Hogyan tudnék kilépni ebből a körforgásból? Toxikus család (beszélgetés)
Az előző párkapcsolatomnál is ilyenek voltak...
Nem tudom miért ilyenek, én sose tettem semmi olyat, amitől így viselkedhetnének velem...
Nekem is kell takarítani meg a húgomnak is, ő is kiveszi a részét. Húgom szó szerint anyukám s*gg nyalója...
a húgom 19 éves, neki is van egy 2 éves párkapcsolata.
Sajnos nem tudok jelenleg a páromhoz költözni...
Kollégiumot igényelhetek, de ott egyedül lennék napokig, és a párommal is ritkán tudnék találkozni mert messze lenne sajnos.
Az egyetemből 1,5 évem van hátra.
Gondolj vissza, anyukád és a húgod mindig ilyen volt ? Vagy mikor, mitől lettek ilyenek ? Anyukád talán nem akarja tudomásul venni, hogy felnőttél, és munkaerőként kezel. Azt nem tudom, mennyire szeret, de én nem tudtam volna a gyerekeimmel így viselkedni. Miért Neked kell takarítani ? Miért nem osztja be anyukád, mikor ki takarít ? A húgod hány éves? Gondolom, serdülő, vagy ő is felnőtt már, kiveheti a részét a házimunkából.
A párkapcsolatod még csak 7 hónapja tart, de ha ilyen jól megértitek egymást, esetleg nem költözhetnél a barátodhoz ? Azt írtad, dolgozik. Ha tudsz vállalni alkalmi munkát, és veszel fel diákhitelt, nem kell a szüleidnél laknod már. Nem tudom, azon a településen laksz-e, ahol tanulsz, kollégiumot igényelhetsz-e ? Mennyi van hátra az egyetemből ? Az idődet és a pénzt nagyon be kell osztani, aztán jobb lesz, ha elkezdesz majd főállásban dolgozni.
Van egy 23 éves lányom. Én is mindig megkérdezem, mikor jön. :) Persze, ahogy olvastam soraidat, egészen más kontextusban, mint anyukád ...
Azt gondolom, húgos és anyukád hasonló természetű lehet, Te pedig másmilyen. Legjobb lenne bevenni azt a bizonyos (lesz@rom) tablettát, de tudom, ez nehéz - én sem lennék rá képes. Talán, ha megpróbálnál nem foglalkozni a zrikálásukkal - gondolj arra, hogy Téged szeret valaki! :)
Kitartás, és mielőbb nyúlcipő!
Ezt olvasni is borzasztó. Három gyerekem van, de sosem tudnék egyik ellen sem fordulni. Nem értem az ilyen szülőket. Ki hergel vajon kit? A húgod anyukádat vagy fordítva? Az jutott eszembe erről, hogy azzal csinálják ezt, aki hagyja magát... Lehet, hogy stratégiát kellene váltanod. Nem hazamenni, ha hívnak, hogy takarítani kell. Mondd azt, ha hazamész, majd meg fogod csinálni. Addig a húgod is kiveheti ebből a részét...
Ha te nem érdekled őket, akkor te miért teszel eleget az ő utasításaiknak?
Sziasztok!
Hosszú történet az enyém, próbálom minél rövidebbre fogni. Egy 21 éves lány vagyok, akinek van egy 7 hónapos egészséges kapcsolata, ahol a párom nagyon szeret, támogat, akárcsak én őt. Én voltam már benne évekig mérgező kapcsolatban, ahonnan nehezen tudtam kilábalni, de hál istennek sikerült, feldolgoztam. Az önbizalmam ezidő alatt a béka feneke alatt volt, de a mostani páromnak hála úgy érzem, kezd javulni.
A családi helyzetemre nézve viszont anyukám és a húgom (nagyon össze vannak nőve) sokszor rosszindulatúak velem, oktalanul. Beszólogatnak a kapcsolatomra, megjegyzést tesznek, hogy 2-3 naponta a páromnál alszom (munkájából kifolyólag csak esténként tudunk találkozni), hogy "na már megint mész hozzá?" Sokszor van, hogy reggelenként, délelőttönként haza "rángatnak" olyan indokokkal, hogy takarítani, kell, stb. Ezektől a beszólogatástól, már szorongásom és gyomorgörcsöm van, úgy megyek el a páromhoz, hogy már megint magkaptam tőlük ezeket...
Tudom, hogy 21 éves vagyok és nem kell senki engedélye, ettől függetlenül mindig kérdezik hol vagyok, mikor jövök haza, stb. Hiába mondom el, hogy nem 17 éves vagyok, tudok magamról gondoskodni, stb.
Természetesen mindig kiveszem a részem a házimunkából, egyetem előtt és után is takarítok, tisztaságra mennek el és jönnek haza, mégis mindig azt mondják, hogy "sose csinálok semmit"... Rosszul esik, és fáj, hogy így bánnak velem, beszéltem erről velük, de őket nem érdekli mit mondok, mondván fogjam be a szám, vagy rám csukják az ajtót.. Olyan, mintha nem örülnének a boldogságomnak, és mintha nem akarnák, hogy boldog legyek. Tudni illik, a párom a világ legudvariasabb férfi a világon, mindig tisztelettudó a szüleimmel, és velem is.
Albérletbe nem tudok menni jelenleg, mert egyetem mellet csak alkalmi munkát tudok vállalni. Tudom, hogy hosszútávon "megmérgez" engem ez a közeg, és hogy el kell majd mennem, mert lassan nincs olyan nap, hogy a húgom és anyukám ne bántanának verbálisan.
Nemrég kórházakba kellett járnom vizsgálatra, egy betegségem miatt, amiről anyukám a kezdetben azt mondta biztos kitaláltam, megjátszom magam. Rosszul esett, hogy ennyire nem érdekelte, hogy hónapokig rosszul voltam, sírtam a fájdalomtól, és azt merte feltételezni, hogy az egészet csak kitaláltam... Majd amikor meg lett a diagnózisom, nem mondott rá semmit... A vizsgálatok, vérvételek után meg sem kérdezte, hogy vagyok... Olyan sokszor, mintha nem is tekintene rám családtagként, csak mint egy takarítónőként...
Nem siránkozni szeretnék, csupán "jól" esett, hogy leírhattam, hátha más is volt hasonló szituációban...