Hogyan segítsek a páromnak? (beszélgetés)

Az én fiam is 22 éves. Rettenetes lenne egyik másodpercről a másikra elveszíteni.

Szívból jövö részvétem, és kívánom, kapjatok annyi rengeteg erőt, amennyire most szükségetek van.

A férjem két hete halt meg éppen. Régen megbeszéltük már, elhamvasztattam és hazahoztam. Mert azt is megbeszéltük, hol fogom majd elszórni a hamvait.

A lelke már úgyis szabad, ne legyen a teste sem befalazva. Velünk van így is, egy sírtól vagy egy táblától nem lenne jobb. De ez az én, a mi érzéseink, nem lehet máséba beleszólni.

Amikor annak idején Édesapám hamvait falazták be a kolumbárium kis rekeszébe, akkor nem értettem, hogyan jön onnan ki az én szép szál Apám, hogy elmenjünk meginni egy sört?

Nálunk most hamar zajlott minden, napok alatt túl voltunk ezeken a dolgokon. Egy hét alig telt el, már mehettünk az urnáért.

Az én fiam még nem sírt. Kollégista, nincs most velem, lehet, nem én fogom átölelni, ha jön a sírás.

Részvétem:(

Sajnos nem tudsz a párodnak segíteni. Egy ilyen tragédiát nem lehet soha, de soha feldolgozni.

Szerintem azzal tudod könnyebbé tenni neki, hogy akkor, addig és csak olyan mértékben reagálsz dolgokra, ami neki jó. Magyarul: ott állsz mellette, de nem mész a terhére. Ha sírni akar hagyod sírni, ha hallgatni akar, akkor te is hallgatsz...

Lehet szépen csengő szavakat írni egy ilyen tragédiáról, de ezek véleményem szerint csak szóvirágok.

Egy gyerek elvesztése miatti fájdalom soha el nem múló érzés.

Az elsősöknek már beszélünk a halálról, a temetésről. Azt mondják, hogy ajánlatos elvinni a temetésre, mert így tud vele szembesülni.

Ismerek olyan nagymamát, aki nem vitte el az unokáját a nagypapa temetésére, és nem tudta felfogni, hogy elment. Még évek múltán is kereste.

Van olyan tanítványom, aki 4 évesen veszítette el az anyukáját és ott állt a koporsója, sírja mellett. Magam is voltam olyanon, ahol az apuka a 2 gyermekével állt az elhunyt feleségénél. A kezükben egy-egy szál fehér rózsa volt.

Jobb felkészíteni, elmagyarázni, bármennyire is fáj. A kisgyermekeknek szoktuk mondani, hogy ott fenn az egyik csillagra ment el.

Sajnos annyira hülye társadalomban élünk, ahol a kisfiúkat arra nevelik, hogy ne sírj, egy fiú kemény...stb. Ezért aztán ne csodálkozz, ha egy férfi nem tud beszélni az érzelmeiről! Erre nevelték, sőt sokan azt tartják, hogy ez a férfias viselkedés. Nagyon nehéz egy férfinak gyengének, esendőnek mutatkozni, még a párja előtt is. Ehhez már nagyon komoly önismeretre van szükség.

Viszont szerintem beszélj neki az érzéseidről. Ne traktáld, ne minden nap ezt a témát nyomasd, csak majd egyszer (nem azonnal, hanem mondjuk már a temetés után) kérd meg kedvesen, hogy szakítson rád egy pici időt. Teremts nyugodt hangulatot, hogy senki ne zavarhasson, ha kell, kapcsold ki a telefonokat. Akkor és ott, egyetlen egyszer beszélj neki minderről, amit itt nekünk leírtál. Hogy félted, hogy aggódsz, hogy nem tudod, mivel tudnál segíteni, kell-e egyáltalán segítened, hogy akar-e beszélgetni, vagy pont nem. Biztosítsd, hogy mellette vagy, akármi van, és mondd el neki, hogy pont azért, mert nem akarod nyaggatni, Te nem fogod ezt a szomorú eseményt emlegetni még egy jó darabig, de ha ő bármikor akar beszélgetni, készen állsz rá, és forduljon nyugotdan hozzád. Fontos, hogy MAGADRÓL beszélj! Pl. ne azt mondd neki, hogy "mert te mindent magadban tartasz, és ez rossz", hanem azt "félek, hogy mindent magadban tartasz, és ez rossz". Így nem vádolod, de mégis szóbahozod a témát, nem nyaggatod, de mégis hangot adsz az érzéseidnek. Lehet, hogy hatalmasat fogtok sírni, lehet, hogy hallgatni. Akárhogy reagál, hagyd, hogy kijöjjön, aminek ki kell jönnie. És ez után a beszélgetés után valóban ne hozd szóba, ne nyaggasd, de ha szóba jön, légy partner!

Nekem ősszel halt meg apukám, és a családomból - rajtam kívül - senki sem tudja normálisan feldolgozni. Anyukám gyakorlatilag a mai napig "zombi", a bátyám meg egyszerűen nem hajlandó erről beszélni. Én meg azért bírom, mert egyrészt van már önismeretem ahhoz, hogy merjek úgy gyászolni, hogy közben ne magamat sajnálgassam, másrészt pont emiatt az önismeret miatt köztünk apuval minden kimondódott (mondjuk a párodnál ilyen hirtelen esetben ez szóba sem jöhetett). És a párom is sokat segít, mert neki meg szakmája. De ugyanúgy segítene a tesómnak meg anyunak is, csak ők nem készek nyíltan szembenézni a gyászukkal. Ez van.

Sok-sok kitartást és szeretetet kívánok Nektek ehhez a nehéz helyzethez!

Mindezek természetes reakciók akár idős, akár fiatal részéről. S még ezután jönnek a nehéz napok, amikor intézkedni kell...

Ha meg különben sem az a fajta, aki beszél, akkor a fájdalmáról se nagyon fog.

Ha sír, sírj vele, ha hallgat, hallgass vele. Némán is lehet beszélni, a gesztusok mindent elárulnak.

Részvétem. Szerintem azon kívül, amit a többiek is tanácsoltak (mellette lenni, ha kell hallgatni, ha kell beszélni...stb), még megteheted azt is, hogy utána nézel a neten a gyász fázisainak. Olvass némi szakirodalmat! Nem azért, hogy őt traktáld vele (sőt, ezt egyáltalán ne tedd!), hanem azért hogy Te tisztában légy a viselkedésének okaival, felismerd az egyes gyászfázisokat. Így biztosan jobban tudsz majd segíteni neki, és nem fogod magadra venni, amikor mondjuk jön a tehetetlen dühöngés. És szerintem ne vádold magad, nem vagy önző, ha eközben nem felejted el, hogy neked a babádra is kell figyelni. Nagyon nehéz dolgod van, de természetes női ösztön, hogy egy anya már a pocakjában gondol a gyermekére.

Az, hogy tud sírni a párod, nagyon jó! A sírás sokat segít.És nem vagy tehetetlen, most azzal teszel, ha nem teszel!

amikor apukám meghalt, a tesóm (bátyám) teljesen kivolt. A felesége meg állandóan baszogatta,hogy ne sirjál már,meg mostmár térj magadhoz, nyaggatta az örökség miatt, nem volt hozzá egy kedves szava, mikor meghalt már másnap jött a hülye dumájával,hogy "az élet megy tovább" . nem adott neki időt. A tesóm 4 hónap mulva elhagyta,pedig volt 2 gyerek. Azóta is külön vannak és ennek 3 éve. A tesóm megutálta.

ezt most ne értsd félre nem rád vonatkoztatom,csak egy példa volt,hogy mit válthat ki egy nem megértés.

"Öt állomása van a bánatnak.

Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van.

Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás. "

(Elisabeth Kübler-Ross)

Őszinte részvétem!!!

Tényleg ne nyaggasd most, talán ez lenne a legjobb. Viszont legyél vele, amennyit csak lehet, még akkor is, ha csak némám ültök egymás mellett. Érezze, hogy ott vagy, a támasza vagy. Ahányszor rád, azaz rátok néz, úgyis eszébe jut a babátok, még ha nem is beszél róla.

Hatalmas tragédia érte, a támogatásod, lelki támaszod a legtöbb, amit adhatsz neki.

Sok-sok kitartást, türelmet és megértést kívánok nektek!!!

Fogadd részvétem!

Szerintem is hagyd most. Most fájnia kell. Ahhoz, hogy Rád és a Babátokra tudjon figyelni, ahhoz idő kell. Úgy legyél mellette, hogy érezze, hogy számíthat Rád.

Úristen!! A férfiember nehezebben mutatja ki a fájdalmát, a gyászt is befelé éli meg. Talán csendesen, több figyelmességgel, kedvességgel. Ha megkérdeznéd, hogy akar-e róla beszélni?? Szakembert hallottam így kérdezni.

A ti falutokban van Kiss R. Sándor, ha jól emlékszem??

Őszinte részvétem:-(

Szerintem most picikét hagyd, hogy elmerüljön a gondolataiban....szörnyű tragédia érte.