Hogy lehet túlélni egy szakítást?Én nem bírom.... (beszélgetés)

Én is vidéki... nekem is baromira hiányzik.. de ha hazamegyek, már nem ugyanaz...mert én sem vagyok az.. ott sincs nyugalmam.. nem tudom letenni, ahogy magamtól/gondolataimtól sem tudok elmenekülni.

Pedig milyen jó volt régen kimenni a mezőre, folyóra és órákon át csak lábat lógatni...hiányzik nagyon, az akkori énem is hiányzik.

Ezt ki fogom próbálni!

Egyszer már működött, csak valahogy megfeledkeztem róla az évek során. Pedig szeretem az esőt :)

Nekem van egy "jó" módszerem...

Várok az esőre... ha kell sokáig... de egy igazán nagy esőt kivárok... aztán ha már itt az ideje.. kimegyek az esőbe és sétálok... bőrig ázom.

Egyszer csak azt veszem észre, hogy kezd megtisztulni a lelkem.. az eső mossa az arcom.. aztán szépen lassan gurulnak rajtam végig az esőcseppek. egyre jobban arra koncentrálok, mert arra kell koncentrálnom hogy esik rám az eső.. már teljesen vizes vagyok.. aztán elkezdek fázni... és az is jó.. mert végre mást érzek... a belső fájdalmat elnyomja a fázás (alapösztön).

Lesz egy pont ahol már nem bírod tovább, olyankor hazamegyek.. foró zuhany és egy jó tea.. utánna mintha a lelkedet mosták volna át...

Utánna is fáj, és szar.. de ott a tudat hogy már el tudod felejteni...csak még esnie kell...

És van még valami.Nekem nagyon bevált.Van egy mániám,a kémia,biokémia,tsai.Ha elfog a hiányérzet előveszem őket.Mivel nem az agyam felső rétegeit kell hozzájuk bevetnem,így képes olyan szinten lekötni,hogy úgy lehúzza rólam a rosszérzéseket,észre se veszem!Nem tudom,hogy van-e valami,amibe te bele tudsz merülni,de az is sokat segít.

A harmadik: a testmozgás.Amikor akkora volt bennem a méreg,hogy az energiám az egekben volt tőle,olyan dinamikus testmozgást választottam,ami feszegette az izmaim teljesítő-képességét.Ez két dologra volt jó: az egyik,hogy végre piszkosul fájt valamim,ami nem a lelkem volt és nagyon bevált!!!A másik meg az,hogy amikor nagyon fájt már az izmom,akkor ugye hajlik az ember arra,hogy feladja.Ilyenkor a lelkemben levő dühöt használtam fel és azt mondtam a fizikai feladatra,hogy megreggelizem,szétszedem,stb.Szóval jól belenyomtam a dühöm.Ezzel viszont nem csak az izmaim,a lelkem ellenállóképessége is erősödött és könnyebb volt elhinni: túlélem,mindent túlélek,akkor is,ha fáj,végigcsinálom...;)

Mégsem tehetsz mást.Felül KELL írnod az összes információdat róla.Nincs mese.Ezért írtam,hogy mindegy,hogy igaz-e.Az ő legutolsó viselkedése az,ami igazából felülírta ezt,te pedig szépen alkalmazkodsz.Nincs más opció.Azt hiszed én nem futnék az ellenkező irányba,hogy nem szeretném,ha ez csak egy rossz álom lenne?Hogy nem akaszt ki még mindig a kérdés:ennyire iszonyú vagyok???Dehogyisnem...

A fájdalomból ered a hiányérzet és fordítva.Ezért ha nem engeded,hogy hiányozzon,hogy vágyjál a társaságára,nem lesz a fájdalom állandó útitárs.De ehhez,hogy a vágyakozás a személyéből való részesedés után ne legyen,látnod kell a véget is.Ehhez elengedhetetlen,hogy ne lásd őt jónak.Mit jelent ez.Csak csukd be a szemed.Képzeld el,hogy akárhol,ahol szeretnéd és még reális is,meglátod őt...Na ekkor érzel mindenfélét felé és őutána.Remek.Menj csak oda.Szólítsd meg,ahogy szeretnéd,vagy tedd meg vele azt,amit szeretnél.Aztán,ha van egy klassz rossz képed hozzá,akkor egyből le fog hűteni,meg jegelni,ha egy ennek megfelelő reakciót adsz képzeletedben őróla:egy bunkó beszólást és pofáncsapást,stb.Van repertoárod,amiből meríts,hogy valóssá tegye,hiszen biztos vitáztatok egy párszor,no és amiket szakításkor mondott...na az se semmi ilyenkor benyomni!Na vedd elő ezt az énjét és emeld 100%-ra.Sokat segít.Megváltozik a hozzáállásod és nem lesznek se vágyaid,se elvárásaid.Egyetlen kérdés marad csak:

"másrészről viszont hogy lehet ő boldog, mikor én így szenvedek?!"

Ezen nem lehet segíteni...Felejtsd el és törődj magaddal.Én is ezt tettem.És ha azt gondolnád,hogy a 15 év valami?Nekem egy féléves barátság is ugyanezt produkálta.Nem az idő számít,hanem,hogy te mennyire szeretted.Hát ideje,hogy ne szeresd.Megérdemli.Ezt azért írom,hogy ez aztán végképp ne tartson téged sakkban...

Tudom jól,miről beszélsz.Néha még én is összegörnyedek a fájdalomtól és úgy érzem,hogy meghalok.Szó szerint.Mert a fájdalomtól iszonyúan fulladok és remegek és úgy érzem nem sok hiányzik ahhoz,hogy megszakadjon a szívem.Szó szerint.Az ott,az a hús bent.Feszül és remeg az is.De sokat nem tehetek érte,csak várok,hogy elmúljon és abbahagyja.Ahogy jött a semmiből,várom,hogy vége legyen.És tudod miért?Ezért:

Mert neki jó.Mert neki az a jó,hogy nem kínzom tovább.Hát...ez aztán a haragnövelő!Nekem/neked/ csak akkor jó,ha képes vagyok haragudni és megvetni mindazt,amit adott.Akkor telnek el napok nélküle.És igyekszem nem látni őt.Úgy könnyebb olyannak tartani,amilyen nekem jót tesz.

Sajnálom.Ez van.:'(

Nem is ez a legnehezebb maraton,hanem a hogyan tovább.Nagyon félek mindenkitől,mindenkiben őt látom.Félek önmagam lenni,mert úgy érzem,máris faképnél hagynak.Van most új barim és nagyon aranyos,de iszonyúan szorongok,nem is nagyon keresem őt ezért,meg eleve le is mondtam róla,mielőtt még kidobna és hasonlók.Szóval az igazi kár inkább itt van,hogy az ember bentszorul.Én legalábbis nem tudok kitörni és mivel félek nem is akarok.Pedig nagyon rossz egyedül.De hiába a lehetőség és van még másik is,ő is lehetne több,mint ismeretség,érzem,hogy egyre inkább kedvel,én képtelen vagyok kitörni.Szóval ez az igazi feladat.A nehezebb kör.Erre nem tudom a megoldást látod...:(

Szegény...Teljesen átérzem.Nem rég én is átmentem ezen,bár csak barát volt az illető,de iszonyúan szerettem őt,egyszerűen nem tudott olyat tenni,amivel elérhette volna,hogy ne így legyen.Leírok pár dolgot,ami nekem segített:

1)először is hagytam,hogy fájjon,ami kb. olyan volt,mint amit te itt leírtál.(én egyszer akartam kipróbálni,hogy csak egy kicsit fejbeverem magam valamivel,de nem sikerült.Pedig iszonyú érzékeny vagyok az alkoholra,egész kevéstől nagyon rosszul szoktam lenni,nem bírom,na,de: nem sikerült.Pedig nagyon akartam,hogy végre máshol jobban fájjon,mert akkor majd ez eltörpül mellette...:( )

2)ha végre ebbe szünet állt be,annak minden percét kiélveztem(nem volt nagy idő és aztán persze össze is szakadtam megint,hát én azt hittem meghalok,úgy kb...)

