Aki menni akar, engedni kell. De hogy cselekedjünk utána? (beszélgetés)
utana?bezarjuk a kaput a parunk utan es innentol csakis a jovobe nezunk.
És azóta?? Mi lett veletek?
el kell felejteni es a jovoben kell nezni.mindig cask elore,s sosem vissza.
és akar is békíteni, újrakezdeni, együtt lenni, vagy csak keresgél?
Hát...érdekes fordulat, keres szüntelen...
Most a már nem sírok, nem vagyok mérges, csak vagyok én lesek ki a fejemből, de néha már mosolygok is periódusban vagyok. Mert ugye amíg a remény élt...addig reménykedtem is. A labdát neki adtam, egyértelműen, nem keresett, így nincs értelme reménykedni. Mindennek oka van, így ennek is. Vannak dolgok amiket már leszűrtem ebből, min kellene magamon változtatni fejlődni, van amire nagyon sok idő után fogok majd rájönni.
Köszönöm szépen! Én egy életmódváltozáson voltam túl mikor megismertem Őt, ragyogtam éppen. Válás közepén volt, padlón. Lehet, hogy csúnyán hangzik így, de igazságtalannak érzem ezt az egészet, hogy feltöltődött mellettem és tovább is állt hülye kifogással és én vagyok aki padlóra került.
Kitartást. Én szinte egy életmód váltáson mentem/megyek át. Elmegyek minden ismerősömmel mindenhova, ahova hívnak. Az elmúlt két hétben rengeteg új embert ismertem így meg, akik szintén már hívtak máshova is. Nekem nagyon bejött. Két hónapja eljárok rendszeresen edzeni, az étkezésemen is változtattam. Igazából azokat a dolgokat szedtem elő, amiket eddig is el akartam érni, hogy jobb legyek, de nem tettem érte eleget. Arra gondoltam, ha már dobott, összeszedem magam és olyan fejlődést csikarok ki ebből a rossz időszakból, hogy megbánja, hogy dobott. Persze gyerekes hozzáállás, hiszen már nem is tud rólam abszolút semmit egy hónapja. És igazából már annyira nem is érdekel, de motivációnak nagyon jól jött.
Az is igaz, hogy nincs értelme rögtön elmenni mindenkivel mindenféle programra, amíg nem érzed úgy, hogy szeretnéd. Szóval csak azért, hogy valamit csinálj, nincs értelme, nekem nem volt, csak kimozdultam, de akkor is csak merengtem magam elé. Kell egy pici magány és félrevonolás, kinek mennyi, de egy-két hétnél ne több. Aztán próbálj meg nyitni a külvilág fele.
És még egyszer; kitartást!
Már 2. napja semmi kommunikáció. Igyekszem a gondolataimat elterelni. Legutoljára közöltem vele, ha akar keres, ha nem nem. Nem keresett...így egyértelmű a válasz. Tovább kell lépni.
Velem is ez volt. Mondja, hogy találkozzunk, elcsattan csók, ölel meg bújik, de nem tudja mit szeretne... Szerintem csak a megszokás miatt ragaszkodott. Megszakítottam minden kapcsolatot, bármennyire is fájt, azóta sokkal jobb a helyzet.
ha tudod h békülésre nincs már mod akk elengedni kell elmontad neki h mit érzel innen már inkább ö dönt h ki e békül veled,habár meg eshet h azért se hagy békén inkébb játcik veled ezért inkább érdemes hagyni az egész dolgot!
Találkoztunk azóta is. Beszélgettünk is, két röpke csók után hazament.
Pontosan. Ezért gondolom úgy, hogy "nyitogatni" kell a volt kapcsolatot is, és át kell esni a sírós, szenvedős fázison is. Amíg az nincs meg, nem tudod objektívan keresni a hibákat.
A hibáról általában utólag derül csak ki, hogy hiba. :o)
A felmerült problémákat. Nem úgy értem természetesen, hogy újra és újra találkozgatok az illetővel. De gondolkodni, beszélgetni a kapcsolatról esetleg másokkal, akik valamennyire ráláttak külső szemlélőként. Illetve amikor magamban rendeztem a dolgokat, a volt kedvesemet is felkereshetem megbeszélni a dolgokat, hogy ő hogy látta. Én például a 3 éve történt szakításomat is megbeszéltem fél éve exemmel. Nem volt benne semmi érzelgősség, szomorúság vagy fájdalom, szimplán megbeszéltük, ki hogy látta a dolgokat, és mindketten tanulhattunk belőle. Aki nem tanul a hibáiból, az arra kényszerül, hogy újra megismételje azokat. :)
Nagyon igaz. Az ember sokkal később ébred rá arra, hogy mi az amire tanította a másik. Hiszen minden találkozásnak oka van. De vannak olyan kötődések, amik a karma által vannak és csak ezért nehéz az elszakadás.
Mit nyitogatsz egy lezárt kapcsolaton?
Számomra a tudatos életbe az is beletartozik, hogy megélem a fájdalmat és szomorúságot is. Nem csak a vidámságot és örömöt kergetem, hogy amint valami rossz történt velem, hátat fordítok neki és keresem az újat. És nem is úgy értem, hogy mély depresszióba esek. De egy lezárt párkapcsolat, attól még, hogy lezárt, nyitogatni kell időnként, először hogy feldolgozd, később hogy megértsd a miérteket, és tanulni belőle.
Fú, de költőire sikerült mindez.
Ha valakit megszeretek és kötődök hozzá, persze hogy fáj az elvesztése. Gyász folyamat. Lelkem fáj, mert kötődök. Ki jobban viseli, ki kevésbé ezt. Nem az ego a lényeg, hanem ki milyen lelkületű. Akit ért már másfajta veszteség is, tudja jól, hogy könnyű azt mondani, hogy rázd meg magad és folytasd a mindennapjaid. Az élet gyógyítja a sebeket, csak rossz plasztikai sebész. Ha vita, méreg stb takrította volna akapcsolatot, nyílván más érzések uralkodnának. Tudom, hogy tovább kell lépni, erősnek lenni. Leírni könnyebb, mint meglépni.
Amikor sírsz, legtöbbször magadat sajnálod, a saját veszteséged. Nem?
Az ego tud dolgozni rendesen.
Mit nyomok el?
Tudatosabban kell élni, ennyi a titok.
Ami elmúlt, az már be van dobozolva.
Minek nyitogatni?
Fáj, fáj, de nem kell picsogni.
Menni tovább.
Mindig jobb jön.
Örülük, hogy megtörtént...de sírni muszáj...hogy vége.
Még friss a dolog...de én is úgy gondolom, ha igazán akarna, nem lenne kétely.
Igen. Ha elnyomod, és teszed a boldogot, később jobban vissza fog ütni. Ha fáj valami, ki kell adni magadból, és egy idő után már nem tudsz szenvedni tőle, mert teljesen kiadtad. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom, ki hogy működik persze.
További ajánlott fórumok: