Hogyan kezeljem ezt a helyzetet? (beszélgetés)

Pontosan 2 napja tettük meg. Az anyukája azt hajtja, hogy a párom is ugyanolyan, mint ő )pedig elfogultság nélkül, NEM igaz). A másik, h ő nem tud mit csinálni, használja ő az egyik WC-t, mi meg a másikat. Ami kivitelezhetetlen, mert a fürdőben van az egyik,...

De nagyon durva. Ma is rászól a testvérére, hogy ne engedje már a vizet, mert a zuhanytálcát ő takarítja.

Sumákol a szülei előtt is anyagiakban. Engem már emberszámba sem vesz. Amit kettőnknek mond is a páromat szólítja meg.

Még pont az kellene a szülőknek, hogy ráöntsem...

Azt nem akarom, hogy megutáljanak, mert igencsak rájuk vagyunk utalva (még). Mint írtam is, neki sokkal több minden el van nézve és könnyebben is el tudja érni, mint a párom.

Abban azonban igazad van, hogy nem lenne szabad szó nélkül tűrnöm. De nem vagyok az a harcisas természet. Szó szerint. Ha ideges vagyok, reszket a hangom, nyelnem kell szó közben, izgulnék akkor is.

Ha nem állsz ki magadért,akkor mit vársz?

Bakker,ha beszól,akkor szólj vissza!Én tuti pofán borítottam volna már egy vödör hypós vízzel aztán jó napot!

Nem vagy köteles eltűrni semmit!

Nekem a bátyámmal vannak kommunikációs problémáink, habár nem ennyire vészes a helyzet. A megoldást abban látom, ha mindketten éljük külön az életünket és a súrlódási felületet minimálisra csökkentem.

Ti pedig költözzetek el minél hamarabb, aztán takaríthat magára. És nyugodtan mondd meg neki, h nem vagy a cselédje, és ha nem tetszik neki vmi, akkor emelje fel a takarítórongyot és tegyen a csillogásért. Amikor nekünk ilyen trehány lakótársunk volt (szerencsére nem ugráltatott), miután besokalltam, elküldtük. Nem érte meg a mérgelődés azt a pénzt, amit adott.

Mintha én írtam volna. Detto ugyanez a helyzet nálunk is, bár mi nem lakunk együtt (szerencsére), így is gyakrabban találkozunk mint kellene. Egyébként igaza van a többieknek, mert párom öccse is jóval szemetebb volt velünk és folyton kötekedett, mióta van barátnője sokkal rendesebb, meg mióta nagybácsi lett. Engem mindig is utált, de mivel a gyerekemet szereti ezért hozzám is kedves. Más kérdés, hogy én nem nagyon tudom neki elfelejteni a sokévi szemétkedését. Ráadásul nálunk is ő anyósom kedvenc kisfia, érezteti is folyton, ami nekem még rosszabbul is esik mint páromnak.

Kitartás!

Nem szimpatizál veled a fiatalember.

Mutassa meg, hogy lehet szebben-jobban megcsinálni :D

irígy, féltékeny a testvére a párodra.... Ennyia baja.

Neki ugyan nem írtad, de nyilván nincs se kutyája, se macskája jelen pillanatban, vagy pedig a multban csúnyán pofára ejtette egy nő, és innen ered a dolog....

A barátommal fél éve alkotunk egy párt és már az elején megismertük egymás családját, befogadtak, ahogyan az én családom is őt. Nagyon szeretek/szerettem mindenkit és otthon is éreztem magam, azonban egyre terhesebb a számomra a testvérével (szintén fiú) való viszonya. Finoman szólva ugyanis ez korántsem felhőtlen, folyamatosan ordibálnak egymással, de erről pártatlanul szemlélve inkább a testvére tehet. (Eleinte még én voltam, aki ha róla beszéltünk kettesben kiálltam mellette).

Eddig még valamennyire rendben is lenne a történet, de ez egyre terhesebb a számomra. Főként azért, mert megalázza őt a mondandójával,vagdalózik durvábbnál durvább dolgokkal. Ezzel úgy érzem engem is minősít és ott tartok, hogy nem akarok vele beszélgetni, ha bárhol összetalálkozunk, nem is szólok semmit, nem fogom megerőltetni magam (ha már ő nem teszi).

A kérdésem tehát, hogy elfogadható ez így, vagy van jogom vele szemben is kiállni a párom mellett? (az anyukájának úgy veszem észre, a másik fiú a "kedvence").

Ez volt a helyzet februárban. Azóta méginkább romlott a helyzet.

Kezdeném ott, hogy a kiírás után pár nappal átköltöztünk a házon belül egy másik szobába, hiszen a problémák zömét az okozta, hogy túl közel avgyunk egymáshoz és mindent áthallani. Bár mindhkettőnk kötődött már a másik szobához, megtettük, "fő a békesség".

Gondoltam én naivan, hogy így már nem sok közünk lesz egymáshoz, hiszen zömmel csak a közös helyiségekben, ahol ott vannak a szülők és neki sem olyan nagy az arca.

Mostanában azonban azzal kezdett el minket zaklatni, hogy nem megfelelő az illemhelyek állapota, stb, amit pedig ő hagy úgy. Tiszta a lelkiismeretem, ha nem lennék benne biztos, mit hagyok magam után, lesülne a képemről a bőr.

Az is teljesen rendben van, hogy mivel lány vagyok, 2 fiú mellett én takarítok többet. De elvárná, hogy mindig, minden csillogjon és ha csillog is annyit tud csak mondani, hogy "hát, nem vagyok tőle elragadtatva".

Pedig a többi közös helységet is 2 naponta felmosom és mindennap mosogatok legalább egyszer.

Nekem ez ilyenkor nagyon rosszul esik, el is pityeredem ezeken az igazségtalanságokon. A párom vigasztal ilyenkor amennyire tud.

Alig várom, hogy ne legyek hetente arra utalva, hogy ezt elviseljem.

Elmenekülni nem tudok, hiszen a barátomat és magamat sem akarom bűntetni azzal, hogy lelépek ilyenkor. Szeretem őt mindennél jobban.

Azzal próbálom vigasztalni magam, hogy nyilvánvalóan ő egy már fitalkora ellenére megkeseredett valaki. Neki derogál elmenni egyszer is a nagymamájához, bármilyen családi munkállatban, programban résztvenni, csak a számítógépének él.

Kérlek írjátok le a véleményeteket! Köszönöm, aki végig olvasta!