Eljegyzési ajándék ötletek (beszélgetés)
Eljegyzésre kell ajándékot adni???? Az nem csak arra a két emberre tartozik?
Bocsi, nem vagyok látó, nem látok bele a más pénztárcájába. Amúgy meg ötletekre volt kíváncsi aki a kérdést feltette, majd ő eldönti, hogy melyik jön be neki.Felőlem kertitörpét is vehet, ő tudja minek örül a pár és mit tud megvenni nekik. És nem írta, hogy kinek vesz, nyilván más összeget költ az ember pl. a testvérére vagy egy huszadik rég nem látott rokonra. Nem kell kiakadni a másik véleményén.
Ha már van ajándék, szokás a közelgő esküvőt szem előtt tartani és a közös jövőt. Már csak azért is, hogy pozitív energiát vigyünk a dologba (lentebb többen már meg is jegyezték a „ ha fel lesz bontva az eljegyzés” dolgot. Na ezt nem szabad így megközelíteni).
A közös életről szóló dolgok vagy az esküvő kapcsán érdemes ajándékozni. Ilyen például egy szép ágynemű garnitúra, vicces vagy szép páros pohár. Ha tudtok beszélni a helyi virágossal és tud adni virág utalványt, amiből például az esküvői csokrot megvehetik (ha nem évek múlva tervezik az esküvőt).
(Mi egyébként a tesómtól szép párnázott gyűrűdobozt kaptunk, nagyon örültünk neki).
Sok boldogságot a párnak!
Ez is egy szép ajándék :)
Tényleg erről jut eszembe; egy barátnőm -a vőlegény húga- gyűrűpárnát hímzett a párnak, persze ehhez kell kézügyesség
Örülök, hogy segíthettem...
Ha nem is emellett döntesz, valami olyat válassz, ami megmarad a párnak, és ha a kezébe veszi, emlékezik majd rá, hogy azt Tőled kapta. :)
Köszi, ez tényleg nagyon kedves ajándék! :)
Nagyon szép ajándék a 2 db-os pezsgős kristálypohár szett díszdobozban, amiben a vőlegény és a menyasszony az esküvőn koccinthat.
Én is azt kaptam ajándékba idén a saját eljegyzésemre, a vőlegényem nagymamájától, és rettentően örültem neki. :)
WOW ha ez "jár" egy eljegyzésre akkor én minden nyáron eljegyeztetném magam -akár ugyanazzal, akár mással- mindjárt meglenne minden évben a nyaralás
Őt szeretné a család, vagy őket meglepni, vagy a bátyád szeretne a menyasszonyának eljegyzési ajándékot adni, és ehhez kerestek ötleteket?
Arról kellene szólnia, de azért láttam már gyűrű vissza, esküvő mégsem lesz fordulatot.
Én naív azt hittem, hogy az eljegyzés arról szól, hogy a leend ara és vőlegény hivatalosan eljegyzik egymást, a meghívottak pedig együtt örülnek velük :D
Toronyórát arany lánccal. Ha meg nem is lesz esküvő, akkor legalább volt egy plusz szép közös emlékük.
Ha eljegyzésre már ennyit, akkor az esküvőre mennyit adnak???? Nem lenne szabad ennyire elszabadulnia az ajándékozási mániának...
Wellness hétvégét egy párnak eljegyzésre? Az alsó hangon 40ezer.
Eljegyzési bulira (már ha valakik tartanak) egy üveg puccos pezsgőt viszünk a párnak. Esetleg még valami jelzés értékű kis kedvesség vagy vicces apróság. Szerintem minden további pénzköltés és fejtörés felesleges. Ha lesz esküvő, úgyis kapnak még ajándékot, több bőrt meg nem kell erről lehúzni.
Nem tudom, Te kije vagy a jegyespárnak, attól is függ. Számomra nem derült ki.
Én wellnesshétvégét adnék valami szuper hotelben, tök jó akciók vannak bizonyos oldalakon. Mondjuk mi mindenre utazást "veszünk" egymásnak a férjemmel. Én utálom a maradandó lomokat amiket utána csak rakosgatok és törölhetem a port róla. Ha ilyen típusúak mint mi akkor annak biztos örülnének. Add oda a kupont egy szép kinyitható képeslapban és akkor az megmarad. Vagy ajándékozz mellé egy fotóalbumot amibe beletehetik az ott készült képeket.
A leendő menyem, hogy "legyen új és fehér" cimszó alatt egy tenyésztett gyöngygarnitúrát kapott díszcsomagolásban.
Sziasztok! Lenne eljegyzési ajándék ötletetek, amit esetleg kaptatok és nagyon ötletesnek találtátok?
További ajánlott fórumok: