Kicsi csillagom megszületése

Párommal 2007. október 28-án jegyeztük el egymást, fél év után. Sajnos volt egy vetélésem 2008. február 13-án, 9 hetesen, ezért nem szívesen gondolok a Valentin-napra.

Négy hónapot adtam magamnak, hogy helyrejöjjek lelkileg és testileg is.

A vetélés után áprilisban döntöttük el, hogy augusztusban egybekelünk, így legalább lefoglalom magamat az esküvő szervezésével.

Természetesen azon voltam, hogy a kivárt négy hónap után mielőbb teherbe essek újra, de nem akart sikerülni. Vettem termékenység figyelőt is. Aztán a legnagyobb szervezés közepette, amikor nem azzal voltam elfoglalva, hogy teherbe essek, az esküvő hetén végre megfogant kisbabánk.

Ezt a terhességet már félve mondtuk el a rokonoknak, sőt, férjem szüleinél kivártuk a kritikus 12 hetet. Nagy volt az öröm mindenhol, de mi azért szinte végigrettegtünk sok hónapot.

Rosszulléteim nem voltak, csak iszonyú erős gyomorégésem. Emiatt a terhesség elején pikk-pakk felkaptam 10 kg-ot. Minden jól ment a terheléses cukorvizsgálatig, ahol kiderült, hogy terhességi diabéteszem van, ezért diétára fogtak. Nem volt könnyű, vennem kellett egy mérleget, és pontosan gr-ra kellett mindent mérnem. Utána nem is híztam, csak a terhesség 7-8. hónapjában.

Az 5-6. hónaptól otthon voltam, így aztán elkezdtem otthon takarítani, illetve beszerezni mindent a baba születéséhez, ami a nagy könyvben meg van írva. Sokan mondták, hogy még korai, de én annyira vártam már a kis jövevényt.

Húsvét előtt, pénteken mentünk el anyósomékhoz, hogy ott töltsük el az ünnepeket. Vasárnap töltöttem volna be a 36. hetet, de gondoltam, még nem viszem magammal a kórházi cuccomat, bár már minden össze volt készítve.

Szombaton este férjem elment a haverjaival kikapcsolódni. Én már sehova nem kísértem el, mert a pocakom is nagy volt, illetve cigifüstös helyre sem mentem soha terhesen.

Éjszakánként többször felkeltem terhességem során, hogy elvégezzem a kisdolgomat. Hajnali fél 4-kor, kómásan elmentem a wc-re, és furcsán éreztem, mintha nem csak pisiltem volna. Utána figyeltem, átlátszó víz szivárgott belőlem. Anyósom pont felkelt, együtt próbáltunk rájönni, hogy ez magzatvíz-e. De mivel utána folyamatosan szivárogni kezdett, rájöttünk, hogy bizony itt szülés lesz. Férjemet gyorsan felhívtam, hogy szedje a lábát, már éppen hazafelé tartott, az utolsó 100 métereket futva tette meg. Irány a helyi kórház, ahol megnézték, kétujjnyira voltam tágulva, a magzatvíz folyamatosan szivárgott.

Én nagyon haza akartam menni, mert egy új dokival a Sote I-en beszéltük meg, hogy nála szülök, de nem mertük vállalni a másfél órás autóutat, mivel első szülés, féltettük a babát. Szóval inkább maradtunk. Egyből a vajúdóba kerültem, férjemet pedig hazaküldték a leleteimért, mivel a szülést anélkül nem indíthatták volna meg, vagy minden vizsgálatot el kellett volna újra végezni. Férjem apósommal felment hát Pestre.

Szüleimet reggel 6-kor felhívtam, hogy ébresztő, szülünk! Jöjjenek gyorsan Pestről, mert ma itt bizony baba lesz.

A szülésig nem tudtuk, hogy fiú vagy lány, bár három vizsgálatkor is azt mondták a dokik, hogy valószínűleg lány.

Reggel 6 órától folyamatosan ötperces fájásaim voltak, amik 12-ig egyre erősödtek, de még mindig csak ötpercesek voltak, és 12-re még csak háromujjnyira voltam kitágulva. Akkor megkaptam az oxitocint, ami elindította az igazi fájásokat.

Mivel apás szülést akartuk, várnunk kellett az egyetlen szobára, ahol ezt lehet, így hát addig ültem nagy gumilabdán, szívtam kéjgázt, de a vége felé már eléggé kivoltam. Az ügyeletes doki a szomszédos ágyon éppen varrt, ezért vissza kellett tartanom, de amikor éreztem, hogy kinyomja a fejét, nem bírtam tovább, és kiabáltam, hogy jön a gyerek. Nem szépítem, nagyon-nagyon fájt a vajúdás vége. A terhestornán tanult légzőgyakorlattal egész jól tudtam a fájdalmat koordinálni, de veszettül fájt akkor is.

Amikor megéreztem a fejét, akkor az oldalsó fekvésemből a hátamra fektettek, lábaimat kengyelbe tették, és behívták a férjemet. Addigra a szomszédos kismama elkerült a műtőből, úgyhogy bejöhetett a férjem, mivel az apás szoba még mindig nem szabadult fel.

Férjem tartotta az oxigént, amikor mondták, szívtam, azután nyomtam, sokszor, a hajas fejecskéje már kint volt, kicsit nehezen, de végre megszületett Anikó 2009. április 12-én, 16 óra 14 perckor.

A nyuszi hozta húsvét vasárnap. Hozott nekünk egy kis nyuszit.

Utána a varrás sem fájt, a doki olyan jó helyre adta az érzéstelenítőket, vagy négyet. De az is fél óra volt, míg összevarrt. Majd kitoltak a váró elé a babával együtt, akit ezért inkubátorba tettek, és ott volt az egész família, szüleim, férjem és az ő szülei.

Anikó nagyon jó baba, gyönyörű, igazi nőcis, és az apjának már most fáj a feje, mit csinál, ha a fiúk majd körülzsongják.

Azóta sokan kérdezik: Milyen anyának lenni?

Az biztos, hogy a legszebb dolog a világon, de amíg nem tapasztalod, nem tudhatod.

Minden újszülött egy igazi csoda.

És minden babára vágyónak kívánom, hogy minél előbb átéljék ezt a csodát!