3)folyton arra gondoltam,azt mondogattam magamnak,hogy az az ember,akit én megismertem és ennyire szeretek,nem is létezik és ebből kifolyólag hazudott mindenről.És itt most nem az a lényeg,hogy ebből mi igaz,vagy mi nem.Viselkedése,ahogy eldobott,ezt jelenti.Innentől már folyamatos volt,hogy átrajzolódott a kép a fejemben róla.Nem láttam őt többé se kedvesnek,se rendesnek,csak ennek,meg annak,meg amannak.Szóval el kell döntened,hogy milyennek látod őt.Könnyebb úgy élni,hogy haragszol,mert az egy elég illékony dolog.Ha engeded,hogy a fájdalomé legyen a végső szó,akkor az még 10év múlva is ott lehet.Na ne...annyit nem ér senki sem,főleg nem az,aki így bánt velem...Ja,meg ha módodban áll: nehogy kedvezz neki.Csak borítsd rá a mérgedet,egye meg jóízűen...Most mi veszíthetsz?Ettől lejjebb,hogy vége,már úgy sem lesz.Meggondolni meg soha nem fogja magát.Viszont nagyon jót tesz itt bent,úgyhogy csak hajrá,nyugodtan,tudja csak meg,hogy milyen ember.

Nem olyan régen történt,kb. 2 hónapja,de most már valaki mással barátkozom,meg élem az életem.Ő sokkal kedvesebb,annyira aranyos,tök jó fej nagyon.Szóval rájöttem,hogy megy ez nélküle is.Nem mondom,hogy nem hiányzik,inkább csak sajnálkozom,hogy az az ember,aki hiányzik,az nem is létezik és a jelek szerint nem is létezett soha.Kicsit vele együtt én sem...MAGUNKRA TALÁLNI ez ilyenkor a legfontosabb!!!Hajrá neked!:)

Nekem is van egy kacifántos történetem.Hat évvel ezelőtt történt.

Együtt éltünk a párommal,"boldogan"(azt hittem )5 évet voltunk együtt.A 4.-évben jöttem rá,hogy szeretője van.Nekünk persze már ott volt az egyéves kislány.Folyton kimaradozott,, hazudozott,és tagadott de nagyon.Én megtettem a lépést ,elzavartam de mindíg visszajött.A legszebb az egészben,hogy a szerető terhes lett.Sajnos elég későn tudtam meg,onnantól nem volt visszaút.Kitettem a szűrét ,megismerkedtem egy nagyon rendes emberrel akivel a mai napig együtt vagyunk, és most várjuk a pici lányunkat.

UI:-ban annyit,hogy miután kidobtam ,a terhes szeretővel is megszüntette a kapcsolatát.Persze a baba azóta már nagyfiú,de úgy hallottam nem tartja velük a kapcsolatot.Nem lehet egyszerű szeretőnek lenni(soha nem akarom mgtudni).Folyton hazugságban élni ,bujkálni nehogy kiderűljön,áááááááááááááá.Ez nem én vagyok.

Ez is biztos beválhat,de én mást találtam.:D

Előző hsz-ek inkább csak azt fejezik ki,hogy nem vagyunk egyedül,mindannyian belecsöppenünk ilyen helyzetbe és ahogy írtad:meg van a maga ideje.Sajnos.(Mert nagyon rossz.)

Szia!

Tudom, hogy ez most nem vigasztal, de én is pont most maradtam egyedül babával a pocakomban, és még így is azt érzem, hogy valahogy túl kell élni. Semmi sem történik véletlenül!

Rettentő nagy fájdalom és tudom, hogy nagyon közhelyes, de igaz is az a mondás, hogy az idő minden sebet begyógyít...

