...akinek depressziós/idegbeteg/elmebeteg szülője/szülei vannak... (beszélgetés)

Kösz:)

Azóta nyugalom van. Anyám a tél közepén hazaköltözött, nem fizetett semmi rezsit, aztán mint aki jól végezte a dolgát, visszaköltözött Pestre az anyjához.:)

A szerencse annyi az egészben, hogy sikerült eladnunk a nagy házat (aminek a fele a miénk még az édesapám halála után, anyám persze közölte, hogy arra ne is számítsunk, hogy majd tőle is örökölünk valamit-de nem is óhajtanám-), így ő neki végleg föl kellett költöznie legutóbb az anyukájához (őt nagyon sajnálom), Pestre. Legutolsó látogatása során, belépett az ajtón és itt őrjöngött velem érthetetlen dolgokról. A párom rakta ki a lakásból, és azóta minden kapcsolatot megszakítottam vele. Legutoljára az ügyvédnél találkoztunk, mikor a házat adtuk el, előtte két napig nem aludtam a gyomoridegtől.:)))

De mostmár nyugalom van, minden téren. Le is kopogom.:)

Nos velem is történt azóta egysmás...

Október 4.-én délután a nevelőapám sírva hivott fel, ami egyáltalán nem volt rá jellemzől..mindig jókedélyű..vidám..higgadt....

Este már nem ment haza...vízbe ugrott. Búcsúlevelet is hagyott..többet is, hogy anyám mindenképp megtalálja..leírta benne neki, hogy mindig mellette állt, végigcsinált vele minden terápiát, de sosem volt köszönet semmiért..minden kívánsága teljesült, de mégis mindig csak veszekedett vele..hogy a gyerekeit, engem és a bátyámat, úy szeretett mint a sajátját..."jobban, mint te"-irta anyámnak...hogy csendben újabb infarktusra várt hónapok óta..stb..

Másnap délben a 14 éves húgom döntött úgy, hogy nem akar az apja nélkül élni. Anyám gyógyszereiből 8 levéllel szedett be.épp az utólsó percben érkeztük...két napig küzdöttek az életéért..szerencsére sikerrel.

Anyám végig csak magát sajnálta..hiszen évek óta csak fetreng meg balhézik..és hát ugye az nem tetszik, hogy dolog van..nem is birja..bement egy időre a pszichiátriára, ahonnan már legutóbb úgy engedték ki, hogy nem rehabilitálható..most úgy engedték ki, hogy "minden rápocsékolt energia pazarlás, és nem őt, hanem a férjét kellett volna kezelni, mert őt még meg lehetett volna menteni"

Anyám elköltözött pestre az anyjához, egy időre csak állítólag...a hugomat a bátyám neveli, ő lett a gyámja..anyámnak meg van esze..odament, ahol ugyanazt tudja folytatni, amit itthon csinált..fetrengeni, kötekedni és nyavalyogni..hetente egyszer felhív, alig lehet érteni mert bőg, hogy haza akar jönni..csakhát itthon nincsen aki gondozza..merthogy én az édesapám és a nevelőapám után nem leszek a következő áldozat..az tuti.

Sziasztok!

