Hogyan engedjük el a halott szeretteink? (beszélgetés)
nagyon közel áll a halál hozzám és bár többségét nem ismerem mégis mindég együtt érzek a családdal,h valaha is fel lehet készülni rá a válaszom nem hisz mindenkinek fáj mikor egy szeretet ember megy el arról nem is beszélve mikor egyik napról a másikra azt megélni nem csak szörnyű de felfoghatatlan is,viszont kapaszkodni kell az emlékekben arra h velünk marad még akk is ha csak lélekben nem kell el engedni senkit sőt azt szoktam mondani ezzel meg kell tanulni együtt élni...
Szerintem akkor tudjuk elengedni Őket ,ha az életben úgy viszonyultunk hozzájuk ,hogy tudattuk velük,,hogy szeretjük Őket.
Szép napot mindenkinek szeretettel, az én szüleim fél év különbségggel haltak meg, és amikor eltemettük őket, minden alkalommal egy hófehér galamb volt a keritésen,mig végül amikor apa is meghalt, anyukám jött érte 2 angyallal a temetésren, és elvitték apát,majd a tor után otthon az én keritésemen 2 fehér galamb volt, tudatván velem,hogy együtt vannak ismét. Ezt későtt is közölték velem gondolataimban,majd apa tavaly szeptember 7.-én leszületett közénk,hogy megtanitsa a családunkat a szeretetre,mert nem volt teljes az összhang. Ma már az, 100 %-ra. Csodálatos kis fickót kaptunk személyében. Tudja és mi is tudjuk,hogy ő ki volt nekünk. Fantasztikus dolog.Köszönöm a sorsomnak,hogy ezeket a dolgokat megtapasztalhattam.
Nas-Dance, nagyon szép ez az ének, és ugy érzem talál azoknak aki az édesanyukat vesztették el... :( Küldöm nekik!
nekem egy hete halt meg egy egy idős rokonom. nagyon fáj, de nem tudok beszélni róla.látom hogy a páromnak is jó lenne kibeszélni magát, de egyikőnknek sem megy.
Nagyon-nagyon fájdalmas és nehéz.
Az én anyukám három éve halt meg,de még nem tudtam igazán elengedni.
Talán sosem fogom tudni!
Vannak napok mikor jobb és vannak napok mikor rosszabb.
Majd érzed amikor el tudod engedni. Mindenkinél más az idő. És nem egyformán engedjük el őket!
Volt már úgy Valaki?hogy elengedte a szerettét és egy idő után visszajött?
végig olvastam mindent és látom elég vegyes az értékrend - persze nem vagyunk egyformák
szerintem tudni kell elengedni a halottakat, viszont tisztelni kell az emléküket - ha valaki nagyon ragaszkodik egy már halott kedveséhez, akkor lehet annak a lelke sem tud nyugodni, csak bolyongani vakon
ha tudomásul vesszük a tényt, hogy meghalt, megtért, eltávozott, ... bármi más, bárki ahogyan nevezi ... azzal elengedjük, viszont szép dolog az emlékekkel élni és nem felejteni soha - ide tartozik a temetőbe járás, a sír elrendezése, díszítése, a virágokkal való kedveskedés, a szül.napról, egyébről való megemlékezés - de nem szabad alárendelni önmagunkat a fájdalomnak és a veszteségnek, hiszen kedves emberkénk sem kívánná nekünk a miatta való szenvedést, ha igazán szerettük és ő szeretett bennünket, akkor csakis a boldogságot kívánja a lelkünknek, mint ahogy elvárja, hogy szabadon, békében hagyjuk eltávozni
Én nem tudom megtenni. De szerintem nem is kell.
Nem kell elengedni és nem is lehet! Tudni kell, hogy mit jelent maga a halál, megszűnik a test "működni", de az elhúnyt személye örökké élni fog az utódaiban, munkájában, alkotásaiban, hátrahagyott szeretteiben.
Sziasztok!
Anyu jövő héten lesz egy éve hogy meghalt.
Érzem hogy elment mert már nincs az a rezgés amit akkor éreztem amikor hívtam és már nem beszélget velem senki sem egy-egy alkalommal. Sokat itt volt és volt neki befejezetlen ügye. Rengetegszer haza jött a temetése napján is leborította a tányérokat az éjszaka. (Jelzem macska sem volt az ebédlőben)Sokszor eljött megnyugtatni és bocsánatot kérni de mind hiába. Igaz ő közben már elment ami tudom azért is volt mert van egy léleksebész ismerősöm és ő sokat segített neki ebben. Úgymondd közben járt az érdekében. Mindíg az eszemben van és sokat gondolok rá. Nincs olyan nap hogy ne említeném meg mert a szívem egy része.
