Étkezési zavarok

Az étkezési zavarokat már az ókorban is ismerték és mindig is ezeket tartották a legnehezebben kezelhető betegségeknek. Étkezési szokásainkat két mechanizmus irányítja: az élettani reflex és a lelki mechanizmus. Az étkezési zavarokat három csoportba soroljuk: az anorexia nervosa, a bulimia nervoza és a habzsolási rohamok. Ezen testképzavarok terjedésében fontos szerepe van a médiának, a reklámiparnak és a divatszakmának. A problémát az jelenti, hogy a nők többségének már genetikailag kódolva van a testalkata és ez lehetetlenné teszi a számukra, hogy a modellekéhez hasonló vékonyságot érjenek el.

Elsőként Richard Morton 1649-ben írt az anorexia nervozáról, amit akkor „idegi étvágytalanságként” definiált. Az anorexia jelentése „étvágy hiánya”, de ez nem helyt álló, hiszen a betegek igenis éhesek és foglalkoznak az étellel. Baráti körben csak úgy nevezik, hogy „Barátnőm Ana”. Az anorexiában szenvedők kétféleképpen szoktak megszabadulni az ételtől: a habzsolás után purgálással, hánytatással vagy pedig keveset esznek. Jellemző a viselkedésükre, hogy eltitkolják az emberek elől a hányási periódusokat illetve a „különleges” étkezési szokásaikat. A betegség jellemzői a testkép torzulása, félelem az elhízástól, a nők esetében pedig a menstruáció kimaradása. Az anorexia lehet enyhe és átmeneti vagy állandó és súlyos. Árulkodó jelek a fogyókúrára és a testsúlyra helyezett erőteljes hangsúly, a szorongás a súlygyarapodástól illetve az, hogy az egyre vékonyodó test ellenére is kövérnek látják magukat a tükörben és tovább fogyókúráznak. A tartós és súlyos anorexia következményei közé tartozik a lelassult szívverés, a szexuális érdeklődés elvesztése, az alacsony vérnyomás és testhőmérséklet, az ödémák kialakulása, a vékonnyá váló hajszerkezet, a kiszáradás, a hormonális változások, az elektrolit háztartás változásai (nátrium, kálium, klorid), a vér lúgosodása és a legyengült immunrendszer. Mivel az anorexiás ember maximalista, elérhetetlen célokat tűz ki maga elé különféle területeken, már csak a betegség súlyos periódusában szokták diagnosztizálni az anorexia nervoza-t. A betegeket kórházban a legkönnyebb kezelni, ahol a szakképzett emberek ráveszik az anorexiában szenvedőt az evésre, ha ez nem történik meg, akkor intravénásan vagy orrszondán keresztül táplálják. Az első szakasz minden esetben a rövid távú kezelés, mely során visszaállítják az egészséges testsúlyt, majd ezt követi a hosszú távú terápia a visszaesés megelőzése érdekében. A kezelés történhet egyénileg, csoportosan vagy családilag. Különböző elméletek születtek az évtizedek alatt a kialakulásával kapcsolatban, de továbbra is rejtélyes kórképnek tekinthető. Beck és Emery szerint nem a kövérség-fóbia a lényeges, hanem a kontroll elvesztésétől való félelem. „Ha az egyén úgy érzi, életének egy adott területén nem rendelkezik kellő hatalommal akkor ezt más területek extrém kontrolljával fogja túlkompenzálni.” (Beck,Emery,1999) Ezzel szemben a kognitív-behaviorista modell azt mondja ki, hogy a betegek megrekedtek a fogalom előtti gondolkodás szintjén, mely az egocentrizmussal és a mindenhatóság érzésével jellemezhető. Mindezek ellenére a modern elméletek úgy tartják, hogy a nők titkon vagy nyíltan egyre nagyobb méretbeli különbséget akarnak elérni a csípő és a mell között, mivel a férfiak szemében ez szexuálisan vonzó és az egyén reproduktív képességére utal.

