Már soha senki nem fog neki határokat szabni? (beszélgetés)

Sziasztok!

Kedves Adri! Akárhogy tervezted, szerintem pattanj meg előbb. Akkor nem következő őszre szeditek magatokat össze a pároddal, henm egy ősszel később. Inkább, mint ebben a közgeben élni. Csak néhány hsz-t tudtam elolvasni, de többnyire mind ezt mondták, nem véletlenül.

A fizikai távolság jót fog tenni, az érzelmeid, csalódottságod elcsitul majd, de jó hírem nincs, elmúlni sosem fog, ha csak nem tudatosan próbálod leküzdeni.

Először is próbáld meg nem összehasonlítgatni a te kapcsolatodat a szüleiddel és a húgodét. Felesleges olyan kérdéseket feltenned, mivel másabb az ő kuytája..stb.. Mivel emberi érzésekről van szó, azok jellemzően nem racionálisak.

A szülők ösztönből azt a gyereket "tolják", aki jobban rászorul. Az elesettnek mindig megjár a segítségnyújtás elsőbbsége, márpedig a leírottakból úgy tűnik, húgos nagyon nincs a helyzet magaslatán. Másrészt szintén annak a gyereknek vannak előnyei, amelyik olyan jegyeket hordoz, ami a szülőket magukra emlékezteti. Alma, meg fája.. te messzebbre pottyantál, így ki is lógsz a sorból, ha nem éreznéd, akkor is éreztetnék ők. Fogadd el.

Mantrázd magadban, hogy irányodban megtettek mindent, ami tőlük telik. És bocsájts meg nekik azért, hogy az szerinted rohadt kevés(pláne, ha tovább hasonlítgatsz). Te cipelheted a múltadat a hátadon, de ez téged leszív, őket meg nem érdekli különösebben. Lépj túl rajtuk mindenképpen, mert ez jobb nem lesz.

Költözzetek!

Nem ismered a teljes történetet, nem szép dolog, hogy így elítélsz úgy, hogy nem tudod, mennyi fejfájás és baj volt a húgommal részemről is. Mikor láttam, hogy kezd rossz útra térni, próbáltam vele beszélgetni, segítettem neki, próbáltam terelgetni (akkor még azt hittem, hogy lehet), de a vége csak az volt, hogy beadta nekem, hogy leállt, nem iszik, nem cigizik, nem drogozik, utána meg a barátnőim mesélték, hogy ugyanúgy folytatja, bulikban teljesen ki van ütve, sokszor azt sem tudja, hol van és mit csinál. Össze-vissza ivott, drogozott, aztán ha itthon rákérdeztem, mindent letagadott a szemembe. Pedig azt hittem, nem csak testvérek vagyunk, hanem barátok is. De tévedtem, átvert, kihasznált, lopott tőlem, majd eladta a dolgaim. Aztán jött az, hogy elkezdett a barátaim előtt hazugságokkal feketíteni (persze azok, akik jól ismertek, nem hittek neki és elmondták nekem, miket mondott), de sok embert ellenm fordított, olyanokat is, akiknek én sosem ártottam, Volt, hogy meg akartak verni az utcán miatta, mert ő valami össze hazudozott rólam egy csajnak, akit én még életemben nem láttam. A barátnőm jött és védett meg a vadidegennel szemben.

Nem hiába, hogy manapság már ki nem állhatom őt és kerülöm, mint a tüzet, mert mindent elpusztít, amit csak ér. És ha az útjában vagyok, simán átgázol rajtam.

Tehát, ha jól értem: édesanyád mindenképp azt szeretné, hogy önálló életet kezdj másutt, aztán meg a fejedhez vágják, hogy nem bírnál megállni a saját lábadon és sírva mennél haza: Egy cseppnyi bizonyítási vágyat sem érzel Magadban, magad felé, a szüleid felé?

Másrészt, ha kimentek külföldre és akkor támad Rád a honvágy? Onnan egy kicsit nehezebb hazamenni, mint pl. a szomszéd városból.

"Most már van jogsija, nyilván nem vesznek egy másik autót, osztoznotok kell."

Osztozni? Én 2 hónapja nem ülhetek bele a kocsiba, ha kell valami, akkor csak a páromét használhatom (ha épp itthonvan), ha nincs, akkor meg menjek busszal, megmondta anyám. Szóval ha a húgomnak épp a barátnőit van kedve cipelni, én buszozzak vagy oldjam meg ahogy akarom, míg a húgom szétszívja az agyát az eredetileg nekem vett kocsiban. És tudjátok mi a legundorítóbb? Mikor anyám nevére lett a kocsi íratva, anyám azt mondta, hogy tart tőle, hogy a húgom, ha jogsija lesz, követelni fogja. Odamentem a húgomhoz, hogy elújságoljam neki az új kocsi megvételét, és hogy anyám fél tőle, hogy majd veszekedni fogunk rajta, erre azt mondta: ne aggódj, tudom, hogy az a tiéd.

Az anyagi helyzetünket ismerve ez tényleg nagyon alap csak, amit "segítenek". Ennél sokkal de sokkal többre is telne nekik, de anyám mindenre azt mondja: jó lenne, ha elhúznátok már innen, elmúltál 18, tartsd el magad, oldd meg, ahogy akarod. De itt amúgy nem az anyagiakról van a szó. A kocsiban sem az anyagiak érdekelnek, hanem az, hogy kinek mit szabad és mit nem és hogy neki semmi felelőssége nincs semmit illetően (mármint a húgomnak). Nekem meg mindent képesek lennének a nyakamba zúdítani. Az én kutyámat anyám megölte, a macskáimat terrorizálják, még az ételt is sajnálják az állataimtól, télen sem jöhettek be éjszakára, inkább fagyjanak meg szerintük. A húgomnak meg csak így ideengednek egy naponta tízszer bepisilő, bekakiló kis kutyát, aki ugat meg nyüszít éjjelente. Az én állataimmal sosem volt ennyi gond. Ráadásul akkor még az éj szobám felmosóját is tönkretette, azzal kezdte el a kutyapisit mosogatni, azaz többet én azt már nem használom a szobám felmosására. De ha már itt tartunk, szerinted azt a felmosót ki vette? Mi. Nem nem kutyahúgy feltakarítására--- egy olyan kutyáéra, akit nem akartunk. Ráadásul allergiás is vagyok, bár nem az állatszőrre, de nem tesz jót az allergiámnak ez sem. De fogadok, 1 hét múlva a kutya már az asztalon fog mászkálni.

Apámat amúgy zavarja a dolog, de csak rángatja a vállát és várja a sült galambot, hátha megoldódnak magától a gondok. Pedig legalább annyira utálja a helyzetet, mint én. De állítása szerint ő legszívesebben menesztené a húgomat is, meg a másik kettőt is (a kutyát meg a pasit, aki anyám korabeli). Ő pl annyira kivan a dologtól, hogy hétvégén nem volt hajlandó egy asztalhoz leülni a pasival, kijelentette, hogy ha a pasi jön ebédelni a keresztszüleimmel, akkor ő nem jön. Hozzátenném, hogy az én barátomat mindig is szó nélkül elfogadta, mivel ő egy felelősségteljes, szorgalmas fiú, aki mindig segített neki minden munkában, nem is keveset. Apám szerint az ő ittléte nem vitakérdés, mert szerinte ő már családtag. Ezért nem lovaglok én sem ezen a témán. Az én barátom csak anyám szemét szúrja, apám szerint azért, mert nem fektette le anyámat (ezt a poént már annyiszor lőtte el apám, hogy az ember már kezdi komolyan venni, ráadásul akik korábban olvasták a bejegyzéseim, tudják, hogy kétes dolog az is, hogy ki a vérszerinti apám, mert anyám régen sorozatosan csalta apámat).

nekem a tékozló fiú esete jutott eszembe a te történetedről ...rákerestem és ezt találtam :

" Az utakról

Nincs két egyforma út, nincs két azonos eset, két ugyanolyan ember, két azonos bánásmód. Mindenkinek van saját keresztje, amire szüksége van.

