Hogyan lehet ehhez hozzászokni? (beszélgetés)
Ha elönt a pánik, az már nem normális.
Ezek szerint az a terapeuta nem felelt meg neked, nem az egész terápia, érdemes lenne mást választani.
Drága szivem, bocsi ha túl bensőséges vagyok.
A környezeted teszi jól. Tudatosítsd azt, hogy egészséges, mélyen, és hidd is el. Mélyen éld bele magad, és a gyereknek is ezt tanítsd.
Egyébként az étrend az csodákra képes.
Gondolod, segítek.
Az agykontrollal daganatos, agyvérzéses. stb. emberek gyógyították meg már magukat, illetve agykontrrolt végzett emberek más embereket.
Persze mint mindent roszra is lehet használni.
Mellesleg kérdezem, a mai orvoslással nincsenek fenntartásaid?
Nekem autóimmunos volt a fiam. A gyógyszerek mellékhatásai miatt, azt jósolták 12. éves koráig él. A mi és így az Ő hozzáálása révén most már 29. éves apuka. Mi mindig úgy kezeltük, mit egy egészséges gyereket, akinek van egy gondja, amit alakítani kell. Mindezt először azért, hogy amíg velünk van, éljen egészséges teljes életet.
Az idő múlásával pedig azért, hogy ténylegesen is minél egészségesebb legyen. Közben persze igénybe vettük az ősi gyógymódok egy kis részét. Akkor még csak kis részét.
Ma már tömkelegét tudnám.
Ami a saját lelkivilágom illette, sírtam én is sokat, amikor nem látta. Kisírtam magam, és figyeltem, hogy ne boruljak ki.
Most már erre is van számtalan segítség, agykontrol, kinezológus, stb. akkor még nem volt, vagyis nem tudtunk róla, nem tudhattunk róla.
Végül is az igazi áttörést a reiki hozta, és Pitti Katalin. A reiki is általa volt.
** A védjegy jogtulajdonosa nem járult hozzá a szó használatához.
Igazából nem vagyok kikészülve egyáltalán, végülis évek óta ebben élünk, csak néha elönt a pánik. Volt szerncsém erre szakosodott pszichológushoz is, de sikítófrászt kaptam tőle.
Arrogánsabb lettem ettől az egésztől és azt hiszem kicsit rossz irányba változtam.
Szia!
Sajnos, ezt magadtól nem lehet jól kezelni. Ezért vannak daganatos gyerekek szüleinek kezelésére szakosodott pszichológusok, akik segítenek. A kórházban tudnak neked ebben segíteni. Menj mihamarabb szakemberhez, mert nem hiányzik, hogy a kelleténél még jobban kikészülj.
A gyereknek sincs erre szüksége.
Sok erőt kívánok!
Daganatos volt a gyerekem, az első egy év az aktív kezeléssel telt. Most már öt éves, van egy csomó problémánk, de alapvetően jól van.
3 havonta van kontroll MR vizsgálat.
Azt hittem tudom kezelni, de mostanában sokszor elönt a pánik... Hogyan lehet ezzel normálisan együtt élni?
További ajánlott fórumok:
- Kb. 8 hetes terhességnél egészen sötét színű folyás, némi nyákkal, ehhez társul derék és hasfájás lehet vetélés jele?
- Van-e olyan szer székrekedésre, amihez nem lehet hozzászokni?
- Hogyan lehet lezárni egy konyhaszekény fiókot a kisgyermekek elől, ahol gyógyszerek vannnak? Van-e ehhez valami spéci eszköz?
- Hogyan lehet a YouTube-on pénzt keresni, illetve mi szükséges ehhez?
- Ha járnak erre profi rúdtáncosok: megosztanátok velem néhány trükköt, ami segít abban, hogy hozzászokjon a testem ehhez a mozgásformához?
- Tercelni (éneklésnél) hogyan lehet megtanulni, vagy csak az tud akinek van ehhez érzéke, képessége?