Állandó lakcím eltörlése (beszélgetés)
Én csak pár házzal arrébb költöztem az utcában. Évekkel később jött a Földhivataltól egy levél a régi címemre, egy, az új címemre vonatkozó üggyel kapcsolatban. Egyrészt fel sem merült bennem, hogy a Földhivatalnál át kellene jelenteni a lakcímet, hiszen nem voltam velük semmilyen szerződött kapcsolatban. Másrészt pont nekik kellene azt legjobban tudni, hogy a régi ingatlanhoz semmi közöm nincs már, hiszen eladtam, az újat meg megvettem, pláne, hogy azzal kapcsolatban jött valami (teljesen érdektelen) levél.
Szóval ezzel csak annyit akartam mondani, hogy a legváratlanabb helyekről jöhet levél, amire az ember nem tud felkészülni.
Nyilván, ha a régi lakó fontos levelei a régi címére érkeznek folyamatosan, az más helyzet.
Nem jut minden az ember eszébe.
Én most teljesen ledöbbentem, hogy a jelenlegi lakcímemhez tartozó gázszámlát a régi lakásunkba küldték. Miért?
A számlán rajta van a cím, azaz ez a cím, hogy az itteni fogyasztásihelyre szól, erre elküldték a régi lakcímünkre...
OTP-ben bent volt a férjem, látták, hogy a lakcíme nem egyezik, nem javították ki, oda küldték a kártyáját, így külön be kellett menni...
Másik lakásunkból baxik kijelentkezni az előző lakó. Igaz, tulajdonrésze semmi. Levelei ide jönnek. Nem tudja átíratni a szolgáltatóknál, mert ugye az új címre nem jelentkezett be. De miért??
Már mondtam itthon, legközelebb ráírom, hogy címzett ismeretlen, vigye vissza a postás.
Ez rendben van, de nem igénylünk lakcím kártyát még 10 évente sem, hiszen kaptunk és használjuk.
Az enyém kb. 30 éves, ahogy a fiamé is. A férjemé friss, mert elveszett neki a régi.
Igényleni nem tudunk lakcímkártya nélkül, de ha van TAJ kártyánk, akkor az max. érvényteleníthetik nem fizetés miatt, de a lakcímmel nem hinném, hogy foglalkoznának.
Kb. 4-5 után jelentkeztem be az előző lakásunkba, addig az eladott lakás volt az állandó lakcímem, és soha nem szóltak, hogy nincs, pedig elvileg ki is jelentett az új tulajdonos;)
Nemcsak azért lehet valakinek a jogviszonya rendezetlen, mert nem fizet járulékot, hanem azért is, mert nincs rendben a lakcíme.
Kíváncsi lennék, hogy tudnál lakcímkártya nélkül TAJ kártyát igényelni. Gyorsan elküldenének a kormányhivatalból.
"Milyen dokumentumok szükségesek a TAJ kártya igényléséhez vagy pótlásához?
-személyazonosításra alkalmas igazolvány
-lakcímet, és/vagy tartózkodási helyet igazoló okmány (lakcímkártya)."
"Előfordulhat, hogy nem tudtál TAJ-kártyát kiváltani, mert nincsen szabályos lakcímkártyád....
FONTOS! Az, hogy nem rendezett a jogviszonyod (vagy nincs TAJ-kártyád) még nem jelenti azt, hogy nem vagy jogosult az ellátásra. Vagyis az orvos akkor is köteles ellátni, ha még az ellátás előtt kiderül, hogy a jogosultságod nem rendezett. A rendezetlen jogviszonyra fel kell, hogy hívják a figyelmedet, és ezután mindenképpen el kell, hogy intézd a jogosultságodat. Ha az egészségbiztosítási jogviszonyod a lakcímed miatt rendezetlen, akkor a jogviszony rendezése után sem vált automatikusan zöldre a lámpa. Miután rendezted a lakcímed és így a jogviszonyodat is, 15 napon belül menj be az illetékes egészségügyi pénztárba és mutasd be a szabályos lakcímkártyádat és a TAJ-kártyádat is."
"Sok magyar állampolgár van, aki rendelkezik társadalombiztosítással, de önhibáján kívül állandó lakcímmel nem, csak tartózkodási hellyel rendelkezik, ezért TB szempontból külföldinek minősül. Hivatalosan az ő jogviszonyuk érvénytelen, de a jogszabály szerint jelenleg a Magyarországon élő, itt született magyar állampolgárok, ha lakóhely nélküliek, hozzáférnek a természetbeni ellátáshoz."
Ilyenkor kapnak felszólítást, hogy 15 napon belül rendezzék a lakcímüket, mert hivatalosan piros lámpásak.
Akkor mindenki állandó lakcíme törlésre kerül.
De ez nem jelenti azt, hogy iskolába és orvoshoz ne járhatna oda.
Persze, lesznek dolgok, amiket nem ott kell intézni majd, de ez van.
Ha az épület bontásra került, akkor miért ne tehetnék meg, hogy törlik az állandó lakcímét mindenkinek.
Igen, fura, hogy hivatalból értesítenek, de ez még mindig
jobb, mint amikor a gyámhatóságot küldik a gyerekek miatt.
Ja értem!
Akkor mindenkinek ugyan az az állandó lakcíme, csak neked van tartózkodási helyed is.
Nem, az egyedül élést nem úgy írtam, hanem azt, hogy feltételezhetné a hivatal, hogy így egyedül hagytad, akkor is, ha nincs semmi mögötte.
Úgy látom nem voltam érthető! Nekem is az a lakcímem,sőt nekem tartózkodásim is ugyanaz!
Honnan vetted ezt a butaságot,hogy egyedül élt egy lakhelye?
Én értem, hogy "lehet" szabadon választani ha az orvos elvallal így is.
Minket viszont elkuldott, mikor atkoltoztunk a szomszéd faluba.
szabad orvos választás van. nálunk csak én tartozom a családból a bejelentett alapján területi dokihoz. se a ygerekek, se férj nem a területijükhöz van felvéve ellátásba,
a suli meg szintén befogadónyilatkozattal bármi lehet, nem kell az áétaláos se a körzets legyen. útközben meg pláne mindegy a lakcimáltozás, ezért nem tehetnek ki gyereket, csak felvenni nem kötlesek elsőst körzetn kivülről.
szóval ne izgulj, jelentkezz át.
Igen! Adóazonosító jel!
Ha jól emlékszem, akkor az első 6 karakter vagy mennyi, azaz 1899.01.01.+az innen eltelt napok száma a születésünkig, utána sima sorszám.
Ha fizetünk, akkor ilyet: "Vagy csak korlátozott szolgáltatást kapsz, nem tudom." nem kaphatunk.
A lakcím hiány jelentkezhet, de az ellátásban szerintem ne.
De, én ehhez nem értek, csak nem tartom logikusnak!;)
További ajánlott fórumok:
- Mit tudtok arról hogy aki nem rendelkezik állandó lakcimmel, az nem jogosult, az egészségügyi ellátásokra?
- Ha van egy két szobás lakásom és bérbe adnám az egyik szobát állandó lakcímmel valakinek, kell fizetnem utána?
- Baj, ha nincs állandó bejelentett lakcím?
- Nincs állandó lakcímem
- Állandó lakcím változtatásért fizetni kell az Okmányirodában?
- Állandó bejelentett lakcím / élettársi kapcsolat