A tékozló fiú útja: Felrúgta a hagyományokat, előre kikérte az örökségét, az apjának csak a használati joga maradt. El kellett mennie idegen országba, a világba, sebeket szereznie a megtéréshez. Zsidó létére disznókat kellett őriznie, az éhhalál szélén megette volna a moslékot is. Magába kellett szállnia a mélyponton. Már emberszámba sem vették. Eljutott az alázatig. Megtévedt ember, aki képes belátni bűneit, bocsánatot kérni. Hosszú lehet az út a bukottság, az elveszettség érzésétől a bűnbánatig és a megbocsátás feloldozó öröméig.

Az apa útja: Képes az elengedésre, a visszafogadásra, a megbocsátásra. Diszkrétség jellemzi. Finom és tartózkodó. Ez a diszkrétség jellemzi az egész példázatot is. Ilyenekké kell válnunk, így leszünk hitelesek. Meghívók.

Az idősebb testvér útja: A féltékenység, az irigység, a harag leépítésére van szüksége a megtéréshez. Nincs biztosítva az üdvösség azoknak a vallásosoknak, akik tévhitben ringatják magukat, miközben szívük megtéretlen."

(Vedd ki belőle a vallásos felhangot )

A szülők nem kötelesek a felnőtt gyerekeiket eltartani, bár szép dolog, ha segítik őket. Nekem olyan furcsa, hogy úgy beszélsz arról, hogy ti álljátok a kaját, és csináljátok a házimunkát, mintha ez nem teljesen természetes lenne, és leírod, hogy anyukád nem ad pénzt neked, a felnőtt gyerekének, akit azért annyira csak támogattak, hogy végezzen egy felsőoktatási intézményben. Hogy dolgozott is mellette? Nagyon sokan így vagyunk ezzel.

Miközben azt, hogy ingyen laktok, idézőjelbe tett kedvezményként emlegeted, holott tulajdonképpen emiatt nem akartok elköltözni, mert az albérletért fizetni kell...

Szóval nekem ez olyan furcsa, hogy amit kapsz, azt annyira lekicsinyled - ne haragudj, ha nem, de az írásaidból ez jön le - miközben a szüleiden spóroljátok meg az albérleti díjat, fölháborodsz az autó használati jogán, amit tőlük kaptál, ők vették, de ami a legfurcsább, hogy nem azzal foglalkozol, TE hogyan csináld a dolgaidat, hogy a zavaró elemeket kiküszöböld, hanem azzal foglalkozol, hogy a húgod mit csinál, mit csinált, mit fog feltételezésed szerint még csinálni ("megint összetöri a kocsit", "szerintem még mindig drogozik", a pasija "szerintem a drogügyekben is benne van " meg "úgy tudom...kirúgták a kutya miatt").

Menj dolgozni, menjetek albérletbe, mutasd meg a családodnak, "csakazértis", hogy nem vagy nulla, önállóan is meg tudsz állni a lábadon.

És ne rögtön vállalkozással kezdj, főleg ne külföldön.

Ne dagonyázz ebben, Adri, ebben az áldozat-szerepben. Ha úgy érzed, segítség kell, hát kérj, ha kell, szakembertől. Húzd (vagy húzasd) ki ebből magad, mert különben csak gyűjtöd a kifogásaidat az életedre.

Barátok talán segíthetnének még inkább egy olyan társ, aki hmm, nem akar sakkban tartani - ahogy te fogalmaztál. Ha minden kötél szakad, akkor meg egy jó szakember.