A bulimia nervoza-nak több megnevezését is ismerjük: ökörétvágy, bulémiás körökben pedig csak „Barátnőm, Mia”. 1979 óta tekintik betegségnek. Jellemzője a nagymennyiségű táplálék gyors bejuttatása, melyet a purgálás (hánytatás) követ. Ezzel próbálják egyensúlyozni a lelkiismeretfurdolásukat, melyet a rengeteg étel elfogyasztása okoz. Ez a fajta ételtől való megszabadulás rendkívül veszélyes, mivel a purgálás során gyomorsav is feljut, ez pedig először a nyelőcsövet teszi tönkre, majd a fogzománcot károsítja. Csökkenhet a vér káliumszintje, ami szabálytalan szívveréshez vezet, illetve a túl sok evéstől akár a gyomor vagy a nyelőcső is megrepedhet. Az anorexia nervoza-ban szenvedőkkel szemben azonban a bulímiások bevallják betegségüket az orvosoknak vagy a személyes hozzátartozójuknak. Árulkodó jel az ember állandóan ingadozó testsúlya, a fogzománcok rossz állapota, a kézen kialakuló sebhelyek. Maga a diagnózis viszont addig nem állítható fel, míg a beismerés után 3 hónapon belül legalább heti 2 falánksági rohamról be nem számol. A kezelés leghatékonyabb módja a kognitív viselkedésterápia és a gyógyszeres terápia. Előbbi lényege, hogy azonosítani kell a rendellenességet okozó gondolatokat, majd meg kell győzni a beteget ezek feladásáról. A gyógyszeres kezelés alatt antidepresszánsokkal kezelik a betegségben szenvedőt, de a gyógyszerszedés abbahagyása után a betegség visszatér.

Óriási meglepetésként érte az embereket a Time magazin egyik cikke, amely rámutatott arra, hogy az interneten található több száz olyan oldal, melyet anorexiások készítenek anorexiásoknak. Egyes oldalak saját 10 parancsolatot állítottak fel az étel visszautasítására, míg mások önsajnáló jellegű naplókból, költeményekből állnak. Közös bennük az anorexia-párti ideológia, ami annyit jelent, hogy „Ana és Mia” nem betegségek, hanem egy életstílus. Jelszavuk: „Inkább a halál, mint a kövérség!”

A harmadik nagy csoport a habzsolási rohamban szenvedőké, melynek a legismertebb „jelensége”, következménye az elhízás. A falánksági rohamok során óriási mennyiségű ételt juttatnak a szervezetükbe, rendszerint nagy kalóriatartalmúakat, édességeket, cukros falatokat és ezt az anorexia- és bulimia nervoza-ban szenvedőkkel ellentétben nem próbálják meg visszajuttatni a külvilágba. Az úgynevezett BMI testtömegindex alapján 25 felett túlsúlyosságról, 30 felett pedig elhízásról beszélünk. Az elhízott emberek 50%-a depressziós és közel ennyi százalékuk férfi. Szövődményei a test bármely területén jelentkezhetnek. Jellemző rájuk, hogy nehéz számukra fizikai munkát végezni, a mozgáshiány következtében pedig gyengül a szívük, a nagy túlsúly óriási munkát igényel a csontoktól, az izületek pedig állandó jelleggel fájnak és sokan zárkózottakká válnak még kevesebb mozgást végezve.

Ilan Meyer és Matthew Feldman nevéhez fűződik egy új amerikai kutatás, melyben mintegy 500 személyt kérdeztek meg az étkezési szokásaikról egy kérdőív segítségével. Kiderült, hogy a heteroszexuálisok 5, míg a homo- és biszexuális férfiak 15 %-a szenvedett már legalább egyszer szenvedett étkezési betegségben. Ez a különbség a nők körében elhanyagolható volt. A kutatók azonban arra nem tudtak választ adni, hogy miért ilyen magas a bulímia és anorexia aránya a nem heteroszexuális férfiak körében.

A női szépség-ideál változásairól a művészetek és a média segítségével kaphatunk képet. Ruben telt nőalakjait felváltotta Modigliani karcsú hölgyei. A viktoriánus korban a hölgyekre a sápadt arc, törékeny és karcsú test volt jellemző, míg a világháborúk idején az egészséges, jó fizikai, sportos nők voltak az ideálok. Tény, hogy a kor divatja meghatározza az ideális női alakot és új tökéletes szépség-ideált teremt. Garfinkel és Garner 1982-es kiadású Anorexia Nervoza c. kiadásukban így fogalmaztak: „Míg a század elején a töltött galambokért rajongott a világ, a húszas években már a lapos mellűek jöttek divatba, hogy aztán 1950 tájékán átadják helyüket a telt idomú homokóráknak. Ma ismét a cingárság a sikk.”