Ha anyósod egyetlen kicsi fia a férjed és mindenhol megpróbál keresztbetenni neked mit csinálnál? (beszélgetés)

Szép napot mindenkinek!

Bátorkodom írni, bár engem ez a téma úgy érint, mint unokát. Leírom, amit én tapasztalok, amióta megszülettem, csak hogy lássátok milyen ez egy unkának. A szüleim, megismerkedtek 30 évvel ezelőtt, az apukámnak akkor már kiszemelt egy lányt a mamám (az anyukája), de apa szembe ment az ő akaratával, s elvette anyukámat. Más megoldás hiányában az apai szülőkhöz költöztek, ott éltek valamivel több, mint 4 évig. Annak idején a mamám annyira nem viselkedett anyummal csúnyán, de fura dolgokat művelt (pl: esténként bejárkált a szüleim szobájába, mondván, ő egyedül érzi magát. Hozzáteszem, akkor még élt a papám! Volt, hogy apukámat behívta a fürdőszobába, hogy mossa meg a hátát stb stb....). Anyum nagyon kikészült, mert apa szerint, ez normális volt... :s Aztán, amikor 3 év után még mindig nem lett terhes anyum, a mama elkezdte a piszkálódást. Anya orvosa már nem tudta mi lehet a baj, hisz' fizikai oka nem volt a problémának. Akkor elkezdte anyát kifaggatni a magánéletükről... Aztán behívta aput is! Apa elvitte anyát a mamáéktól, s szinte azonnal teherbe esett anya (velem:) ). Ezeket a dolgokat, anya nekem már felnőtt koromban mesélte el, a testvéreim nem tudják ma sem. Az egészet akkor mesélte el, amikor én voltam, aki kifakadt a mama miatt apukámnak. Abban nőttem fel, hogy azt láttam, anya mindig feszült volt, ha a mama akár csak szóba került, vagy menni kellett hozzá. Anya ritkán jött velünk, apa mindig veszekedett vele ezért. Kiskoromban, én nem tudtam, hogy nem normális dolgok azok, amiket a mama művel. Úgy alakult, hogy páréves koromban a mamáék közelébe költöztünk (egy játszótér volt csak a házaink között), a mama folyton feljárt hozzánk, ha anya dolgozott, belenézett a szekrényekbe, volt, hogy elvitte anyukám edényeit, ágyneműket... Apunak meg mindig hozta a bort, vacsorát (nekünk, gyerekeknek nem hozott soha semmit!!). Mikor idősebb lettem, ahányszor csak mentem hozzá, mindig segítettem neki valamit. Hol ablakot pucoltam, hol a rézküszöböt tisztogattam, hol a fürdőszobát meszeltem ki neki... Mégis mindig panaszkodott. Szidta az anyukámat, édesgette aput. Apa gyakran járt hozzá, de anya még mindig nem... Aztán úgy alakult, hogy lett egy amolyan "késői" kisöcsim, kellett a nagyobb lakás, így elköltöztünk kertesbe 10 km-re a mamától. Javultak a viszonyok, de apa a mai napig gyakran később jön haza munkából, mert a mamánál ebédezik, anya hiába várja a kedvencével, sokszor külön főz apának, hogy az is legyen, amit ő nagyon szeret. Közben felnőtt lettem, s a mama annyira kikészített engem is, hogy idegkimerülésem lett 20 évesen. Nem tudtam kezelni a helyzetet. Nem akartam a mamának visszaszólni, hogy ne bántsa az anyukámat, hogy lássa már meg, mennyit járunk hozzá segíteni, hogy nincs nap, hogy valamelyik unoka ne menne hozzá, ne vásárolna be neki. Aztán amikor a kórházból hazajöttem, elhatároztam, kész vége, nem megyek a mamához többet. De apa mindig nyaggatott, hogy a mama vár engem... Hát mentem. Kezdődött elölről minden, de már máshogy végződött. Felálltam az asztaltól és megmondtam a mamának, hogy én most elmegyek, mert az anyukámat nekem ne szidja! Én tudom milyen, felnevelt tisztességesen, és én látom, mi mindent visel el apumtól, mióta 28 évvel ezelőtt összeházasodtak. Azzal eljöttem tőle. Mikor hazaértem, csak leültem apuval szembe a konyhában és elmondtam neki, hogy nekem soha többé ne szóljon, hogy menjek el a mamához, mert nem fogok menni, csak ha én úgy döntök, de az sem mostanában lesz. Apu értetlenkedett, úgyhogy elmondtam neki, mi történt, és mi történik hosszú évek óta. Anyukám akkor éppen főzött. Amikor hallotta, mit mondok apunak, leejtette a fakanalat és kifakadt. Úgy sírt, hogy én még olyat nem láttam. Apu kiment, akkor kérdeztem anyát, mi a baj. Sejtettem, hogy ha a háta mögött ennyit bántja a mama, akkor még jobban bánthatta, amikor találkoztak. Na akkor mondta el anya, miben él, mióta aput megismerte. Hogy ő már kezdte elhinni apunak, hogy csak hallucinál és neki el kell viselnie ezt! Mindez 4 éve volt, azóta talán 3-4 alkalommal voltam csak a mamánál (hátha abbahagyja anya piszkálását), pedig itt lakik tőlem nem messze, közvetlenül a munkahelyem mellett. Valahol szégyenlem magam, amiért nem látogatom, de valahol jobban is érzem magam. isten lássa lelkem, én megpróbáltam, adtam lehetőséget, hogy abbahagyja ezt, de sosem tette. Ha benézek hozzá, kb 10 perc és jövök, mert addig bírja és rákezd megint. Rettenetes dolgokkal vádolja az anyámat. Nekem, aki ennek a csodálatos nőnek a lánya vagyok! Hát nem tudom mit gondol... talán elhiszem, amiket mond? Engem nevelt, értem és a testvéreimért hoz áldozatot minden nap. Ha ezek a dolgok eszembe jutnak, mindig elsírom magam, mert egyszerűen nem tudom felfogni és érteni a mama tetteit. Szeretem, mert a mamám, de a tetteiért nem szeretem. Amióta én is kifakadtam, apa nem piszkálja anyát. Talán kezdi belátni (30 év után...) hogy mégiscsak nem normális amit a mama művel, s valóban tudja az embert ilyen mértékben bántani és kicsinálni a lelki terror. Azóta a nagyobbik öcsim sem jár a mamához. Azt viszont mindig tudjuk, apa mely napokon megy a mamához, és nem azért mert megmondja (munkaidőben is van lehetősége őt meglátogatni). Apa viselkedése egészen más, ha aznap volt a mamánál. Olyankor még velünk, a gyerekeivel sem képes egy értelmes szót váltani, s többet is iszik (vannak ilyen gondjai amúgy is). Tudom, hogy apát is bántja a dolog. Nehéz jól kezelni az ilyen helyzeteket, de ő meg sem próbálta sosem. Inkább viseli a terrort, mert a mama abban tartja őt is.

