Ember árnyék nélkül 1. rész (beszélgetés)

Majd az idő...szokták mondani.Van benne igazság!

Föl a fejjel!

Nálam is van olyan, hogy hallom az ugatását.

Rám dőlt a csend,

Nincs ugatás,

Nappaliban halk szuszogás,

Körmeinek kocogását a kövön nem hallom,

Üresség van a szívemben, és nagy-nagy fájdalom.

Köszönöm szépen vígasztaló szavaidat!

Még most is hallom,ahogy lefetyeli a vizet,meg ahogy kopog a körme a teraszon.

Tegnap meg elmentem itthonról és szinte hallottam,az ugatását magam mögött.Mert amikor itthon maradt szokott sírni utánam.

Azért a 13év nagyon sok idő.Ismertük egymás minden mozdulatát,reakcióját.Nagyon jó kutya volt.nem igazán házőrző.mert örült mindenkinek aki hozzánk jött.A gyerekeim vele nőttek föl.

Nemsokára itt a karácsony és Ő már nincs.

Ugyanis,mikor mi a férjemmel karácsony este elaludtunk a gyerekeim mindíg beengedték a fához.Imádta a szaloncukrot.

Ez csak akkor derült ki,mikor előhívattuk a képeket és rajta volt a fotón,amint éppen rosszalkodik a fa alatt.

A fajtája pedig Angol szetter.

Nekem nem is kell másfajta.

Ez egy szetter szerelem....

Ezt nem lehetett könnyek nélkül olvasni...

Aug 17.-én altatta el a doki a 13éves kutyánkat.A férjem vitte kontrollra,mert nagyon rosszul volt.Én is többször voltam vele a dokinál és úgy gondoltam,megint kap szurit és majd jobban lesz.Nem így történt.Nem számítottam rá,tudtam,hogy már nagyon öreg és beteg de még nem készültem fel,nem akartam elengedni.

Éjjel fél11kor jött a férjem sírva...nincs már Alexkánk...Ott feküdt az autó hátuljában.

Oda mentem hozzá,zokogva ordítottam,hogy DRÁGA ÖREG BARÁTOM.Percekig csak üvöltöttem,szegény férjem azt hitte rosszul leszek.

Aztán valamennyire megnyugodtam és még akkor éjjel eltemettük.Beletettük egy hófehér lepedőbe,leszedtem a kertből az összes rózsámat és elborítottam vele szegénykémet.

Csináltam egy sziklakertet a sírból,minden nap megnézem.

Szeretném hinni,hogy majd egyszer találkozunk...

Megkönnyeztem. Teljesen mindegy, hogy az ember hányadik kutyáját, háziállatát veszti el. Mindegyik fáj.. A mi imádott kutyánk - ő a 2. volt - lassan 3,5 éve, hogy meghalt de így is nagyon hiányzik és olykor még sírok.. Ő is rákos volt.. pénteken vittük az orvoshoz, szerdán már el kellett altatni. A nővéremmel kettőnknek kellett meghoznunk a döntést úgy, hogy én győzködtem arról, hogy jobb lesz a kutyusunknak egy könnyebb halál. Előtte soha nem gondoltam volna, hogy altató injekciót adatok be valamelyik állatomnak... De ha az ember szeret valakit, aki különben borzasztó fájdalmak közt halna meg akkor elengedi és önzőségből nem tartja életben. Nekünk maximum 2 hetünk lett volna de úgy, hogy nem evett így valószínűleg éhen halt volna.

Több háziállítunkat is elvesztettünk az utóbbi években és mindegyik hiánya mardosó, a helyükre nem kerülhet senki. De itt vannak azok, akik élnek és rengeteg szeretetet, vidám pillanatot adnak nekünk.

Benji egy csodálatos kis kutyuska lehetett. Olyan édes azon a képen. Tudom milyen borzalmas elveszíteni a kis társunkat, családtagunkat.

Szerintem is az első kutya elvesztése a legmegrázóbb. Az én kutyámat el kellett altatni, mert annyira beteg volt. A legrosszabb az volt, hogy nekünk kellett meghozni ezt a döntést. Sokáig gondolkoztam azon, hogy jól tettük-e, hogy elaltattuk, de valóban csak csupa szenvedés volt az élete. Nagyon zokogtunk, amikor elaltatták, utána pedig eltemettük.

Gondolj te is arra, hogy nagyon szenvedett volna, minden napja csak csupa fájdalom lett volna. Talán ez volt így neki a legjobb, mert így legalább nem szenved tovább. Miután nem tudnak beszélni, ki tudja, hogy mennyi és milyen erős fájdalmai lehettek. A rák nagyon nagy fájdalommal tud járni, kibírhatatlan fájdalommal. (apósom rákos volt, így tudom, hogy mennyire kemény betegség ez. Hidd el, más hallani róla, más megélni. Kegyetlen.) Gondolj ezekre, talán valamit enyhít a fájdalmon. Tudom milyen nehéz, de én is így tudtam csak túltenni magamat rajta.

Akiknek nincs kutyájuk, azok el sem tudják képzelni azt a szeretetet, amit érezhetünk egy kutya iránt, hisz mennyi szeretetet tud adni egy kutya, hihetetlen.

Részvétem!

Nagyon meghatott a töténet a kis Benjiről.

Nekem is van kutyám, a Buksi, " aki " szintén családtag és remélem, még nagyon sokáig az is marad. Én is megroppannék az elvesztésétől.

Részvétem

Pontosan tudom, hogy ez mit jelent. Nagyon veled érzek!

Szép a cikk, kedves megemlékezés!

Ne tedd ! Mármint,hogy ne rettegj az elvesztésétől, mert ezt úgysem tudod elkerülni, és csak kínzod magad. Nem vagyok szívtelen, ne hidd, éppen azért írom ezt, mert én ugyanolyan voltam, mint Te, de az elmúlt 20 év, amióta kutyá(ink) vannak sokat változtatott rajtam. Nyugodtan dorgáld meg, ha arra van szükség, szóból ért az ember nem?? A kutya meg még abból sem, inkább hangsúlyból, bár szerintem szóból is. Gondolom erről mindenki aki itt van tudna sztorizni. Szerintem nevelni kell,mert sokkal könnyebb egy jólnevelt kutyával együtt élni. Mondom ezt én úgy, hogy az egyik (a rosszabb) kutya egyik beceneve Kavics. Aki olyan öreg mint én tudja, hogy ez egy gyerek film volt a 80-90-es években, ahol Kavics a világ legrosszabb gyereke volt. Hát a vér nem válik vizzé, a tacskóvér meg aztán még annyira sem.

Nekem szinte teljesen ugyanaz a történetem, mint a cikk írójának, azzal a különbséggel, az az a kutyusunk nem örökbefogadott volt, és majdnem 14 évig élt. De éppen úgy ment el, ahogy a cikkben, csak minden előjel nélkül. Összeeseett az udvaron, és a másnapi műtét során kellett meghoznunk az a bizonyos döntést. Egy pillanatig sem gondolkodtunk rajta, mert azt mondták, hogy ha él is, pár hét, és szenvedés lesz neki. Van egy mondás, szerintem nagyon sok kutyás tudja, valahogy úgy van, hogy ez az utolsó ajándék, amit az ember a kutyájának adhat. Hogy nem hagyja szenvedjen csak azért, hogy őt magát ne érje veszteség. Akkor azt hittük, hogy nem lesz több kutyánk. És még akkor, abban a borzalmas órában leült velünk az orvos, és azt mondta, hogy tudja, hogy most úgy gondoljuk, hogy soha nem lesz több kutyánk. de ezt ne tegyük magunkkal, mert az olyan embereknek, mint mi nem élet az élet kutya nélkül. És igaza lett. Sokat sírtunk és beszélgettünk, és a végén arra jutottunk, és ezt a szívem legmélyéből mondom: Imádtuk, szerettük, mindent megtettünk érte, csodálatos, boldog élete volt velünk ebben teljesen és megingathatatlanul biztosak vagyunk (pedig volt dorgálás, szidás, anélkül nem megy) Azóta van, nem is egy, de két kutyánk, az egyik menhelyről, a másik egy ismerőstől. Tudatosan kettő, hogy egymás társai is legyenek, mert egészen más az a kapcsolat, mint ami hozzánk fűzi őket. Látni kellene őket, mint két testvér. És imádjuk őket, családtagok minden vonatkozásban, amiért sokan megszólnak, de lelkük rajta.

