Házasság/elköltözés/lélek (beszélgetés)
Te egy jó és kedves nő vagy ! :) Mindenkinek vannak kisebb hibái, rengeteg van, amivel a társa együtt tud élni. De vannak nagy hibák, jellemhibák, önzés, a másik kihasználása (fizikailag, anyagilag, érzelmileg), empátia hiánya,stb., amik egészséges párkapcsolatban elviselhetetlenek, mert nem azért élek a férjemmel, hogy elmondhassam: ezt is kibírom ! Meg ezt a fájó tulajdonságát is !
Ha mindkét félnek fontos a másik öröme, hogy érzi a viselkedéséből,- nem a szavaiból ! - hogy szereti, akkor érdemes együtt élni.
Szavakat nem találok ehhez a szívhez szóló kommenthez. Teljes mértékben igazad van. Sajnos a hibákat mindig magamban keresem, mert én szeretnék jobb ember lenni. Koszonom szepen!
Próbáld kívülállóként olvasni a leveleidet ! A férjedet véded, mentegeted, magadat hibáztatod mindenért.
Legyen több önbizalmad ! Gondolj arra, hogy ezt meg ezt velem egy férfi sem fogja megtenni, mert nem engedem meg neki ! Hol van ott egy férjben a szeretet, aki baj esetén,- mint most a műtéted után - elköltözik otthonról ? Könnyű a jóban együtt lenni ! Vagy nem nőtt fel a feladatokhoz ? Belül éretlen gyerek ? Mindig Csernus doki jut eszembe :" Vannak a felnőttek, és vannak a felnőttnek látszó emberek".
Ez a 3-4 év semmi, és ilyen komoly baj van Nálatok. Mi 10X ennyi ideje vagyunk együtt, de még egy baj esetén sem hagytuk cserben a másikat, pedig volt bőven minden, nemcsak betegség.
Ha nem lehetsz önmagad, ha folyton arra kell gondolnod, hogy mit csináltál rosszul, mert nem alkalmazkodtál eléggé a férjedhez, bele fogsz fáradni, betegedni, boldogtalanul éled az életed. A férjed megkérdezi saját magától, mit tett, amivel téged megbántott, és rádöbben, mit jelent, ha a feleségét egy műtét után 2 nappal nem mentesíti az összes munkától, hanem magára hagyja ?
Hát, én nem tudnék ilyen emberrel élni.
Mi lesz ? Meggyógyulsz, és ő hazamegy, visszabűbájoskodja magát, Te pedig elolvadsz ? Lehet, hogy pszichológushoz kellene menned, hogy nőjön az önértékelésed, önbecsülésed, mert most nagyon alacsony szinten van.
Túl fiatal vagy ahhoz, hogy egy ilyen férfi, férj mellett teljenek el a legszebb éveid, aki nem érdemel meg Téged !
A szeretkezés másképp zajlott mint ha nem lennék mutve. Boldog voltam, az utóbbi időben nem igazán. Nem ilyen életet akarok, ez egyértelmű. Őt szeretem, mert minden megnyilvánulását megtudom erteni, inkább az a baj, hogy az enyémet ő nem fogadta el a nehéz időkben, de többször mondhattam volna neki hogy miért vagyok hálás. Azon nem javít ez sem, h a legnehezebb időkben magamra hagyott. A telefon nala szerintem függőség. Amit próbáltam kezelni, de ez se volt eleg sajnos, mert mindenbe beleszólok.
A lanyom hal égnek mindig minden döntésemben mellettem áll😊 Haragszik rá, de szerette is, inkább azt szeretné ami a legjobb nekem.
Sziasztok! Koszonom szepen a hozzászólásokat. 35 évesek vagyunk, a lanyom 16(a férjem a nevelőapja). Laparoszkopos műtét volt, viszonylag gyorsan gyogyulok, bár a stressz miatt szedulok sajnos. Nagyon hibáztatom magam, mert sokat panaszkodtam. Tudom, hogy örülnöm kellene , hogy elment, de az elmúlt év előtti évek csodasan alakultak. A lanyom az apja elvesztése(2eves kora óta én nevelem, mert állandóan megcsalt az apja) óta először fogadott el valakit. A férjemet szinte apjaként szerette. 5 kapcsolatom ment a süllyesztőbe, mert minden pasiknak csak én kellettem volna, a lanyom nem. Először 32 év után éreztem hogy igazán szeretek . Ma kiderült h erdeklodik felőlem, baratoknal. A férjem is cipel sok traumát, és menekül ha olyan élethelyzet van, ami negativ. Gyerekként se szerették. Én mindent megpróbáltam, bár az a feszült énem ami volt hónapok óta, azt én is kívülről látva lehet nem bírtam volna, bár sose tettem volna ilyen lépést. Döntést nyilván csak én tudok hozni, de jo olvasni, beszélgetni erről, mert a barátok úgy utaljak, hogy mar nem merem felhozni senkinek a témát. Hálás vagyok, hogy ennyien hozzaszoltatok.😊
Atyaég. Amikor én pánikbeteg lettem, a férjem várt egy ideig, mert magam erejéből próbáltam talpra állni, amikor nem ment, "hóna alá kapott" és elvitt egy magánorvoshoz. Amikor kellett segített, mellettem állt, pedig férfiként nem is hitt a pszichés betegségekben. Én szégyelltem magam, ő meg naponta százszor elmondta, hogy ez is egy betegség, mint bármi, semmi baj, együtt úrrá leszünk rajta. Ezt teszi egy szerető férj. Amikor ő lett beteg én ugyanígy , vigyáztam rá, ha rossz kedve volt én akkor is nagy levegőt vettem és kész. Műtét után a sarkában voltam és figyeltem, nehogy olyat csináljon, amit nem szabad. Ezt jelenti a jóban, rosszban. Elszorult a szívem, ahogy olvastam, hogy bánt veled ez az ember, pedig nem is tudom ki vagy! Eldönteni neked kell, hogy tudsz-e mellette megöregedni?
Ne engedd többet hogy menjen, mert cska szenvedsz utána jobban. Én így gondolom. Vagy veled legyen jóban rosszban vagy menjen. Sajnálom, kegyetlen érzés de ha bajban van a másik igenis mellette kellene lennie a párjának akkor is ha sokáig nehéz nagyon.
Ne szabatkozz azért, mert nehéz időszakod volt, és igényelted volna a férjed segítségét és együttérzését. Ne hibáztasd magad azért, mert elment. Nem te üldözted el a ragaszkodásoddal, hanem ő menekült el a problémák elől.
Kérdezd meg magadtól, hogy mit vársz ettől a kapcsolattól házasságtól. Ha neked rendben van, hogy magadra maradsz a gondjaiddal, és megelégszel a szép szavakkal itt-ott, és persze szexxel, akkor teljesül a vágyad. Ha társra vágysz, akkor, szerintem, nem vagy jó helyen, legalábbis az elmondásod alapján. Persze, lehet, hogy nem is kell döntened, mert a leírtak alapján nem nagyon dolgozik rajta férjed, hogy áthidalja a problémáitokat.
Én nem fogom lehúzni ráhúzni a vizes lepedőt a férjedre. Gondolom, nem szexelni ment, ha az lett a vége, abban te is benne voltál.
Nagyon sajnálom, hogy az együtt töltött 3 év alatt ezek a dolgok - nem kommunikatív, nem bírja a nehézségeket, nem őszinte, nem figyel rád, meglép a nehézségektől - nem derültek ki. A leírtak alapján ti nem vagytok egymáshoz valók, és a kérdésedre, hogy lehet-e folytatni sem az volt a válasz, hogy igen, mindent megteszek, hogy egy pár maradjunk.
Igaza van Ghostnak, idegenektől nem fogsz választ kapni, bárkinek bármilyen sztorija van, az nem releváns a te életedre.
Tedd fel magadnak a kérdést, milyen lesz az életem 5 év múlva, ha együtt maradunk?
Volt valaki hasonló helyzetben? Nem, én nem voltam és szerintem, pont ilyenben senkinek nem volt része.
Mi történik? Ezt honnan tudná bárki? Ezt csak te és a férjed tudja!
Elengedjem? Neked kell döntened! Senki nem tud semmit, senki nem dönthet helyetted, ez a te/ti dolgotok, és ha bárki tanácsot ad ebben, az nézzen magába és lássa, hogy a jellemével gondok vannak. Ilyenbe nem ad egy kívül álló tanácsot és nem szólhat bele semmibe!
Beadjam a valopert? Ez is a te döntésed, de téged ne érdekeljen senki véleménye és tanácsa. Ez a te életed, neked kell tudnod, hogy mi lenne jó neked!
Vagy mit tegyek? Gondold át, hogy mi történt, beszéld meg a férjeddel. Ne hagyd befolyásolni magad semmiben és senkinek.
Mindent bele! És sok sikert!
Megértem, hogy fáj, amit tesz Veled. Nem mernék tanácsot adni. A Te életed.
Gyávaságnak tartom, hogy a bajban lelépett, minden nehézséget Rád hagyva. Az viszont szíven ütött, hogy nem Hozzád ment vissza, csak szexelni ... Mintha nem Te hiányoztál volna neki, csak kihasználna. Ez aljasság.
Jobbulást kívánok Neked, és egy nagyon okos döntést! :)
Nem bírja a nehézségeket?! Otthagy, amikor a leginkább szükséged lenne rá? Igen, engedd el az ilyet. Szexre bezzeg jó vagy...
Még valami...a lányod benne van a jó,-vagy rossz döntésedben?
Ha volt kedved és erőd szexelni, olyan nagy baj nem lehet.
A műtéted után 2 nappal elköltözik az anyjához,aztán 12 nap után visszamegy szexelni.
Nem értem a kérdést. A válasz egyértelmű. Magadhoz Te tudsz jó lenni.
Hazament kamatyolni! Arra meg volt az esze! Most műtöttek, lehetett volna egyáltalán szeretkeznetek, vagy fájdalmat okozott vele?
Hogy miként döntesz neked kell eldöntened!
Azért feltennék pár kérdést!
Ha fordítva történik, te elköltöztél volna volna a műtétje után, elhagytad volna a betegsége miatt?
Mikor számíthattál rá? Míg boldogok voltatok?
Miért akarod őt?
Ilyen életet akarsz vele ?
Őt szereted, vagy ami lehetne belőle?
Azt mondod sokat telefonozik..., mikor volt figyelmes veled?
Erre mit is mondhatni?
Aranyfalat. Szexelni visszamegy, pedig műtét után vagy, de egyébként otthagy???
És még azt kérdezed, mit tegyél???
Most tedd össze a két kezed,hogy csak 4 év ment el rá az életedből. Aki nem áll ki melletted, az had menjen. Nincs rá szükség. Tudom,hogy nehéz elválni, azt is hogy az első lépést nehéz megtenni. De vele felesleges egy életet tervezni,mert ha minden bajnal így áll hozzád,akkor mi lesz később?
Szóval: engedd el, legyen vége, mielőbb.
Beszèljètek meg ès utána az alapján dönts!
Ne idegeneket hallgass!
Nem tudom mennyi idősek vagytok,de èn nem hinnèm,hogy a te hibád lenne!
Egèszsègben betegsègben!
Összesen 4 èv együttlèt után kalap kabát ennyi miatt?
Mi lesz ha "nagyobb" probléma adódik?
Sziasztok! Tanácsot, véleményt szeretnek kérni tőletek. A férjem elhagyott. Elköltözött az anyjához.3evet voltunk együtt,1eve vagyunk házasok. Az elmúlt 1 év szornyure sikeredett. Kezdodott egy pánikbetegseggel, majd covid, majd a lanyom műtéte, és az enyem. A férjem olyan típus, aki a nehézségeket nem birja, és ezek a problémák alatt szinte magamra hagyott. Túl sokat konyorogtem hogy segítsen,figyeljen jobban rám, annyira mely ponton voltam, h igaza van: megfojtottam ezzel. Féltem egyedül maradni a rohamok miatt, ezáltal nem akartam engedni, ha menni szeretett volna bárhova is. Magammal voltam elfoglalva, mivel nem akartam azt se, hogy egy lecsúszott , beteg feleség legyek, aki lehúzza a családját. Nagyon elrontottam. Ahogy kapaszkodtam volna, ő úgy menekült.(minden probléma elől menekül igazából) Keveset beszélgettünk, nem kommunikativ, mindig a telefonját nyomkodja. Az anyja fele is megfelelési kényszere van, ebből is voltak vitáink. Rejtélyes ember a férjem, úgy erzem nem is őszinte sokszor. Csendes, és magában őrlődik. Mutetem után 2 nappal mar el is költözött az anyjához. Itt hagyott magamra(12 napja nincs itthon). Minden rám szakadt, a sebeim nehezen gyógyultak, fájdalmakkal (4vagassal a hasamon) cipekedtem, kutyát setaltattam,a 4-re le fel maszkaltam(ezek pont tilosak voltak)Rajottem a hibaimra, nem kellett volna magammal húzni a gondjaim miatt, és vitázni se ennyit. Ő nem hisz a változásban. 2-szer azóta volt fent nagyon jot beszélgettünk, ölelt, ő is bocsánatot kert, csókolt, szex is volt, bújas,(ölelés kozben kapkodta a levegőt, a szivvereset szinte hallottam-megkérdeztem h mi a baj, azt mondta semmi, csak nagyon jo erzes), nem akart elengedni, szorított magához. Felkeltunk reggel, megkérdeztem h lehet e folytatni, és azt mondta: nem akarlak bántani, nem tudom mit érzek, nem bizok önmagamban sem. Puszilgatott, majd könnyes szemmel elment újra. Azóta 1-szer rám irt h hogy vagyok. Volt valaki hasonló helyzetben? Mi történik? Elengedjem? Beadjam a valopert? Vagy mit tegyek?