Elrejtettem a születésnapomat a közösségi oldalak látható... (beszélgetés)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Nekem is a legközelebbi hozzátartozóim, ezer éves barátok vannak csak.
Így nem rejtem a születénapomat, sem mást.
Jó pár éve az én születésnapom sem nyilvános. Akiknek fontos vagyok, ők felköszöntenek, de kizárólag privátban. Ez az én kérésem volt feléjük.
Férjem, gyerekeim szintén "elrejtették" a szülinapjukat.
Sőt, se a nyaralásainkról, se a családi eseményekről nem nyitunk albumokat. Nagy ritkán ha egy-egy képet kirakunk. Ha társaságba vagyunk, ott külön kérem, hogy ne jelöljön meg a képen senki.
Azzal sincs bajom aki minden nap posztol. Az ő dolga.
Pontosan így gondolom én is.
Igaz, így csak néhányan köszöntenek fel a Face-es ismerősök közül - ők is privátban -, de tökéletesen jelzi, ki az, akinek nem kell emlékeztető. :)
Anno általánosban kezdtem el elrejteni. Akkor az osztálytársak között felköszöntöttek páran, olyan is, aki aligha hallotta a születésnapomat, nemhogy megjegyezte, hiszen csak egy teremben voltunk, nem beszélgettünk.
Rejtés után, a következő születésnapomkor azt hiszem, három, legfeljebb négy embertől kaptam köszöntést.
Pár pillanatig szálka volt, de aztán elengedtem, és beláttam. Hamis köszöntések nem vidítják a napomat. Inkább az zavart, hogy minek írtak nekem, ha nem vagyunk barátok és maguktól nem tudják. Illendőségből sem feltétlen beszélhetünk, hiszen korábban, mielőtt face-em lett, se előre, se utólag nem köszöntöttek.
Én is el szoktam rejteni ilyenkor.
Különösen szeretem ha valaki odavágja, Boldogot... Inkább ne írjon semmit.
Így van. Évek óta kb. öten köszöntenek, és ők a legközelebbi ismerősök, sőt rokonok.
Hát nem ez a születésnap lényege?
Semmi gond.
Különben is, bennem már régen felmerült a kérdés: az ilyen napokon miért nem az édesanyákat köszöntik? Inkább illene őket megajándékozni, amiért x évvel ezelőtt életet adtak egy kis emberkének.
További ajánlott fórumok:
- Van-e jelentősége egy párkapcsolatban, hogy kiket néz meg a párom a közösségi oldalakon?
- Tudnál élni a Facebook és más közösségi oldalak nélkül?
- Közösségi oldalak (iwiw, facebook) és a magánszféra
- Mártírkodás a közösségi oldalakon
- Idegesítenek a közösségi oldalakon az eljegyzéses és...
- Ha nem vagy fent közösségi oldalakon, olyan mintha nem is léteznél?