Szia, leírom az én történetem. Igaz eltérő a tiédtől, de hátha ez is segít :):)

Nekem csak 1,5 éves legelső szerelem dobott ki/cserélt másra... Ráadásul közös volt a baráti társaság így minden hétvégén (péntek,szombat) látnom kellett ahogy már a 80. csajjal csókolózik és megy haza, hiszen elég nagy csajozós srác volt. Aztán egy olyan nő mellett kötött ki akinek ugyanaz a neve mint nekem :) hasonlítottunk is... Természetesen senkivel nem maradt neki tartós, több mint 3 éve tett ki, azóta nincs barátnője és nekem lassan van egy 3 éves boldog kapcsolatom. :) Na most ebben az a csavar, hogy a szakításra fél évvel összejöttem újdonsült szerelmemmel, ő meg könyörgött nekem, hogy ne járjak a sráccal, hanem jöjjek vele újra össze... :D

Hozzájuk meg ne szólj, csak nevetség tárgya leszel, ill. ha vissza akarná magát könyörögni, dobd ki mint a macskát szarni, többet nem érdemel. Lebegjen a szemed elött, hogy kidobott, és nem is akárhogy!!!

Jobbulást!

Szerintem mindkét hozzászólás sokat fog segíteni a fórumindító problémáján.

Bízom benne, hogy az idézett emberek gondolatai nem feltétlenül egyeznek mindenkiével, mert ha valaki így gondolkodik és önmarcangolásba, önsajnálatba menekül, akkor soha nem fog magára találni.

Megvan az ideje az önsajnálatnak, de nem szabad sokáig húzni, mert bele lehet bolondulni.

Inkább ki kell menni a szabadba, az arcunkat az ég felé fordítani és hagyni, hogy a szél átjárjon minket. Meg kell próbálni figyelni a testi jelekre. Ahogy a hajunk mozdul és bizsereg tőle a fejbőr, a karunkon libabőr, a póló a mellkasunkhoz simul... ha ezekre figyelsz egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy hosszú percekig nem gondoltál rá!

Kezdetnek egész jó, hidd el. Nekem (is) működött.

És ez nem idézet, ez saját gondolat.

"Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.

Tisza Kata"

"Az idő már csak azért sem lehet a "legjobb gyógyír", mert a szenvedésben megszűnik az idő - és a tér is.

Cserna-Szabó András"

Engem anno 5 év után tettek utcára. Igaz, hogy én a szüleimhez vissza tudtam menni, de azt nehéz volt megemészteni, hogy 5 év után lecseréltek másra. Sajnos az élet már csak ilyen.

Bízz a barátaidban. Ha segítség kell, az igazi barátot meg fogod találni. Én 3 hónap után álltam talpra, 1 év után pedig már boldog párkapcsolatban éltem. 7 év után, ma már úgy tudok rá visszagondolni, hogy nem okoz fájdalmat.

Hosszú idő, de akkor is eljön előbb vagy utóbb. A kérdés, hogy mikor találsz magad mellé valakit, aki segít elfelejteni.

Szia!

Nekem egy hónapja lett vége a 15 éves kapcsolatomnak. Itt maradtam egy 6 hós gyerekkel. Akkor azt hittem, hogy vége a világnak. Se barát, se barátnő akinek kiönthetném bánatomat. De Hoxa segített. Itt mindig van valaki, aki meghallgat és tanácsot ad. Regisztráltam egy pár társkereső oldalon. Elég sok az idióta, de azt hiszem sikerült kifognom egy értelmes pasit. Ma találkozom vele. Már nem is gondolok az exre úgy, hogy "jaj de hiányzik". Inkább fel vagyok dobva, hogy újra randizhatok, új dolgokat csinálhatok, tiszta izgalomba vagyok. Fel a fejjel! Tudom, hogy most nagyon rosszul érzed magad, de tényleg segít az idő. Lépj túl rajta és ne mutasd előtte gyengének magad! Sok sikert!

Ez nem a lány hibája.Majd ha lenyugszol te is belátod.Engem is "cseréltek" már le,de sosem hibáztattam az új jelöltet.Aki szerelmes azt nem lehet csak úgy elcsábítani.

Sajnálom ami történt.Hülye duma,de tényleg csak az idő segíthet.Foglald el magad.Légy sokat a barátaiddal.