Hogyan lehet túlélni a hétköznapokat egy depressziós, pesszimista ember mellett? (beszélgetés)
Nincs semmi :( Most az én családom kavarja a sz@rt. Most is depis, de ezen a héten elég jó volt kedve. Viszonylag keveset csapkodott és káromkodott. Talán azért, mert látja, hogy az én családom is gázos és nekem se jobb, mint neki. Én nem vele üvöltözök, mert anyám szemétkedik velem. Lenyelem és kész. Ma nagyon rossz volt a kedvem, mert a családom szerint én egy rossz ember vagyok, kihasználom a nagymamámat, a pénzére fáj a fogam stb...kicsit keseregetm, mert tényleg rosszul esett, hogy ilyennek lát a saját családom. Mondtam neki, hogy most nincs jó kedvem, de holnapra megemésztem a dolgokat. Talán, ha azt látja, hogy nem vele kiabálok,mert engem bántanak, akkor magába néz egy kicsit.
Na leült ez a fórum. Pedig kivácsi lennék i van most a fórum inditóval. Drukkolok neki. Az én párom is volt depis mostanában. Aztán megembereltem saját magam és minden megválltozott nagyon hamar. Persze lehet csak átmenetileg, meg aztán a mi esetünk egészen más, nem volt ennyire hosszadalmas és komoly. De mi is szét akartunk már menni.
Nem tud nevetni. Meg kéne tanítani rá. Mindjárt jobb lenne a közérzete.
Hm. Pedig a kutyák nagyon jó terapeuták. :-)
Hobbi? Azon nem tudun elindulni, mert az egyik a pálinka főzés (versenyekre készíti, még csak nem is saját fogyasztásra), a másik a kutyakiállítáas (van egy német juhász kutyája, de nem tenyészti, csak kiállításra vitte, míg volt rá pénz).
Pedig olyan lenne jó, amit ő is elfogad. Én személy szerint nem vagyok ellene a természetgyógyászatnak, sőt kifejezetten érdekel, de ha ő nem fogadja el hiába. Egy próbát mindenesetre megér. A Hellinger féle családállítás is állítólag nagyon jó. Egyébként mi az ami érdekli a párodat, hobbi ilyesmi? Talán ezen az úton is el lehetne indulni.
Nekem szorongásos depressziós zavarom volt. Mikor dolgoztam, akkor nem bírtam senkihez szólni. Ha a kollégák mégis odajöttek beszélgetni, akkor kb a 2. perc után elsírtam magam. Péntek estétől vasárnapig többnyire egész nap pizsamában feküdtem az ágyban. Redőny leengedve, tv kikapcsolva. Csak feküdtem egyedül az ágyban. Ez a durva része kb 2 hétig tartott, aztán elmentem dokihoz. Én azt szerettem volna, ha a férjem leül velem beszélgetni. Ő ehelyett inkább csak még egyet belém rúgott, undok volt, goromba, amikor egyáltalán szóba állt velem és inkább átment a haverjához bulizni.
Már próbáltam vele leülni beszélni, de ő inkább meccset néz, vagy a gép előtt ül. Azért majd megpróbálom újra. Gondoltam már természetgyógyászra is, de ő ebben nem hisz.
Most olvasom, hogy te is voltál depis. Akkor viszont át tudod érezni az ő helyzetét és tudnod kell, hogy te annak idején mit szerettél volna, hogyan szeretted volna, hogy viselkedjenek veled. Próbálj meg ezen az úton elindulni. Tudom, hogy mindenki más , de biztosan van megoldás a ti problémátokra is.Ha viszont teljesen hajthatatlan és nem hajlandó semmilyen megoldást elfogadni, ha nem hajlandó kompromisszumokat kötni a családi béke és harmónia érdekében, akkor úgy gondolom nem szabad egy olyan kapcsolatban maradnod, amiért csak az egyik fél,hajlandó küzdeni.
Szegény...most aztán ki fog téged boldoggá tenni...Huh.Hát bocsi,de ÉN nem csodálkozom,hogy depis szerencsétlen házastársad.Mindenki belőle él.De őt mi töltse fel???Pff...
Akkor csak az marad hogy éled a saját életed, pozitívan.
Hát annak tuti örülne,ha lepattannál róla ezügyben.
Magadra koncentrálj.Meg arra,hogy ne egy energiavámpír legyél mellette.Ez tuti jó lesz kiindulásnak.Amúgy nem valósan depis.Ha megoldást talál a problémáira,a rossz kedve is el fog tűnni.De ez az ő feladata.Neki kell igénye legyen arra,ha jól akarja magát érezni.Akkor elkezdi keresni majd a megoldási lehetőségeket.Semmit:nem tudsz tenni ez ügyben.Magaddal törődj.
Kicsi gyerekkel, munka nélkül hova mehetnék? Anyámhoz talán, de ő is iszik, meg a tesómmal él, aki egyetemista, sokat tanul és zavarná a kislányom.
Amikor normális, akkor szeretem. Mikor egész nap csapkod és káromkodik, akkor csak elviselem. Sajnos 70%-ban kibírhatatlan a viselkedése.
Kizárt!
Egyszer kérdezgette, hogy miről beszélgettem egy barátnőmmel. Én nem akartam elmondani, de addig könyörgött, míg megtettem. Elondtam neki, hogy a fő téma az ellentét volt. Én optimista vagyok, ő pesszimista. Én próbálok előre haladni, ő pedig mindig visszahúz...stb
Ebből hatalmas sértődés lett: "igen...köszönöm szépen! megint én vagyok a rossz ugye? mindennek én vagyok az oka? nagyszerű!..."
Nem lehet vele beszélni :(
Az a helyzet, hogy régen (17 éve, mikor megismertem) nagyon vidám ember volt. Sokat buliztunk, rengeteg barátunk volt, jó állása, jó fizetése volt (nekem is). Van egy szép házunk és egy csodás kislányunk. Aztán 5 éve jött a sok rossz dolog egymás után, azóta ilyen. Én már após halála után is kértem, hogy menjen orvoshoz, de nem akart. Szóval régen jó fej volt. Azért vagyok vele. Még reménykedek, hogy visszaváltozik, csak nem tudom hogy addig mit csináljak.
Igen, próbáltam vele beszélni, de azt mondja nincs baja. Én 28 évesen voltam depressziós. Beláttam, hogy beteg vagyok, elmentem egy pszichiáterhez, aki adott tablettákat és tovább küldött egy 10 alkalmas beszélgetős terápiára. 1,5 évig szedtem a bogyót és örültem, hogy végre "meggyógyultam". Nem akarok megint bekattanni, elég volt egyszer is.
Próbált új munkát keresni, de nagyon válogatós. Eddig igazgató volt egy cégnél és nam akar ennél rosszabb állást elvállalni. Közben persze azt hallgatom, hogy éhen fogunk dögleni, mert nincs munka. Mondtam, hogy maradjon itthon a kicsivel, én meg elmegyek répát csomózni, vagy krumplit szedni a helyi gazdákhoz, de erről hallani sem akar.
1 éve elmentem egy pszichológushoz és segítséget kértem tőle. Elmondtam a teljes történetet és azt is, hogy már nem bírom elviselni a dühkitöréseit (akkor az volt a gyakori). A végén a doki azt mondta, hogy úgy tűnik ebben a családban én vagyok a legnormálisabb és nem engem kellene kezelni, hanem a férjemet és anyósomat.
Nagy nehezen rávettem a férjemet, hogy járjon kezelésre. Ez majdnem 1 évig tartott. A vége felé elmentem én is egy beszélgetésre, de nem a férjem problémája volt a fő téma, hanem hogy anyósom hogy viselkedik, mennyit iszik, a sógorom mikor megy börtönbe és ezen kívül minden más. A férjem meg folyamatosan állította, hogy jól érzi magát és már nem forog minden gondolata az anyja körül. Már nem jár terápiára. Ma próbáltam megkérni, hogy keressünk egy állami dokit, akinek nem kell fizetni, de a válasza az volt, hogy nem depressziós, nincs semmi baja, csak kicsit feszült (naponta szed nyugtatót).
Sajnálom, csak nagyon fáradt voltam, és arra gondoltam, hogy ma estig biztos írnak nekem hasznos dolgokat az emberek.
A negatív emberek nem szokták elfogadni a szakemberek segítségét... Ha meghallják, pattognak és vérig sértődnek.
igen meneküljön ... és ne gondolkodjon tovább!
Nézd ez már nem erről szól, hanem a saját túlélésünk érdekében. Ha nem lépjük meg mi is elsüllyedünk a mocsárban...hisz még fiatalok, tudnak változtatni, de aki öt év alatt nem tudott, ő már nem fog! Ha nő lennék én bizony azt mondanám, hogy itt a vége, nem vagyok kíváncsi a többi véleményedre! Ebbe bele lehet őrülni, és el kell gondolkodni azon, hogy áldozatok akarunk lenni, felvállalva azt, hogy mi is bele fogunk őrülni, vagy kilépünk ebből! Ez egy őrült állapot és az őrületben az legborzalmasabb, hogy egy idő után, a környezetét is őrültté teszi. Onnan már nincs kiút, mivel megmondani se lehet, hogy mi volt az ok és mi volt az okozat! Egy ember, aki csak negatív dolgokat sugároz és már öt éve tart, tőle menekülni kell a gyerek és saját érdekében!
Ha nem lépi, akkor le fogja őt is húzni és onnan már nem tud visszajönni!:-((
Ha nem lett volna vége,én már les.artam volna őt,utolsó kisérleténél 17 voltam és már nem mentem be a kórházba,erre megkaptam tőle,hogy mekkora egy szemét vagyok..na itt telt be nálam a pohár..az is egy gusztustalan dolog ám,hogy a 16éves lányával beszéli ki a szexuális életét amit a szeretőjével folytat és persze közli,hogy apának egy szót se..és még rengeteg ilyen dolga volt..ezért is állok én máshogy ehhez a betegséghez..sok esetben egy pofon többet érne bármi szónál,mert olya nagyfokú önsajnálatban szenved az ilyen ember,hogy az már szánalmas.Apukám egyébként talált magának egy párt,akit nagyon szeretek és akivel mindent megtudok beszélni.Egyébként az ilyen negatív dolgokból sokat lehet ám tanulni,de hazudnék ha azt mondanám túl leszek valaha is ezeken a dolgokon.Ő valahol tönkretett engem és soha nem bocsátom meg amiket velem művelt..ezért is írtam a fórumindítónak,hogy meneküljön,ne tegye tönkre magát..
Mázlid volt , h legalább akkor vége lett , de ez nagyon hosszú idő egy gyereknek . Apukád legalább nem lett lelkibeteg jó ?! anyádtól ?
Én 20évig éltem egy ilyen ember mellett.Az anyám mellett.
Évente öngyilkossági kisérlet,búcsú levél.Év közben egész nap fekvés az ágyon,nem főzött,nem takarított,csak közölte a gyerekével,hogy megy a vonat alá..Tönkre tett lelkileg.Az egész gyerekkoromat.Apukám kinyalta a seg.gét mindent elé tett,mert ő beteg.Pedig egy nagy pofon hiányzott volna neki,többre mentünk volna.Végül 20éves voltam amikor végre kiderült,hogy szeretője van(ahhoz volt esze)és apukám elvált.Elköltözött vidékre.Na innentől lett életem.
A tanácsom:
Válj el amíg nem késő és téged is tönkretesz!
Ilyen súlyos traumákkal, és a jelenlegi depressziójával szakember nélkül nem fogjátok/fogod tudni kezelni a helyzetet. Ebben az esetben kikerülhetetlen a szakember.
De szereted még??Nagyon negatív ember,ebből nehezen ,vagy sehogy nem lehet kihozni..Már ha nem is vevő rá,hogy ez a helyzet változzon..
Talán elgondolkodik, és elindít benne valamit, egy lassú folyamatot...
Mutasd meg neki ezt a fórumot, különös tekintettel a fórumindító hozzászólásodra!
Érdeklődd meg a helyi pszichiátrián, hogy van-e lehetőség nem magánban járni az ő pszichológusukhoz tb-re.
További ajánlott fórumok: