Hálás vagyok a szüleim válásáért (beszélgetés)

A cikk egyetlen mondata miatt jöttem a Fórumra, mert az az, ami igazán nem tetszik.

"Ezt a lépést én is megtettem a gyermekem érdekében."

- Miért vált el, természetesen a Gyereke érdekében.

- Miért ment férjhez, hogy Családban éljen, belekalkulálva a jövendő apróságokat is.

- Ha nem lettek volna Gyereke, akkor még most is házasok lennének? Tehát a megszületett Gyerek a hibás, hogy válnia kellett, azaz a felelőséget a Gyerekre hárítja és így magára vállalja a Szülei válásának a felelősségét. Pedig korábban a cikkben jelzi a valódi okát a válásnak, csak nem tiszta számomra, hogy melyik Szülő volt az igazi hunyó.

A saját sorsáról, meg itt a Fórumon beszél, de az nem tartozik a cikkhez.

Újra olvasva a szavaidat, ugyanez a meglátásom. Attól, hogy valaki felnőtté válik, miért mondaná, mondhatná a szüleinek, hogy váljanak el? Gondolhatja úgyis, hogy ha eddig bírták együtt, akkor hogy venné a jogot, hogy ő mondja meg nekik, hogy menjenek szét? Ez a hozzászóló történetének csak a töredéke, nem tudom, hogyan formálsz jogot arra, hogy ítélkezz felette. Én egyik mondatából sem olvasom ki azt, hogy sajnáltatná magát. Pedig empatikus ember vagyok. Mi jelentősége van annak - a történet szempontjából - hogy mindkét szülő ivott e vagy csak az egyik? Kb minden mondatba belekötöttél.

Ő csak leírta - a témához kapcsolódóan - hogy valószínűleg jobb élete lett volna, ha nem így nő fel.

Az esetek nagy részében még most is az anyának ítéli a bíróság a gyereket, nemhogy 10-20-30 évvel ezelőtt. És kérdezlek: honnan lett volna ennyi idővel ezelőtt egy anyának albérletre pénze? Nem is volt még ilyen elterjedt, hogy valaki albérletben él. Azt pedig tudjuk, hogy régebben a nők aránytalanul kevesebbet kerestek.

Nekem ez a véleményem.

Ha valamivel nem értesz egyet a mondandómban, azt nyugodtan leírhatod mint a saját véleményed, hisz nem egyformán látjuk a világot és az életet.

Ezzel a mondatoddal szintén nem tudok mit kezdeni, mert számomra nem világos, hogy mit akarsz mondani.

Miért érzed azt, hogy mások szavát ki szeretném forgatni azzal, hogy leírom a saját véleményem, miután olvastam Peti911

kommentjét. Válasz tőle még nincs!

A szüleim nem váltak el, pedig voltak gondok. Kislányként, anyukám szenvedését látva azt mondtam, tegye meg, nem kell ezt tűrnie. De ő még abban a szellemben nevelkedett, hogy tűrnie kell. Engem is erre tanított. Éppen ezért nem láttam a saját házasságom problémáit nagyon hosszú ideig.

Eljött az a pillanat, amikor már olyan állapotban voltam, hogy éreztem, vagy veszekedni fogunk naponta, vagy ha nem szólok, belebetegszem.

Átgondolva, hogy ez mennyire jó a gyerekeinknek így, úgy döntöttem, hogy elválok. A gyerekeim jobban járnak egy mentálisan és fizikálisan egészséges édesanyával, mintha hallják, látják, elszenvedik a veszekedést naponta vagy belebetegszem abba, hogy nem tudjuk helyrehozni a dolgainkat.

A hibáinkból tanulva arra tanítom őket, hogy minden problémát meg kell beszélni, nem kell tűrni a párkapcsolatban, mert az nem vezet jóra.

Próbálom őket máshogy tanítani, mint ahogy én lettem útnak indítva. Nagyon szerettem az apukájukat és részemről a kapcsolattartás most is lehetne normális, de az új kapcsolata ennek nagyon sok téren gátat szab. Amíg nem volt ez a kapcsolata, teljesen jól tudtunk kommunikálni és a gyerekek dolgait megbeszélni.

"nem ártunk egymásnak"

Itt a lényeg.

Én olyan helyről jövök, hogy a szüleim szeretetben éltek 44 évig, amit apukám halála szakított meg.

Az első férjem olyan házasságba született, ahol mindkét szülő elvált volt már.

12 év és két gyerek után elváltunk. A legjobb döntés volt, a gyerekek érdekeit nézzük, nem ártunk egymásnak. Sokkal jobb így, még akkor is, ha mozaik családban élünk.

Nekem azóta lett új férjem, új gyerek.

...én pedig hálás vagyok a szüleimnek, hogy 42 éve élnek házasságban. Láttam hullámvölgyeket, gyerekként is éreztem, hogy voltak nehéz szakaszok, össze kellett csiszolódniuk. De most már nyugdíjasként támogatják, és én ügy érzem, szeretik egymást. Nem rózsaszín felhőben élnek, de meglehetős harmóniában.

Párom szülei elváltak, mikor gyerek volt. Édesanyja belenevelte a húgába, hogy minden férfi gazember, szegény lány harmincsok évesen egyedül van. Párom örökre kiábrándult a házasságból, mi "vadházasságban" élünk.

Anyu szülei elváltak, az apja hagyta ott mamámat, ez az ötvenes években vidéken szinte csodaszámba ment.Nagyapám soha nem volt kíváncsi a lányára, pedig mikor anyu felnőttként férjhez ment és letelepedtek egy városba, az apja a szomszéd faluban élt és a piacon rendszeresen láthatta anyámat.

Szóval én örülök, hogy nem elvált szülők gyerekeként nőttem fel. Gimis osztálytársaim többsége így nőtt fel, vagy akkor váltak a szülők, mikor a gyerek leérettségizett. Egyszerűbb mindent borítani, mint megoldani a problémákat.

Na szinte nem találok szavakat.

A leírásod körülményeiből arra lehet következtetni, hogy az eltelt 40 év alatt nem váltál felnőtté, így nem éreztél jogot arra, hogy beleszólj a veszekedésbe és bíztassad a Szüleidet, hogy váljanak el.

Ráadásul te szintén sajnáltatni szeretnéd magadat, mert úgy tünteted fel, mintha miattad maradtak volna együtt 40 évig.

Közben azért leírod az alapgondot, okot, hogy miért is lett rossz a házaséletük, természetesen az alkohol említésével. Azt nem írod meg, hogy mindketten, vagy csak az egyik szülőd került az alkohol hatása alá.

Miért tételezed fel, hogy anyukád csak azért nem vált el, mert a közös házból ki kell költöznie a gyermekével. Ráadásul honnan jön ez a feltevés, hisz a Gyermek elhelyezéséről a Bíróság dönt.

"Nagyon irigylem azokat akiknek a szüleinek volt annyi eszük hogy külön váljanak. A düh elfog mikor valaki emiatt sajnáltatja magát."

Most akkor mi a véleményed a válásról, ha a Gyermek kiskorú, vagy már felnőt személy?

Az első esetben : felelőtlennek,

a második esetben : komolytalannak

tartom a Szülőket.

Sziasztok, más fórum miatt vagyok itt, de megláttam ezt a címet és nem bírok nem hozzászólni.

Az én szüleim nem váltak el, inkább 40 évig ölték egymást, persze az elején még nem nagyon, de ahogy pusztultak el az agysejtek az alkoholtól egyre jobban. Szerencsére csak egy gyereket csináltak, így többnek nem tették tönkre az életét csak az enyémet. Nagyon irigylem azokat akiknek a szüleinek volt annyi eszük hogy külön váljanak. A düh elfog mikor valaki emiatt sajnáltatja magát. Tudom hogy jórészt anyagi okok miatt fél elköltözni egy nő a közös házból, hogy miként fog megélni a gyerekkel, hogy fogja fizetni az albérletet, anyám is gondolhatott erre, de így pokol volt az életünk. Akinek nem akar helyrejönni a házassága és gyereke is van, válassza a békésebb életet inkább heti egyszer találkozzon a másik szülővel a gyerek minthogy majd minden este sírva aludjon el.

Úgy látom, hogy a régebbi Hoxa tagokat visszacsábította a 'téma'.

Örülök neki, legalább több szempontból van megvilágítva a válás.

Ez komoly, hogy csak akkor illjen' elválni, ha egyik veri a másikat?

Fura értékrended van na.

Igenis mindenkinek jobb a válás. Minek boldogtalanul élni a langyos fosban?

A gyerekek meg nem hülyék, nekik is jobb, ha egy fosmentes életet élhetnek.

Zerintem'.

Köszönet érte, hogy visszataláltál a Hoxára.

Nem hiszem, hogy összefüggés lenne Anyukád betegsége és az elválás, vagy házasságba marad körülményeknek.

Az utolsó mondatodban említett megfontolást talán előbbre kéne hozni, 'mielőtt házasságot köt időre', már akkorra megejteni, hogy mi is legyen valójában.

Tudod nem csak a házasság kötés jár felelősséggel, hanem a gyereknevelés is.

Kár a Gyerekre, vagy Gyerekekre áttolni annak felelősségét, amiért a Szülő az egyértelmű felelős.

Én mint gyerek, elszenvedője voltam egy szar, mégis 40 évig fennálló házasságnak, melynek édesanyám halála vetett végett. (Anyu vastagbélrákban hunyt el.) A mostani eszemmel úgy gondolom, ha anyu 20 évvel ezelőtt elválik (amikor egyszer arra az elhatározásra jutott, hogy elhagyja apámat és új életet kezd velem, nagyanyámmal), még mindig élne, de sajnos újra esélyt adott alkoholista apámnak.

Ezért én minden válást fontolgató szülőtársamat arra kérek, hogy csak a közös gyerek miatt ne maradjanak együtt, úgy nincs értelme!

Ha nem haragszotok,férfiként írok erről a témáról.

Szerintem sok válásnál az van,hogy a felek nem működnek együtt. De nem ezért,mert nem tudnak,hanem mert nem akarnak.

Nincsenek kompromisszumok,megegyezészek,KÖZÖS célok...

A válás,mint megoldás,akkor a legjobb,ha az egyik fél bántalmazza,úti,veri a másikat.

Értelek, de hadd idézek csak a cikkbők egyetlen mondatod:

"Ezt a lépést én is megtettem a gyermekem érdekében."

Végig magadról és a Szüleidről beszélsz, itt viszont teljes egészében megkerülöd, hogy neked milyen szereped volt a Szüleid válásában. Ráadásul a saját válásodat is ráfogod a Gyerekedre, hogy miatta váltál csak el.

Ez csak a kibúvó keresése, a meglévő lelkiismeret furdalásodra, hogy jól döntöttél-e.

Élj boldogul.

Részemről lezártam ezt a témát, hisz nem beszélgetni akarsz róla, hogy mások hogyan látják az írásod alapján a helyzetedet, hanem kijelentesz és kész.

"Az is igaz, hogy legtöbbször az első gyerek megjelenése után romlik meg a viszony, mert az ANYUKA egy kicsit jobban magáénak követeli a meglétét."

Kinek, minek a meglétét??? Nem értem.

"Gondolom a házasságba azért 'menekültetek', hogy ne szóljon meg benneteket a világ, hogy még mindig LÁNYOK vagytok."

Már ne haragudj meg, de ez nettó hülyeség. Nem a középkorban élünk és nem 80 évesek vagyunk.

A teljes kommentem a 10. a sorban, főleg az utolsó mondatára hívnám fel, a figyelmet.

Azért kértem bocsánatot, mert nem úgy értelmeztem, mint ahogyan a gondlatodat leírtad.

Igen az idézett szöveget is írtam, mint egy variációt, amit el tudok képzelni a házasság kötés elött álló lányok gondolatának.

Igaz van olyan változtatás is, ami még a 70-es években nem volt, de nem is kívántam ott leragadni, hisz beléptünk a XXI századba.