Hogyan tegyem magam túl ezen a csalódáson? Lehet, jobb egyedül, álbarátok nélkül. Hogyan álljak ki jobban a magam dolgaiért? (beszélgetés)

Én azt mondom nincs szükség barátokra. Legyen néhány olyan személy akikkel tudsz dumcsizni, de mélyebben felesleges belemenni ilyesmibe.

Akkor már többet ér ha az embernek van egy testvére, anyja, nagyanyja. Bennük sosem csalódhat.

Normális esetben ők a legjobbat akarják és mindig lehet rájuk számítani.

Te most unatkozol?

Ha nem tudsz ÉRDEMBEN hozzászólni, akkor inkább hallgass!

Egyébként pedig először a saját kiírt kérdéseidet olvasd újra külső szemlélőként. Khm...

Szia!

Átérzem a helyzeted, mert nálam is ez a helyzet. Nem érzem, hogy volna valódi barátom. S azt hiszem már, hogy ilyen nincs is már a világon...

Én ugyan olyan típus vagyok, mint te. Meghallgatom őket, akkor is ha én bennem is egy világ van összeomolva, semmi életkedvem, mégis törődök velük és előtérbe helyezem az ő bajaikat. No persze, viszonzásra nagyon ritkán találok.

Ahogy téged elintézett a "barátod", attól ocsmányabb módon nem is csinálhatta volna, remélem jól beolvastál neki! De a többivel is elbeszélgetnék a helyedben.

Nekem is most szakadt meg nemrég egy "barátságom" egy illetővel, akinek az ismeretségünk alatt folyamatosan segítettem, mert minden áldott nap szenvedett, hatalmas nagy szerelmi bánata miatt. 1 éve nyögött ugyanazért, meghallgattam ugyan azt 100szor és lelket öntöttem belé 100szor... Volt nekem is amikor összegyűlt minden és nagyon szomorú voltam, de meg nem kérdezte volna, hogy te hogy vagy? Én pedig balhét rendeztem érte, mire ő: ne haragudj, de most nem tudok rád koncentrálni! Na de sosem! Na és nem rég egy szó nélkül, minden előzetes nélkül kitörölt engem jelzésképpen, hogy nincsen rám tovább szüksége. 2 hónapra rá pedig, most 1 hete hogy írt nekem, hogy tudja szemétség volt tőle ahogy viselkedett velem és lehetnénk e úgy ahogy eddig? Mondom sosem változol meg, én pedig nem egy bábu vagyok... Így -1 "barát" és átgondolva - nem sajnálom, hogy vége.

Másik barátnőm, akit még annak tartok most, hogy új a pasija elkezdett hanyagolni, de rögtön szóvá tettem neki ezt. Ő meg olyan, hogy amikor például sétálunk, mondja éhes és hogy mi van nálunk enni? Sosem mondta még az, hogy gyere el hozzánk és eszünk nálunk. Mindig itt eszünk iszunk nálunk... Szóval lehúzós. S mindig mondja, majd meghív erre arra, de még sosem kaptam tőle semmit, hogy már vett volna nekem ha már megígérte! Mert, hogy kevés a pénzük és nem lehet szórni... Az érdekes az, hogy olyan ruhákat rendelt amik nem 2 fillér, hanem egyik az 30 ezer volt. Amúgy elvagyunk, de ez engem zavar, hogy mindig én adok neki mindent, ő meg semmit sem. Nekünk is pénz az enni innivaló, mégis azt gondolja az összes ismerősünk hogy nekünk a fáról hullnak a bankjegyek, mert 2 szintes házban lakunk vagy nem tudom mit gondolnak... De én vagyok a hülye, hogy adok mindent!

A többi "barátomról" már le sem írom azokkal mi volt, röviden lekoptak, egyre ritkábban értek rá hiába kerestem őket, mire végül meguntam és nem keresem őket. De ők sem engem!

De amit a legjobban unok, hogy mindig én kérdezgetem őket, ők meg szinte soha. Úgy látszik én nem vagyok olyan érdekes személy számukra, nem érdekli őket, hogy velem mi van. Nem is tudom, minek töröm magam, teljesen felesleges és csak hozzászoknak hogy én mindig készenlétben állok ha kell valami. Önzőbbnek kell lenni...

Téged ugyan úgy kihasználtak rendesen ahogy csak tudtak, mint engem. De tudni kell nemet mondani és tojni a fejükre.

De még annak tudatában is nehezen megy ez nekem, hogy tudom milyenek velem szemben.

hahó!

na ma megint 2 "baráttal" kevesebb...

de nem is baj, én akartam ezt. ahogy az ember erősödik az életben, nem kellenek álbarátok. de azért ez szomorú. itthon, egyedül, péntek este..

Én is első lépésként ezt tesztelem:

az ilyen típusú emberek úgyis megkeresnek, ha az ÉRDEKÜK úgy kívánja. Viszont akkor kell majd erőt vennem magamon, hogy képes legyen nem-et mondani, kedvesen. Végül is én is lehetek éppen akkor elfoglalt...

Azért mert valakinek nincsenek legeslegjobb barátai egy halommal maga körül még nem jelenti azt hogy, senki nem fogja keresni ha eltünne, vagy csak a macska rágja meg a lakásban ha meghalna és hasonló dolgok.

Én sem azt írtam hogy senki sincsen körülöttem...csupán azt mondom hogy nem bízom meg feltétel nékül mindenkiben, és a barátaimnak sem adom ki magam teljesen...

Vallom azt hogy meglehet tartani az egészséges egyensúlyt úgy hogy valaki ne legyen magányos, de ne is legyen a barátaira rászorúlva.

Én pl. tisztelem a párom barátait is, mert ök nagyon régröl van aki gyerekkoruktól ismerik egymást, és fontosak egymásnak...söt van hogy együtt mennek horgász nyaralásra is, vagy bulizni , csapnak egy-egy férfi estét...de mégis vannak határok amikbe pl. párom nem is engedné beleszólni a barátait mint pl. kapcsolat vagy családi élet stb...pontosan ezt várom el töle, és magamtól is.

szerintem ez csak egy klisé hogy valakinek horda szám kell hogy legyenek barátai, és valaki csak akkor lehet boldog ha nyüzögnek körülötte az emberek stb....ezt mindenkinek magának kell éreznie.

ezen egy csomót szoktam gondolkodni. hogy azzal a verzióval tartsak meg úgymond embereket magam körül, vagy "takarítsak ki" mindenkit, akiben csalódnom kellett, mondván, hogy ilyenekre nincs szükség..? de egyedül meg nem lehet.

majd az esküvőmön meg a temetésemen is csak a pap lesz ott? ( bocsi, én egy kicsit szélsőséges típus vagyok)..:) :(

szerintem a barát szerzés nincs korhoz, idöhöz vagy helyhez kötve...föleg nem az internet korában.

Ami összeköt egy barátságot az a megélt közös élmények..szeirntem egy barátság mindíg abból táplálkozik amit közösen megéltetek, ami összeköt titeket. Ilyen élményeket pedig mindíg lehet szerezni.

Szia,

általában igyekezem magamban megoldani a dolgokat, de ha pl. a párommal kapcsolatos akkor anyuval mindent tényleg mindent megtudok beszélni, a szextöl kezdve az ebédfözésig mindent...a párommal is...de ha nagoyn tanácstalan vagyok, akkor alkalmazom a "nem mondom el senkinek hát elmondom mindnekinek" taktikát, és pl. a hoxához hasonló fórumokon leírom névtelenül a problémát és a reakciókból leszüröm amit letudok. Ez nekem segített már párszor.

Viszont most látom magam körül, hogy a párom baráti körében, ment tönkre nem egy és nem két kapcsolat a kedves "barátoknak és barátnöknek" köszönhetöen.

Nekem is volt egy kedves "barátnö" aki egyfolytában azt akarta nekem bemagyarázni hogy milyen rossz nekem a párommal, és mindíg a saját életét állította be tökéletesnek...akkor döntöttem úgy hogy egészen egszerüen nincs szükségem olyan emberre aki úgy érzi hogy helyettem kell hogy vezesse az életemet.

Párom legjobb barátjának a házassága is úgy ment tönkre illetve nagy szerepet játszott benne hogy, a feleség frissen vált nagyon feminista barátnöje egésznap ott ült a konyhájukban és tukmálta a feleség fejét hogy milyen rossz neki...pedig ott a szép ház, a férje mindent megcsinált neki, két egészséges gyerek..és a feleséget meggyözte a kedves barátnö hogy neki nagoyn sanyarú sorsa van...most megy a válás, elköltözés veszekedés a házon..most tényleg szar neki de nincs visszaút. Nah az ilyen barátoktól pl. pont mentsen meg mindenkit a jó Isten.

nem gond, hogy az önzőség kifejezést használod, mert még mindig nem vagy annyira önző, mint ők! ne tudd meg hányszor éltem át azt amit te!

ha kell valami, jó voltam, ám amikor kidobott a barátom akivel együtt éltem, senkit(értsd: SENKIT) nem tudtam felkeresni, a "barátaim " közül, akihez menni tudtam volna. végül egy nagyon régi ismerősömet voltam kénytelen felhívni, azóta tudom, h őrá bármikor bármiben. viszont az addig barátnak hitt 3-4 személyt egyszerre vesztettem el a párommal együtt...az elég durva időszak volt...4

és azóta is gondolkodom, hogy vajon a huszas éveid közepén, amikor vége a suliknak, minden fiatalkori szociális összekötő kapocsnak, akkor lehet-e új (igazi) barátokat szerezni? :(

tökéletesen megértelek. ez valahol nekem egy erős egyéniséget mutat, hogy nincsenek feltétlen szükséged barátokra a mindennapjaidban-ha jól értelmezem.

de kérdem én: ha olyan dolog merül fel, amit a pároddal nem tudsz megosztani( mert mondjuk egy vele kapcsolatos kétség, gond...stb.) , akkor kihez fordulhatsz az anyukádon kívül?

én is hasonló cipőben járok, és azon gondolkodom a sokadik "barát"-csalódásom után, hogy van-e jogom még egy embert kiszelektálni a belső körömből..? mert a végén meg az ember egyedül marad..

Szia,

én egy másik végletet tárok eléd: nekem pl. nincsenek olyan nagyon mélyreható barátaim. Nem azért mert, nem szeretem az embereket, vagy mert nem vagyok barátkozós és zárkozótt sem vagyok, hanem egészen egyszerüen megtanította az élet hogy nem lehet senkiben sem megbízni csak úgy!

A bizalmat ki kell érdemelni!! Én csak azokban bízok meg akik okot adtak rá hogy tudjak bennük bízni, és bizony ilyen ember nagoyn kevés van! Az én legjobb barátom - ha hülyén is hangzik - anyukám és a párom, ök ketten ismernek a legjobban, aztán vannak olyan barátok akik ismernek ugyan de nem tudnak rólam mindent.

Tény én gyerekként sem voltam olyan kislány aki mindíg a barátnöje fenekébe lógott.Az iskolában is megvolt fixen hogy ki kinek a barátnöje, és ha esetleg egyszer valaki barátnöjével mertél barátkozni, vagy esetleg melléd állt be a sorba szünet után..akkor jött a cirkusz..ezt már gyerekként is idióta dolognak tartottam.

Szóval nekem nehezen vannak jó barátaim, de ha én valakit a barátomnak fogadok, akkor az úgy is számíthat rám hogy hónapokig nem láttuk egymást vagy nem is beszéltünk. A barátság, bizalom és a bizalommal óvatosan kell bánni.

Oh, köszönöm szépen az összes választ! Nem tudjátok elképzelni, mennyit segített!

Olvasva mások tapasztalatait is hasonló helyzettel kapcsolatban ráébresztett arra pl., hogy nem kell lelkiismeret-furdalásomnak lennie csak mert olyanok szavára nem ugrok, akik maguk sem segítenének érdek nélkül!

Lehet, hogy félreérthető lesz a következő mondatom, de talán: szükséges egy adag egészséges önzőség részemről, főként a kérdésemben említett embertípusok esetében!

Köszönöm szépen a válaszokat!

Ebben is sok igazság van, de mégis nehéz általánosítani.

Ha az ember azt érzi, hogy elszakadt valami, akkor érdemes hátat fordítani a dolognak és kész. Mert bár össze lehet kötni a szálat újra, de nem érdemes...a csomó mindig rajta lesz.

Én a Barátnőmmel kb 3 havonta találkozom, ilyenkor jól kidumáljuk magunkat. Vele már a böcsiben is barátok voltunk.

Mégis volt olyan ember, aki inkább lelki társam volt, de a kapcsolat jelenleg inaktív. Őt sokkal inkább éreztem a szó klasszikus értelmében vett barátomnak. Mert vele nem két adót testesítettünk meg, hanem két adó-vevőt. Nem mindegy...

Szóval úgy néz ki a dolog, hogy a 40 éves barátság, amiben megvannak az egészséges szünetek, de inkább nevezhető (jó értelemben) felszínes barátságnak, tartósabb, mint egy mély lelki kapcsolat, amiben rövid időre, intenzíven, nyitott könyvek votunk egymás előtt.

A baj csak az, hogy nekem utbbira nagyobb szükségem volna/van. És én ezt nevezném olyan barátságnak, ami a nagykönyvben meg van írva.

Nem feltétlenül biztos, szerintem legalábbis, hogy csak a végletek és szélsőségek vannak. Valaki azt mondta egyszer, hogy egy jó barátság titka a megfelelő távolság, és valahol igaza is volt.

Szerintem azt a tényt, hogy jelenleg néhány embert barátomnak tudok mondani, azt annak köszönhetem, hogy valamilyen szinten távolságot is tartottam velük. Értem ez alatt, hogy tudni kell nemet mondani bizonyos helyzetekre, inkább legyen pillanatnyilag egy kisebb duzzogás a másik részéről, mint később nagy sértődés. Csak az a helyzet ezzel a távolságos dologgal, hogy nehéz megtalálni, hogy mi is az az optimális távolság, ami még a jó barát kategóriába esik, de még ki tudja védeni azokat a hibákat, amik a túlságosan nagy közelségből adódnak.

Én is csak azt tudom, mondani, amit az előttem szólók. Meg kell szüntetni az ilyen kapcsolatokat, mielőtt még több fájdalmat okoznának.

Én sosem hittem a barátságban, míg aztán tavaly valaki elhitette velem, hogy étezik. El is hittem...nem kellett volna. Az illető sehol nincs, és még azt sem tartotta fontosnak, hogy megmagyarázza, miért nem barát többé...