Kinek a hibája, ha a gyerek magának való? (beszélgetés)
Szia!
Tegnapelőtt beszéltem a másik tanárnővel is, ő is elkezdte mondani, hogy Ati így meg úgy. Nos, úgy döntöttem, hogy én megosztom vele, amit Atival beszélgettünk és hogy nem értek egyet azzal, hogy nincs barátja és nem játszik a többiekkel. Érdekes, hogy egyetértően bólogatott, amikor meséltem, hogy sokszor elküldik a többiek, amikor játszani akar velük és utána sokáig nincs is kedve próbálkozni, hogy játszanak vele, inkább elvan egyedül.
Én egyébként nem szoktam hagyni, hogy a tanárnőnek legyen mindig igaza. Néha ugyan nincs kedvem vitába szállni vele, de van, hogy kiállok a saját véleményem mellett és hangot is adok a nemtetszésemnek. Sosem szörnyülködök, ha a gyerekről bármi negatív dolgot mondanak, fapofával végighallgatom. Biztos vagyok benne, hogy a tanároknak nem tetszik, hogy nem kezdek el jajjveszékelni, hogy atyaég, jajj mi lesz, ha a gyerek nem tökéletes..... :)
Szia!
Én is ilyen gyerek voltam. Pár éve történt,szóval még 'friss' az emlék! Amit GreenFairy ír,az úgy igaz ahogy van. Nem is írom le újra! Csak azzal egészíteném ki,hogy a TANÁRNŐŐŐŐ! Az enyém is állandóan tömte a szüleim fejét. Teljesen elkeserítette őket. (mindig neki hittek,talán ez volt a legnagyobb bajom) Engem soha nem hívtak be az ilyen beszélgetésekre. Pedig szívesen kiálltam volna az igazamért a tanárral szemben. De mindig csak 'felettem' történtek ezek az eszmecserék. Majd az évek alatt tényleg be is skatulyáztam magam ebbe a szerepbe és utána már ezt is közvetítettem a külvilágnak. Mert elhittem,hogy egy fura,unszimpatikus, érthetetlen csodabogár vagyok ,akit senki nem szeret. Majd újabb pár év kellett míg rájöttem erre és rendbe tettem a dolgaim. S így visszagondolva, ha nem éreztem volna azt,hogy a szüleim csalódottak és kiálltak volna mellettem, akkor minden rendbe lett volna. Ja és a tanárnő ne a szülők értesítgetésébe ölje az energiát,hanem a tanítványai kényes ügyeit próbálja rendezni. Ezt kellett volna az én szüleimnek is közölni az én tanárommal. Nem szörnyülködni hétről hétre a baromságain! Üdv!
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat.
A héten kérek időpontot a pszichológustól és elmegyünk. Remélem, kiderül, mi az oka az egésznek.
Bár tegnap megint beszélgettem a gyerkőccel és ő azt mondja, hogy nem igaz, hogy nincsenek barátai, mert igenis vannak és szokott játszani az osztálytársaival az udvaron és van egy barátja az osztályban, akivel nagyokat szoktak beszélgetni és sokszor meg is védi, amikor a többiek piszkálják. Úgyhogy már nem tudom, mi igaz és mi nem, mert ha igaz, amit a gyerek mond (márpedig nem egy füllentgetős), akkor meg nem értem a tanárnőt!!! Most mondtam reggel a fiamnak, hogy ha gondolja, szívesen látjuk egyik délután a barátját, hogy játszhassanak iskolán kívül is. :)
Mondta azt is, hogy valóban van olyan, amikor ő nem akar a többiekkel játszani, mert éppen olyan kedve van, hogy inkább egyedül lenne, de sokszor van az, hogy inkább a többi gyerek nem engedi beszállni a játékba. Csak ezzel az a gond, hogy hiába mondom a tanárnőnek, ő váltig állítja, hogy nem így van, mert ő mindig egyedül látja Attilát... hát nem tudom... érdekes mindenesetre.
Ebben egyetértek veled.
