Még sosem láttam holttestet. Nem is akarok. (beszélgetés)
Gyerek koromban bementem a halott dédnagymamámhoz a szobájába és semmi félelmeteset nem tapasztaltam.
Ez iszonyatos lehet…Az én felmenőim agyvérzésben, meg szívbajban hunytak el hirtelen…Nem tudom, a kínt hogy lehet elviselni, ha így haldoklik valaki.Talán bűnös gondolat, de az állatoknál legalább van eutanázia, a mi országunkban viszont az ember nem választhatja a kényesebb halált.
Az a tény nagyon szomorú, hogy már nincs köztünk. Ez az élet rendje, de mindig elszomorít, még ha állat is az. A gyászt nehéz feldolgozni, főleg magunk miatt. Viszont nagy az esélye, hogy aki elment már, annak jobb lett, mint nekünk. Mert a semmi is jobb a bánatnál, de én bízom benne, hogy boldogok lettek másik testben. Valami belül azt súgja nekem, hogy lesz folytatás. A holttestben nincs semmi különös még feldarabolva sem, mert az már egy élettelen valami, nincs benne lélek, nem gondolkodik. A vámpírok teste kivétel, mert nem pusztul el és kiszáll a sírból.
Én szívesen megnéznék egy halott embert. Mostanában többször is gondolkodtam ezen.
Az más 🤷♀️mumiàt is láttam már az sem zavart.
Dehogynem lehettem szerencsés. Az egész élet kiszámithatatlan, tehát szerencse kérdése minden
Se legyen igazad, kérjem a kommentem törlését?
ebben nem lehet szerencsésnek lenni,amiket itt leírtunk,mind borzasztó és feldolgozni tudjuk csak,elfelejteni nem.
Igazad van. Talán nekem szerencsém volt idáig ez ügyben
én nagyapám halálos ágyánál ültem annak idején 18 évesen,ahol áttétes rákosként hörgött meg fetrengett napokon át és a haláltusáját vívta.Ezt még felnőttként se künnyű végigélni-nézni,nemhogy fiatal felnőttként,vagy,szinte még gyerekként.Nem vagyok se hipohonder,a haláltól se rettegek,de azóta bizony félek a haldoklástól,a haláltól már nem,attól már minek,akkor már nem fáj semmi. És egyetlen egy kívánságom van a sorstól,hogy ne rákba kelljen meghalnom,mert SZÁMOMRA attól nincs borzalmasabb.Vagy bejön vagy nem.....
ezek sajnos mondnyájunkban nyomot hagynak,kiben ne hagyna.....
Megjegyzem, két ember hunyt el a két nap alatt mikor kórházban voltam. Csendesek voltak, nyilván kóma. Annyit lehetett észrevenni, hogy néha a nővér megérintette mindkettő nyakát. Aztán két óra hosszát letakarva feküdtek, utána ágyastól eltolták őket
Mit mondjak én hipohonder?! Magamban azért egy nyugodj békében-t elmormogtam
Ágy vissza, új huzat, jött az új beteg. Az élet körforgása.
Apám esetében kérdezte a bonc segéd hogy borotválja-e meg. Apám mindig frissen borotvált volt, mondtam hogy igen
Senkinek nem ajánlom hogy ezt válassza
Még a vért sem törölték le amit a borotva okozhatott
Body Worlds kiállitás és nem bírod a vér látványát? Érdekes párositás
Mamára így emlékszem. Őt is otthon ápolta anyu, mire hazaértünk, már el volt rendezve. Semmi negatívum nem maradt bennünk gyerekként.
Melyik városban lesz a kiállítás?
Közelről szerencsére én sem. Egyszer gyerekként láttam letakarva egy embert, várták az elszállítását. Az is eléggé rosszul érintett.
Viszont városunkban lesz most a The Body kiállítás és nagyon szeretnék rá elmenni. Valahogy attól nem idegenkedek, sőt érdekel is milyenek vagyunk belülről. De közben pl a vért nem bírom szóval egy boncolást nem bírnék végig nézni. De az is érdekel. Régen kedvenc műsorom volt a Dr G igazságügyi orvosszakertő. De azt is inkább hallgattam elalváshoz, nem néztem.
Nálunk a kettő sokáig összefonódott, ugyanis, még a közelmúltig a tiszta szobában ravataloztak otthon. Nemigen mehettél el úgy virrasztóba, hogy a halott ne legyen ott. Temetésen résztvenni teljesen más,
Anyut haláláig ápoltuk otthon. Végignéztük a teljes leépülését, utolsó pillanatig. Mosdattuk, felöltöztettúk. Mégsem erre emlékszünk főleg, hanem a kedves lényére, beszédére, mozgására. Mit tenne ő adott helyzetekben.
"élőként akartam rá emlékezni"
Én sem akartam megnézni apámat. Pontosan ezért, amit írtál.
Én is ott voltam minden családi temetésen karonülő korom, óta.De azért megnézni az elhunytat más.13 éves voltam,mikor a nagymamám meghalt, és emlékszem, egy rokon asszony rosszallóan jegyezte meg,hogy nem néztem bele a koporsóba,pedig “ hogy szeretett téged a mama”.Én akkor még nem voltam kész rá, hogy holtában lássam, élőként akartam rá emlékezni.
én inkább azt kívánom neked ,hogy haldokló embert ne láss,meg az utolsó perceit :((((
Mert valóban nincs is...
Születünk majd meghalunk.
Ha elfogadjuk ha nem,ezen semmi nem változtat.Jobb tudatosítani ,szembenézni vele.Persze,gondolni sem kell rá állandóan.Élni kell ameddig lehet.
Az élőktől kell félni, nem a halottaktól.
Láttam mar pár holttestet, de egyet sem a ravatalon.
Én sem akartam, de sajnos láttam a halott anyukámat. Én öltöztettem fel az orvos segítségével 😢
Pedig az élet része a halál. Ahogy Zsóka írja: nem kellene burokban nevelni a gyerekeket. Én is ott voltam gyerekként, s láttam pl: ahogy öltöztették az elhunytat. Semmi bajom nem lett, ahogy a temetéseken való részvételtől sem.
Igen, a modern európai ember számára jellemzően félelmetes, pedig tegnap még simogatott, ma a ravatalon búcsúztatod
Nem sztorizok ebben a témában, de lenne miröl
További ajánlott fórumok: