A boldogság és én (beszélgetés)

A társadalmunk arra van berendezkedve, hogy segítse az elesettet? :)

Merész... nekem nem ez a tapasztalatom.

Ezekről az "örülj amid van" dolgokról nekem az a véleményem; egyáltalán nem az a lényeg, hogy számodra félig üres a pohár, vagy félig tele van. Hanem az, hogy a Hilton éttermében vagy a sivatag közepén dekkolsz egy fél pohár vízzel. :) Igen; azok a bizonyos körülmények... amik meghatározzák, hogy éppen ászokat szorongatsz a kezedben vagy a budipapír sarkát :D.

Pl. sokat hallottam már a "pénz nem boldogít" szöveget intellektüelkedő milliomosoktól, de - valami varázslatos módon - egyikük sem akart cserélni a csövesekkel... pedig micsoda húzás: a szomorú gazdagságból a csóri boldogságba egyetlen nap alatt (csupán pár iratot kell aláírni és tessék! Mindenki boldoggá van téve! :P ).

Sok igazság van a cikkedben, de a megoldást nem tudom. (Talán vissza kellene menni az időben vagy 100 évet, amikor az emberek nem rohantak ezerfelé, mégis megfeleltek az elvárásoknak. Pedig teknőben mostak, partvissal takarítottak, és mégis mindenre volt idejük.)

Könnyű mondani, hogy eresszük el a rosszat, s örüljünk a jónak. De hogyan, amikor a (számomra legalábbis gomba módra szaporodó) problémákat meg kell oldani? Ha nem teszünk értük, maguktól ritkán fognak elmúlni. Pl. ha beázik a tető, azzal törődni kell, s az bizony gonddal, bajjal, idegeskedéssel, stresszel járhat.

Tehát azon nem csodálkozom, ha az emberek a problémáikat sorolják, és nem az örömeiket, sikereiket.

Azt viszont képtelen vagyok megérteni, amikor valaki sorozatosan jól teljesít különféle területeken, és saját maga nem értékeli az eredményeit; úgy tesz, mintha nem volna igazán nagy fegyvertény amiket véghezvitt. Magyarul nem becsüli meg a saját munkáját, s ezáltal saját magát. Képtelen a sikereinek, az elért eredményeinek örülni, és piszlicsáré dolgok miatt aggódik, bosszankodik, s viselkedik úgy, ahogyan a cikkedben írtad.

Marcy, fiúktól tudom: a magánynak "szaga van", a magányos, elesett, boldogtalan nő nem kell.

Sokkal inkább nézik, le is szólítják akár azt a nőt, aki éppen a kedvesével együtt töltött éjszaka után megy az utcán, frissen, mosollyal, csillogó szemmel.

A boldogság nem tartós állapot. A belső nyugalom, ami a boldogságot odacsalja, az viszont az lehet.

Keress minden napra egy örömkét! Van, ott van körülötted, találd meg! Akár egy aranyos kis virág, ami a fal mellet kinyílt, vagy egy veszekedő veréb-pár...állj meg egy pillanatra, csodáld meg és örülj neki! :D

Szia! Nagy igazság van a cikkedben és hát azt kell mondanom, hogy én is estem és esek ilyen hibákba. Igen, nem merem magamhoz engedni a boldogságot. A lelkembe beitta magát a megfelelési kényszer és a félelem, ami ellen nagyon nehéz küzdeni, de nem lehetetlen. Pár napja lehajtott fejjel járok, mert a hétvégén mertem kicsit kirúgni a hámból és bár kicsit többet ittam a kelleténél és olyant tettem,amihez éppen kedvem támadt, írtam egy smst a volt barátomnak, hogy jólesne ha "taliznánk" és együtt lennén, ugyanis pár hónapja elhagyott, mert nem tudott mit kezdeni az érzéseimmel. Azt állította, hogy nem mer szerelmes lenni, mert akkor hülyeségeket fog csinálni. Na mindegy...én azóta kisírt szemek, meg minden egyéb, semmi nem érdekelt. Aztán most ez a hétvégi sms is betett, megint lógathatom a fejem, legalább van kifogás, hogy miért is szomorkodok és az élet meg elmegy mellettem. DE! Cikkedet olvasva, fejemet felemeltem és azt mondom: Elég, mondjon ki mit akar, élni fogok és boldog leszek! Nap mint nap mosolyogni akarok és mindenben meglátni a pozitívumot!

Köszönöm!

Szerintem ez megint kicsit közhelyes lett.Ráadásul ez mindig felmerülö téma.Az igazság viszont sokkal összetettebb dolog.

Elöször is,a Facen rengetegen osszák meg az örömüket,de a lényeg:nekem ha boldog vagyok,akkor nem kell,hogy a szomszéd is velem örüljön,hiszen attól nekem nem lesz jobb.Egyébként a mai világban mindenhonnan az jön,hogy ne legyen elég,ami van és nem akkor kapsz elismerést,ha pl.5-öst kapsz a suliban,mert tanultál,hanem ha a legdrágább,legmenöbb ruhában vonulsz be,a legujjabb mobil van a kezedben,stb.Tehát a saját eröböl elért dolgok senkit nem érdekelnek.Viszont teljesen természetes,hogy a legtöbb ember irigy,mert ö hiába tesz le többet,attól neki nem lesz több.A másik,hogy a társadalom jóléte,életszínvonala is számít.Mikor manapság itthon egyre kevesebben érik meg a nyugdíjkorhatárt is,mikor már gyerekek is olyan betegségekben szenvednek,ami régen a felnotteknél volt csak jelen,mikor már egy 40éves is annyira beteg,mint régen a 60 évesek,mikor elhitetik veled,hogy csak a pénz számít és belekényszerítenek egy életmódba,akkor nehezebben leszel boldog.De tény,hogy irigyek az emberek.En rengetegszer kerültem olyan helyzetbe itt is,hogy nem akarták elhinni,hogy boldog vagyok,10év után is mindennap szerelmeskedem a párommal,stb.Hiába lettünk egyenjogúak,a nök többsége még most sem képes arra,hogy felfogja ez mit is jelent,ráadásul az anyukák is úgy nevelik a lányukat,fiukat,hogy egy hibás modellt kapnak.

Az emberek többsége frusztrált,stresszes,mert elhitetik vele,hogy csak akkor lehet boldog,ha mindet meg tud venni-kinézet,használati tárgyak,stb.-,de a munkahelye bizonytalan,fontosabb lesz,mint a család,barátok,mert egyre többet kell ott lennie és mindenhol teljesíteni kell.Tehát a boldogság is egyre nehezebben elèrhetö állapot és hiába mi vagyunk a hibásak,ha a gyerekeinket rosszul programozzuk,attól még nem változik a helyzet.

Szia! Kellemes olvasmány volt a cikked, még emésztgetem.

Igazad van, az világos. Én éppen azon csodálkozom, hány egészségtelenül táplálkozó ember költ inkább patikai szerekre (mert nem GYÓGYszerek) és költséges kezelésekre (akkor is fizet, ha nem kéne), ugyanakkor bizalmatlanul pislog, ha megemlítem neki, hogy amit ő drága kapszulában szed, én olcsón veszem a sarki boltban, fűszerként, és ugyanúgy hat...ha pedig netán mégsem, akkor jóval kevesebbet buktam anyagilag.

Divat szenvedni, betegnek lenni, sok esetben a végső tromf, hogy "engem műűűtöttek!" -és ez összecseng a felismeréseddel.

Az szintén, hogy sokan mindenfélével gyanúsítanak, mert állítom és ismételgetem, hogy nem törvényszerű szenvedni a dohányzásról való leszokás idején. Pedig nem hazudok.

Még Allen Carr, a cigileszokós könyvek írója is ír hasonlót: az a dohányzásban a feneség, hogy vagyonokat költünk arra az illúzióra, hogy remekül érezzük magunkat, nyugodtak, sikeresek és egészségesek vagyunk, holott ez mind a dohányzás előtti életünkre volt tökéletesen igaz...