Az ember társas lény (beszélgetés)

Engem az élet kényszerített arra, hogy társ nélkül éljek, de nem egyedül, hanem a gyermekeimmel, persze ez nem ugyanaz...

Vele szerettem volna örökké élni, de mással el sem tudom képzelni, úgy, hogy marad örökre az egyedüllét, ami persze nem könnyű 21 év csodálatos év után.

És mi van akkor ha egy igazán társas lényt rákényszerítenek az egyedűl létre?Ezt ,hogy lehet elviselni???Tanácsot kérek szépen!

Rá kényszeríteni úgy lehet,hogy elhagyom a terhes barátnőmet aki a harmadik gyerekét várja.Ilyenkor hogy lehet ezt túlélni.

Az ember társas lény, de az állatvilágban is megfigyelhető, hogy párban jobban érzik magukat.

Divat manapság "büszke" szinglinek lenni. De ez többnyire a jéghegy csúcsa. A szinglik nagy része is titkon társat keres magának. Nagy ajándék az élettől, ha az ember csaknem tökéletes társra lel, hiszen a hosszú kapcsolat titka a kölcsönös alkalmazkodás is. Tökéletes ember persze hogy nincs, mi magunk sem vagyunk azok. El kell dönteni mi az, amiben hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni a másikkal.

Nekem most van elegem a férfiakból. Nem kívánnék egyet se4m magamhoz közel engedni.

Ha nem tud valaki szeretni, akkor jobb, ha jó nagy távolságban van tőlem.

4 évig éltem pasik nélkül, barátok és barátnők társaságában. Lehet, h velem van a baj, de nem is nagyon hiányzott.

Társas lény az ember az biztos, de hogy foggal körömmel keressem....na én abból nem kérek!

Ezeket a nőket nem tudom és nem is fogom megérteni soha.

Nekem már 4 éve nincs alkalmi kapcsolatom se!! És összedölt a világ! Hát persze hogy nem. Csak annyi hogy megválogatom kit engedek magamhoz közel. Ha az ember egyszer nagyon megbotlik, akkor szerintem már máshogy áll a dolgokhoz. Eleinte rossz volt mert az se volt, aztán egyszer csak nem is hiányzott. Azt nem mondom hogy nem lenne jó valaki akivel megoszthatnám az életem, de olyan pasival mostanában még nem találkoztam, mert ritka mint a fehér holló!

Így marad a szingli élet!

Sziasztok!

Tökéletesen igaza van a cikk írójának: az ember társas lény.

Az embernek elementáris szükséglete a valakihez való odatartozás, kötődés. Ezt a szociálpszichológia affiliációs késztetésnek nevezi, amely szociális motiváció, tehát a másikra irányul, és pozitív jellegű. Az olyan alapvető szükségleteink, mint a szeretet, biztonság, és a pozitív önértékelés is társas termék. Vagy említhetném az önbizalmat is, hiszen mások megbecsülése, elismerése önbizalmunk eredeti forrásai. Tehát egyedül, magányosan tengődve aligha képzelhető el egy egészséges lelkületű személyiség kibontakozása.

Szóval, ha megkérdezi valaki, mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre, azonnal vágd rá, legalább egy embert! :-)

Kissé tudományos voltam bocs, szakmai ártalom.

Mi lehet a helyzet a cikk írójával? Egyedül élhet? Vagy ő is társas lény?

De az is lehet, hogy az meg mi nem érthetjük...