Tulajdonképpen igazad lenne, de amilyen világban élünk...
Képzeld el, ha rámosolyogsz egy idegen férfira, vagy ha ismerős, akkor talán még rosszabb, azonnal félreértik. Ja, igen, és ha emellett még kedves is vagy.
Van, aki ott sír, ahol senki se látja, s mikor elfogytak a könnyei, megtörli az arcát, nagy levegőt vesz, és kilépve az ajtón magára ölti bizakodó mosolyát.
Nem azért, hogy bárkit megtévesszen, hogy szerepeket játsszon, hanem azért, mert rendületlenül hisz abban, hogy ha rámosolyog a világra, az újra és újra visszamosolyog majd rá."
Velem történt hasonló eset, amikor még azt a munkát csináltam, amibe már belefásultam és nem szerettem. Akkor szintén kedvesen kértek búcsúzoul egy mosolyt. Abban a pillanatban nekem is jól jött egy idegen szava.
Az írásban megtaláltam önmagam. Eddigi életem során is mindig írtam, csak fejben... Majd papírra vetettem. Ki tudja? Talán egyszer majd sikeres lehetek benne. Remélem!
Következő írásomban, arról lesz szó, hogy nem minden az, aminek látszik, vagy amit várunk.