot , minden ami tölem lehetseges meg meg akarnak vele valositani mert igen meg erdemli nagyon . Ahogy mondjak jok köze tartozik.
Volt itt nalunk ugy hogy a fiamnak a parja elhagyta öket a kicsi nem egesz fel eves volt no ok. akkor a valaltuk a kis csodat de az igazan kivetel volt.
Inkab kössetek kompromiszt a fiatalokal mert igazan az elet itt es most van .
Teljesen igazad van! Azért ez a kihasználás már túlzásnak tűnik számomra. Külön család vagytok. Bár anyósom nem viszi túlzásba az unokázást,jól esne, ha nem 3-4 havonta, nagyon ritkán havonta egyszer találkozik velük. De az se lenne jó, ha ennyire rá lennénk utalva. Azért vannak határok, amiket már túlzás lenne átlépni.
Engem annyiban zavar az, hogy ritkán unokáznak, hogy a gyerekeim nagyon szeretik azokat az alkalmakat, amikor találkoznak a nagyszülőkkel. Mert azok mindig nagyon jól sikerülnek. Mondjuk az én gyerekeim nagyon bírják a társasági életet általában is. :)
Köszi amit írtál ! Kinyomtattam a lányomnak.:-) Pont az előbb hívott, hogy kipihented magad ? Mert este fél 6-ra vinnénk őket- 8 ig. ! A lánynak kell verset tanulni,meg a szorzótábla, meg fűrdesd le őket. Köszi !
Na erről beszélek ! Ebből a gyerekek semmit nem éreznek, csak azt, hogy jó a nagyinál lenni !!! Az utóbbi időben cselhez folyamodtunk, mert amikor akartak vasárnapi ebédre jönni, akkor mi elvittük a megfőzött kaját, hogy ott legyen a kaja utáni kupi :-). A gyerekekkel meg elmentünk sétálni ! Így nekem tökre jó volt, mert tiszta lakásra jöttem haza. Nem még 3 órát pakolni utánuk :-). / Ők bent laknak a belvárosban, mi 6 km-re távolabb./
Én megértelek, igazad van.
De annyira másznak rád a gyerekek, amennyire hagyod. Építsd le őket kicsit, aztán meg lehet örülni a harmadiknak. Nem pótanyaként, hanem nagyszülőként. Ők a szülők, neveljék ők a gyerekeket.
Te meg jelentsd be, hogy jövő hét végén péntektől hétfőig a barátaitok jönnek, utána meg elutaztok két napra. Utána hétvégén szívesen látod őket meg az unokákat ebédre.
Ez egy szintig ok lenne, hidd el nagyon kell a segítség. De ennyire nyiltan és nagy mértékben viszont már baj.
Nálunk anyámék mindig is mondták, hogy segítenek, ha nagy baj van, de ők egy külön életet élő család, a munkánkat úgy válasszuk meg, hogy ők naponta nem vállalnak szolgamunkát. Meg is értettük, jobb is így.
Ettől függetlenül van, hogy két naponta itt van apám, mert szülői van, orvoshoz kell vinni valamelyiket. De van, hogy már szándékosan két hétig fel se hívom őket, hogy legyen nyugtuk.
Takarítani meg fel se merül, hogy ők tegyék, inkább én segítek nekik, ha tudok. Egyébként még fiatalok, anyám még dolgozik, apám se rég nyugdíjas.
Szóval szerintem ha már nagyon rátok szállnak a gyerekek, még kis sértődés árán is le kell őket állítani.
