Egy reggeli kávé mellett... elmesélem...

Itt, a neten találtunk egymásra. Első pillanattól egy hullámhosszon járt az agyunk... A férje otthagyta, egyedül élt sokáig, pizzát hordott, minden munkát elvállalt, pörgött, soha nem adta fel. Egy órás telefonos beszélgetésünkért külön éjszakai műszakokat vállalt (pedig beszéltünk msn-en éjbenyúlókig, de szerinte az más), és amikor felhívott, csak beszéltünk, beszéltünk... Kutyájáról, Jennyről ódákat zengett, a Guns-koncertre elküldte fiamnak (ahogy nevezi, a "jóképűnek") a jegyet... a sajátját... beszkennelve... Őrült nőszemély, pont olyan, mint én...

2005 augusztusában ennyit írt msn-en:

- Elment az egyik hurrikán, túléltük, most jön a Katrina...

…és csend..., hetekig… hónapokig... Kerestem, ahol tudtam, felhívásokat írtam az amerikai magyarok közösségének, hátha... semmi hír... és mégis, tudtam, éreztem, hogy nem ment el...

Eltelt 10 hónap... itthon sertepertéltem, amikor látom, villog az msn-em...és hatalmas nagybetűkkel ott virított a monitoromon...

- Te hülye!!! Hol a fenében vaaaagy?????

Szétzokogtam a szívem, ahogy megláttam, és sírtam, amíg olvastam, hogy Katrina jött, lecsapott, rájuk dőlt a ház, ők ott feküdtek a romok alatt, Jenny segíteni szeretett volna, nem tudták kikergetni, ráesett egy gerenda, eltört a gerince, elment... édesanyjának a lába sérült meg, neki a kezei, kórházról-kórházra jártak, sátorban laktak, segélyekből éltek, de éltek... és ahogy tudott, jelentkezett...

Újra kezdték, elölről... megint felépítette az életét... édesanyja lassan, de gyógyult, már tudott járni... a névnapomra csomagot küldött, "csak úgy, neked, és ne bőőőgj!!!"… a plüssajándék pici kosarában csak hetekkel később találtam meg az eldugott, félbélyegnagyságúra hajtogatott 100 dollárost, egy másik cetlivel: "amikor szükséged lesz rá... használd fel"... Jenny sírja kint a kertjében, mindig friss rajta a virág... és gyermeket várt... Ő... az örök lázadó, aki soha nem tudta elképzelni, hogy anya legyen... az elvett életek helyében új élet készülődött... azon jajongott, hogy nem fiú lesz, és nem tudja Anubisznak hívni, karácsonykor azon sírt, hogy nem kaptak fekete ünneplősfát, csak fehéret... és miért nincs webkamerám, mert én látom, mekkora a hasa, de ő nem lát engem, milyen sovány vagyok.... óóóó, csak ennyire hülye, hiszen az én barátnőm... ha normális lenne??? Ebbe bele sem merek gondolni...

Kaptam képeket a babáról, ahogy szopja az ujját még ott bent, 3D-s mozgóképeset, amin kacsingatott, és a nyelvét nyújtogatta... szinte előttem nőtt fel, hogy a világra szülessen...

- Ha elindul a magzatvizem, azonnal írok!

Betartotta.

Gyorsan idepötyögte:

- Figyuuu! Moooosst éééén megyeeeek! Szoríííííts! Tudnom kell, hogy ott vagy, mert nélküled én nem szülööööök!!!

...és jött a levél... (bocsánat, de ezt szó szerint megosztom, majd később engedélyt is kérek tőled).

'Hellósztok! Április 19-én, kemény küzdelmek árán megszületett Skyla Starr *****, 3.48 kg, 54 cm, nagy séró, gitárpengető ujjak... Köszönjük a szurkolóknak, valamint azoknak, akik kajla fület kívántak a babának, a jobb füle hegye egy picit eláll. (Az apjától örökölte, az enyém nem áll el, nekem csak lófejem van, azt viszont nem örökölte szerencsére, vagyis eddig meg nem mutatkozott, sőt a fogam közti 23 perc szünetet sem látni még, nem beszélve a ronda orromról és a szőrös mellemről). De az a lényeg, hogy szépen fejlődik, a szüleit egyre jobban utálja, főleg mikor üvöltetik a horror filmet meg a rock n' rollt. Persze ők ezt azzal magyarázzák, hogy a sírás idegesítőbb. Imáááááádlaaaak Pigiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!'

A siserahad itt tipródott, és ájuldozva nézte a képeket a három napos Skyla-ról. Este hallgatta a rádióadásomat, és amikor bekonferáltam „csakiskizárólagosannekiküldve” a „When the children cry” című számot, a kölcsönkért webkamerában láttam, hogy sírva pötyögte be:

- Béééjbiii, rólad álmodom minden éjjeeeel! Tudod, hogy te vagy életem nagy "szerelme"! Köszi a zenét, tesó!!!

Még soha nem találkoztunk...

Lyrian ©