Egy szép szülés története

25-re voltam kiírva. Előtte két nappal mennem kellett NST-re. A körzeti nőgyógyász azonnal beutalt a kórházba, mert szerinte fájásaim voltak. Én nem éreztem semmit, igaz a hasam időnként bekeményedett, de ez előfordult a terhesség alatt párszor, így nem gondoltam rá, hogy esetleg itt az idő. A magzatvizem is kevés volt, szivárgott, bár ezt sem nagyon vettem észre.

Délután kerültem a kórház ügyeletes nőgyógyászához, fogadott orvosom nem volt. Aznap nem szültem. Nem sokat aludtam az éjjel a megfigyelőben voltam másik két vajúdó kismamával. Nekem persze semmi fájás, és majdnem egész éjjel rajtam volt az NST gép. Reggel az a doktornő vette át a műszakot, akiben reménykedtem, hogy nála szülhetek. A Jóisten velem volt. Semmi fájás, magzatvíz kevés. Úgy gondolták a reggeli viziten, hogy oxitocint kell kapnom. Nem örültem neki, mert nagyon nem szeretem a gyógyszerezést, de kénytelen voltam az orvosokra bízni magam és ebben a doktornőben nagyon bíztam.

A tisztelt főorvos a frászt hozta rám amúgy is, hogy kicsi a babám és nem fogom tudni megszülni, császár lesz. A doktornő nem engedte. 10-kor megkaptam az infúziót, jöttek is a fájások hamar. Kb. 2 óra múlva burkot akartak repeszteni. Szóltam, hogy szerintem nem lesz rá szükség, de nem folyt semmi, így mentem. A doktornő elkezdett volna vizsgálni, de ahogy mondtam nem volt szükség repesztésre. Folytatódott a vajúdást. Párom, anyukám és anyósom végig velem voltak és egy nagyon rendes szülésznő is gyakran benézett. Biztatott, segített. 15.46-ra megszületett a kislányom, vagyis első gyermekként 5 óra 46 perc alatt kint volt. Gyönyörű baba. 9-es Apgar számot kaptunk, szerintem senki nem kap tízest. Azért kilencet, mert nem sírt fel egyből a csöppöm.

Ja, a kicsinek titulált lányom 3100 grammal és 49 centivel született… a főorvos úr vajúdás közben is bejött egyszer, hogy a team kész az utolsó aznapi császárral, vagy most visznek vagy nem. A doktornő nem engedett. Nagyon hálás vagyok neki ezért.

Kitoltak a folyosóra 2 óra megfigyelésre. A babám 17.10-kor a cicimen volt. Ott volt anyum, anyósom, párom és apósom is befutott idő közben. Nem szóltak rájuk, szép fotók készültek. Párom ekkor adott a doktornőnek 15 ezer, a szülésznőnek 5 ezer forintot. Bár adhattunk volna többet, megérdemelték volna. Két ágyas, zuhanyzós szobába kerültem. Természetesen baba-mama szobában voltunk. Első éjjel elvitték pár órára a lányom, hogy pihenhessek, bár nem nagyon szerettem volna oda adni, de végül persze jót tett a pár óra alvás. Az éjjeli szekrényemre letettek két fájdalomcsillapítót, másnap egy glicerines kúpot. A gyógyszert nem vettem be, de jól esett, hogy gondoskodnak erről is, kérnem sem kellett. Nem jártak a nyakamra az ügyeletes szülésznők, ápolók. Elmentem megnézni a fürdetést, elmondták, amit tudom kell. Egyszer bejöttek, amikor tisztába tettem a babámat, látták, megy, nem jöttek többet. Másokhoz persze mentek és segítettek, főleg a nagyon fiatal anyukákhoz. A szoptatással sem volt gondom, így abban sem kellett segíteni. 100 grammot veszítettünk a születési súlyból, így a 4. napon, gond nélkül hazamehettünk.

Az osztályon tilos volt látogatót fogadni. Külön rész volt a látogatóknak, csak ablakon keresztül láthatták a rokonok, barátok a babát. A szűk család, egy, max. két fő, egy szintén elkülönített részben találkozhatott a kicsivel, ők meg is foghatták persze. Itt is nagyon szép fotók készültek.

Azóta eltelt 8 hónap. Csodaszép, jól evő, értelmes kis sajtkukaccá nőttünk:) Kívánok mindenkinek hasonló élményeket. Remélem minden szülészet fel tud fejlődni erre a szintre, úgy hogy egy átlag keresetből élő pár is szép emlékeket vihet majd haza. Tiszta szívemből kívánom.