Szóval... nagy vonalakban ennyit lát egy unoka, s bizony nem csak a szülőket tudja megviselni a nagyszülők lelki terrorja....

Elolvastam a fórumot, nagyon sok hasonlót látok én is a környezetemben.

Szerintetek miért van az, hogy általában a felnőtt fiúgyermeküket tudják az anyák ugráltatni, ujjuk köré csavarni, lelkifurdalást kelteni benne? Felnőtt lánygyerekkel ezt egy anya nem tudja eljátszani.

háááááááááát,érdekes volt!:)))

Eljátszotta a megértőt,de szerintem nem értett meg semmit abból,amit mondtunk neki.

Na mindegy,majd kiderül:))

Persze nem bírtam ki,beszóltam neki,de csak burkoltan...de úgy látszik nem hülye,egyből vette a lapot,és kikérte magának!

De én nyertem!!!:)))))))

amilyen sűrűn találkozunk,én is kibírom,de alig várom,hogy elmenjen!

Lehet,hogy holnaptól minden megváltozik,mert jön hozzánk,és tartunk egy kis "elbeszélgetést":))))

Tuti többet felénk sem fog nézni,pedig nem én,hanem a drága kicsi fia fogja neki elmagyarázni a dolgokat.

Már alig várom:)))))

Az én anyósom egy időben mindíg zsarolta a fiát.

Nem jött be neki:)))

Most annyi a kapcsolatunk,hogy félévente egyszer felhív minket,vagy eljön hozzánk,és kész.

Még az unokája sem érdekli,ami nem is baj,mert "kicsit"alkoholista szegény.

Kedves anyósomnak most kitálaltam kicsi fia utóbbi éveiben véghezvitt tetteit, s elsírta magát. Nagyon szégyellte, mikor mondtam neki, sajnos ezt a mintát látta otthon, számára ez az etalon, de ember nincs, akinek ez tetszik. Egyetértett, s könyörgött, viseljem el a kicsi fiát.

Na, nem. Szabad az út, s ha úgy érzi, családra van szüksége, megtalálja, ha hajlandó változni... Egy ideig....

Megtörtént már mindkettő..

Semmi haszna:(

Nem,sajnos nincs..

Bár anyósom mellett meggondolandó..

hát lehet hogy te túl lelki ismeretes vagy ;) de akkor is ! sokkal inkább fontosabb az egészséged ,

apropó,van gyerkőcötök?

Nagyon szép a családod!Büszke nagymama lehetsz,és a menyed büszke lehet az anyósára..

Ilyen lenne mindenkinek....

Még csak 54éves,nem lehet őt semmilyen otthonba betenni..

Most azt próbálom elintézni hogy legyen papír hogy magára veszélyes,mert direkt tuladagolja magát inzulinnal,hogy akkor foglalkozzanak vele..

Az igazság az,hogy az anyósom mikor azt mondta hogy ilyen nőt nem vehet el mint én,odamentem a telefonhoz felhívtam az anyakönyvi hivatalt és kértem egy időpontot..

Akkor voltam 3 hónapja a férjemmel..

Február 5.-ére kaptunk időpontot,anyósomnak a férjem mellékesen szólt hogy esküvő lesz,ha akar jön ha nem otthon marad..

Akkor anyósom elment egy ügyvédhez és irattatot egy házassági szerződést..

5.én esküvő 7,-én mentem az ügyvédhez és aláírtam..

Ettől legyen boldog egész életében!

Nem szól semmit..

Nem ad igazat neki,de nem is szól rá hogy fejezze be...

Inkább leteszi a telefont/kijön a lakásból..

Sajnos ez a házasélet mélypontja nálatok, úgy látom. :(

Mikor anyósod panaszkodik a férjednek, ő hogyan reagál? Ha vita van, anyukáját támogatja, vagy esetleg pártatlan?

Mert, ha nem foglalkozik vele, tehát ellened nem tudja uszítani a párod, akkor had hívja...egy idő után ettől bepörög a párod és kiosztja.(szerintem)

De ki tudja...:-/

Sajnos nagyi egyre nehezebben bírja...

De hál istennek teljesen egészséges..

És ő is inkább dolgozni megy mint hogy ezt élje át nap mint nap..

Sajnos nem lehet valakit kezeltetni ha az beszámítható és nem akarja..

Na az anyósom az..

Köszönöm,amit írtál teljesen logikus is..

Csak az idővel van baj..

Komolyan nincs idő egymásra..

Most is mindjárt kel,10-re megy és este kb fél 11-kor ér haza..

Mikor hazajön a kedvenc kajájával várom leülök mellé megkérdezem milyen napja volt..Néha még enni sincs ereje..

Ha tehetném mennék dolgozni én is..

De az ápolási mellett nem lehet,mert az egy bejelentet tevékenység,megbüntetnek ha mellette mást is csinálok..

Január 15.-éig szól a mostani ápolási most kéne hosszabbítani..Tegnap este széttéptem a papírokat..

nem vállalom..

Kiabálhatok én anyósommal,ő alapjáraton üvölt..

De felhívja a férjem hogy én mit mertem megengedni vele szemben..

Amit a férjem keres megy jelzálogra..

Ami marad és az én tetoválásaim,piercingeimből élünk..

Kéne neki dilidoki..

De mikor ezt a háziorvosa diabétesze felhozza mindig azt mondja ő nem bolond..