Halottak napja (beszélgetés)

Mire gondolsz? Április 4-re, november 7-re?

Nem az ünnep, a munkaszüneti nap ellen van kifogásom, hanem az értelmetlen tumultusokkal van bajom.

Meg azzal, hogy egyetlen kapun lehet be-kihajtani. Nem biztonságtechnikáról, hanem bénakacsázásról (szak)emberhiányról van szó.

Régen idegenkedtem a szórásos temetéstől, de két családtagom is ragaszkodott hozzá. A temetőben két márványtábla őrzi az ő emléküket is, ahová kijárunk.

Azóta átértékeltem és nagyon elfogadóvá váltam.

Vidéken, ahol jelenleg élek, mostanában tervezik bevezetni a szórást, mert nagy igény van rá.

Az elmúlt 50-60 évben volt pár ünnepünk, amit elsorvasztottak. Mivel munkaszüneti nap lett újra, nagyobb hangsúly került rá, erősödött a kultusz, ami szerintem nem rossz. Ez tényleg egy össznépi megmozdulás, ami nem elválasztja, hanem összeköti az embereket.

Nem kellene, hogy megosztó legyen, főleg nem kényelmi szempontból.

Most egyszerre négy nap volt a szabadidő, így sokkal több ember tette ezekre a napokra a látogatását.

Az Új köztemetőnél mindig volt forgalom elterelés, egyirányúsították a Kozma utcát, de talán sosem volt ennyi autós sem. Amelyik kapu még meg van, azok közül is bezárnak néhányat biztonságtechnikai okokból, vagy a kisebbekbe ilyenkor autóval sem lehet behajtani.

Én tudom és tapasztalom. Kicsi lány koromban a nagymamámmal, felnőttként az anyukámmal mentünk megemlékezni, sírokat gondozni ilyenkor is. Eszméletlen mennyiségű gesztenyefalevelet sepregettünk össze az ősz folyamán. Igazán megható, hogy az apai és az anyai nagyszüleim és gyerekeik sírja egymáshoz közel van, csak az úttest a távolság köztük, szinte egymásra néznek a kövek.

Ám régebben nem volt ekkora tumultus, forgalomelterelés október végén, november elején. Pedig akkor is sokan megemlékeztek a halottaikról. Igaz, akkor még volt a temető végén egy kis kapu, átellenben a főbejárattal, s az erdőn keresztül be lehetett menni a sírkertbe. Szinte minden utcának volt egy kis csapása, ami oda vezetett. Ma ezt már nem lehet megtenni, mert befalazták, s az erdő is úgy el van hanyagolva, hogy képtelenség átsétálni rajta.

Nem arról van szó, hogy nem szeretem az ünnepeket. Nagyon is, kivált a húsvétot. :D Nem az zavar, hogy mások mit csinálnak. Hanem ... Inkább nem is folytatom. Aki értette, annak minek ragozzam, aki nem értette annak úgyis hiába csépelem a klavit.

Természetesen megtehetjük és meg is tesszük máskor is, ahogy már szóba is került (az elhunyt születésnapján, hónap és évfordulókon, stb.), de ilyenkor is. Mi 3 helyre járunk, az egyik helyen 30-án voltunk, a másik kettőn (egy urnatemető templom alatt és egy temetőben 1-én). Azért megyünk ilyenkor is, mert van, akivel ilyenkor találkozunk, hogy közösen látogassunk ki a sírhoz.

Van akinek ez bohóckodásnak számít, felesleges színjátéknak, stb., de nekünk, akik ezt tesszük fontos, amit tiszteletben kellene tartania mindenkinek, hiszen, ahogy már szóba került, mindenki máshogy gyászol, emlékezik meg, így remélem megengedhetem magamnak, hogy ilyenkor is kitegyem a lábam úgy a lakásból, hogy ez egyeseknek ne legyen zavaró, és ne higgye azt, hogy más megjátsza magát, mert nem úgy emlékszik meg, ahogy ő. Itthon is gyújtunk gyertyát, de azt ma, azaz november 2-án. Mi így szoktuk.

Nem állunk sorba, én pl. szombat reggel a piacon megvettem a virágokat, a mécseseket már régebben, így csak odamegyünk a temetőhöz, besétálunk a sírhoz, és ott a magunk módján emlékezünk.

Nálunk idén volt az első szórótemetés (július 11-én).

Azóta minden hónap 11-én kimegyünk a temetőbe. 43 éves volt az unokaöcsém, ez volt a kívánsága, mármint a szórás, bár ő azt szerette volna, hogy a Dunába szórjuk....

Most is voltunk kint nála 31-én is majd megyünk 11-én és 14-én a születésnapján is. A mécseseket és virágokat a szóróparcella (egy szökőkút szerű) szélére tesszük, ahol van:( Van egy kopjafa, amire rá van vésve a neve is, ahova szintén rakunk mécsest és 1-1 szál virágot, bár tudjuk, hogy oda "csak" a nevét írták fel. Tehát, meg van örökítve így is "csak" síhelye nincs. Ez a temetés óta nálunk mindenki ilyen temetést akar...

Van igazság abban, amit írsz, de ez egy évtizedek óta kialakult szokás. Jómagam is ebben nőttem fel, hogy mindenszentekkor menni kell a temetőbe. Igaz, gyerekkoromban csak a falubeli hozzátartozókhoz mentünk. Távolabbi hozzátartozó akkor még nem igen volt. Legalábbis olyan, akinek a sírjához menni kellett volna. Aztán az évek múlásával, kétszeri költözéssel, plusz a férjem hozzátartozói lévén, már jobban kiszélesedett a kör. Ennek ellenére én nem érzem tehernek, hogy ilyenkor megyünk a temetőkbe. Talán azért sem, mert egy hozzátartozót leszámítva vidéki, kis falvakban lévő temetőkbe megyünk, ahol nincs nagy nyüzsgés. Na, meg a hangulata is megvan, amikor ég a sok mécses és gyertya, tele vannak virággal a sírok.

Ettől persze más még gondolkozhat másképp, én nem török senki felett pálcát. Cselekedjen úgy mindenki, ahogy érzi, ahogy jónak látja.

Nekem ez a véleményem, és a következő években is így szándékozom csinálni.

Igen, tudom.

Nincs ujravaltas sem.

Költözök, ha te is rögtön jössz velem. :D

Amúgy nem lesz messzire, az otthonomtól kb. 1-2 km-re. Úgyhogy nem a levegőbe beszéltem.

Egy ember hirtelen meghalt...

Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy

közeledett egy bőrönddel a kezében.

– Fiam itt az ideje mennünk kell.

Az ember megkérdezte:

– De miért ilyen hamar? Olyan sok tervem volt még..

– Sajnálom fiam!

– De most van itt az ideje, tovább kell menned.

– És mi van a bőröndben?

– Minden ami a Tiéd volt!

– Ami az enyém volt? A holmim, ruháim, pénzem?

– Sajnálom, fiam, de az anyagi javaid

– sohasem voltak a tieid.

– A földhöz tartoztak mindig.

– Akkor az emlékeim?

– Sajnálom fiam, de azok nem jönnek veled.

– Soha nem voltak a tieid. Az időhöz tartoztak.

– Akkor a tehetségem?

– Az sem a tied. A körülményekhez tartoztak.

– Akkor a barátaim…? A családom?

– Sajnálom fiam, de azok sem a tieid.

– Az életedhez tartoztak.

– De a feleségem…, és a gyerekeim?

– Sajnálom fiam, de ezek sem a tieid.

– A szívedé voltak

– Akkor a testem?

– Az sem volt a tiéd soha! Az a poré.

– Akkor a lelkem?

– A lelked az enyém.

A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt

Isten kezéből és kinyitotta! Üres volt!

