Mariann története

Mariann története

Minden 2004. március 8-án kezdődött…

Elhatároztam, hogy lefogyok, és semmi nem tarthat vissza. Gyűlöltem a 65,5 kilós testem, és a megjegyzéseket is gyűlöltem, amiket tettek rám. A 152 centis magasságomhoz ez a súly igencsak sok volt. Sőt, nagyon sok. Úgy néztem ki, mint egy hordó. A legborzasztóbb az volt, amikor, hogy utánam kiabáltak a nagy hátsó felem miatt! …És az öreg nénik is csak bosszantottak, amikor megdicsértek, milyen „jól” nézek ki. A rólam készült képeket is inkább elrejtettem, nem szívesen nézegettem őket! Nem gondoltam, hogy szülés és szoptatás után így el fogok hízni…

Elkezdtem gyűjtögetni a fogyókúrás csodamódszereket, étrendeket. Olvasgattam a fórumokat, egyszóval minden érdekelt, ami a fogyókúrával kapcsolatos. Szinte megszállottá váltam.

Dr. Atkins módszeréről is sokat olvastam, de annyi rosszat írtak róla, hogy nem mertem belekezdeni. Pedig egyre jobban tetszett a dolog, hiszen igazi ragadozó típus vagyok. Végül adtam magamnak egy hetet. Hihetetlen dolognak tartottam, hogy ha kolbászt eszek, szalonnát, és zsíros sült oldalast, fogyni fogok.

Az első két nap elég borzasztó volt, fájt a fejem, szédültem. De nem adtam fel, folytattam. A harmadik nap minden rossz elmúlt, és úgy éreztem magam, mint aki feltöltődött energiával. Fura érzés volt, hiszen addig csak a tv-t bámultam, henyéltem, lustálkodtam. Elkezdtem rendszeresen tornázni. Először csak keveset, utána lassan emelni kezdtem a gyakorlatok számát.

Végül az egy hétből kettő lett. Kíváncsian vártam a mérlegelésre. A 14. napon már 5,3 kg mínusszal dicsekedhettem. Ez újabb erőt adott, és folytattam a „kúrát”. Közben felfedeztem Hoxa honlapját, és ez lett a törzshelyem. Végre megkaptam minden fontos információt ahhoz, hogy jól csináljam! Betartottam mindent, ha mézes lett a kezem, nem nyaltam le, mert rettegtem a ch-tól! A ketonokat is mértem, és a lilulás teljesen megnyugtatott. Ha a mérleg nem is mutatott változást, megnyugtatott a tény, hogy ég a zsírom. …és tényleg „égett”, mert az alakom folyamatosan változott. A zsírom valahogy kezdett eltűnni!

Két hónap elteltével a mérleg már 10 kiló mínusznál járt. Fél év múlva már 15 kg feleslegtől szabadultam meg. A kis naplómban mindent lejegyeztem. Mit ettem, mennyi a napi ch, mennyi folyadékot ittam, mennyit tornáztam.

Egyre többen kérdezgették, mit eszek, hogy csinálom??? Nem hitték el… Képtelenségnek tartották, hogy a szalonnát meg lehet kenyér nélkül enni. A nagymamám kezdett kétségbe esni, mert szerinte sovány lettem. Félt, hogy beteg leszek, legyengül a szervezetem. De a háziorvosunk figyelemmel kísérte a fogyásomat. Sűrűn meglátogatott, kikérdezett. Sok közös témánk volt, igazi barátnők lettünk. Örültem, hogy van valaki, aki nem legyint, nem tartja lehetetlennek, és hihetetlennek, hogy a szénhidrát-szegény étkezéstől fogyni lehet. Végre volt valaki, aki nem azt hajtogatja, hogy a zsír hízlal! …és a doktor néni is belátta, hogy az Atkins nem is olyan veszedelmes dolog, ha ésszel csinálja az ember.

Most, hogy már nagyon régóta így étkezem, tudom, hogy nincs más tuti módszer. Legalábbis számomra ez a tuti. Sok-sok finomságot eszek, husikat, nem vetem meg a szalonnát, a tejszínhabos kávét. Eszek egy csomó zöldséget, főleg nyersen, és mivel már nem az első fázisokat csinálom, ehetek gyümölcsöt is. A kenyeret, krumplit, cukrot végképp száműztem. A rizs néha elcsábít, de hát ez már nem olyan nagy bűn. No, meg néha egy-két pogácsa is lecsúszik, de szépen ezt is beleszámítom a napi ch adagomba.

Persze az eltelt idő alatt néha „elszaladt velem a paci”, őrületes zabálást rendeztem. De utána valahogy mindig sikerült visszarázódnom. Rájöttem, hogy sokkal jobb ez a mostani életmód!

Jelenleg 49 kiló körül állok. Azt hiszem, számomra mostmár a szinten tartás a legfontosabb. Az eredményem így MÍNUSZ 16,5 kiló! Folyamatosan mérem magam centivel, és állítom, hogy lánykoromban, 46 kilós fénykoromban nem voltam ilyen vékony, mint most.