Kicsit mindenkinek önzőnek kell lenni, hosszútávon az egyensúly jó. Nyilván eljön az az idő, amikor majd fordul a kocka, és rám is számíthatnak. De addigra már lesz 4 nagy unokájuk is, aki cipeli a krumplit.
ok, de attól emrt neked ez jutott, ne vonjunk le általánosságokat...
a topikindító nem erről beszélt...
nekem pl nagyikból annó nem ez jutott. mondjuk egyikkel főztem, másikkal kertészkedtem.. a léyneg rengeteget beszélgettünk, munka közben. ez a része egfizethetetlen a dolognak.
azt sajnálom, ha a ygerekeid ingyenknyhának használnak... szerintem tényleg nem erre való egy nagyi. (az más ha amúgy konyhatündér típus, és imád főzni nyílván)
de itt írta előttem egy hsz, hogy ő pl vezetnmi tanította meg az unokát, a kicst úgyis sétálnak, akkor vitték magukkal... én iylesmikere gondolok.
viszont ha vkinek ez nem természetes, ne tegye. ezért is mondom a topikindítónak, van ami van erőltetni nem lehet.
Ma mar sok 60 -eves meg dolgozik illetve karierja van . Ha eljön a nyugdij akkor meg szeretne elni a parjaval utazni stb. Nalunk a gyerekek mar regen sajat labukon alnak es mi a paromal szinten nyugdijasok mas fele eletet elunk. Teli honapokot melegebb tajon töltjuk egy par honapig amikor haza jövunk akkor is hosszu turazas , byciklizes es minden mas van a napi rendben. OK. van ugy mind most a napokban a lanyom kezunkbe nyomja a egy hos picijet es mi elmegyunk egy hosszu setara .
Es igen van az erzelmi kötödes is igy a 16 eves unokamat en tanitottam a autot vezetni mert emlekzett amikor kicsi volt akkor a nagyija meg kamiont vezetett. Bevalom nem vagyok valami konyha tunder nagyi es a sajat gyermekeimel ott nagyok voltak a hezagok no de nem tudhat mindent az ember...
Az a fö hogy egymast respektaljak az emberek meg ha csaladon belul is .
Érzelmi kötődés ? Érdekes a mai rohanó világban !
A másik életében való részvétel ? A lányom 23 éves koráig itthon lakott. Lediplomázott majd kirepült. Ő nem tud elszakadni tőlem ! Valamit nagyon jól csináltam :-) vagy rosszul :-(. Mindig azt akartam, hogy rajtam kívűl legyenek neki bizalmas barátai ! Gondolván arra, ha majd nem leszek. Ami a fizikai segítséget illeti ? Az én fiataljaimnak abból kell a legtöbb !!!! Ne hidd, hogy nem játszom az unokáimmal ! Sőt sokat is ! Engem az bánt csak, hogy az egész játékidőt a szüleik velünk akarják kitőlteni időhiányra meg munkára hivatkozva ! Ha otthon vannak, akkor a gyerekek játszanak egyedűl, ők meg a saját laptopjukat bámulják !!/ a gyerekek erre panaszkodnak /. Ez fáj ! A mottójuk találják fel magukat. Mikor hozzám jönnek kajára, akkor nekik a választék kell, meg a kényelem, kiszolgálás ! Ja persze náluk a kifőzde az eszükbe sem jut, mert azért pénz kellene kiadni. Legutóbb azért lettem megfeddve, mert rájöttek, hogy a gyerekek tudnak a számítógéppel játszani :-). A kicsi is egész ügyesen kártyázik az egérrel . A kifogásuk az volt, hogy ők akarták megtanítani őket ! Mikor ? Egy 9 évesnek már ciki, ha nem tud ... Jó is volt, hogy tudta, mert 2 hete az isiben számítógépen történő felmérés volt !!! Igaz nem jól teljesített, mert az egérrel, ha kettőt klittyentett akkor már nem jött neki vissza a kérdés, amire pedig tudta a választ. Kérdésem feléd ! Veled kellett a nagymamának tanulni ? Mert velem nem , sőt a lányommal sem tanultak a nagyszülei. De nekem kell ! Az idősekről pedig annyit. Az enyémeknek nem az a fontos, ha ott vagyunk, hogy beszélgessünk, hanem az, hogy a munka amit nem tudnak elvégezni, az azalatt az idő alatt míg ott vagyunk elkészüljön !!!!! Pl. Megy a mosógép én anyóssal beszélgetek. Egy idő múlva megszólal nem kellene már kiteregetni ? / a gépi időből volt még 30 perc /. Apámnál meg a kaja a főszerep. Ők már 80 felett nem olyanok, mint akikkel te találkoztál éltél. Vagy én ilyeneket fogtam ki :-). Pusz.
savanya nagyon csúnyán félreértettél... én az ÉRZELMI kötődésről bezsélek...
de a topikindító leírta, amit én is gondolok a témáról.
És mégegyszer mondom, semmi baj, ha nem akartok egymás életében részt venni, mindenki másmilyen.
deérzlmi kötődés, törődés együtttöltött idő nélkül nem lesz. attól se, hogy fizikailag ottvan a ygerek, de a szülővel játszik, a nagyi meg elvonulva főz... ehhez nem kell nagyi, erre jó a cukrászda, a kifőzde stb... nem ettől nagyi a nagyi...
ha támadásnak éreztd, hmm... hát érdekes... pedig egyetértetem, pont, hogy nem kötelező ez... de te csak a fizikai segítség szintjére degradálod a nagymamaságot, észre se veszed, nem erről van szó!!!
(sőt ápolnivaló időseknél is, nem az legnagyobb szó hogy fizikailga, hanem hogy érzelmileg otttötjük az időt. van időnk lelassulni, ottülni mellettük, beszélgetni, együttlenni.
(igen ápoltam idős embert.. tudom miylen..)
Kedves Savanya!
Nem győztem hangsúlyozni, hogy nem kell a nagymama segítsége. El tudom látni a gyerekemet, a háztartást, mindent.
Viszont: nem tudok olyan dalokat tanítani neki, amiket a nagymama ismer. Nem tudok olyan meséket, amikre ő tudná megtanítani. Nem tudom azt a fajta szeretetet megadni neki, amit egy nagymama tudna. Én erről beszéltem. és nem arról, hogy jöjjön el és nekem segítsen bármiben, akár háztartásban, akár gyereknevelésben, akár oviba kisérésben.
És végül, de nem utolsó sorban: a kisfiam nagyon ritkán látja a nagymamát, mégis emlegeti naponta. Tehát hiányzik neki. De a nagymama nem jön, ha pedig mi megyünk, rá sem néz a gyerekre. Ő kéri, hogy játszon vele, de lerázza.
Remélem, most már elég konkrétan írtam le és nem leszek megvádolva, hogy azon kesergek, nincs segítségem.
A minimális segítségem megvan, amikor nagyon ritkán kell.
Én a kisfiam miatt szenvedek, aki szeretné a saját nagymamáját, de ő vissza utasítja!
nincs evel gond, le kell kommunikálni a gyerekkel és kész. minden oda vissza működik.
az egésszel akkor van gond, ha törődés nincs, beleszólás van.. szerintem az az ami nem ok...
Viszont azért sok nagymama úgy van, hogy jajj unoka fárasztó, de jöjjenek a ygrekek, és törődjenek velem... ami elméletben hja, de akkor mi lesz a saját gyerekeikkel?? szal vagy számíthatunk egymásra, és oda vissza megy, vagy ok, legyünk barátok, de akkor ne menjen a másik oldalról se a sírás, hogy miért nem jönnek.
Szóval az ok, ez amit modnasz, az amcsi verzióról... csak akkor azt is evgyük bele, hogy ott egy évben egyszer találkoznak a gyerekkel. unokákkal meg sokszor csak mikor már nagyobbak.
És nemlétező kapcsolatot utána számonkérni...
meg ráadásul ugye azért itt anyagilag is egymásraszorulnak a családok. És nem feltétlenül a ygerekek a szülőkre, hanem oda vissza... a nyugdíjból nem telik mindenre.. a szülőnek meg nem jut bébisittre... és máris megvan a függőségi vizsony... szerintem idehaza ez a legjellemzőbb.
amúgy meg, ezt elmondtad a lányodnak, hogy neked ez sok? mert gondolom akkor megoldja máshogy. Mert tényleg nem szülünk másnak ygereket... amit vállal az ember megoldja, jó ha van lelkes nagyi, ha meg nincs hát nincs. van más.