Én nem hozzászólni szeretnék, nem is segítséget kérni. de le kell írnom ki kell mondanom mind azt a fájdalmat amit a családom okoz, úgy is hogy messzire menekültem már tőlük.Az egész gyerekkorom úgy telt el hogy, éjszakákon át veszekedtek, annak legrosszabb formájában, verekedtek, 8 éves lehettem amikor a veszekedés közben anyám megkért hogy vigyek be egy kést a szobába a konyhából, sejtettem hogy nem krumplipucoláshoz kell. bele is szúrta "hál istennek csak a karjába" apámnak. Aztán persze azin kezdtek veszekedni legalábbis anyám hogy menjen be a kórházba nyugodtan és jelentse fel. Persze apám nem ment. ilyen és ezekhez hasonló élményekkel van tele az életem. gyomor idegem van. 27 éve házasok anyámék lassan két lve külön élnek, de néha anyám hazamegy és tiszta terror megint az egész. Minden hétvégén hazalátogatok, néha mielőtt bemegyek az ajtón megnézem mennyi az idő, hogy tudjam hányperc múlva kezd el anyám sírni a rekod 3 perc. De 10 percen belül mindig ugyan az. Tisztában vagyok vele hogy megkseredett nehét lete volt neki is. de nem képes a jövőbe tekinteni. nem bírom már nézni anyám keserves arcát ahogy hisztizve sír a nem birom ezt tovább mondat hajtogatása közepette . És nem hagyja hogy segítsek neki. Senkinek a segítsége nem kell. Bármit mondok neki mindenen megsértődik. Lassan már szólni se merek hozzá. soxor megvert engem és testvéremet is gyerekkorunkban. Nagyon agresszív fajta. ha valamit mondok képes hónapokig felemlegetni. 30éves dolgokról beszél egyfolytában . tönkre tették az életemet az állandó veszekedéssel ordibálással. nem tudom két kezemen megszámolni hányszor hallottam tőle azt hogy takarodjak meg soha többé nem akar látni. nem tudok mosolyogni. Nem értem miért nem válnak el. Hagyják egymást békén. elment pszihológushoz. aki szeint neki semmi baja. mert érthető ha ki van akadva apámra. arról már nem volt idejük beszélni hogy az nem normális ha az ember folyton sír. és minden mondatom vagy akár tesómét kifacsarja az általa közölni való dolog felé. De komolyan.pl. mondtam hogy menjünk ki vasárnap a temetőbe mert hétfőn nem lesz rá idő mert vissza kell jönnöm pestre, nem én azért nem akarok kimenni hétfőn mert apám megy a nőével- és ilyenek,. Hozzá teszem neki volt valakije 2 éve, és azóta nem is lakik otthon. Egy idegroncs, de nem szedd gyógyszert mert ő nem elmebeteg. komolyan valaki mondja meg mi is az hogy elmebeteg. Mindent megteszek érte amit tudok, de nem bírom tovább. aki nem hagyja hogy segítsenek rajta azpn nem lehet.

Nem tudodom zárni a szobám,mert egy szoba van csak.Én az étkezőben "lakok" Ez bonyorult történet.

Nekem is van lakásom,de az ki van adva albérletbe.

Mert ő eddig (fél évig) egy rehabilitációs intézetben volt.De megsajnáltam,és hazahoztam ideiglenesen,ő meg jól átbaszott,és nem akart visszamenni.Én meg erőszakkal nem vihettem vissza.Erre felhívtam őket hogy mivan,beszéltem az illetékessel,aki mellesleg főorvos,és azt mondta,hogy ő vigye vissza oda? Mondtam neki,hogy nem,szó se róla,de velem se akar visszamenni,erre azt mondta,hogy akkor nincs mit tenni,kiírja.Mondom nem lehet visszavitetni? Azt mondja nem. Dobtam, egy hátast,mert ez a tény fenekestől forgatta fel a fél év alatt kialakított életemet.Örültem,hogy el lehetett valahová helyezni.Másnap egyből rohantam a gyámügyre,mert hivatalosan is én vagyok a gondnoka,de hihetetlen hogy még így sem tudok semmit csinálni!!!!!!! Ugyanis:

Ez egy rehabilitációs utókezelő intézet és mint ilyen a kórházhoz tartozik,tehát nem szociális otthon,így nem vitethetem vissza.Ha otthon lenne akkor viszont megthetném.Ugyanígy,ha a főorvos így rendelkezik,azt is megteheti szíve-joga.

Csak hihetetlen,hogy az ember megsajnálja,kihozza,mikor valami nem oké,felhívja az intézményt,egyrészt kötelességtudatból,tájékoztatási jelleggel,másrészt azért,hogy segítséget kérjen,hogy ilyen esetben mi a teendő.Felhívja az illetékes főorvost,aki a problémát úgy oldja meg,hogy nem oldja meg,mert ez a legegyszerűbb,és mert megteheti,ezáltal megint az én nyakamba szakad minden,ami a gondozását illeti,mert önmagát nem képes ellátni,mosogatni,mosni,vásárolni,főzni sem képes,mindent én csinálok.

És ez így megy már gyerekkorom óta(kb 5 éves lehettem,és ugyanezeket annyi idősen szintén meg kellett csinálnom helyette!!!!!!!Hihetetlen tudom,de igaz!).

Ha tudom,hogy ez lesz a vége,akkor dehogy hozom ki!Csak megsajnáltam.De együttélni nem lehet vele,mert kibírhatatlan a természete!