– Soha nem volt semmim?

– De igen fiam!

– Minden pillanat, amit megéltél csakis a tiéd volt!

Az élet pillanatokból áll. Pillanatokból amik csak a tieid.

Örvendj nekik,ahogy csak tudsz!

És semmi azokból, amiket a magadénak hittél

ne akadályozzon meg ebben!

"Akkor már a kutya se megy ki."

Ez így nem igaz. Már előtte kb.egy héttel és utána is nagyobb a tömeg. A többi időszakban sem üresek a temetők. Még nem tudtam úgy kimenni, hogy ne lettek volna a közelemben többen is.

Érthető, hogy az ünnepen, az ünnep környékén van a tömeges látogatás, megemlékezés.

"...hanem a mód ellen, ahogyan az utóbbi időben lezajlik."

Nem tudom. Én nem tapasztaltam, hogy mostanában más lenne. Mindig tömegek mentek ilyenkor a temetőkbe, amióta az eszemet tudom.

Mint pl.pünkösdkor a búcsúba. Természetesen máskor is mennek és lehet menni, de a többség mégis akkor megy.

Aki nem szereti az ünnepi tömeget az elkerüli, de miért zavarná, ha mások ezekre a napokra helyezik a hangsúlyt?

Ma már sokan elszórják a hamvakat és okafogyottá válik, hogy temetőbe járjanak.

Nekem hiányozna. Ha más nem, az a fejfa, kopjafa, vagy márványtábla, ami a nevét megörökíti generációról, generációra.

...nálunk nincs tömegnyomor, nincs lökdösődés ...mindenki megy a saját halottja sírjához.

Én tegnap kivittem a virágaimat, mécsest gyújtottam, feltöltöttem az elégett mécseseket. Közben a nagyszüleimre gondoltam, a velük eltöltött gyerekkoromra.

Hallottam a többi ember halk moraját,az ismerősök köszöntötték egymást, 1-2 szó és mindenki tovább ment.

Ma már csak estefele megyek ki és újra meggyújtom a mécseseinket. De este is pont olyan sokan vannak kint, mint egész nap.

Nálunk ilyen a megemlékezés a mai napon.

Ennyi.

Egyébként is halottak napja holnap van. Akkor már a kutya se megy ki.

Viszont este mikor az a több ezer gyertya ég, nagyon meghitt és szép tud lenni.

Köszönöm; pontosan megértetted, mire gondolok. :)

Többen félreértettetek. Egyáltalán nem az ünnep, a megemlékezés ellen van kifogásom, hanem a mód ellen, ahogyan az utóbbi időben lezajlik.

Magdalénia:

„Egy családnak sokszor 4-5 temetőben vannak a halottjai. Év közben egy-egy helyre el tud menni, de ilyenkor mindet fel tudja keresni.”

Ez így igaz, erre céloztam is a 3. mondatomban, de azt is leírtam, hogy nem hiszem el, hogy ezzel az egész ország így van. Sőt: tudom, hogy a 2 km-re lévő temetőbe az utcabelijeim is ilyenkor mennek, mintha legalábbis nem tehetnék máskor.

Mindenki úgy pazarolja el az értékes szabadidejét sorban állással, tömegben való lavírozással, ahogy akarja. Én biztosan nem fogom tenni; megtalálom az emlékezés nyugodtabb, méltóbb módját. Anélkül is, hogy bárki kioktatna. :D

Ha valamilyen gyönyörű virágot sikerül szerezni évközben, azt én is lefényképezem és felteszem a faceebookra. Nekem is fontos, ahogy Bolen irta hogy a legkedvesebb rokonaim sírja szép legyen.

Bár én csak a "családdal" osztom meg, nem tartom izléstelennek, de nem szsretném ha bárki megjegyzést kommentet fűzne hozzá.

Különben olyan megnyugtató hosszabb idő elteltével a régebben feltöltött szép virágok feldiszitett sirok képét nézegetni.