Közöny! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Közöny!
Bocsi, hogy most válaszolók, de a 3 hónapos kislányom nem mindig enged géphez, ja a nagy sem.
Azt történt, hogy vissza fordultam és elővettem a telefont és elkezdtem hívni a férjemet, ő sajnos elsőre nem vette fel és csak mentem hazafelé mert a háztól nem messze történt, de ő követett. Azt tudom, hogy sikerült valahogy hazaérnem, amihez nagy lélekjelenlét kellett, hogy ne pánikóljak be és tudjam, hogy mit kell csinálni.
A férjem vissza kísért a buszmegállóig, de a majom a busszal együtt a munkahelyemig követett.
Gondolhatód hajnalban mentem késő jöttem, na ehhez kellett erő, mert nagyon sokáig féltem.
na,igen...én sokszor már annak is "örülök" illetve azon is meglepődöm ha 10perce állok a zebránál gyalogosként,s megáll egy autó,majd jelzi,h menjek át...
a segítségnyújtásra reagálva:
én ha segítek,akkor az az érzés vhogy egész napra "eltelít",s olynkor tényleg azt érzem,érdemes volt aznap fölkelni :D
én nem azt mondom,h ez trend,de a fővárosban tényleg az a jellemzőbb,h nem igazán foglalkoznak a másik emberrel ilyen téren sem,s ez szerintem nem "helyes"!!!
Aztán mi történt? Elfutottál?
Én átérzem amit írtál, velem is történt már ilyen.
Hajnalban mentem dolgozni és megállt mellettem egy kocsi, kiszállt belőle egy fiatal gyerek és közölte velem, hogy ő elvisz, erre én mondtam neki, hogy van busz és majd azzal megyek, mire ő tett egy kanyart a lámpáknál és megint megállt mellettem és megint közölte velem, hogy pedig kénytelen leszek vele menni. Hát nem vagyok egy ijedős csaj, de akkor megfagyott bennem a vér. Közöltem vele, hogy hívom a rendőrséget erre ő azt mondta, hogy ő is rendőr. Nem tudtam mit csinálni vettem egy nagy levegőt és néztem hová tudnék beszaladni, mert még akkor nem igazán jártak emberek.
Én egy forgamas nagyvárosi utcán láttam egy vak férfit a padkában felbukni, és az úttestre esni. elég messze voltam tőle, de odaszaladtam, hogy a buszok és autók ne gázolják el, segítettem felállni, akkor éreztem rajta, hogy lehet többet ivott a kelleténél. Láttam az emberek arcán a megvetést és a lenézést, ami nekem szólt, de szerintem akkor se kell elfordítania az embernek a fejét, ha az a földön fekvő vak ember, egy kicsit ittas. Szánalmasok a mai emberek többsége!!! sajnálom, hogy idáig fajult ez a világ!!
Nem tudom, hogy ez közöny-e vagy egyszerűen scak félnek beleavatkozni az emberek mások dolgába.
Velem 15 évesen történt, mentem haza a koliból, anyumék vártak pár megállónyira. Elég sokan voltak még az utcán, éppen csak esteledett. Jött velem szembe 5 roma fiú, én szépen kerülni akartam, de aztán beálltak velem szembe. Az egyikük a következő pillanatban már a mellem felé nyúlt, kettő meg mögém lépett. Nagyon megijedtem, sikoltottam, de senki se jött segíteni. Még szerencse, hogy egy hatalmas utazótáska volt nálam, odavágtam az előttem lévőkhöz és így gyorsan el tudtam futni, le az aluljáróba. Természetesen akkor se jött oda hozzám senki... A táskámért is csak később mertem visszamenni anyuékkal. Azt szerencsére nem bántották, ott volt a földön még fél órával később is.
Család, haza, hit.
Ezt a hármat kell elvenni, hogy az ember irányítható legyen.
Véleményem szerint ha ebből már kettő megvan, akkor az illető sínen van.
A nevelés számít, a jó példa pedig ragadós.
