Egyik családtagom bánatát, életét átveszem, élem.. (beszélgetés)
azért ennyire nem kell belemélyedni szerintem...
Hát társadalmi is és jellembeli, szerintem.:)
Más kérdés, hogy miért lesz valaki képmutató. Szerintem a képmutatás alapvetően a társadalom nyomására alakul ki (eljátszom ,hogy boldog vagyok, eljátszom, hogy gazdag vagyok, stb.) Kérdés, hogy kinek a hibája is ez?
Persze, a képmutatás is emberi vonás! Ez van, az ember eleve nem egy tökéletes lény.:))))))
dede, jól látod - így már a képmutatást is értem!:))) valóban így volt, bár azért napjainkban is sok házasságra jellemző - a külvilágnak eljátsszák az álompárt, otthon meg repkednek a tányérok... általában a pénz tartja őket együtt (vagy inkább a nőt a pasi mellett)... na egy ilyen kapcsolatot pl. nagyon nem szeretnék..
de ez már végképp nem vág a témába..:))))
Szerintem tartozhat ide, mert a család is téma, és az ő ggenerációjuk összetűzésben van a miénkkel és megvan az oka. Hú, de megmagyaráztam!:))))
A képmutatásnál arra gondoltam, hogy emberek azért éltek együtt, mert nem volt anyagi lehetőségük a függetlenedésre (már, ahol tönkre ment a házasság) és azt mutatták a külvilágnak, hogy ez jó nekik, meg a gyerekeknek esetleg. Meg ugye az előző rendszerben elhallgatták a népek elől az igazságot: nincsenek hajléktalanok, melegek, munkanélküliek, pedig ugyan ennyi volt (na jó, hajléktalan tán nem). Más volt az erkölcs. Megcsalás, fújj-persze ma is fújj, de lássuk be, létező dolog, sűrűn előfordul, ilyen az ember maga. Én erre gondoltam kb., de mondd, ha nem jól látom.
képmutatásból azért jut napjainkra is bőven, ha ugyanarra a típusú képmutatásra gondolunk mindketten..:)) úgy gondolom, inkább az önző ember volt kevesebb régen - manapság már mindig mindenki csak a saját érdekét és a saját hasznát nézi... bár az is lehet, hogy ha a mai fejemmel élnék mondjuk 1 generációval korábbi időkben, akkor is így gondolkodnék arról a jelenről..:))) valszeg a szüleinknek is megvoltak a maguk kis harcai önmagukkal és a külvilággal a lelki egyensúlyuk érdekében ugyanígy, mint nekünk..:))
húú, de elkanyarodtunk/-tam a fórumindító kérdésedtől..:))))
Persze, egész más generáció is vagyunkmint a szüleink, de ez nem újdonság. Más világban élünk, én ezt a világot nem is biztos, hogy szeretem, régen több érték volt, de több volt a képmutatás is....
Pontosan! Ha elismered a hibáidat, vagy amit rosszul teszel, vagy beismered, hogy nem helyesen gondolkodsz, az nagyon fájdalmas, de ha tudjuk mi a hiba, már lehet korrigálni.
Az önbecsülés nagyon fontos, a legfontosab! Az önismereten keresztül vezet az út azt hiszem és ebbe, ahogy Sainera írta benne van vastagon a neveltetés, a gyerekkor. Ha nem szerezzük meg az önbecsülést, semmit nem érünk el az életben, illetve jóval kevesebbet, mint amire vágyunk.
Egyszer olvastam erről, hogyha bizonyos korig nem alakul ki, akkor már nem is fog és akinek nincs önbecsülése, abból rosszindulatú ember válik és irigy. Ha végig gondolod, nagyon igaz!!! Ezért én nagyon hamar leveszem valakiről, ha nincs meg neki az önbecsülése!!
nem, azért arról szó sincs, hogy úgy gondolom, ez lesz velem is!:))
az ügyön meg folyamatosan dolgozom, hogy még véletlenül se így történjen..:)))
valójában ők nem is akartak nyitni újabb férfiak felé, ez amolyan tradícionális hűség-téma lehet náluk szerintem..
én azért ennél jóval nyitottabbnak tartom magam..:)))
Nem csodálom, hogy általánosítasz, de ne tedd! Ez tényleg belemagyarázás, és nehogy a végén emiatt tényleg így is legyen!!! Azért, mert a családodban ez volt a nők sorsa, azért még a Tiéd lehet teljesen más!!!
tudom, a felismerés az első lépcsőfok!!:))))
csak ez a fránya önbizalom-önbecsülés probléma ne lenne állandóan a felszínen..:)) mindig mindennek ez az okozója.. hihetetlen...:))))
ez a reiki téma is érdekelne.. asszem rákeresek a neten..:)))
Igen, ezek a dolgok hatnak, de épp ezért kell küzdeni, hogy Te különbözz tőlük. Ezt a mintát látod és úgy gondolod, rád is ez a sors vár, pedig nem igaz, ha megszerzed a kellő önbecsülést, önismeretet, akkor Te élhetsz másként. Nehéz, de nem kivitelezhetetlen.
húú, ezen most nagyon begondolkodtam.. nálunk a szűkebb család anyukám, nagynéném, nagymamám (+a bátyám, de ő "más tészta, meg egyébként is pasi..:)))
párkapcsolati szempontból nálam totális a csőd és általában a "Nagy Semmi" jellemzi a témát...
ha ehhez hozzáveszem, hogy
1. nagymamám 30 évesen özvegyen maradt és egyedül élte le az életét
2. nagynéném 25-30 évesen elvált és szintén egyedül él azóta is
3. apukám 15 éve meghalt és anyu is egyedül van azóta...
...grrr.... tudom, hogy nem szabad általánosítani és "bemagyarázni" dolgokat, de azért ez elég riasztó jövőképet vetít előre számomra..:(((
mindezek ellenére én próbálok optimista lenni...:)))))
Hát igen, tipikusan olyan családba születtem, ahol volt minden, de nem határozottság. Gyerekkoromban már feladatomnak éreztem, hogy felvidítsam depressziós anyámat. Én is találkoztam a reikivel, nekem is sokat segített. Azt hiszem jó úton járok a teljes önbecsüléshez (durva, hogy 32 évesen itt tartok) és ahhoz, hogy tudjak nemet mondani olyan dolgokra, amikre régen nem mertem és a kihasználásomról szóltak. Még mindig nincs meg a teljes kulcs ahhoz, hogy ne vegyem át mások érzelmeit, bár ez inkább anyámra igaz, az ő sorsát viselem egy kicsit, bár a rossz párkapcsolatait nem másoltam le, mert volt pár, sehol nem volt benne megaláztatás, csak valami miatt tönkre ment. Viszont az is lehet, hogy még azért nem vagyok férjnél, mert belém ivódott anyám kudarcsorozata. Szóval azért még vannak megoldásra váró dolgok!
Köszönöm, Neked is hasonló jókat :)
Kedves anduca!Mindannyian ÉRTÉKESEK és HASZNOSAK vagyunk!Szívesen!
Kedves Petra!Számomra szép és hasznos, mindaz amit elértem és ahogyan élhetek.Hálás vagyok és Mindenkinek ezt kivánom,aki rá akar találni Önmagára!Szívesen osztom meg tanulságaimat azokkal akik úgy érzik itt az ideje,hogy kilépjen saját maga által felállitott "börtönéből"!Sok sikert és jó egészséget hozzá!
Köszi, hogy ilyen részletes leírtad. Érdekes és hasznos dolgokról írtál.
Én elolvastam, és örülök, hogy megtettem, mert nagyon szép és "hasznos" (nem ez a legjobb szó, tudom) dolgokról írsz. Köszönöm :)
Akkor én nagyon ügyes voltam. Érdekes elmélet, főleg ha azokat a családokat nézzük, ahol sok gyermek van. Sokan választják ugyanazokat a szülőket.
A fokozott érzékenység Mindannyiónkban jelen van,csak nem Mindenki vesz tudomást róla.Elhessegeti mert nem tud mit kezdeni vele.Azok akik olyan családban nőttek fel, ahol a neveltetésük a lelki"terrorban" telt, átveszik szüleik problémáit.Egyébként ez természetes mindaddig amig nem szenvedünk tőle.Tehát a neveltetés nagy mértékben hozzájárul,hogy hogyan is éljük az életünket. Ha egy határozott,kiegyensúlyozott szülők gyermeke vagyunk,akkor Mi is könnyedebben éljük az életünket,hiszen azt a példát kaptuk,hogy minden probléma mellett ott a megoldás.Hiszünk benne és meg is tudjuk oldani.Viszont ha olyan család gyermeke vagyunk ahol a szülő "mártiromkodik" akkor azt a következtetést vonjuk le, hogy ilyen az élet és nem lehet rajta változtatni.Szinte belénk kódolják ezt a téves információt.Na már most, ha valaki kiakar ebből a lelkiterhekkel tűzdelt életminőségből lépni, akkor nagyon össze kell szednie magát és a saját útját járnia!Példa vagyok erre a tipikus esetre Én is.Olyan családban nőttem fel,ahol apám volt a mindenható édesanyám pedig a szenvedő alany és ez generációkon keresztül igy ivódott belénk.Csakhogy meguntam ezt a sok lelkiterrort és eldöntöttem,hogy kiakarok szállni belőle.Ekkor már fiatal asszony voltam és találkoztam a Reikivel ami persze nem azonnal,de 2 éven belül győkeresen megváltoztatta és helyes irányba terelte gondolataimat és a berögzött elveim átváltoztak.Rájöttem,hogy ki vagyok Én és semmi közöm mások,még a saját szüleim mintájára sem úgy élni ahogyan Ők tették.A félelem és a büntudat belénk vagy másokba táplálása az egyik legnagyobb bűn amit elkövethetünk egymással szemben.Persze ez az egyik tanulni valónk amiért leszülettünk erre a Földre!Csakhogy minderre az EGYÉNNEK kell rájönnie!Meg kell tanulnunk kezelni a dolgokat,olyan egészséges empátiát,szeretetet,türelmet kell gyakorolnunk egymás iránt,amibe saját Magunk nem pusztulunk bele.Értem itt úgy,hogy ha egy szerettünk szenved,akkor nem vele szenvedek,hanem ha hagyja erőt öntök bele,vagy ha nem kér a segítségemből, tiszteletben tartom és hagyom, de nem veszem át problémáját, hiszen azt Neki kell megoldania!Mindezek mellett nem szabad nagy ügyet csinálnuk a dolgokból,hiszen akkor csak egy helyben topogunk és nincs fejlődés.Negatív hozzáállással nem látjuk a fától az erdőt.De ha tudjuk,hogy Isten minden létező probléma mellett segít a megoldásban, akkor tiszta szívvel,lélekkel és fejjel könnyebben megy!Számos drámai helyzetet átéltem már,de hála Istennek megtanultam a mostban élni és cselekedni.A mesteremtől hallottam,"Az árkot ráérsz átugrani akkor,amikor az előtted van!" A saját életem az enyém és nekem kötelességem azt rendben tartani,hogy erőben,egészségben tudjam a körülöttem lévő embertársaimat is támogatni mindaddig amíg hasznos az Ő számukra is!De ha valaki tovább akar szenvedni,mert még nem tanulta meg a leckét, akkor tiszteletben tartom döntését és hagyom,hogy szenvedjen amig meg nem unja.Példát és erőt adhatunk ezáltal másoknak.Hopp,hopp, most eszméltem rá,hogy jó sokat írhattam,ezért elnézéseteket kérem!Egyébként pedig tisztában vagyok azzal,hogy akinek nincs szüksége ezekre az információkra, az ugysem olvassa el!
Hát, nekem elég érdekes.:)))) Nem egyszerű, inkább.
Az, hogy mielőtt leszületünk, mi választjuk a helyet, a körülményeket, a szülőket. Kvázi feladat gyanánt. Van aki a hajléktalanságot választja, de ez már magas szinten álló ember. Ezt hallottam.
Én szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon jó helyre születtem, egyszerűen imádom a családomat!
Mi a "más teória"?
Hát igen, kemény dolog ez a család! Ugye elvileg nem mi választjuk hová születünk, de hallottam már más teoriát is!
Az azért nagyon durva, hogy nincsen szeretet és törődés, mégis megéli valaki a rokonaival történteket. Mintha az első nem lenne elég.
aha, erről beszélek!!!! Én az apám halálával voltam így, meg máséval is a családból. Én rosszul lettem, akkortájt, mikor meghalt. Szédülés heves fejfájás, és valahogy tudtam mi van. Mondjuk ez érzékenység kérdése is. Szerintem a kötelék mindenképp megvan a szülő és gyereke közt, maximum nincs szeretet, vagy törődés.
Igen, minden családban van ilyen, csak valahol erősebben működik, máshol kevésbé. Nem tudom, hogy ez témába vág-e, de amikor meghalt a nagypapám, aki már akkor régóta kórházban volt, én éppen nem voltam otthon, mert az akkori páromnál aludtam. Azaz aludtam volna, mert éjszaka arra riadtam fel, hogy sírnom kell, sőt tuajdonképpen már sírtam is. Mikor hazamentem reggel, apu azzal fogadott, hogy meghalt a nagypapa.
Egyetértek ezzel a kötelékes dologgal.
További ajánlott fórumok: