Gyász után nagy szerelem? (beszélgetés)

Szerintem Te nem vagy boldog, régebben, hogy az voltál-e, Te tudod. Ezt írtad :

"A ferjem eleg rideg ,erzeketlen ember,ot nem zavarja...Nekem viszont az is jar a fejemben,rajtam is ilyen konnyen tullep majd, ha en halok meg hamarabb...?:("

Minden ember más, másként gondolkodik és cselekszik. A sógorod mellett boldog volt a nővéred egészen a haláláig. Ez nem elég ? A nők nagy részének elég lenne.

Ennek a fórumnak a lényegét elmeséltem a férjemnek. Mondtam neki, ha ő marad özvegy, tőlem azt veszi el feleségül, akit akar, akármelyik régi szeretőjét is elveheti, és amikor akarja. Miért maradna egyedül, már most elmúlt 70 éves ? Szerinted ennyi idősen hol ismerkednek az emberek ? Hallottam több ismerőstől, hogy olyannal jött össze, akit már régebbről ismert.

Azt hozzáteszem, hogy terveimben az szerepel, hogy én maradok özvegyen. Évekkel fiatalabb vagyok, így lenne igazságos.

Hol írtam olyat, hogy elvarom, hogy egyedül maradjon???

Ennyire nehéz értelmezni?

akkor fuss neki még 1x légyszíves.

AZT ÍRTAM, zavar, hogy még 1 év se telt el, és megnosult, és pont a volt szeretőjét vette el, aki bekoltozott a házukba...

Köszi az eddigi válaszokat, amik empatikusak voltak.

Reszemrol lezarom a kérdésemet.

Én leírtam már édesapám egyedül maradt 3 gyerekkel, mosott főzött, takarított, sütött s rengeteget dolgozott.

Szomszéd pasi 70 évesen lett özvegy. Otthon kis oltárt állított, ott volt vele az asszony urnában. Nem züllött le, nem lett alkoholista. Még a gyerekeire, unokáira is főzött hétvégén.

Aztán a Face.n megtalálta egy régi gyerekkori ismerőse,egy nő. Akivel beszélgettek eleinte, aztán találkozgattak. Már megvették a gyűrűt, hogy összekötik az életüket, amikor a sors közbeszólt, elvitte egy szívroham a pasit.

De én nagyon sok férfit ismerek, aki EMBER tudott maradni. Családban, munkahelyen és itt a Hoxa-n is vannak normális özvegy férfiak.

Ez igaz...a férfi, ha egyedül marad, 1. Lecsúszik, alkoholista lesz 2. Gondoskodik róla a család 3. Valaki más.

Igen-igen ritka, ha egyedül megtartja a "színvonalat".

Attól még eshet szarul.

Az én édesanyám is elég hamar talált párt édesapám halála után. Az eszemmel tudtam, hogy ez normális, hogy ez így jó. De a szívem összefacsarodott. Én még nem dolgoztam fel, hogy az egyetlen, szeretett édesapám elment. Ezért fájt a dolog, és idő kellett, mire egyáltalán kíváncsi lettem volna az új férfira. Lehet, hogy ettől én egy egoista picsa vagyok. Vagy csak egy esendő ember esendő érzelmekkel.

Nem vagyunk egyformák.

A szeretője dologról nem szeretném ha vita lenne.

Én is csak azért írtam rola,hogy tisztább legyen a kép ..

Én nem értem, többen leírták "csak" szerető, a feleségnél nem lehet jobb. Ismeretlenül, hogy lehet ilyen véleményt leírni?

Nekem elhunyt a testvérem, engem cseppet sem zavarna, ha a felesége férjhez menne. A testvérem visszahozni se így, se úgy nem lehet már.

Édesanyám fiatalon hunyt el, édesapám 42 évesen maradt özvegy. Nem nősült meg, hogy a gyerekeinek ne legyen mostohája. Amikor kiszálltunk a fészekből, én boldog lettem volna, ha valaki oldalán megtalálta volna a boldogságát.

Azokat a gyerekeket sem értem, akik a szüleiket megtagadják, mert új párt találnak. Ha az nem okoz a gyereknek bajt, miért fáj, ha a szülő boldog akar még lenni? Milyen egoista gondolkodás ez?

De lehet én vagyok rosszul összerakva.

Kedves FI, megértelek és tudok is együtt érezni veled!

Először is bizonyára, "nem vagy hülyén összerakva!" Gyárilag mindnyájan egyformák vagyunk! Legfeljebb egy két csavar lazább a kelleténél.:) De ettől szép az élet!

És, őszinte részvétem! Átérzem, hogy ez neked nagyon nehéz időszak. Hiszen a hozzád legközelebb álló két személyt veszítetted el rövid idő alatt. Megértem a most érzékeny lelked is, melyet mások túlreagálás gyanánt deficiálnak irányodban. De az idő megállíthatatlan, az élet megy tovább, tudjuk, tudom, hogy Te is tudod.