Ha egy anya igazi anya, nevelni képes, példát mutatni az életével, a cselekedeteivel, hidd el, hogy a gyerekei követni fogják. Persze, vannak kamaszkori baklövések, de a jónevelés meghozza a gyümölcsét.
Az a baj, hogy valószínűleg ez nem csak nevelésen múlik. Hiába van belenevelve ez meg az, ha a környezetében, tvben, haveroktól stb(tudjuk mekkora hatása van) csak az ellenkezőjét látja. Egy idő után hiába a nevelés a környezethez fog igazodni és azt teszi amit a többség, megtanul szemet húnyni bizonyos dolgok felett. Egy kamaszt úgysem tudsz irányítani, az megy a maga feje után és ha nincs szilárd erkölcs akkor szerintem a nevelés édes kevés. Azt nem nevelheted bele, hogy saját testi épségét kockáztassa egy idegen emberért.
Szerintem a segítő készséget, az empátiát tanítani kell, mégpedig kisgyermekkorban, hiszen az ember személyisége 6 éves korig 70-80 %-ban már kialakul. Később már keveset lehet csak alakítani rajta. Az a baj hogy mi szülők, meg talán a mi szüleink sem gondoltak erre olyan korán, amikor kellet volna. Ha pedig felnőttként valamilyen helyzetben ilyen közönyt tapasztalunk, meg vagyunk lepődve. Pedig lehet hogy nem kellene, nekünk kellene tenni ez ellen legalább a gyerekeink esetében hogy ők már empatikusabbak legyenek mire felnőnek.
Kivéve amikor tudod, hogy a másik 3szor erősebb és kb azt tehet veled, amit akar.
Sokszor éreztem, hogy bátor vagyok, de ez elszáll az emberből, főleg, ha ilyen durván, ennyire gusztustalanul beletolakodnak az ember magánszférájába.
Először 12 évesen próbáltak lakásra felvinni, egy fogatlan tata, a félelemtől utána órákig remegtem.
Ha férfi lennék behúznék neki egyet, nő létemre viszont képtelen vagyok erre az egyszerű tökönrúgásra.
Persze hogy van, de kívülről teljesen másként néz ki a szitu, sajnos ritka a segítségnyújtás.
Nézd pl az ilyen egyszerű dolgokat: a nő ott szenved, próbálja egyedül lecipelni a babakocsit.
Kevesen vannak akik segítenek.
ha nő lennék, segítségkérés helyett biztos jól tökön rúgnám az illetőt. attól elmenne a kedve az ilyesmitől. plusz maradna egy-két percem elhagyni a helyszínt.
valahol az is rányomhatja a bélyegét az emberek gondolkodására, hogy a rendőrség is tehetetlen, ha magánéletről van szó. gondoljunk csak itt a napi családi hírekre: megveri, megerőszakolja, molesztálja stb. - a törvények sem szankcionálják megfelelőképpen az ilyeneket, pedig/mert még bizonyítani is nehézkes.
hát még akkor, ha csak egy járókelő vagy (a sok közül), aki nem akar mások privát életébe szólni.
tessék - akár magázódva is, hogy kiderüljenek a viszonyok - elküldeni, illetve segítséget kérni. eképp már egy karmegszorítás és másként veszi ki magát. a tömegben csak akad pár jóérzésű ember!! nagyon remélem.
Barátnőmet egyszer meg akarták erőszakolni. Sajnos nem voltunk a közelben, de szerencsére nem lett gond. Dulakodás közben eltört a srác keze. Persze nem jelentette fel a barátnőmet, de hülye lett volna ha megteszi.
Velem ilyen egyszer volt, betörtem az illető orrát, nehogymár... Aztán leléptem, szintén tartva a rendőrségi megrángatástól... Szerintem jelentsd fel, adj róla személyleírást, és ha egy 12éves kislány áll ott? Nehogymár, gondolj erre...
Azért mentem már el én is olyan pár mellett, ahol a férfi verte a nőt. Szemmel láthatólag ittas volt. De én arra se mertem nézni. Azon kívül, hogy imádkoztam egy rövidet, semmit nem csináltam. De mit is tehettem volna? De most tényleg.
Valahol ezek az emberek biztos a magánszférába nem akarnak beleavatkozni, de van egy határ talán mikor már ez elvárható. Pl. Yvuska esetében mindenképp az lett volna. Lenne nekem is történetem közönyre ami velem kapcsolatos, de tavaly télen történt valami, inkább azt osztom meg veletek. Volt egy idős, hajléktalan bácsi, aki mindig ugyanazon a padon aludt. Egy bevásárlóközpont előtti pad egyébként, elég forgalmas helynek számít, rendőrautók szintén járnak ott viszonylag gyakran és hát egyszer ez a bácsi meghalt. Egy ember odament hozzá, így derült ki. Elvitték a holttestét, és időközben kiderült hogy már 2napja halott. 2nap kellett ahhoz hogy valakinek végre feltűnjön hogy meghalt...
Velem jó 12 évvel ezelőtt történt, kb 14-15 éves lehettem. A buszmegállóban álltam és jöttek kéregető "romanénik", hogy jósolnak nekem csak adjak egy kávéra valót. Mondtam, hogy nem kell jósolnai, meg sietek..stb, próbáltam szabadulni tőlük. Közben észrevétlenül már vagy 4-5en vettek körül. Én egyre hangosabban mondtam hogy nem kell jósolni hagyjanak békén, és próbáltam a buszmegállóban álló tömegben (!) egy felnőttel felvenni legalább egy szemkontaktust hátha segítene nekem szabadulni. Nem sikerült, mindenki fordult elfele. Már nem tudtam mit csinálni elővettem a pénztárcámat és az aprómat odaadtam nekik. De közben lefogtak és a tánctanfolyamra elrakott pár ezer forintot amit akkor vittem volna az edzésre kivették a tárcámból. Ekkor már kiabáltam hogy segítség ellopták a pénzem. A "romajósok" gyorsan eliszkoltak szitkozódva, átkozódva a pénzemmel. Még akkor se jött oda hozzám senki, mindenki szemlesütve fordított nekem hátat, pedig sokan voltak a buszmegállóban. Teljesen megszégyenülve éreztem magam, nem mentem táncra, hazáig sírva rohantam. Ekkor egy világ omlott bennem össze, nagyot csalódtam a felnőttekben. A kéregető, jósolni akaró ci***-kat azóta megtanultam elküldeni melegebb éghajlatra. Vagyok is átkozva nap mint nap...
A barátnőmmel szórakozni indultunk, és a Szentlélek téren a Templom előtti parkban dumcsiztunk. Egyszer csak odajött egy fiatal fiú, hogy nem lenne kedvünk hármasban szexelni? állja az esténket.... Először azt hittük ez vicc... de ő halálosan komolyan gondolta, aztán felajánlotta h segit önmagán és ha végig nézzük kapunk 10 ezer ftot.... mondtuk neki h takarodjon, a mellettünk levő padon, pedig ültek... és egyáltalán nem érdekelte azokat a fiúkat, h mi zajlik... inkább felálltunk és arrébb sétáltunk....
Ez nem közöny kérdése.
A másik sokszor azért nem avatkozik bele, mert tiszteletben tart.
Lehet, hogy azt hitték épp veszekedtek, egy pár vagytok etc.
Volt hogy beleavatkoztam a dolgokba, aztán elküldtek a francba, vagy segítő szándékkal közeledtem, de ezt mások rosszul értelmezték. Megértem, én is sokszor félek az emberektől, főleg a férfiaktól, hisz egy-két zaklatáson túl vagyok, nagyon hasonló a tiédhez a legtöbb, de volt már rosszabb is.
Én inkább miattuk kezdtem megutálni az embereket, főleg a férfiakat.
De vannak kedves járókelők és helyes emberek, butaság lenne leírni az emberiséget, vagy azt mondani, hoyg a mai emberek csak magukkal törődnek. Ez így, ilyen formában nem igaz.
Mindenki örül ha a saját gondjaival bolgodul, nincs ideje még másét is a nyakába venni. Én is jártam igy, egy élelmiszer boltban leesett a vércukrom,vérnyomásom és elsötétült a világ. Fal fehér voltam, mindenki láthatta hogy rossul vagyok. Neki támaszkodtam a hűtőpultnak, hogy el ne essek mire rámszólt valaki hogy vagy álljak be a sorba vagy húzzak el mert akadályozom a közlekedést. Egy idősebb néni volt aki megkérdezte jól vagyok-e. Az öregek a legsegítőkészebbek, ezért ahol tudom mindig próbálom viszonozni és segítek nekik.
Sajnos én is ezt tapasztalom, tényleg közönyösek az emberek. Nem szólnak bele idegenek dolgába, nem avatkoznak közbe mert féltik magukat. Amugy meg elég megszokott a kiabálás az utcán, ha nem kérsz segítséget nem tudhatják hogy bajban vagy. Az hogy egy idegen megfogja a kezedet, ők nem érzik látni látják(ha ugyan felfigyel rá valaki) hogy ellenedre van de ugy gondolják semmi közük a másikhoz. Nem is szeretnének bajbakerülni és ezért inkább hallgatnak. Ez az általános mindenhol. Te is mondhatad a cikk elején "Mi köze hozzá?" Mások ugyanigy gondolják, mi közük nekik egy másik idegen ember sérelméhez az őt ért attrocitáshoz?
Hasonló velem is történt. Fehérváron voltam koleszos, és a Balaton felől utaztam. Nagy volt a tömeg, és így az előtérbe álltam a wc-hez közel. Néztem ki az ajtó üvegén, mikor mögém lépett egy férfi, és a fülembe súgta hogy nem lenne-e kedvem leszopni... Alig voltam 18 éves, még nem is ismertem a férjem, soha nem csináltam semmi ilyesmit, így nemes egyszerűséggel elsírtam magam. (Nagyon égő volt) Aztán felkaptam a táskám, és elkezdtem bőgve furakodni a tömegbe. Nem jött utánam szerencsére. De fúj... Még a gondolattól is majdnem hánytam...
Ez az eset a férjemmel történt néhány éve.
Beteg volt, orvoshoz is elment. Aztán lement a patikához, hogy kiváltsa az orvos által felírt gyógyszereket, de amikor belépett és megcsapta a gyógyszerszag rosszul érezte magát és kiment a levegőre. Ott azonban összeesett. Többen is elmentek mellette, talán azt hitték hogy részeg, nem tudom. Végül valaki beszólt a gyógyszerésznek, hogy kint fekszik valaki a fűben. A gyógyszerész végre kihívta a mentőket.
2 történettel válaszolnék erre:
Egy férfi hasonlóképp zaklatott egy nőt az utcán. Egy ismerősöm odament és megpróbálta megvédeni a nőt. A pasi meg akarta pofozni, mire az ismerős behúzott neki egyet. Mire kiértek a rendőrök az ismerősöm eltűnt, különben ő kapott volna testi sértésért.
A másik: egy férfi feküdt a padon. Hétköznapi ruhában volt, tehát nem néztük hajléktalan csövesnek. Viszont a lába tiszta horzsolás volt. Odamentem megkérdezni, jól van-e, de nem válaszolt. Kb 15méterre állt egy rendőrautó, biztosan látták a visszapillantóból. Ők miért nem mentek oda? Én nem mertem hozzáérni, vagy megrázni a férfit. Furdalt is a lelkiismeret.
Szegénykém!
Iszonyú lehetett.A segítőkészség és az együttérzés kihalófélben van:(
Ez a néhány mondatot csak azért írtam le, mert bosszantott az "emberi" közöny.
Lehet, hogy csak én látom így.
Győzzetek meg az ellenkezőjéről.
Előfordult már biztos hasonló eset mással is. Mi a teendő?
Azonfelül, hogy még utána is egy jó darabig rányomja bélyegét az emberre.
Ugrás a teljes írásra:
Közöny!