Karácsony a hegyen

Karácsony a hegyen

A táj néma csendbe burkolódzott, a város zaja ide nem ér el. A hegyen messze minden forgatagtól a hó háborítatlanul hull alá és őrzi az erdő fáinak szépségét. Mintha csak látogatóban járna erre ember, a lábnyomokat befedi a hó azonnal. Lassan alkonyodik már, az öregember lassan csoszogva lépked az udvaron, és hozza a fát a ez öreg kályhába.

A mama is csendesen mozog a konyhában, odateszi a ki lábasban a savanyú leves, ahogy odatette már minden éven, épp 45 éve, amikor az első karácsonyt ünnepelték együtt. Papa akkor még fess fiatalember volt. Albérletben eléggé szegényesen éltek, de annál boldogabbak voltak. Nem könnyen szerezték be a fenyőfát, és ajándékot sem adtak egymásnak, ők voltak az ajándék egymásnak.

Most újra kettesben vannak, fájdalmasan csendes a ház, a gyerekek régen elköltöztek. A papával nem sokat beszélnek, már mindent megbeszéltek a sok-sok év alatt, amúgy is tudják a másik minden gondolatát. Mama délelőtt megsütötte beiglit, mint minden évben, hogy aztán az összes szomszéd kapjon belőle karácsony után, sosem tudta megszokni, hogy már nincsenek olyan sokan, mint régen. Papa feldíszítette a fát, de ajándékok ma már újra nem kerülnek alá.

Emlékeznek némán, micsoda nagy dolog volt, az ajándékokat elrejteni és lopva becsempészni a fa alá, és amikor a gyerekek észrevették... most is hallják lelki füleikkel az örömujjongást. Óhh, micsoda boldog idők is voltak amikor még mind itthon voltak.

Ma már ők is a saját ki porontyaiknak díszítik a fát, sütik a beiglit.

Papa bejön, megkérdezi: Mikor vacsorázunk, Mama?Nemsokára hat óra.

- Igen, nemsokára kész vagyok.

Az asztalt megterítik szépen, soha nem lehet tudni, hátha mégis vendég érkezik?!

Bár erre semmi esély, a gyerekek jó messzire elszakadtak már a szülői háztól. A fiúk Kanadában talált munkát, és a jobb élet reményében ment ki a családjával.

Lányuk Belgiumban próbál emberhez méltó életet élni. Nem haragszanak már rájuk, nehéz volt beletörődni, de be kellett látni, ez nem megy másképp, olyan politikai időket élünk, hogy nem lehet itthon megélni. Talán mégis sikerül, és nem lesz akadálya, hogy valamelyikük mégis hazajön. De hibába, nem jött telefon, se a-mail. Az öregek egyre csüggedtebbek.

Papa meglóbálja a kiscsengettyűt, meggyújtja gyertyákat...megjött a Jézuska suttogja, inkább csak magának, hiszen most nem fognak becsörtetni a gyerekek, pedig de szép is lenne. Már vannak unokák szép számmal, és ha ők most itt lehetnének?!

Az öregek megállnak a fa előtt, és nagyapa elénekli a Mennyből az angyalt, mint tette jó sok évvel ezelőtt mindig, amikor selypítős gyerekhangok is besegítettek.

Lassan elköltik a vacsorát és lefekvéshez készülődnek... amikor megszólal a telefon.

Mama reszkető kézzel veszi fel, Ők azok! -suttogja - Holnap érkeznek.

A Karácsony csak most kezdődik. Lázas izgalommal tervezgetnek a papával, mit is kéne még sütni-főzni, mit kéne kitalálni, hogy meglepetést szerezzenek a kicsiknek.

Most már boldogan hajtják álomra fejüket, Megérkezett a Jézuska!