Kérdezitek,hogy hogy bírom mindezt? Nem bírom,csak eltűröm.Ráadásul egy évig éltem külföldön,onnan is részben miatta kellett hazajönnöm, a munkahelyemen köcsögebbek voltak mikor hazajöttem mint mielőtt kimentem... egy nap úgy keltem fel hogy nem csinálom a kettőt együtt,bementem és felmondtam (8 év után).

Ezután következett fél év nyugalom,"kihevertem a 8 év alatt felhalmozódott sok szart, és próbáltam berendezkedni egy nyugodt életre (végre nélküle),mert tudtam hogy abban a rehabilitációs intézetben jó helyen van,és gondoskodnak róla...erre történt ez.

3 hónap múlva lejár a munkanélkülim,amit életemben először használtam ki teljes egészében,utána kérhetek ápolási díjat,mert itthon vagyok vele,de nemtudom hogy el bírom-e viselni őt...ha nem,akkor be kell adnom egy otthonba,ami akár 2-3,de 5-10 év is lehet mire bejut,ami alatt természetesen bár kurvajól bírom,én is megbolondulok.Egyedül nem maradhat,mert önellátásra képtelen! Nem eszik,90 kilósról másfél év alatt fogyott le 57 kilósra.

Ha főzök neki,vagy én vásárlok,akkor mindent fikáz!Saját maga pedig nem megy el boltba,és nem főz,inkább éhezik,nem fürdik magától napokig,hetekig,legutóbb úgy kellett ruhástól beletennem a kádba.Nem szedi a gyógyszert,vagy ha nem figyelek egy pillanatra akkor kiköpi.A szomszédoknak és mindenkinek azt híreszteli,hogy én vagyok a rossz(más már rég itthagyta volna a picsába)Ja és a legújabb hobbija,hogy kidobálja a cuccaimat,mert az szerinte rongy(szeretem a retro-t,meg a szakadt farmert).Úgy öltözködök,ahogy akarok.De hiába magyarázok meg neki mindent,mintha meg se hallaná.Szerintem nem is akarja.Csak a saját hülyeségeit hajtja.A tegnapi gyöngyszem: Csilla!Nincs áram!-Így ő. Mondom akkor cseréld ki az égőt... Esze ágában nem volt megnézni hogy máshol sincs-e, vagy csak abban az egy helyiségben.Egyszerűbb volt azt mondani rá,hogy áramszünet van. De sorolhatnám ezt ugyanígy a gázra (azért nem főz mert nincs gáz) Meggyújtom előtte a gázt,és megkérdezem,hogy akkor ez mi?- akkor meg csak huzogatja a vállát,hogy előbb még nem volt,vagy nem mondd rá semmit.A melegvíz meg a fürdés kapcsolatát ugye már nem kell leírnom? És ezt minden nap eljátsza!!!!! És mindig van új dolog a Nap alatt. Kíváncsi vagyok legközelebb mit nem találok meg,amit kidobott.Szerintetek mit keres a fiókba a virsli? Nem a hűtőbe van a helye? Vagy a bankkártyám a szemetesben?Lassan már ott tartunk,hogy nem merek aludni,vagy elmenni itthonról edzésre sem,mert ha itthon vagyok rajta tudom kapni. Ő 57 éves, én 29.

Azt hiszem mostmár tényleg mindent leírtam.

Sajnálom, bizto nagyon nehéz neked.

A szobádat zárnod kéne szerintem, elöbb-utóbb észrevenné, hogy valami nem oké, ha ö nem mehet be... te nyugodtabb lennél a dolgaid miatt, nem tünnének el a dolgaid, és talán a hangulat is más lenne. Egyszer pedig egy nyugodt percében elbeszélgetni vele. Sajnos ezek a pszichés bajok egyre rosszabbá válnak kezeletlenül, ezért is lenne mielöbb szükség megfelelö megoldásra. Sok ember gyógyult már ki ilyen bajokból, vagy legalábbis elviselhetöbb életre tett szert. De ez kitartó munka ára...

Köszönöm. Kedves vagy(Miután leb@sztalak meg főleg)

Nyugodtan folytathatjuk itt is,nincsenek titkaim. Vagy ha vannak akkor majd megírom priviben ami olyan...

Hát,pedig sikerült...mostmár mindegy... ami Zsókát illeti,igen valóban túlreagáltam,úgyhogy nem gáz.

Most van később. Már gyerekkorom óta csinálom vele,magánélet nuku,ami amúgy sem egyszerű, mert.(..) A nyugalomhoz nyugodt környezet kellene,ami nem adott,mert ő ott van. Ha minden nap azon kell aggódnom,hogy épp mit dob ki,vagy mim tűnik el,vagy milyen hülyeséget csinál már megint,nem tölt el épp nyugalommal.

22-es csapdája...

Igazad van, csak ha tovább folytatod ebben a formában a veszekedést mindenhol, akkor csak falakba ütközöl. Elhiszem és sajnálom amit átélsz most, biztos nem könnyü és én tényleg már rég megszöktem volna. De nem ez a megoldás, anyukádnak nyugodt légkörre van szükége, hogy megértsen téged. És neked is picit nyugodtabbnak kellene lenned, hogy meg tudd oldani a helyzetet.

A cuccaidat viszont tényleg nagyon sajnálom :(.

Elnézést az okoskodásért..., sokszor még én is hirtelen reagálok :(, amit nem kéne.

Amúgy imádom, mikor arctalan emberek osztják nekem az észt. Számomra nem egy idegen ember "ítélete" a mérvadó,sokkal inkább egy olyan "ezer éves" osztálytársé,aki ismert gyerekként is... Ezt írta:

"Sok minden történt velem az elmúlt évben, és eszembe jutottak a régi dolgok.

Többek között megtaláltam az emlékkönyvemet is.

Mindegy ez egy hosszú történet.

A lényeg csak annyi, hogy jobban tettem volna ha egy kicsit segítek neked amikor nem volt olyan

könnyű neked.

Ennyi. Csak el akartam mondani.

Amúgy meg bízom benne, hogy rendben van az életed.

Megérdemled." Puszi:XY

Puszi

Most hívtak vissza a szeméttelepről...egy egész csapat kereste... nem lett meg... :-(

Zárat csináltatok a szekrényre...

Akár rosszindulatból írta,akár nem, leírtam mit gondolok,és mért hoztam létre a fórumot.

Akár örököltem,akár nem, a mostani lelkiállapotomban teljesen normális,hogy nem találom viccesnek,ha beleköt valaki a gondolataimba,vagy a címválasztásomba.

Másrészt úgy gondolom,hogy ő is meg tudja magát "védeni",nem szorul segítségre.

Ha nem fogadnám el,nem élnék vele együtt. Neked fogalmad sincs,hogy miről beszélsz. Azt, hogy én milyen leszek vagy vagyok ne te tudd már jobban mint én. Milyen szépek is a közhelyek("Megszoksz,vagy megszöksz." Te már rég megszöktél volna!!!!).

Okoskodni én is tudok.

Nem hiszem, hogy Zsóka54 ezt rosszból mondta neked... Abban viszont igazad van, hogy baj van a világgal, az idegbetegséget úgy látszik örökölted te is... Hát így érdemleges segítséget ne is várj, ha így viselkedsz. Próbáld meg elfogadni, hogy anyád ilyen, te sem leszel különb, mire ennyi idös leszel, már most jó úton haladsz :)! Vagy megszoksz, vagy megszöksz..., ezt tudom javasolni.

A másik, amire egyelöre képtelen vagy, az pedig az lenne, hogy türelmesebben, megértöbben és szebben beszélni az emberekkel... Lehet anyukáddal is így kéne, ha egyszer nyilvánvalóan beteg...

Nem csak orvosi értelemben. Számomra is szemmel látható(nem vagyok orvos).

Tisztában vagyok a kölönbségekkel, nem véletlenül tettem elválasztójeleket (/). A lényeg,amiért létrehoztam a fórumot,az az volt,hogy hasonló helyzetben lévő emberekkel tapasztalatot cseréljek,esetleg megtudjak valami okosságot,hogy mit lehet ilyen helyzetben tenni,illetve ki hogyan kezeli,oldja meg a vele/velük kapcsolatban felmerülő problémákat. Megpróbáltam óvatosan bánni a kifejezésekkel,ha nem azt tettem volna akkor csak azt írom,hogy ny@ld ki. Nem belekötni kellene a dolgokba,hanem megpróbálni segíteni ki hol tud. Pontosan ez a baj a mai kib@szott világgal...mindenki lesz@rja a másikat.

Állandó kontroll alatt tartani nagyon nehéz lehet,értek ezalatt időt,energiát,türelmet.Nincs rosszabb mintha nem működik együtt.

Időnként nem lehetne megosztanod ezt a terhet más hozzátartozóval?Biztos könnyebb lenne ha fel lehet lélegezni kicsit.