Elment és megnyugtató hogy már nem szenved. Viszont amit szeretett volna velem és a családunkkal kapcsolatban azt én váltom majd valóra.
Az elengedés nem azt jelenti nálam, hogy nem gondolok rá. Én is elengedtem a testvéremet, hogy a lelke megnyugodjon, megpihenjen. De nincs olyan perc, hogy nem gondoljak rá vagy ne említsem meg, vagy ne szökjön könny a szemembe.
A temetőbe elmegyek, viszek virágot. Tudom h ott csak a teste van, de megnyugszom, érzem, hogy kell menni és megyek is.
Nem ítélem el azokat az embereket akik nem járnak ki a temetőbe, hiszen biztos, hogy belül Ők is emlékeznek az elhunyt hozzátartozókra.
Hiszen csak az hal meg, akit elfelejtünk.
Jól tetted! Én nem engedtem el az első férjem, de ezt én sem tudtam . Ez belső dolog. 12 évembe, és majdnem a családomba került. Még nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a lányomért küzdött küzdelmemben, nem vagyok- e hibás. most nem érted, de ha beütöd a lendvai mihály összs hozzászólását, vagy beütöd a Bechterew-et a goodleba, majd a Bechterw SPA index fórumra rátalálsz, Kata 58 alatt vagyok. Támadnak. Miközben kihozom a lányom a Bechterew-böl. Ha nem tudod mi az, borulj térdre, adj hálát. Ha tudod, tanulj belőle. Bocsi ez nem igazán NEKED szólt, csk RAJTAD keresztül másoknak is. ÜdvKata
Jól tettedd!
Én amikor az első férjem, aki akkor 25 éves volt, a diagnózis +neoplasma testis+, here daganat. valószínű, ikerterhesseég volt, és a tesó beágyaződot a szervezetébe.) Ez nem biztos, de nagyon feltehető. ) , 22 évvel ezelőtt elvakartam. 33kg-ra fogytam le, olvastam a boncolási jegyzőkönyvet, rémálmaim voltak. Majd összáltak egy rendes pasival, akinek a felesége halt meg 21 évesen. Úgy gondoltam , leszek a lelki aszemetesládája. Nem volt szivem, becsapni. Ma van két családunk, megvigasztaltuk egymást. Az idő nagy úr. Jelenleg a lányunkért folytatjuk a küzdelmet, és mindegy, hogy mi lesz az odafele vezető út, győzni ,fogunk. Mert győzni kell. A keresőbe beírsz, lendvai mihályné, azalatt vagyok kata, megérted.
az unokámat egyével a halála után engedtem el igaz nagyon nehéz volt kimondani azt a szot "kicsim menj haza te már nem ide tartozol "de ahogy ezt kimondtam a lelkem megkönnyebült.de azt tudni kell ugy éreztem mintha nem tudna ettöl a világtol elszakadni ö is szeretett volna haza menni, csak anyirán szerettünk ebben a világban , HOGY NEM AKARTUNK ELENGEDNI.de elment haza ment
Érdekes a kérdés! Én elengedtem, annak ellenére h csak 3 hete se halt meg... Szombaton megtudtuk a hírt, akkor szinte fel sem fogtam, de úgy éreztem valamiért, h mellettem van még, ha beülök a kocsiban, ha főzök otthon, éreztem a jelenlétét, azután hétfőn este egyszer csak felnéztem az ég felé és azt mondtam neki, h "Jó útat anyu!". Sosem hittem ezekben, mondhatni vallásos sem vagyok, ezért nem is értettem miért, de attól a pillanattól kezdve úgy érzem mintha elment volna és én elengedtem, úgy érzem jó helyen van, h végre nem szenved. Azért megjegyzem, h nincs olyan óra, h nem jutna eszembe, h ne gondoljak rá, h ne hiányozna. De megigértem a halála előtt, h tovább élem az életem, és igenis tartozom neki annyival, h ezt be is tartom, h mindazt, amit megigértem és elvárt tőlem teljesítsem!
A párom anyukája itt helyben van eltemetve,az anyu pesten.Pesten akárhányszor felmegyünk,bemegyünk a temetöbe,itthon amikor már jó idő van és van virág a kertben két naponta megyünk ki.Engem megnyugtat, úgy érzem ,hogy az anyu sirjára is rakok ilyenkor virágot.A másik pedig az,hogy egy falusi temetöt és egy városi temetöt nem igen lehet össze hasonlitani,itt minden siron friss virág van nyáron állandóan.
Szia Kata!Átérzem a fájdalmadat, nagyon nehéz dolgok ezek,én az Apukámmal voltam nagyon erős lelki kapcsolatban,mert nagyon egyformán gondolkodtunk.És a sors és a természete ugy hozta hogy még életének utolsó félévében sokat segített abban, hogy megértsem,elfogadjam a történéseket.Ebben az időben még közelebb kerültünk egymáshoz.Ennek ellenére nagyon gyakran eszembe jutnak még most is mivel velünk éltek és a lakásban sok minden emlékeztet is rájuk.
Hát szia, megint Rád találtam. Tudod, Kata vagyok, az Amway portálról. Én most bőgök, hisz tudod, min megyünk keresztül. Szeptember 10-én letelt a Studi, másnap meghalt az Anyu. A kettő együtt kegyetlen. Én még nem vagyok túl.
Az én szüleim is meghaltak,Apu most 1 éve.Én is sokat járok a temetőbe,jól esik gondozni a sírjukat,ott lenni egy kicsit.Én 1-1 imát szoktam mondani értük.Sokszor eszembe jut 1-1 mondatuk, de ez az emlékezés kellemes,nem fájdalmas.Az élet rendje hogy egyszer mindenki elmegy. Tudom hogy jó helyen vannak és én elengedtem őket.Szerintem el kell engedni őket,az hogy szeretettel beszélünk róluk,vagy gondolunk rájuk más dolog.
Sajnos elég fix árakat használnak. A 270.000 forint majdnem a legolcsóbb volt. És persze, hogy nincs arányban azzal, hogy mennyire szerettük a nagymamámat. Ahogyan ő élt, amit ő adott, az megfizethetetlen.
Lélekben meg kell próbálni...nekem is elég hosszú időbe telt,de fél év után határozottan jobb volt...
Ez csak rajtunk múlik szerintem,hogy mennyit költünk rá,vagy sem és cseppet sincs arányban avval,hogy mennyire szerettük e az elhunytat vagy sem.
Igen, igazad van. Egy nagy üzlet az egész. Az is borzasztó, hogy milyen árakkal dolgoznak (de csúnya szó ez ide...). Az én nagymamám temetése tavaly novemberben 270.000-be került, és semmi extra nem volt benne. Egyszerűen hihetetlen! És még vannak temetkezési vállalkozók, akik felajánlják a részletfizetési lehetőséget. Milyen rendes tőlük... :-/
Szerintem ez így lenne helyénvaló:)))
A temetkezés egy nagy üzlet,pénkidobás az egész.
Persze igazuk van ,használják csak ki az emberek az érzéseket tárgakkal és bevett viselkedési formákkal kimutató jellemét,hisz pénzből él az ember:)
Bírtam ,hogy a dédimama temetésére elköltöttek közel 400 ezer forintot,ilyen márvány olyan cullang,közben meg alig várták ,hogy meghalljon ,még a nyugdiját is elvették tőle,arra hivatkozva ,hogy bolond már szegény.
Nem tudom megmagyarázni az ellenérzésemet a temetőkkel kapcsolatban, azt tudom mondani, hogy ami ott van, az csak a teste. Nekem ettől nem tud megnyugodni a lelkem. Sőt. Elborzaszt.
Ha otthon meggyújtok egy gyertyát, akkor viszont életre kel az emlékeimben pl. a nagypapám. Újra hallom a hangját, látom a mosolyát. Látom, ahogy hintát csinál nekem, ahogy szedi a paradicsomot, stb. Ez sokkal jobb érzés.
Amikor a városban laktam,mindig a göcsey úton vezetett az utam és néha ,csak úgy bementem a temetőbe:)
Nincs egy rokonom eltemetve ott,csak néhány barátom,akiket baleset ért,de már azt sem tudom hová temették őket,hiába voltam a temetésükön.
Nem azért mentem be,hanem mert biztos más is észrevette,ha temetőben jár,szinte érezhetően megáll az élet,furcsán csend lesz,és hiába van 4 sávos út mellette,egy kis zaj sem szűrődik a kapun túl.Nos,ezt a csend,ami oda vonzott,bámulatos:)Ezenkívül séta közben szeretttem olvasgatni a fejfákat és elképzelni vajon ki lehetett az az xy és hogyan élhetett.
Szerettem temetőbe járni,de csak ezért:)
Azt hiszem Delete egyformán kattog az agyunk.
Jó érzés abba belegondolni amikor megállok a sírnál,hogy most vagyok hozzá a legközelebb, itt van tőlem két méterre Apu teste.Megnyugszik a lelkem.
Otthon túlságosan pörög az élet,minden megy tovább mostmár nélküle, nem annyira meghitt hogy csak otthon gyújtsak gyertyát.Számomra azért furcsa ha valaki pár hónapja eltemetett szeretteihez nem jár ki.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy elfelejted Őket, vagy már nem gondolsz Rájuk! Az elengedés azt jelenti, hogy mindezt úgy tudod megtenni, hogy már nem fáj, nem zaklat fel! És ez nagy különbség.
További ajánlott fórumok: