Komolyan csak én vagyok ennyire szerencsétlen? (beszélgetés)
Szerintem 1km után meghalnék. :)
Igazad van, de nehéz leállni a negatív gondolatokkal.
Most csak arra reagálnék, hogy nincs erőm.
Hát nincs. Erőtlennek érzem magam, legfőképp lelki oldalon, de érzem, hogy a fizikumom sincs a helyén. Hiába a 28 évem.
Most is örülök a hétvégének, végre fekhetek naphosszat. Ez tölt fel.
Nem nagy szó egy lakás? Figyi! Te tudod azt, hogy sokan nyugdijukig nyögik a lakásra felvett hitelt és háromszoros árat fizetek ki?
A ti lakásotok nem saját? Hitel, albérlet?
Egyetértek.
FI, haragudhatsz, érezheted igazságtalannak az életet a téged ért nehézségek miatt, de ezt az energiát inkább arra használd, hogy fuss 5 km-t vagy süss 1 sütit, próbálj tenni magadért, és ha kell kérj hozzá segítséget.
Ha elolvasod, látni fogod milyen nehéz, rossz körülmények közül indultam, milyen rengeteget dolgoztam, hogy legyen saját otthonunk. De soha, egy percig nem panaszkodtam; tudomásul vettem: nekem ez jutott. És ha azt láttam, hogy másoknak LÁTSZÓLAG jobb, könnyebb az élete, eszembe nem jutott irigykedni, hanem követendő példának fogtam fel. Az meg szerencse kérdése is, ha valakinek ölébe hullik bármi. Ezen bosszankodni, ezért irigykedni a legnagyobb hülyeségek egyike. Nem csoda, ha a nap végére kimerülsz. Nem tudod, hogy a negatív gondolatok testet, lelket rombolnak?
"Nekünk is van saját lakásunk, de a mai világban ez már nem nagy szó." – ezzel azt árultad el magadról: nem becsülöd amid van, amit elértél. Ez nagyon, nagyon rossz hozzáállás! Hogy a fenébe ne lenne nagy szó egy lakás? Igenis nagy szó, örülj, hogy elértétek! Van bázis, ahol feltöltődhetsz; feltéve, ha nem emészted magadat mások, SZERINTED jobb élete miatt.
"Nagyon is megteszünk mindent." – ez a kijelentés hogyan fér össze azzal, hogy "meló után másik melóhoz nincs erőm, erőnk"? Hidd el: sokan, nagyon sokan, nálad jóval idősebbek a főállásuk mellett munkaidő után, hétvégén is dolgoznak és nem feltétlenül az otthon megteremtéséért mint ahogy annak idején én is tettem (a naplóban ezekről is írtam), hanem a puszta megélhetésért, olyan prózai dolgokért, mint a rezsi befizetése, és a legalapvetőbb dolgok megvásárlása.
Húlye hozzáállás az, hogy akinek az ölébe hullik bármi, az több pl. nálad. Mint ahogy te nem attól vagy szerencsétlen, hogy küzdened kell azért, amihez mások könnyebben hozzájutnak, hanem attól, hogy emészted magadat olyan dolgokon, amikre nincs ráhatásod.
Szóval rázd meg magadat, vedd elő az okosabbik fejedet és ne foglalkozz másokkal!
Ja, és válaszolok a címre is, mert azt még nem tettem.
Nem, nem vagy szerencsétlen. Egyszerűen irigy vagy másokra és gonosz.
Nem írtam ezt, majd utána azt.
Nem is tudom mire gondolsz.
Az, hogy nem írok le mindent, nem jelenti azt, hogy ellentétes;)
De te, rögtön kaptál volna az alkalmon, hogy ingyen lakáshoz jutsz, mert az jár neked.:DDDDDD
Tehát az olyanokat akiket nem vehetsz teljesen palira egy nicknév mögül?
Vagy meg tudod magyarázni, hogy miért írod egyszer ezt és egyszer amazt?
Nem vagy hiteles, be is fejeztem a hozzászólásaidra a reagálást. Csak hergelni vagy itt.
Öledbe hullott a lakás, hívjalak, hogy legyen enyém a lakásod, de közben meg nincs is mert lemondtál róla?
Mesemondó🤥.
Pontosan azt írtad, nem kellett kiforgatnom;)
Hát nem csoda, hogy irigy vagy, úgy tűnik egyforma mindenki a családodban;)
Mi is hárman vagyunk testvérek és nem kaptunk össze az örökségen. Én pl. simán lemondtam róla, mert van lakásom.
Te vagy itt a szókiforgató királynő.
Ezt nem tartod undorító szokásnak?
Édesapám él, édesanyám nem. Édesanyám ingatlanát 2 testvéremmel örököltük. Pénzhez nem jutottam belőle, csak összekaptam a testvéreimmel.
Ezt értem azon, hogy nem fair...
Nem én kértem, hogy legyenek kegyetlenek a testvéreim, hogy ne jusson ki nekem az örökségemből.
És igen, a halállal öröklés is jár. Kár lenne homokba dugni a fejünket.
Nem kívángatom senki halálát, de ha egyszer megtörténik, akkor nem mindegy, hogy kapsz egy szép, nagy házat, anyagi javaid lesznek, vagy nem jár semmi. Nagyon nem mindegy.
Sajnálom a veszteséged!:(
Nem javasolták a pszichológust nekem. Nem is tudom merre kéne kezdeni. De leginkább az gyógyítana meg ha születne egy babám.
Lehet boldognak lenni, csak szerintem nem illik olyannak a terhességről, babákról beszélni, mint én. Én ezt övön alulinak tartom.
Nem tehetek róla, de nem nézem jó szemmel.
Elolvasom majd!
Nekünk is van saját lakásunk, de a mai világban ez már nem nagy szó. Én személy szerint így látom. Akárhová megyek vendégségbe, mindnehol saját házak, vagy saját lakások.
Igen, dolgozunk, de meló után másik melóhoz nincs erőm, erőnk. Én a nap végére fizikailag, de főleg lelkileg kimerülök.
Engem nem is az bosszant fel, aki megdolgozik érte, hanem akinek az ölébe hullik. Mondjuk örököl, vagy kap a családtól. De ők mivel többek?
Ebbe fogok belebolondulni, de nem értem.
A sajátommal foglalkozok. Azzal is. Nem csak ülök ölbe tett kézzel és várom a csodát. Nagyon is megteszünk mindent.
Az a baj, hogy csak kicsit jöttél rá, hogy cukormázat, habostortát tolnak eléd az igazság helyett. Még nagyobb baj, hogy mások kirakatéletével foglalkozol a sajátod helyett. (Szerintem a FB-ról nem fogod magad törölni, mert függővé váltál – ne legyen igazam!)
Hidd el! Sokunknak volt nehéz élete, ahogy nekem is. Tudnék mesélni. (Ha érdekel, hogyan kezdtem az önálló életemet, a 17. bejegyzéstől elolvashatod: [link]
A lényeg: nem azt figyeltem, más hogyan néz ki, mit csinál, hanem azt, hogy én mit szeretnék. Kitűztem célokat és dolgoztam, tettem az elérésükért. Egy gyöngyszem: miközben 10-20 kollégám tolakodott a vállalati 5-6 lakásért, én téglát hordtam, homokot, sódert talicskáztam, ajtókat, ablakokat, radiátorokat festettem munka után, hétvégeken, amikor a többiek moziba, kirándulni, szórakozni jártak. És amikor beköltöztünk a félig kész, felújított házba (amin még rengeteg munka volt), és nevettem a marakodásukon, siránkozásukon, azt kaptam a fejemhez: könnyű neked, mert van saját házad!
Gyerek. Az első bő 2 év után fogant. Addig nem görcsöltem érte, tudtam, fiatal vagyok, van időm bőven. A vágyott második sehogy nem akart jönni. Annyira nem, hogy, 5 éves volt a fiam, amikor pozitív lett a teszt. Még egy hétig se tudtam örülni, mert spontán vetéltem, tehát (én is) tudom, milyen borzalmas az, főleg lelkileg. Elengedtem, belenyugodtam: a fiam egyke lesz. 2,5 évre rá megszületett a 2. fiam.
Száz szónak is egy a vége: azzal amit csinálsz, mérgezed, húzod vissza magadat. Térj észhez, és mások figyelése, irigylése helyett foglalkozz a saját életeddel!
Én tulajdonképpen sajnállak. Nehéz lehet neked az élet. Nálad mindig félig üres a pohár. Vagy talán egészen.
Az elment baba miatt részvétem és drukkolok, hogy mihamarabb terhes legyél. A többi gondod, hidd el, nem gond.
Semmit.
Mondjuk nem az orromba tolni bizonyos dolgokat. A semmi sokkal jobb lett volna.
Ha ennyire befolyásolja az önértékelésed, amit a fb-on, instán látsz, akkor minimalizáld ezeknek a használatát, vagy iktasd ki -bár nem tudom, hogy ez mennyire jó dolog.
Az mindenesetre tutira nem jó, ha számodra elérhetetlen és nagyon távoli dolgokat nézegetsz, mert folyamatosan azzal szembesít, amid nincs és lehet, hogy nem is lesz.
A barátaiddal, családoddal, a saját közegeddel foglalkozz, ha meg vmit szeretnél, akkor tervezgess, tegyél érte. Ha nincs ilyen, itt az ideje, hogy kitaláld! :)
További ajánlott fórumok:
- A Wizz Air-nál, mennyire veszik komolyan az ellenőrzésnél a különböző dolgokat?
- Milyen könyvet lenne érdemes elolvasnom, ha nem értek a pasikhoz, és a párkapcsolatok terén sem vagyok túl szerencsés?
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
- Te dua shpirt. Ezt mikor mondják és mennyire lehet komolyan venni?
- Mennyire vennél komolyan egy olyan depresszív embert, aki... (1 hsz)
- Miért vagyok ennyire szerencsétlen?