Érettségi, pontok, továbbtanulás - gimi után (beszélgetés)
Halihó !
De jó olvasni, hogy ki hol van. Gratulálok mindenkinek !
Majd visszaolvasom alaposan mi történt . 😊
Szia Aquarius!
Igazából én is örülök, hogy többen is vannak itt olyan gyermekkel, aki nem elsősorban reálos! A lányom osztályában ketten is a Színművészetire készülnek, én ezen is meglepődtem, mert sosem hallottam ilyesmit azelőtt. Mármint sosem ismertem olyat, aki oda készült. Most meg a lányom két barátnője az :-D Enyémnek van egy erős művészi vénája (zene, fotó) és akkora lámpaláza, hogy arra városokat lehetne alapozni :D Úgyhogy semmiféle előadóművészeti képzésben nem gondolkodik és szerintem a tanár terület is ezért került háttérbe. Ugyanakkor a saját közegében azért elemében van.
A komm-média szerintem is jó szak, én pár évet dolgoztam az akkor még BKF-nek, ma már METU-nak hívott főiskolán/egyetemen, ahol részt vettem időnként komm-média szakos hallgatók védésén. Voltak köztük hihetetlen elhivatott emberkék, kíváncsi is lennék, mi lett végül belőlük. Ebből a szempontból nekem a TUVE is tetszett, sokféle, színes, érdekes, de lányomnak ez a rész se jön be annyira.
Igen, a médián kötelező.
"Kommunikáció és médiatudomány, valamint szabad bölcsészet alapképzési szakon egy specializáció és egy minor elvégzése is kötelező!"
Legutolsó mondatodra: Gondolom nem megterhelő, az ilyenekre amúgy is szokták mondani, hogy büfészak. Pedig szerintem aki nem 2-3-asokkal akar evickélni, meg mondjuk érdeklődő, a kötelezőn felül esetleg mást is szeretne, annak azért biztos nem árt, ha tanul.
Én azért örülnék ha ELTE lenne a befutó a lányomnak, mert ott kötelező egy minort is választani. Aminek meg azért örülnék, mert ha olyat választana ami az alapszaktól eltérő, akkor legalább valami másba is belekóstolna. Mondjuk erre valami nyelvi minor lenne a legjobb.
Persze nem én választok egyetemet, szóval nem fogok a gyerekemre ráerőltetni semmit.
Amúgy én anno sokkal többet tanultam a vizsgákra, mint a gyerekeim. Nem tudom, hogy ennek az-e az oka, hogy ennyivel befeszültebb vagyok :))) vagy az, hogy 30 éve tényleg ennyivel keményebb volt az egyetem, vagy az, hogy én klasszika filológiára jártam, és ott nagyon magasak voltak a követelmények... Az eredményeink hasonlók, szóval az nem áll fenn, hogy én jobb eredményeket értem volna el. A kl fil mondjuk tényleg nagyon kemény most is, ha rendesen csinálja valaki, szóval mégiscsak ez lehetett. De pl irodalomtörténet esetében az is benne van, hogy én halogatósabb voltam, mint a lányom, ő már a szorgalmi időszakban elolvas mindent, nekem meg felhalmozódtak a dolgok.
De az tény, hogy pszin fiamnak sok tesztes vizsga volt, és azért betippelni a válaszokat lényegesen könnyebb, mint mindenből szépen szóban vizsgázni. Szóbelije neki nagyon kevés volt. Anglisztikán most is sok szóbeli van, és az írásbelik többsége is kifejtős, nem tesztes, vagyis a gyakorlatban nehezebb. Az anglisztikás átlagok nagy átlagban rosszabbak is, mint a pszi-sek.
Médián nem tudom, mi a helyzet, oda nem jár ismerősünk :)))
Ó, hát még majd meglátjuk, jövő félévben két szigorlata lesz, de szerintem is bíztató, hogy mindenből elsőre levizsgázott és az annaton kívül jó jegyeket is kapott.
Neki egyébként nem volt áldozat, hogy nem járt bulizni, nem egy partiarc. Most is volt vizsgatemető buli, mert még hivatalosan nincs vége (jövő pénteken zárul a vizsgaidőszak), de sokan már túl vannak mindenen, kapacitáltam, hogy eressze ki a gőzt, de inkább itthon pihenget.
Szerintem azzal sincs semmi baj, aki szeret és gyakran szokott bulizni, csak azért írtam, mert talán azok szoktak időhiány miatt extrém helyzetekbe belefutni.
A fiam egyébként nagyon félt, hogy nem fogja bírni fizikailag-mentálisan, mert olvasgattuk az ilyen rémtörténeteket, de most kicsit megnyugodott és azt mondta, talán mégis el fogja tudni végezni ezt az egyetemet. Reméljük.
Szerintem sem kell rámenni az orvosira. Orvostanhallgatók között laktam évekig. A legnagyobb bulikat mindig ők szervezték és mindegyikből orvos lett (tudtommal), mert nem maradtam velük a végéig. De ahogy látom őket itt-ott, mindegyik neve előtt ott a Dr és tuti, hogy nem mentek át utolsó évben jogásznak :)
Persze, nem kell és lehet állandóan bulikba járni, meg sokaknak ez nemhogy nem létkérdés, hanem köszönik szépen jól megvannak nélküle és nem azért, mert attól félnek, hogy nem mennének át a vizsgán, ha nem tanulnának állandóan.
Annyira jó, hogy a fiadnak ilyen jól indult a képzés, sok sikert a folytatáshoz! :)
Orvosi: igen, rengeteg az anyag, amit el kell sajátítani.
De hálisten azok a rémhírek, hogy vizsgaidőszakban nincs alvás-evés-tisztálkodás, teát kell rakni a kávéfőzőbe, mert az több koffein stb.... nem igaz.
Az igaz, hogy a fiam böcsületesen végigtanulta a vizsgaidőszakot és nem járt közben bulizni, de néha azért eljött velünk ide-oda, kiolvasott közben két könyvet és megnézett 3 sorozatot. Ja, és aludt rendesen, mert anélkül a mi klánunk használhatatlan. :-)
Igen, ez a BME komm.-média.
Az is Budán van (mint az összes többi karuk is), meg most néhány évig a Pázmány bölcsész kara is ott lesz, majd épül új épület a 8. kerületben.
Az ELTE meg ugyebár Pesten van.
A lányomnak ilyen szempontból mindegy, hogy hova kell(ene) bejárni.
Jaj persze, sejtem hogy az orvosi sokkal durvább, mint a mérnöki vagy a bölcsész képzések.
Azt tudom, hogy a beadandók a szorgalmi időszakban szoktak lenni.
Olyankor zenekarozik is a lány, akiről írtam, max. kevés alvással. :)
Nem tudja eldönteni, hogy ELTE vagy BME legyen-e az első helyen. A harmadik a Pázmány, az biztos.
Jövő héten megy BME-s nyílt nap szerű programra (tavaly is volt), mert szeretne még egy benyomást, meg mert az ELTE-n is kétszer volt. :)
Én mondtam, hogy írja ABC-sorrendben, aztán legfeljebb sorrendet módosít majd nyáron. :))
Szerintem az említett lány sem stresszelős típus. :) Amikor beadandó határidő van akkor hajnalig csinálja, és kb. utolsó pillanatban beküldi.
Megértem, hogy a fiad a légiirányítós felvételin izgult, mert régi vágya volt, hogy bekerüljön.
Szia, Vízöntő :)))
Azért az építész kar kicsit más liga, ott sok a művész beállítottságú tanuló, jóval emberibb, úgy hallani.
Fiam amúgy ELTE pszi mellett simán zenekarozott minden időszakban, meg plusz vonósnégyesezett meg a jóég tudja, mit nem csinált, de ő külön kategória e téren. :) Nem stresszelte túl magát sem az érettségin anno, se a vizsgákon. A légiirányítós felvételi utolsó etapjain láttam először, hogy izgul. De ott nagy volt a tét valóban.
Virgilius, Lepkepillangó !
Bocsánat, hogy ez írom, de örülök, hogy a lányomon kívül vannak mások is akik nem reálos beállítottságúak, és keresik az útjukat.
Nagyon meg tudom érteni, mert nálunk is hasonló a helyzet a lányommal. Ő imádja az irodalmat, meg az angolt is nagyon szereti, és kb. ennyi. Emiatt komoly kisebbségi komplexussal kűzd, hogy nem "okos szakra" (orvosi, mérnöki, gazdasági, pszi) készül. Tegnap mesélte, hogy a faktos magyarosokkal beszélgettek, ott valaki Színművészetire készül, és az ugyan nem "okos szak", de legalább olyan hűha, mert ritka. Ő meg itt áll a jelentkezés kapujában a kizárólag komm.-médiás érdeklődésével. Pedig szerintem ha oda kerül, biztos élvezni fogja, meg talán lazulni is. Bár retteg attól, hogy sok új embert kell majd megismernie, pedig most a gimiben egyre kevésbé találja a helyét az osztályban. Jó, azért szokott velük rendszeresen beszélgetni, de már nagyon várja a végét. A fentiek és az erős priorizálás a tanulmányi eredményein is látszanak. Emelt angol előrehozottat már megcsinálta (94%), és emelt magyart tervez (meg emelt olasz kötelező neki a kéttan miatt). Ott az öccse, aki lányom szemében a bezzeg kategória a reálos beállítottságával.
Öcsi most jeles bizonyítványt és több tantárgyi dícséretet kapott, pl. matek (tagozatos, emelt szinten tanulják), fizika fakt, német (az a második nyelv neki). Jövőre a BME építészmérnöki szakára készül, más egyetemről hallani sem akar. Ahogy már az előbb írtam, féltem őt ettől, de nyilván nem fogom lebeszélni. Matekból biztos, hogy emeltezni fog, meg angolból is. A fizika vagy digit.kult szintjén még gondolkozik, de az biztos, hogy mindkettőből végig faktos lesz.
A faktos fizikatanár szenzációs, meg a tantárgyat is nagyon szereti. A digit.kultot kicsit kevésbé.
Bár nem BME VIK, hanem építész...Ott harmadéves a lányom egyik lány zenekaros társa. A szorgalmi időszakban belefér neki a heti 2 zenekari próba meg az 1 egyéni, meg a bulizás is. Vizsgaidőszakban viszont nem tud zenekarozni (ahogy egy Károli pszire járó srác sem). Azt nem tudom, hogy ez a lány valójában hogyan éli meg, vannak-e lelki problémái.
(Nagyon félek, hogy mi lesz ha jövőre a fiamnak teljesül az álma és felveszik a BME építészmérnökire.)
Majd mondom a lányomnak, hogy kérdezze meg a BME építészmérnökin tanuló, most harmadéves lány zenekaros társát, hogy neki milyen. Persze az, hogy ő hogy éli meg, semmit nem jelent. Azt tudom, hogy szorgalmi időszakban a heti 3 zenekar/egyéni óra belefér neki, ahogy a bulizás is. Vizsgaidőszakban viszont nem látják őt a zenekarban.
(Én nagyon félek, hogy mi lesz, ha jövőre teljesül a fiam álma és felveszik a BME-re építésznek.)
További ajánlott fórumok:
- Kérdések és félelmek a felnőttkori érettségivel kapcsolatban
- Középiskolai továbbtanulás NEM gimibe készülőknek
- A 2010-es felvételi pontszámításban megmarad e az érettségi pontok duplázása? Valakit érint?
- 2013-ban érettségizők továbbtanulása
- Diakonia érettségi előnyt jelenthet a továbbtanulás szempontjából?
- Érettségi pontok!