És azt is tudd, hogy nővéred helyébe sem a gyerekeinél, sem a házában, a nyomában sem léphet senki!

Te most gyászolsz a szívedben, de lelkedet is gyötri az amit leírtál. Ezért muszáj a történteket feldolgozni magadban! A lelki megnyugvásért, hogy ne legyél beteg.

Egy szerető mindig is csak töltelék szereplő volt, és az is marad. Ebben a tudatban találd meg saját nyugalmadat az életben, a családban. A férjedre se haraggal gondolj! Aki a helyzetet, veled ellentétben lazábban kezeli.

(Egyébként bevallom, egy hasonló helyzetben és ilyen idős korban, én a sógor helyében eladtam volna a házat. A gyerekek élvezhetnék most az örökséget. Az "új" feleség helyében én be nem költöztem volna abba a házba! Már a társam gyerekei miatt sem! Vagy elvittem volna a saját lakásomba.)

Végül is 30 éve sógorodnál győzött a szeretet, testvérednél a megbocsátás. A nővéredet haláláig imádta, tenyerén hordozta. A sors közbeszólt, sajnos!

A sógorod belebetegedett a megmásíthatatlanba. Lefogyott bánatában, de számára talán a legjobb pillanatban jelent meg a régi szerető, aki értesült a dolgokról.

Nézd úgy kedves FI ezt a helyzetet, hogy ők már idősek mindketten, közel a hetven felé. Már nem igazán hetvenkednek, vagy csak már hetvenkednek! :) Csupán fogják egymás kezét a hazafelé vezető úton. A sógor elvesztette menet közben a gyerekei kegyét, ami tetézi a bánatát is, szerintem

Úgy érzem, hogy bizonyára nővered emléke, ott van a szívében, mélyen, hogy örökké ott éljen! (Azt pedig csak halkan súgom, hogy biztosan a sógorod ott sír néhanapján, ahol senki sem látja.....)

Látod, itt a fórumon is milyen sok és hányféle ember írt véleményt! Ki ilyet, ki olyat írt, kinek milyen a habitusa, stílusa?! Persze ettől még nem múlik el a bánatod, nem változik meg semmi.

Kedves FI, legyél nagylelkű! Nyisd ki a szívedet és kezeld a történteket úrinő módjára. Mutasd meg a "rideg" férjednek is, hogy Te is tudod méltósággal kezelni a sógor-komaságot.

A nővéred nyomába senki nem érhet fel! Egy szerető pedig csak jobb híján kellett és kell! De ez hagyd, hogy az ő dolguk legyen, és eszedbe ne jusson, hogy te még ezzel is bántsd, emészd magad! És punktum! :) Meglásd, könnyebb lesz idővel! :)

Remélem sikerült egy pici vigaszt hoznom, és mosolyt is csalni arcodra ismeretlenül is!

Sok boldog percet, órát, éveket, életet kívánok Neked!

Ha a sógorod tényleg szerette, tenyerén hordozta neki is felkavaró lehet a találkozás veled annak ellenére, hogy megpróbálja tovább élni az életét.

Te a testvéredet, ő a -ha úgy volt ahogy írtad- szerelmét, párját veszítette el.

Szia!

Ne rágódj ezen! A nővéreddel életében jól meg volt a sógorod. Akit szeretünk, annak csak jót akarunk. Ha a nővéred szerette a férjét, biztos nem bánná, hogy ő mer boldog lenni még. A sógorod sem fiatal már, miért ülne és sírna? Élje csak az életét, ami elmúlt nem lehet visszahozni.

Ne a kötelező, elvárt dolgokat nézzük, merjünk élni!

Én azt szeretném, ha utánam senki sem sírna. Csak a szépre emlékeznének és élje mindenki az életét boldogan, én annyi szeretet kapok ezt viszem magammal, az élőknek is boldog életet kívánva megyek el, ha el jön az idő.

Kíváncsi lettem, rákerestem a "gyászév eredetére". Igen-igen vegyes infók mind az eredetét, mind az idejét tekintve...

[link]

Téged az bánt leginkább, hogy a sógorod nem várta ki az egy évet, máris megnősült, és hogy ráadásul azt a nőt, akivel 30 évvel ezelőtt összejöttek, csak...

Hogy ez az egy év = gyászév, honnét ered, mikor, ki találta ki, totál mindegy már az ő korukban. Szerintem. Érzik, hogy rövid az élet, egyedül mindkettőjüknek nehezebb, és drágább, mint együtt.

Mondd: jobb lett volna, ha titokban tartják a kapcsolatukat??? Fogadd el ezt a helyzetet, és örülj, hogy nem téged terhel a sógorod a mindennapi gondjaival, hanem van mellette valaki, aki odafigyel rá és segíti.

Én teljes mértékben megértelek.

Tudnám példával folytatni...

Emészd meg.Mást nem tudsz tenni.A gyerekei is okkal maradoznak el.