A Boldogság ára... (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A Boldogság ára...
jesszusom, nem az elengedéssel van a gond ilyenkor... tudom. m mikor boldog vagyok, történik velem valami jó, akkor eszembe jut, h ő ne tud velem örülni. persze nem mindig borulok ki rajta, de vannak pillanatok amikor igen. és ez enm múltban élés, ez a jelenben való hiányérzet..
Több cikkem van. Ezért írtam, nézd meg őket ha van kedved.
Semmi gond. én amúgyis érzem ki az aki őszinte és ki az aki csak vájkálni akar, nálad az őszintét érzem.:)
Nem szégyellem ami történt, mert aki ezért lenéz, az nem is ember. És általában nem néznek le az emberek, inkább sajnálnak de nemkell azt sem, mert minden okkal történik, és kaptam egy leckét az életemtől, egy hatalmas leckét.
Köszönöm a jókívánságod, boldog vagyok ám azért:)
Tényleg ha érdekel, akkor a cikkeim között keresgélj, több van de ott van minden információ ami téged érdekel és szívesen veszem ha elolvasod nyugodtan! :)
Köszi, el fogom olvasni mégegyszer, hátha valami elkerülte a figyelmem. Vagy ezen a cikken kívül, amire ezek a hozzászólások jöttek, van még más is? Ha igen, akkor azt nem olvastam, csak azt, ami ehhez van. De tényleg nem vájkálni akartam, csak amikor olvastam, akkor őszinte emberi kiváncsiság éledt fel bennem a történeted iránt. Azt viszont semmiképp nem szeretném, hogy olyat írj ide, amit nem szeretnél, maximálisan meg tudom érteni, hogyha ennyi az, amit itt megosztasz. És nem is azért mert szégyellenéd, hanem mert fájó... Amiket így megpendítettél, azok nagyon nagyon húzós dolgok ám.. nem csoda, hogy milyen sokszor eszedbe jut... tényleg sok boldogságot kívánok neked!
Köszi, aranyos vagy :) Jó hallani, hogy így érzed :)
Igyekszem! Tényleg. De valóban borzasztó nehéz! Kitartást kívánok! És sok jót! :) Vigyázz Magadra!
Én is nagyon örültem neki, és téged is maximálisan megértelek, remélem hogy fel fogod tudni dolgozni ezt a szörnyűséget.
Szia!:)
Mindent leírtam a cikkeimbe, az egész történetemet, nyilván a nagyon durva részét nem ( pl apám hányszor akasztotta fel magát, anyám meg hányszor gyógyszerezte be .. )
ha van kedved olvasd el, ide nem szeretném konkrétan kiírni, de nem szégyellem, privben is megírom neked ha érdekel. De a cikkeimben tényleg sokat olvashatsz. Köszönöm a szép hozzászólásod:)
Vastigris, nagyon szépet írtál! Szerintem pont erre van szüksége, nem a plussz ostorozásnak, amire sajnos láthatunk példát! Végre egy együttérző emberi lény! :) Nagyon örülök Neked!
Szia Arianne, jó lenne tudni, hogy mi történt veled, de nem akarok indiszkrét lenni, nyilván nem véletlenül nem tártál fel többet a dologból. Ez számomra is azt mutatja, hogy nagyon fájó dolgok ezek, amikről talán nem akarsz nyíltan beszélni, de egy részét, - az érzés részét - megosztod és kiírod magadból, talán azt remélve, hogy ez is oldja ezt a belső feszültséget. és jól teszed, mert oldja... Bár nem tudom mik történtek veled, de biztosan hiszem, hogy idővel alakulnak a dolgok, az, ahogyan Te látod őket most, lehet, h x év múlva változni fog. És igen, elhiszem, hogy vannak olyan dolgok az életben, amelyeket nem lehet kiheverni, csak elfogadni a tényt, hogy megtörtént és megtanulni együttélni vele, abban a reményben, hogy ahogy telik az idő és Te is változol, úgy változik ahhoz a dologhoz való viszonyod is. Én kívánok neked sok sikert és boldogságot, aminek minden percét igyekezz kiélvezni, és ne marcangold magad magad, hagyd, hogy az idő kifejtse jótékony hatását...
A párommal nincsen semmi baj, imádjuk egymást és nemtudnám elképzelni az életem nélküle.
Tudod ezek a dolgok pár éve történtek, élénken él bennem minden egyes kép amit láttam és elhiheted hogy nem szépek...
Még nemtudtam kellően feldolgozni, frissek az emlékek. Tovább kell lépni én meg is tettem valamilyen szinten, de sosem felejtem el ezeket az időket talán, még nemtudom. Vannak dolgok amiket úgy beleégetnek az ember szívébe, hogy nem múlik el soha, még akkor sem ha én nagyon boldog vagyok, szerencsére már kevesebbszer jut eszembe a múltam.
De ez az egyedüllét... mostanság itthon vagyok, megyek majd tanulni szeptemberben. Párom 12 órázik, gyakran vagyok egyedül, és ha el is foglalom magam akkor is eszembe jut hogy mivan anyuval és apuval.
Cikkem végére pedig írtam, hogy kaptam egy felnőttkort, amit csak én tudok jóvá tenni, és tényleg dolgozom rajta.
Nem hiszek a szememnek:DDDDDDDDDDDDD Te nekem igazat adtál?:DDDDDDDDDDDD beteg vagy?XD
Pedig ebben nagyon igaza van.:))
Ha Te valóban boldog lennél a pároddal nem érzenéd így magad.
Szerintem új impulzusokra, ismeretségekre van szükséged, hogy ne merülj el az önsajnálatban. Néha beszélgess másokkal, járj el valahova, csinálj valami olyat amit eddig nem.
Sok sikert!
Ha szeretnél írni, nyugodtan írj privit és beszélgessünk.
Puszi.
Én imádok egyedül lenni. Azt szoktam mondani, hogy olyankor a világ legjobb társaságát élvezhetem. :D
Nem értem, miért nem tudod lezárni a keserű múltad, ráadásul úgy, hogy minden körülmény - nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott magánélet - adott hozzá.
Nem lehet úgy előremenni, hogy az ember folyton hátrafelé néz, mert biztos, hogy el fog botlani valamiben.
Nagy pszichológus vagy te! :) Én tovább léptem, de hiányzik. ÉS ENNYI, nem több. Na további jó fórumozást!
Nem hiszem, hogy az lennék. Valaki meghallja a segítő szót és elindul, van aki nem hallja meg, mert nem akar elindulni:)
Úgy látom, szerencsére nincs ilyen tapasztalatod! Ne is legyen! De inkább hagyjuk! Részemről be van fejezve az "eszmecsere", mert most volt inszeminációm és nem tesz jót, ha felbosszantom magam ilyen butaságokon. Nem ismersz, és mutogatsz, hogy a múltban élek csak azért mert gyászolok! Felelőtlen vagy!
De ott élsz.Nem tanultad még meg te sem, hogy hogy kezeld helyén a dolgokat. Hogy zárj le egy szakaszt az életedből, hogy engedj el egy szeretet személyt.
Nem élek a múltban. Nekem is boldogak a napjaim. De vannak időszakok, amikor rendkívül nehéz. Még ha csak percekről van szó, akkor is fájdalmas. Ahhoz, hogy fájjon egy anya elvesztése nem kell a múltban élned!! Ez butaság!
Igen. Van ilyen. Nem is egy.
Megkérdezhetem tőled, hogy volt -e neked már olyan trauma az életedben ami ha még eszedbe jut most is sírsz rajta..?
Engem nem az érdekel hogy mi, magánügyed. Csak a kérdésre válaszolj.
Mert a múltban élsz, és nem a jelenben.
Egy éve halt meg Édesanyukám és nem bírom magam túltenni rajta. Ha egyedül vagyok és nincs mit csinálnom, mindig rámtör a fájdalom....
Ha egy sebet örökké kapirgásznak, az sosem gyógyul be. Mindig nagyobb lesz, mert nem hagyják begyógyulni.
A lelkednek kell érnie hozzá, nem az idő az ami bármit is változtat.
Addig mig nem tudod helyén kezelni a dolgokat, addig ezek belülről marcangolnak. Amint megtanulod a helyrerakásukat, utána mint ha súlyoktól szabadulnál meg a vállaidról, úgy fogsz felszabadulni.
Akkor úgy írom neked, hogy az ember majd egyszer a szép emlékekre fog csak emlékezni, és a rosszat igyekszik elfelejteni. De ehhez tényleg sok idő kell még nekem is, de erre törekszem.
Tudod lépten nyomon előkerülnek ezek a dolgok néha a hétköznapokban is, de én nem futok el az emlékek a fájdalmak elől, mert minnél jobban futsz annál biztosabb hogy utol fog érni és nem szabadulsz. fel kell dolgozni el kell felejteni, de ehhez idő és idő kell.. sok sok idő.
Mindíg arra gondolok, hogy van akinek sokkal rosszabb és mégis mosolyog, felnézek ezekre az emberekre.
Én szeretek egyedül lenni, te miért nem?
"idővel majd fakulnak az emlékek, és a rosszak átdolgozódnak szépekké"
Ez nem igaz.Inkább megtanulsz az emlékekkel együttélni, de átalakulni sosem fognak. Még fiatal vagy, majd rájösz.
Én ugyanilyen vagyok. Amíg le tudom magam foglalni munkával vagy bármivel, addig nincs gond. Sajnos én is túl sokat vagyok egyedül....
További ajánlott fórumok: