Depizős fórum, avagy más problémái megnyugtatnak... (beszélgetés)
Hozzáteszem, amit írtam korábban igaz volt, csak nem mindegy, hogy öniróniával tálalod, vagy világfájdalomként kínálod.
Igen, nem vagyunk egyformák, de ettől függetlenül sem hiszem, hogy a nyilvános kesergés akárcsak egy gondolattal is előreviheti a problémát a megoldás útján. Szerintem amiről te beszélsz, az a biztató szó ereje, a pozitív példa ösztönzése, a sorsközössé vállalás tehermentesítő képessége. Utóbbiakhoz viszont nem a probléma megosztására van szükség, hanem éppen ellenkezőleg olyan közegre, ahol az életükbe vetett hitüket, megoldóképleteket, és a későbbi tartalékokhoz szükséges energiák beszerzési helyét osztják meg egymással a résztvevők, nem csupán a nyűgeiket sírják el rendre. A nyűgök megosztása nem más, mint létjogosultságot követelni annak a kényelemnek, amit az önsajnálat kínál fel, külső visszacsatolásokat várni, hogy tovább folytathassuk ezt a tevékenységet, ahol a legkevésbé sem a megoldás a cél.
Mindenki megküzd a démonaival, de nem szabad elfelejteni, hogy a te ellenségeid mások számára nevetségesen erőtlennek tűnhetnek, mert más szemüvegén keresztül a problémád nem látható, és fordítva, számodra jelentéktelen kérdés lehet egy életre elegendő masszív munkát kínáló feladat valaki számára.
Számomra nincs ellenszenvesebb az állandó jellegű nyilvános kesergésnél, mert az nemcsak konzerválja a kiváltó okot, de még csak nem is kínál megoldást hasonló helyzetre, tehát egy látványos romboló tevékenység. Gyaníthatóan ezzel kiverem majd a biztosítékot, de személy szerint az öngyilkosságot sokkal bátrabb lépésnek, kevésbé önző tettnek tartom a kitartó látványos önsajnálatnál. Az előbbi egy döntés, nem jobb, vagy rosszabb a többinél, amit életünk során meghozunk akár napi rendszerességgel, csak egy a sok közül, de legalább egy konkrét mozdulat a megoldás irányába, míg az önsajnálat nyilvános formája elhiteti másokkal is, hogy ez helyes mentalitás, az élet szívás, csatlakozz te is, és búslakodjunk együtt. Egy árva gondolattal nem jutsz közelebb a megoldáshoz, és a probléma kiváltásában betöltött szereped sem került terítékre. Áldozat vagy, és ezt mások is megerősítik, tehát jogerőre emelkedett, szomorkodhatsz tovább, hisz van rá okod.
Hát igen, én hajlamos vagyok mindent túl komolyan venni... leesett aztán, hogy nem komolyan írtad, csak nem akartam már újra írni :-)
Sok mindennel egyetértek amúgy, de szerintem nem rossz dolog megbeszélni valakivel a dolgokat, persze kölcsönösen és nem akárkivel. Nem mindenkinek teher ez, mint ahogy a szavaidból kiveszem.
:D Jaj ittenem, nem ez volt a célom, csak megláttam a fórumcímet, és nem bírtam türtőztetni magam, mint általában. Elnézést!:)
Hamár...:
Ad1:Ne vedd magad, sem a problémádat túl komolyan, mert akkor az még nagyobb súllyal nehezedik rád.
Ad2: A halál nem ellenség, a születésre örömmel gondolunk, még meg is ünnepeljük; a halált, ami a másik bizonyosság, erőszakkal el akarjuk felejteni, mintha attól kevésbé lenne elkerülhetetlen.
Ad3: Minden nyűgödre egyedül te vagy a gyógyír, attól, hogy a világba kiáltod, vagy mással megosztod, még nem fog megoldódni, könnyebb sem lesz, csak ideiglenes súlypontáthelyezés történik, ami megtéveszt. Szerintem nem a problémát kell nyilvánosság elé tárni, hanem azt, hogy megoldottad. Egészen addig a te sarad.:)
Hajrá!:)
De miért érzed így? Attól mert van sok gond, vagy szar az élet, nem feltétlen kell, hogy a halál jusson eszedbe...
Az elsőt nem tudom komolyan írtad-e, tehát téged is megnyugtat valamennyire, ha kibeszélheted a problémáit, vagyok meghallgathatsz másokat?
Mert tény hogy nagyon eltérően hatnak ezek az emberekre.
Na, akkor, valaki lenne olyan kedves és beszámolna valami szörnyűségről, ami vele esett meg, hadd legyen egy picit jobb kedvem, köszönöm!? Vagy ez így gáz, ugye? Túl direkt? Ilyet nem illik kérni, igaz?:))
Akkor segítek én. Néha úgy érzem, az egyetlen feladatom, hogy a saját síromat ássam.
…ja, és nem igazán élvezem.
No, remélem sokat segítettem. Igazán nincs mit! :)Nem mondhatjátok, hogy rám nem lehet számítani.:)
Szerencsére nem túl gyakran. Igazából 1 ilyen "emberem" van, de tőle meg már megszoktam, hogy nem tudhatom, meddig kell várnom a levelére.
Amikor megismertem, akkor nagyon rossz érzés volt, de már tudom, hogy ő ilyen.
Én megvagyok, köszi! :)
Te?
Én nem tudok, a vőlegényem szerint alkatilag képtelen vagyok a depire.
:)
Amúgy ja, remélem mindenki jól illetve jobban van.
Az esetek nagyrészében mindent, amit nem az vagy nem rajtam múlt, vagy még fejlődnöm kell azon a bizonyos területen és ha ez megtörténik azt is meg tudom oldani.
Természetesen van amihez személyiség és/vagy külső körülmény miatt mindig kicsi lesz az ember, ott a belenyugvás a választás.
További ajánlott fórumok:
- Szeretők egymás közt, beszéljük meg problémáinkat! (csak olyanoknak, akik nem ítélik el a szeretőket!)
- Kibeszélnéd a problémáid, társaságra vágysz vagy egyszerűen csak unatkozol? Gyere, beszélgessünk. :)
- Huszonévesek gyertek beszélgessünk, ismerkedjünk, beszéljük meg a problémáinkat
- Párom más nővel beszélte meg a problémáinkat. Jogos a felháborodásom, vagy ennyi még belefér?
- Ha a nőnek önbecsülési problémái vannak
- Egy ismerősömnek problémái vannak kamasz lányával. Te mit tennél ebben az esetben?