Ennyit beszélni! Remélem nem untattam senkit! Örülök, hogy nem vagyok egyedül az érzésekkel, amit a kutyáim és perce cicáim nyújtanak.

Egyébként nekem az első kutyánk elvesztése volt a legmegrázóbb. 2 éves koomban vettek anyámék egy németjuhászt. Teltek múltak a gyerekkorok, egyszercsak 15 éves lettem. Amikor el kellett altatni, egyszerűen nem hittem el, hogy nincs már többé. Lezárult egy korszak.

Van egy mese aminek az a címe, hogy minden kutya a mennybe jut. És ez nagyon is igaz:)

:'( Homályos a képernyő...

Felforgattad az emlékeim...Rotink volt...túlélte az operációt, a méhét távolították el, rákos volt...még egy évig élt, nem a rák vette el tőlünk....szívinfarktus. Az udvar közepén esett össze... .még ma is látom ahogy nézett rám, nem tudtam segíteni :( Fejével az ölemben távozott az örök vadászmezőre...:(

Nem kutyásból lehet kutyás, de kutyásból sosem lesz nem kutyás.

Én sem tudok kutya nélkül élni, most 4 van, 2 menhelyi, 1 utcai, csak a 4. jött "rendes" módon:)

Nagyon sajnálom, fogadd részvétem. Sajnos, tudom mit érzel.

Végig bőgtem az egész történetet :((

Én is megfogadtam legeslegelőször, hogy soha többet nem kell kutya, mert ezt nem lehet mégegyszer kibírni. De nélkülük még rosszabb, belegebedek, ha nincs min.2 ebadta ördögfióka a háznál. Most 3 kutyácskám van, így még jobb. Tündériek ahogy bandáznak, vagy egyszerre előgurul valahonnan a három kis csibész.

Átéltünk mi is sok rosszat, műtéteket, vesztes helyzeteket, volt hogy hatalmas kutya támadt ránk, én csak sérültem, szegény Tücsi kutyám sok sok műtét után jött rendbe.

De azt mondom, hogy igaz a mondás, kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes.

Persze ahányan vagyunk, annyiféleképpen érzünk is.

Érzem amit érzel. Nekem egyszerre mindig több kis "árnyékom" van. Most éppen három. Vannak mindenhonnan, Illatos útról, utcáról, jó családból is. Van keverék is, van kékvérű tacskó arisztokrata is. :) Szeretem őket nagyon, ők a mindeneim.

Az életem során már négyet el kellett engednem, és ahogy írod, magukkal vitték a szívem immár 4 darabkáját.

Szerencsére egy újabb jövevénynek mindig jut hely a szívemben is és az otthonunkban is.

Mindig könnybe lábad a szemem, ha a hiányzókra gondolok, és nincs nap, hogy ne gondolnék rájuk, a sírjukon mindig van virág.

Amíg élek szeretni fogom őket, életükben és halálukban is.

Bocs, ha túl érzrlgős voltam, de így érzem, ők a mindeneim.

részét átéltem

sebei neki is voltak

Nem vagyok hamar elérzékenyedő, de elsírtam magam a végére.

Nagyon megérintett a cikked, minden részétátéltem már 1-1 kutyámmal.

Temettünk is el már kedvencet, fogadtunk is örökbe, és "árnyékom" is van most is.

A seprűtől való félelem Ginánknál ismerős. Karácsony után került hozzánk, retteget, ha havat lapátoltunk, ha udvart sepertünk.

Sebei is voltunk, őt valami elgázolta, úgy került sérülten a menhelyre. Gondolom motor, mert azt ki nem állhatja.

Részvétem a kutyusod miatt.