Ember árnyék nélkül 1. rész

2004-ben kezdődött a történetem Vele, akkor 1 éves volt, legalábbis annyinak saccolták.

Megláttam egy hirdetést, SOS fogadják örökbe. Szívem gyorsabban kalapált,nem gondolkoztam, lányommal együtt irány oda ahol Ő van.

Hosszabb utazgatás után megérkeztünk, a befogadó örült nekünk, majd kihívta. Az ajtóban félve, szinte remegve megjelent. Megláttam és mintha megállt volna az élet, csak Őt láttam. Számomra is hihetetlen volt akkor és még most is, de szerelem volt első látásra. Nagyon rossz bőrben volt, szőre úgy ahogy le volt vagdosva itt-ott. Rászáradt véres darabok lógtak kis testén. Nem volt vékonyka, de túlsúlyos sem. Odajött hozzánk, csak nézett és nézett azokkal a nagy, meleg, barna, beszélő szemeivel. Lányom arcán a kétségbeesés jeleit láttam, megijedt a látványtól. Egy összevert, megrémült kutyust láttunk, akit Benjinek neveztünk el. A befogadó elmondta, vigyázzunk, mert ha kocsit lát, akárhol is, képes utána menni, arra gondoltak, hogy kocsiból dobták ki. Orvosnál volt, de azt tanácsolták, majd vigyük el mi is.

Az úton hazáig a lányom ölében ült. Első út egy nagy fürdőzéshez vezetett. Kicsi teste tele sebbel, fekete lé folyt le róla. Tisztán valamennyire jobb volt, de a félelem nem múlt el nála. Szökni akart, akkori lakásunknak elég alacsonyan volt az ablaka, amit igaz meleg nyár volt, de be kellett csukni, mert mindig ki akart ugrani. Levittük sétálni, a pórázt nehezen viselte. Elmondhatom: azonnal szobatiszta lett, ez nem az én magas szintű tudásomnak volt köszönhető. Valahogy csak füvön tudta intézni a dolgát. Amikor örökbe fogadtuk, már tudtuk, elköltözünk Pestről le vidékre. Eljött a költözés napja, nyugodtan és félve, ügyesen végigcsinálta. Új otthonába érve sem nyugodott meg, a szemei borzalmakat meséltek. Elkezdődtek a hétköznapok, rá kellett jönnünk, hogy valaki kegyetlenül bánthatta. Amikor elővettem a seprűt, a látványától is rosszul volt, minden elől, ami botra, esetleg husángra hasonlított futkosott és közben remegett. Nagyon de nagyon nehezen kezdett barátkozni. Új lakásba költözünk, ahol is Ő lett az árnyékom . Mindig ott volt ahol én, mindig mindenhova elkísért. Amikor sétáltunk, mintha kikapcsolt volt mindene és kibújt belőle a kóbor kutyus, aki ki tudna futni a világból. Ő volt az én állati szerelmem, és utólag belegondolva, én is neki. Sok mindenen átmentünk együtt, életünk részévé vált. Akármit is terveztünk, természetes ő is benne volt. Ő nem csak Benji volt, hanem legújabb családtagunk. Nem lehetett nem szeretni Őt. Eltelt 8 év, a szerelem még mindig "lángolt". Kissé megöregedett az én árnyékom. Tavaly nyáron örökbe fogadtunk egy 10 éves westit társnak, akivel nagyon megkedvelték egymást. Lelkében a még megmaradt sebeit a jó barát teljesen meggyógyította. 2012. júniusában elkezdett nőni a hasa, de volt amikor lejjebb ment, mikor ismét megnőtt elvittük orvoshoz. Az orvos gyógyszert írt, szurit kapott. Másodjára, mikor mentünk, az orvos műtétet javasolt. Állapota annyira leromlott, hogy nem tudott a végén már menni, a hasa akkora volt, hogy nem tudott felállni. Napok óta nem evett, alig ivott. Tehetetlenségemben üvölteni tudtam volna, hogy annak akit annyira szeretek, nem tudok jobban segíteni. Eljött a műtét napja, amíg elaludt, addig simogattam, babusgattam. Vártam a telefon hívást a doktortól, le-föl járkáltam idegességemben. Megcsörrent a telefonom, és amit hallottam senkinek nem kívánom. Az én tünemény kutyámnak rákja volt, gyermekfej nagyságú daganatot vettek ki a hasából. Ki kellett mondanom azt, amit soha, senkinek ne kelljen. Férjemmel mint az örültek mentünk az állatorvoshoz. Úgy lett elaltatva, hogy a műtétre való elaltatásból nem is kelt fel. Sírva mentem oda hozzá, még a műtőasztalon volt. Elköszöntem a kis testétől, ami számomra a világ legszebb kutyuskája volt. Hiszek abban, hogy átment a szivárványhídon és ott vár engem, mert nekünk még találkoznunk kell, hisz olyan keveset voltunk együtt. Szívemben, míg élek, Ő ott lesz életem első kutyusa, aki az árnyékom volt. Remélem boldog volt velünk. Nagyon hiányzik, árnyék nélkül fájdalmas élni. Ez a pár sor ami most van:

„Rám dőlt a csend,

Nincs ugatás,

Nappaliban halk szuszogás,

Körmeinek kocogását a parkettán nem hallom,

Üresség van a szívemben, és nagy-nagy fájdalom.”