Gyermekek lelkivilága, avagy a mentális fejlődésüket befolyásoló tényezők (beszélgetés)
Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy idepofátlankodom, de nem találok semmilyen olyan aktív témát, ahová feltehetném a problémámat (ma meg már írtam ki kérdést).
Mióta beütött a meleg, a kislányom bentlétre van "ítélve". Szegényem nem bírja a meleget, elvörösödik és izzad mint egy kiscsikó.
Egyetlen dolog foglalja le. Egy mese: My neighbor, Totoro.
Ráadásul csak japán hangon, ritkán magyarul (eredeti dvd)
Egyszer-kétszer megnézi az ember, mert aranyos, tanulságos, nincs benne erőszak...
De folyamatosan megy! Trükkös a csajszi, pontosan udja, melyik gombot kell megnyomni, még a dvd-t is be tudja tenni.
Lassan idegbajt kapok!
Este persze játszik kint, motorozik, macskát kerget stb.
Nemcsak hogy nem hajlandó mást nézni, de mást csinálni se! hívtam főzni, rajzolni (rajzoltam neki totorot) de nem.
Hagyjam, vagy ne?
A kisgyermekek nem rendelkeznek realitás kontrollal, mivel korukból eredően a
családon belül „izolálva” élnek. Csak és kizárólag a szüleikhez kapcsolódnak,
akik a „normalitást” képviselik számukra, minimális lehetősége van a külső
környezetből származó korrektív visszacsatolásnak. A gyermek átveheti a szülők
percepciós rendszerét: normális lehet számára, hogy az ablakredőnyök mindig le
vannak húzva, hogy anyjuk vagy apjuk soha nem megy ki a játszótérre stb. Az ún.
indukált paranoid pszichózis során kialakuló „folie á deux” jelenség ennek egyik
legsúlyosabb esete, amikor a szülő valódi üldöztetéses vagy egyéb téveszméje
mint „valóság” épül be a hozzá szoros érzelmi szállal kötődő gyermek világképébe.
Megváltozott. Hogy melyik eredményesebb, az már más kérdés.
De nyilván bármit és bárminek az ellenkezőjét meg lehet ideologizálni.
Érdekes, velem nem kiabáltak, én magam mégis emeltem már fel a hangom a gyerekeimmel szemben.
Mentálisan sérült lennék?
Viszont volt részem testi fenyítésben, apámra mégis úgy gondolok, mint aki következetes, jó szülöm volt. Ha nem használt a szép szó, és tovább kívántam feszegetni a tiltott határokat, a kilátásba helyezett fenyítés ellenére, hát csak azt kaptam ami jár.
És amig a szavakra tettem magasrol, a fenyités hatott.
Szimpla álszenteskedés, ha egy szülö azt állítja, soha egyszer sem emelte fel a hangját...ne tegye, ha nem muszáj, de a képmutatás sem jobb.
"Csak az aki kiabál gyermekével,ordítozik,türelmetlen,ő is így nőtt fel."
Ez egyáltalán nem igaz. Vannak, akikkel ordítoztak, és érzik az egész súlyát, pont emiatt akarnak majd más szülők lenni, jobbak. Talán ezt olyan nehéz elképzelni???
Tegnap piacon anyuka, kislánnyal vásárol, kislány kicsit nyaggatja anyukát, ugrál. Anyuka erre: Mi a francnak jöttél velem?
Nem tehetek róla, én ezeken megütközök. Nem vagyok én sem tökéletes, a türelmem is elfogy időnként, kiabálok is a gyerekeimmel, de nem azzal kezdem, annak van hosszabb előzménye. A saját problémáim miatt nem büntetem a gyerekemet.
Anyuka jön a gyerekért, húzza a cipőjét: Hát má megin teli van homokkaa a cipőd! Hát mér?
Ilyenkor kedvem lenne odaszólni: Hát miért? Hát mert bazdmeg van homokozó az udvaron, oszt abban játszik, mert gyerek!!!!!
Vagy: Mér sáros a cipőd? - Hát mert nem tud repülni az a szegény gyerek!
S mindezt mondják borzasztó szemrehányással, mintha ezek tényleg nagy bűnök lennének.
A mai szülők nagy része (tisztelet a kivételnek) úgy szól a gyerekhez, hogy két szó után kiérezni a "hagyj békén, ne fárassz, elegem van belőled" hangsúlyt. Egyszerűen idegesíti.
Példa: Bejön az oviba, suliba, meglátja a boldog, felé igyekvő gyerekét, és:
"Hát te meg má hogy néző ki?" vagy "Mit udrász, eement az eszed?" stb...erre gyerek letörik, mint a bili füle. Ő örül, a szülő nem. Nem érti miért, hiszen reggel óta nem látta. Évek óta hallom, látom. Ez a szülő nem fogja soha felismerni a problémát.
Az a helyzet, hogy ahol ez olyan mértékű, hogy a szülők semmilyen szinten nem ismerik fel, és nem is próbálnak ellene semmit tenni, ott vagy olyan az értelmi szint, hogy nem is fogják, vagy annyira nagy a baj egyéb területen, hogy azért nem tudnak túllépni..
Az aki tudja magáról, vagy magukról, hogy ez baj, ahogy legtöbbször reagálnak, azok tudnak tenni is ellene. Persze tökéletes nem lesz, de ha mondjuk megtanulják az állndó rácsapás helyett inkább kiemelni a gyereket a helyzetből, vagy a csúnya szó helyett "teringettét" mondani, vagy 10-ből az eddigi 10 helyett csak 5-ször kiabálni, akkor már olyan nagy baj nincs..
De sokszor nem is annyira a kiabálás a legnagyobb baj..
Éppen odavetett halk fél szavakkal is lehet nagyon gyilkos légkört teremteni, és vannak akik eleve hangosak, mert olyan a habitusuk...
A tényleges lélek, szeretet meg tolerancia a fontos igazán, ami a cselekedetek mögött van.
Igen, nagyon fontos téma, és Mo.-on még mindig nagyon sok a rossz beidegződés. Például a szigorú, konzervatív nevelést összekeverik az állandó cseszegetéssel, a liberálist a mindent megengedéssel, stb..
A határok meghúzásánál kezdődik valahol a nagy feladat, de azért az meg nem annyira egyszerű, ne csináljunk úgy, mintha az lenne..Pláne több gyereknél, ahol még azokat össze is kell hangolni.
Szó nincs róla, hogy el lehetett volna kerülni. De remek példa arra, hogy a traumák negatív hatással vannak a gyermek lelki életére.
Ha bekövetkezik egy ilyen esemény, akkor fokozottan figyelni kell erre, vissza kell építeni a gyerek bizalmát az őt körül vevő világba, nem legyinteni egyet, hogy majd kinövi.
Most azt is mond el légyszíves, hogy ezt hogy tudta volna elkerülni???????
"fordulj el kisfiam, mert engem most el fog ütni egy autó"
A szöveg is hemzseg a helyesírási hibáktól.
És az is baj, hogy nem értem magát a kérdésfelvetést, nyelvtani hibák nélkül sem.
Mert két variáció létezik, attól függetlenül, hogy a fórumindító "kíváncsi az emberek tájékozottságára".
1. Ír, aki azt mondja, hogy igen, egyetértek, sokkal jobban oda kell figyelni a mai világban a gyermekek mentális fejlődésére IS.
2. Aki nem ért egyet, az úgysem érti, hogy miről van szó.