Írd ki magadból most! (beszélgetés)
Az ismeretségi körömben tragikus körülmények között meghalt egy fiatal fiú. Nagyon megvisel, alig alszom, teljesen átérzem a szülei fájdalmát...:(
Most sokkal jobban aggódom a családtagjaimért...:(
HAJRÁ DVSC!
LOKI FOREVER!
Bárhogy próbálom magamat becsapni, jól tettem, amit tettem az este, még ha ittam is egy kicsit.
Nyugodtabb vagyok sokkal és ma már alig cigiztem.
megették az összes édességet
felbontottak és beleettek mindenbe
Sziasztok!
Na az én fájdalmam az hosszú lenne azt hiszem, hogy leírjam, majd egyszer neki is kezdek...valahogy a vége nem egy love story.
Volt nekem egy 3 éves kapcsolatom, amiben nagyon sok dolgon keresztül mentem. Volt amin közösen vergődtünk át, és volt amin egyedül később pedig folyton egyedül és mára már nagyon egyedül és magányosan. Kapcsolatunknak egy éve vége szakadt, a körülmények amik között ez végbement borzalmas volt, ami utána jött még inkább. Most meg itt vagyok egy két lábon járkáló emberi katasztrófa.
Munkámban sikereket értem l, és nem is akármilyen munkahelyem volt szakítás után, teljesen egyedül éltem és teremtettem meg magamnak mindent. Sportolást nem hagytam abba, most tendálódok fotózás irányába és a személyi edző vizsgát is letenném. Sok férfi szeretne velem lenni és én is vágyom valaki társaságára, akit szerethetek és aki engem is szeret...de amint eljutok arra a pontra, hogy tudom, hogy bejövök az illetőnek, abban a minutumban nem érdekel. De a rohadt életbe...így örökké egyedül leszek, mert sza**k mindenkire?! Nem tudok túllépni a dolgon exemmel. Ráadásul a helyzet csak romlott, mikor egy év után felbukkant, beszéltünk és ment egy hétig a levél és e-mail miegymás...most meg tudom, hogy 21-én örökre elmegy. Legdurvább, már vagy egy hete vele is álmodok és mindig ilyeneket, hogy felszáll a repülő és sírva ébbredek...mindemelett már kezdek bezuhanni az egyedülléttől....na erre van e orvosság? Egy jó pszichológus mi?!:)
Miért nem lehetünk együtt?
Miért áll minden és mindenki közénk?
Ó!
Már tisztára befordulok...
Nyilvánosan nem lennék képes rá még így névtelenül sem.
Kiírtam, de csakis titokban, éjjel, magamnak, naplóba, majd elégettem aztán megbántam s újraírtam aztán pedig ismét elégettem.
Mindig hittem abban hogy ahogy hamuvá válnak a sorok, az emlékek is elhamvadnak, de nem, az emlékek sajnos bennem sajognak amíg csak élek. :(
Ha gonosz nem kell vele foglalkozni!
Hagyd a picsába!