Irodalom (beszélgetés)

A nyeregben

Lexi álma egy fekete kanca

Első kötet

DEME MÓNIKA

1. fejezet

Lexi a szőke hajú kislány, egy nagyon kicsike faluban élt a szüleivel, valamint az Édesanyja öreg beteg szüleivel – vagyis a nagyszüleivel. Éppen Lexi és nagyapjával Leoval– kiindultak a nagy öreg gesztenyefa alá.

– De öreg már ez a gesztenyefa –mondta Lexi–ugye nagypapa?

– igen–már az én gyermekkoromban öreg volt, –de most nagyon – nagyon öreg–kezdte a nagyapa Leo.

A kislány csak némán állt és nézte az öreg gesztenyefát, - és türelme-sen várta, hogy a nagyapja elmesélje az öreg gesztenyefa történetét.

Csak várta és várta. de csak néma csend. A csendet, – még a madár csi-csergése sem törte meg. Bár Lexi tudta, hogy a nagyapja nagyon csen-des visszahúzódó természetű– mégis ezt mondta! – Miért vagy ilyen csendes nagyapa? –Á- válaszolt–ha te tudnád micsoda kincs– ez az öreg gesztenyefa.

Deme Mónika/ Moncsika/

Folyik a patak csendben

Őszi este szívemben,

folyik a patak csendben,

ez is emlékeztet Édesanyára,

ahogy abban mosta a ruhákat tisztára,

s csak annyit kérdezett a Fia.

Ugye anya itt lakott a Nagymama.

kinek volt itten másnak háza?

Ezt senki sem tudja,

csak a Mennyei Atya,

Akinek most szól a pataért,

az ezernyi hála!

2014. május 5.

Tóth Krisztina: Ősz

Egyszerűen csak fáraszt az idő,

hogy rajta kívül töltök éveket.

Tőlem már nem, csak belőlem telik,

mindig magamban kell, hogy nézzelek.

Ne volna ez a kérdezz-felelek,

Most is, ahogy a buszra várok.

Beszélget veled valaki bennem,

mikor én hallgatni kívánok.

József Attila - KÖVEK

Öreg kövek, ne haragudjatok,

Ha taposlak, hiszen tinálatok

Nagyobb és mozgóbb taposó vagyok.

Szólok hozzátok, vén testvéreim,

Mozgóbb, nagyobb taposó tapos engem

S nem szól, csak jár az emberköveken,

Nem szól, nem szól, vagy jelekben beszél

És tán ti vagytok súlyos szavai?

Ó, némák, meg nem értlek titeket sem!

Miért van kő, ha nem lesz épületté?

Hát nem segít a jaj s az allelúja?

Se hit? se malter? se Krisztushabarcs?

Széthullt az ember millió darabra,

Mint esőben a vályogkalyiba.

És hol van az erős, terméskő-ember,

Kit nem tapos fájóra semmi láb?

Ó, borzalmas így: útfelen heverni,

Ha bennünket nem épit városokká

Gránithalmokba semmi épitő.

Hiszen kölyökkorában az időnek

Egymást-karoló barlanghegyek voltunk,

Hol békesség és szeretet lakott.

Széjjeltördelt a bölcseség s a bomba,

Szétbomlasztott a gejzirlábu vér

S nyomoruságos könnyekbe merülve

Száz megváltó agy forr már, mint a mész,

Hogy értelmes várossá magasodjunk,

Mert most minden s egyetlen értelmünk

Az úton heverő kövek fájdalma,

Mely porban és piszokban taposódva

Templomtorony kupolájába vágyik!

1924. jan. 6.

József Attila - Bolyongok

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?

És ahol szeretnek, és csak reám várnak,

És csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?

Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,

Fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,

Ott fognak igazán engemet szeretni,

Igazán szeretni.

1921. szept. 24.

Deme Mónika/ Moncsika/

Gondolatok a nevemről

Mi a nevem jelentése,

ezen el vagyok ájulva,

sohasem gondoltam volna,

hogy Istenhez lettem kapcsolva!

Most semmi sem jut eszembe,

csak Ő jár a fejemben.

hogy nem hiába hiszek benne,

a nevem is azt súgja!

Talán Édesanyám tudta előre,

hogy ez lesz az élete sorsa,

elmegy tőlem örökre,

s itt hagyott a nénémre!

Ezért Mónika nevet adta,

csak a szívem gondolja,

hiszen senkinek se mondta,

hogy miért ezt a nevet adja!

S annyira hiányzik Anya,

akárcsak a Mama,

már nem tudom meg mi volt a titka,

tudja azt, a szívemnek Úrra!

2012. január 10.

Nevelőszülők

Nevelőszülőknél élem,

Én már az életem,

De én úgy érzem.

Hogy úgy szeretnek engemet,

Ahogy saját gyermeküket,

Sok mindent nekik köszönhetek,

De azt is remélem, még sok évet velük élhetek!

Én már úgy szeretem nevelő szüleimet,

Ahogy más gyermek valódi szüleit,

Hiszen ők neveltek fel engemet,

S a két testvéremet is,

Szeretetben és békességben tölthetjük el éveinket!