Féltékenység (beszélgetés)
Az apai „bántalmazást” így, vagy úgy, de valamilyen szinten mindenképp megsínylik a gyerekek.
Apánk majomszeretettel volt irányomban egészen addig, amíg nem lett kb. 8-10 éves koromban önálló akaratom, ami tettekben is megnyilvánult. Soha nem emelt kezet rám, de gyakran mondta: lányom, hülye voltál mindig, hülye vagy és az is maradsz. (A bátyámnak is hasonlóan beszélt rólam; ezt csak nemrég tudtam meg.) Nem értettem miért mondja, így nem is érdekelt, nem törődtem vele, mentem a magam útján, amihez ő megteremtette a feltételeket. A nálam 10 évvel idősebb bátyámat viszont olyan szíjjal verte, aminek a végén csatt volt. Erről mit se tudtam; egy nemrég történt beszélgetés alkalmával mondta el ezt nekem a bátyám, és apánkat szadistának deklarálta. Soha nem jött rá, miért bántotta. Én se, hogy miért simfelt engem. Potyogtak a könnyeim, amikor több ismerős egymástól függetlenül elmondta, hogy apám milyen büszkén beszél mindenkinek rólam. Kihúzta magát, hogy neki milyen okos, ügyes, talpraesett lánya van. Őszintén mondtam: bár inkább szapult volna engem mindenkinek a hátam mögött, de engem dicsért volna bármilyen csekélységért is! Végül mindketten elég jól jöttünk ki a történetből. A bátyámból sikeres mat.-fiz. szakos tanár lett hűséges feleséggel az oldalán. Rólam meg számtalanszor mondták: több önbizalmad van, mint amennyi (szerintük) indokolt lenne. Nem tudom. Csak azt, hogy amit szeretnék, azt mindig elérem előbb, vagy utóbb.
Száz szónak is egy a vége: apánk sikeresen tönkretette a két testvér kapcsolatát, mert egymás ellen nevelt minket. Valószínűleg a jó genetikánknak köszönhetjük, hogy mentálisan mindketten talpon vagyunk. Ugyanakkor jó, ha egy évben kétszer beszélgetünk. Persze telefonon...
" az apjának köszönhette, aki gyerekkora óta folyamatosan simfelte. Amikor jó dolgokat csinált, az apja leszólta, ha netán valamit rosszul csinált, na akkor aztán hú, mit kapott: ügyetlen vagy, buta vagy, szerencsétlen vagy és így tovább. Ahelyett, hogy siker esetén dícsérte, kudarc esetén vigasztalta, biztatta volna. Nem csoda, ha felnőtt korára alig volt önbizalma. "
Az ilyen szülő tényleg minimálisra csökkenti a gyereke önbizalmát.:( Hosszú évek alatt állt helyre nálam. Apám hasonló volt, csak még agresszív is, rendszeresen vert, főleg engem, de a tesómat is.
A normális kategóriába, aki nem féltékeny, hanem pusztán a kapcsolat megszakadásától fél. Aki féltékeny, az szünet nélkül az, mert önértékelési zavara van.
Életem legjobb pasiját zavartam el, mert ELVISELHETETLEN volt amit művelt. Utóbb kiderült: az apjának köszönhette, aki gyerekkora óta folyamatosan simfelte. Amikor jó dolgokat csinált, az apja leszólta, ha netán valamit rosszul csinált, na akkor aztán hú, mit kapott: ügyetlen vagy, buta vagy, szerencsétlen vagy és így tovább. Ahelyett, hogy siker esetén dícsérte, kudarc esetén vigasztalta, biztatta volna. Nem csoda, ha felnőtt korára alig volt önbizalma. Meg volt győződve arról, hogy bárki, bármikor könnyen elszed majd tőle. Hab a tortán: rövid úton rájöttem, hogy amivel gyanúsítgat engem, azt ő csinálja. Éééés: nem szingli, vagy elvált nőkre utazott, mert úgy nagyobbra értékelte a "hódítását".
A "mintához" hozzátartozik, hogy az anyukája ápolónő volt, akinek gyakran kellett éjszakai ügyeletet vállalnia. A papa szerint természetesen nem dolgozni ment éjszakára az anyuka, hanem orvosokkal henteregni...
Akkor mondom a saját példámat.
Volt egy 7 éves kapcsolatom, majd utána egy 13 éve tartó.
Ebből a 20 évből az első végén 2-3 hónapig voltam nagyon féltékeny, mert sejtettem, hogy elveszítem, én meg ragaszkodtam hozzá. Pokoli volt.
A mostani kapcsolatomban 3x volt ilyen pár hétig, szintén minden alkalommal a kapcsolat végétől rettegtem. Biztos, hogy kívülről már betegesnek is lehetne nevezni, de a 20 évből ez összesen is csak fél évnyi féltékenykedés. A többi időben nyoma sem volt ennek.
Akkor ezzel én milyen kategóriába tartozom? :)
Kicsit egyoldalúak a vélemények, mintha ez csak valami férfi betegség lenne. Nekem eddig fordítva tűnt gyakoribb esetnek.
A másik meg a "minek a fölösleges stressz" meg hasonló vélemények. Mintha azt mondanád egy pánikbetegségben élőnek, hogy "jaj ne idegeskedj már, tök felesleges" és ő meg utána, "ja, akkor inkább nem pánikolok" hiszen olyan tudatosan jönnek ezek.
A fogalomzavar a fő probléma nálad, hiszen a féltés és a féltékenység két nagyon más dolog, attól mert nem féltékeny (örülj neki), az még nem jelenti, hogy nem félt.
Ha ebből indulok ki engem sem szeret a férjem, és én sem őt immár 28 éve :))))
Amúgy meg a féltékenység a kapcsolat első számú kapcsolati romboló szerintem...
Az én férjem soha az életben nem volt féltékeny (a megismerkedésünktől fogva). Nem olyan típus. Néha jól esett volna, ha legalább egy picit féltékeny lett volna,mert azt néha ő is észrevette, ha tetszettem valakinek. Tudta, hogy én soha nem fogok okot adni a féltékenységére, de mint tudjuk, sok nő nem ad okot, mégis szörnyű élete van a féltékeny párja mellett.
Szerintem ne foglalkoztasson ez, teljesen normális a barátod/párod ! :)
Ah de klassz!
Eddig amúgy se tudtam, mit csináljak. :)
Most már végre értelmet nyer az életem.
Izaura Tv.
Ott F1-hez hasonlóan generálják a problémákat. :)
Lehet nem verték át.
Lehet csak van elég önbizalma, nyugodt ember.
Lehet nem szeret annyira.
Válaszd ki a neked szimpatikusabb verziót és higyj abban. Na meg örülj, hogy nem balhézik.
Melyik csatornán megy ez a sorozat?
Talán belenézek:)
Más dolog a féltés, és más a feltékenység.
A kettő nem ugyan az.
Már leírták többen. Igen, van ilyen. Én se vagyok féltékeny, ahogy a férjem se. Teljesen felesleges stresszforrás, amire nincs szüksége az embernek.
Én nagy ívben kerülnék egy olyan embert, aki állandóan ellenőrizget, megtilt dolgokat, stb.
Pontosan.
Tegye fel a kezét az, aki azért nem lépett félre, mert a párja féltékenykedett.
Örülj neki és becsüld meg, hogy ennyire megbízik benned!
"Szóval nem izgatná az sem, ha férfiakkal találkozgatnék, beszélgetnék."
Azért az nem lenne mindegy, hogy milyen céllal találkozgatsz férfiakkal. Ha randira mennél vagy szobára az csak érdekelné már. De elintézné azzal, hogy betesz téged is abba a fiókba, akiben csalódott és szakít veled.
Szerintem az a típus, aki tisztában van az érzéseivel. Egyszer mondja, hogy szeret és az úgy van.