Az egyik ismerősünknél a fiú az óvodában nem evett semmit és nem is játszott senkivel. Elkezdtek járni pszichológushoz, meg fejlesztésekre és kiderült, hogy mogorva és kemény hozzá az öreg óvónéni és ezt váltotta ki belőle. Már annyira lefogyott, hogy ki kellett venni az oviból. Azóta semmi gond vele, tökéletesen beilleszkedett és nagy dumás lett :)
Sziasztok! Ahogy olvastam a topikot, én is úgy érzem, hogy van vagy kell, hogy legyen valami a háttérben, viszont azért annyira nem is aggódnék. Ha a gyerek alapvetően jó kedélyű és a testvéreivel jól érzi magát, akkor annyira nem lehet nagy a probléma. Valószínűleg az alaptermészete is inkább zárkózott, amit ez a közösségi légkör még inkább felfokoz. Hogy kinek a hibája lenne... Szerintem senkié. Biztos hozzájárulnak az otthoni minták, a gyerek személyisége, a válás, az iskolaváltás, az előző iskolában szerzett negatív tapasztalatok, a mostani közösség, a tanárok hozzáállása, de szerintem ez inkább egy kialakult helyzet, amiben nem hibáztatható senki, vagy ha igen, akkor viszont mindenki az.
Az osztályfőnökkel mindenképpen megpróbálnék beszélgetni arról a helyedben, hogy én magam anyaként is felismerem és elismerem a problémát és azon vagyok, hogy megoldást találjak, de hogy konfliktushelyzetben sokat jelentene a fiamnak, hogy ha azt érezné, hogy a tanár mellette is áll, és ez biztonságot adhatna neki és ez által jobban bízna az iskolában és a szabályokat is könnyebb lenne betartania így.
A pszichológus szerintem nem hülyeség, azért a legutóbbi óta már eltelt elég idő ahhoz, hogy változhatott a helyzet, vagy akár a fiú hozzáállása. Az viszont teljesen hülyeség, hogy egy 11 éves túl kicsi a mélyebb terápiákhoz. Már a 3 éves sem túl kicsi. Csak ilyenkor más módszert, más módszereket alkalmaz egy pszichológus az életkortól függően, rajzzal, mesével, a szülő, a család bevonásával tárja fel a problémát jobb esetben. És az is lehet, hogy a fiad egy másik pszichológussal jobban megtalálná a hangot, inkább szimpatizálna vele, könnyebben megnyílna és jobban haladna a terápia. Persze erre nincs garancia, de szerintem a lehetőséget érdemes mérlegelni még egyszer.
És ha nem is vinném pszichológushoz, legalább én magam megpróbálnék elbeszélgetni a gyerekkel, mert lehet már a 11 évessel bőven. Megosztanám vele, hogy nem tudom, hogy mit csináljak ebben a helyzetben, megkérdezném tőle, hogy ő mit szólna a pszichológushoz, akár a régihez, akár egy újabbhoz, hogy van-e olyan az osztályban, akivel szívesen barátkozna vagy van-e olyan, akit kifejezetten nem kedvel és ha igen, miért. Hogy mit szeretne, hogy a tanár hogyan viselkedjen ilyen helyzetben? Hogy a válás közben esetleg nem érezte-e azt, hogy mint legidősebb gyereknek neki a felelőssége vagy hibája ami történt? Esetleg azt, hogy szintén legidősebb fiúgyerekként nem érezte-e azt a válás után, hogy neki kell az apa szerepének helyére lépnie és most úgy érzi valahol, hogy az új apa elvette tőle ezt a pozíciót? Vagy hogy nem féltékeny-e néha a legkisebb testvérére, nem örülne-e neki, ha megint inkább csak őrá tudnál figyelni?
Semmiképpen nem leültetem a gyereket és kifaggatom stílusban, csak szépen apránként, a gyerek nyelvére lefordítva, ha előkerül valamelyik téma. Ezek mentén hátha el lehet indulni, vagy kiderül, hogy mennyire van vagy nincs szükség szakemberre.
És ami a legfontosabb, hogy nagyon kell éreztetni vele otthon, hogy nagyon is szerethető ember. :) Általában az ilyen iskolai helyzetekből sokan azt vonják le, hogy őket nem lehet szeretni. Ezt a gondolatot mindenképp meg kell próbálni elhessegetni :)
Remélem segítettem valamennyit, sok sikert :)
Sajnos tévedsz. Én nagyon sok problémával küzdő embert láttam, akik eljutottak a gondjuk gyökeréig, és az 10-ből 9-szer gyermekkori dolog volt, és a válásnál jóval kevesebb is elég ahhoz, hogy érzelmi traumák keletkezzenek valakiben, és hibás szokásokat, gondolkodást vegyen fel.
Persze ezeknek zömében nem vagyunk tudatában, a gyermekek az érzelmi fájdalmat elnyomják, mivel nem tudnak még megküzdeni vele. És utána kezdődnek a problémák, amiket a környezet nem ért - sőt gyakran ő maga sem.
Sajnos lelkileg nagyon sérülékenyek vagyunk.
Véleményemet írtam le,nem beszélek be neki semmit, hiszen valójában nem is ismerem a kisfiát, ahogyan Te sem.:)
Amiket leírt, hogy kisfia mindig is ilyen volt, (vagyis ahogy írta, már óvodáskorában is ilyen volt) abból arra következtettem, hogy az alaptermészetén változtatni nem nagyon tud.
Az önbizalom növelése az már más kérdés.
Az a gyermek, aki a társai helyett inkább folyamatosan a felnőttek társaságát keresi, nem szimplán zárkózott, hanem a családjával kapcsolatos valamilyen hiányt próbál így pótolni - apa-, anya-, elismerés-, megértés-, szeretethiányt. Tudom miről beszélek, mert ezt csináltam én is mindig, a mostani párom pedig tanár, és van ilyen diákja, aki folyton a tanárok társaságát keresi, mert nem kap elég figyelmet a családjában.
Nem azt mondom, hogy ez nálatok is pont így van. De az biztos, hogy ez igenis probléma, és kezdeni kell vele valamit.
Én egyébként a zárkózottságot sem tudom elfogadni, mint normális jelenséget. A zárkózottság nem természetes állapotunk, az mindig bizalmatlanságból fakad, és gyakran kötődési problémákat jelez.
A válás önmagában ehhez nagyon kevés.Manapság már minden 2. házasság válással végződik.Akkor gyakorlatilag minden elvált szülő gyermeket ilyen kell legyen?Butaság!
Mi is elváltunk,igaz,akkor már 10éves volt a fiam.Nála ez a zárkózottság alsóban volt nagyon meg.Elvolt egyedül.Nála is igaz volt,hogy nem volt olyan játéka,mint a többieknek,vagy nem is érdekelte az.Viszont az úszótársakkal nagyon jól kijött,ott barát volt mindenki.Felsős korára "megérett",most már szelektál kivel álljon szóba,kit kerüljön.
Nem hiszem,hogy a gyereknek pszichológusra lenne szüksége.Ő ilyen magába zárkózó kissrác,majd kinövi.Nem csak a nagyszájúaké a világ!!
Ez a helyzet egy probléma, amit a topiknyitó is felismert. Légyszi ne beszéld be neki, hogy nem az.
Hála istennek, hogy ő azok közé tartozik, aki felismeri, ha gond van a gyerekkel, és nem söpri szőnyeg alá azzal, hogy ilyen a természete...
Ez a legegyszerűbb, de beláthatatlan következményei lehetnek.
Lehet, hogy szavakkal nem, de a viselkedéseddel talán igen.
A válás biztosan megviselte, az mindig a biztonság elvesztését jelenti a gyermek számára, akármilyen békésen zajlik. Egy gyereknek a biztonság: apa és anya együtt, szeretetben, békében.
Ha egy 11 éves gyerek még egy iskolában sem tudott beilleszkedni a társai közé, és legjobban egyedül szeret lenni, arra hogy mondhatjátok, hogy rendben van?!!!
Ti nem tudjátok, miről beszéltek.
Egy ennyi idős gyereknek vígan, felszabadultan kéne élvezni a barátai jelenlétét.
Én csak tapasztalatról tudok beszámolni.
Az első iskolámban rosszul éreztem magam, a magatartásom ma deviánsnak neveznék. 12 évesen egy másik közösség - az én legnagyobb csodálkozásomra - befogadott, teljesen megváltoztam. A lányom duci volt, ezért csúfolták a suliban, így ment ez 8. osztályig. A lányoktól levelet kapott, hogy senki nincs, aki a barátja lenne. Nagyon el volt keseredve. A tanárok pedig nem ismerték el a tudását. Nem volt szimpatikus, hiába tanult és tett meg mindent.Középiskolában pedig teljesen megváltozott az egész gyerek. Kiegyensúlyozottá vált és szépen le is adta a súlyfelesleget. Szerintem az iskola nagyon sokat számít, nekünk nem volt lehetőség váltani.
Most azt mondhatom, hogy sok ismerősünk van, de nincs sok barátunk, nagyon megválogatjuk azokat az embereket, akiket a bizalmunkba fogadunk.
Ha eddig is ilyen volt a kisfiad, akkor nem tudsz ez ellen sokat tenni, ilyennek kell elfogadni, bár tudom, hogy fáj Neked, ha bántják a fiadat.:(
A tanárnőnek egy kicsit segítenie kellene, hogy elfogadják a kisfiadat a többiek.
"szerintem én is ilyen lennék, és nem keresném senkinek a társaságát!"
A válasz egy része meg is van: te magad tanítod meg a gyermekednek, hogy legyen áldozat. Ha valakit megaláznak, és az nem védi meg magát, hanem magába zárkózva elvonul, abból nem vagány gyerek, hanem örök célpont lesz. Ezt a viselkedést tőled (is) tanulta. Ha nem védi meg magát másokkal szemben, sosem tud beilleszkedni, mert a többiek rájönnek, hogy őt nem kell tisztelni, lehet piszkálni, hiszen hagyja...
Elmondod, mi történt? Ha nem akarod, nem erőszakoskodok, csak kíváncsi vagyok. Azért is, mert múlt héten sajnos történt a suliban egy verekedés (fiam kiállt magáért és megvédte magát), persze, az enyém a hibás mindenki szerint és a másik szülő feljelentéssel fenyegetőzik. Ma derül ki, mi lesz belőle.
Eddig semmi ilyen agresszív dolog nem volt, ez az első, hogy visszaütött.... eddig őt verték meg már egyszer novemberben, most ugyanaz a gyerek esett neki, csak elhibázta és a fiam vissza tudott ütni. Most mindenki ránk köpköd.... Hát még ez is...
Szerintem sincs gond vele. Inkább az van, hogy már most több esze van és átgondolja a dolgokat, tartja a távolságot a többiekkel. De szerintem pár év és ő lesz a társaság középpontja :) Önállóbb is lesz. Az, hogy nincs meg a legújabb játék neki, az se aggasszon, nekünk sem volt meg, mert szegény családi körülmények között nőttünk fel, de tiszták voltunk és tisztességesek.
Meg fogja találni azt a társaságot, barátokat akik közel állnak hozzá, csak kell egy kis idő hozzá.
További ajánlott fórumok:
- 11 éves gyerek az apjával akar élni. Hogyan valósítható ez meg?
- Nem esznek a gyerekeim! Válogatnak! Segítsetek, praktikák, trükkök érdekelnek.
- Bolti rágcsálnivaló helyett mit egyen a gyerek?
- Eszetekbe jutott, ha gyereketek lesz valószínű ott lent kitágultok?
- Hogy lehet megismerkedni egy nagyon magának való pasival?
- Mit engedhet meg magának a gyerek és mit nem?