9 nap! (beszélgetés)

szia! én is azzal a betegséggel születtem amivel a kislányod! mára már 20 éves vagyok és nagyjából minden rendben van velem (volt egy jó pár mütétem, de ez a betegség mértékétől függ) nagyon nem emlékszem a velem történtekre, de annyi biztos hogy a betegségem rám inkább "élvezzük az életet és lássunk mindent pozitívan" hatással volt rám. remélem a gyermeked is elfelejti és újra vidám gyermek lesz!

ha van valami kérdésed szívesen állok ren delkezésedre, ezen az e-mailcímen elérsz bármikor: tothadrienn-89@freemail.hu

Istenem, hogy min keresztül nem mentetek. Együtt érzek veletek, hisz ezt mi is átéltük valamilyen szinten a fiammal tavaly novemberben. Én is azt hittem hogy majd tudnak segíteni, de nem tudtak, ehelyett pokollá tették az életemet és a fiamét is abban a 4 napban.

Ez az eset a Szekszárdi gyermekkórházban történt, sokszor eszebe jut, de hát mit lehet tenni!!

Őszite leszek, utálom az orvosokat, tisztelet a kivételnek!!!

Jó, hogy megírtad a cikket. Biztos van aki tanul belőle, és amint látod sokan küzködnek hasonló problémákkal.

Sajnos az egészségügyben csak a testtel foglalkoznak, pedig a lélek ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb.

Én mindenképpen felkeresnék egy homeopátiás orvost. Ő tud adni olyan kis bogyót is, ami a lelki sérülésein javítana a picinek. Biztos segíthetne a széklet problémának a megoldásában is. Nekünk annak idején ez segített. Mármint a homeopátia.

Nekem is mondták, hogy nem lehetek bennt a vérvételkor, de mondtam, hogy nagyon szeretnék, és, ha egy mód van rá... Sikerült is. Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha nem vagyok mellette. 5 ampulla vért vettek a kis fejéből, mert máshol nem volt megfelelő véna. De legalább a kezét fohattam, és azután rögtön vígasztalni tudtam! És még aznap kapott kis lelki bogyókat. Talán az is jó volt neki.

Kitartás!

Na és még csak annit akartam mondani, hogy ha a kicsinek tényleg Hirschprungja van, akkor azt egy irrigoscopiával is ki lehet mutatni, nem tudom miért mondják, hogy műtét kell hozzá.

Az én gyerekem is bogyókat kakál sokszor, de akkor adok neki mindennap egy jó üveg szilva vagy őszibarack bébiételt, és az több mint elég szokott lenni. Nyilván a ti problámátok ennél komolyabb, de szerintem először a természetes módszereket próbáld ki!

Magusszi, most lehet nem fog tetszeni, amit írok, de azért fontold meg:amikor elesik egy kisbaba, aki még épp járni tanul, és elkezd sírni, akkor mit tesz a buta szülő:ő is elkezd jajveszékelni, na ettől a gyerek végképp kétségbeesik.Ha azt akarod, hogy a kicsidre ne legyenek ilyen hatással a történtek, először a saját hozzáállásodat kell megváltoztatnod! A kicsik mindent megéreznek, ha azt érzi rajtad hogy rettegsz, szomorú vagy és kikészültél, akkor ő egy az egyben át fogja venni tőled az érzéseidet-mivel ő most tanulja, hogyan kell reagálni bizonyos helyzetekre.Szóval ha nem tetszett az a kórház vagy orvos, vagy nem bízol bennük, keress olyan helyet, ahol tényleg megbízol az orvosokban és ápolókban egyaránt.De ha csak halál stresszesen ott ülsz a kicsid mellett, azzal nem segítesz rajta, csak ártasz neki, csak fokozod a szorongását. Ha neked bajod van, te sem arra vágysz, hogy valaki elkezdjen sopánkodni, hogy tényleg, de borzasztó rossz neked, hanem bátorításra, jókedélyű emberek társaságára van szükséged. A gyerekednek is egy jókedvű anyuka kell, nem egy idegroncs.

Tudom, hogy nem egyszerű a dolog, de nagyobbrészt rajtad múlik.

Szia!

Ezek nem jó hírek.

Mikor a kisfiam beteg lett, az itteni kórházban mejdnem megölték! Szó szerint... A nagytudású professzor hagyta majdnem teljesen kiszáradni, és mikor már 1 órán keresztül szúrkálták hogy mostmár be kötik az infúziót, csak vénája nem volt már, akkor dönöttem úgy, hogy máshova el. Egy másik megye országosan ismert gyerekklinikájára vitettem, ahol utolsó pillanatban vették át, műtötték meg, és mentették meg az életét.

Én azóta csak a gyerekllinikára viszem, nem bízom az itteniekban, és szerintem te sem.

Nem próbáltál másik kórházat vagy másik városban magánrendelést? Hátha ott emberibb módra állnak hozzátok. A kicsi egészsége minden pénzt megér.

Imádlak titeket akik itt vagytok!Nos igen a magánrendelésre már gondoltunk s kaptunk is nevet!De a név nem volt más mint a kedves doktornő aki kezelte(idézőjelben )a lányom!Nos mókuskerék ami gyorsan pörög!Azt mondták évekig kell szednie a hashajtót a gyereknek,de a baj az hogy a sűrű mézszerű létől a reggeli és a vacsora is hányással kijön!Ez napi dolog szinte!Várom a vizsgálatot és majd nem fogom engedni szerintem az altatásosat!Mert mindenki mondja az fölösleges!Azt meg sem hallják hogy a férjem is székrekedéses és valószínűleg öröklött a dolog!És tuti hogy a tápszer is bajt okoz!Beba HA 1-2 olyan sűrű hogy keményíti a székletet s még jó drága is!Ma már a bifiduszos tápszert adom neki jobban eszi s mintha alakulna a széklet!Bárcsak...................................

Ja még el sem mondtam hogy amikor vizit volt akkor mindenkit kiküldtek az osztályról és egy anyuka szólt nekem hogy szaladjak mert a sírástól kimerült lányomat viszik valahová!Én széttudtam volna törni mindent mert nem engedtek be!

És semmit nem ért hogy ápolónő vagyok!

A gyerekek nem tudják elmondani mit mondtak a viziten nekem meg semmit nem mondtak!

Rossz visszaemlékezni majdhogynem sírok az emlékektől!

Nem engedem többet befektetni!!!!

Istenem de rossz rágondolni!

Kedves Magusszi! Mélységesen átérzem a problémádat és teljes mértékben igazat adok neked. Az én kislányom a nyáron volt kórházban hasmenéssel. Rota vírusra gyanakodta, és a felvételkor a doktornő mondta, hogy fog székletvizsgálatot is kérni, de nem lett belőle semmi. Amikor bementünk kérték, hogy miután a doktornő megvizsgálta a kislányt, vigyük át az osztályra és vetkőztessem le újra pelenkára. Akkor adtak rá egy hátulkötős kórházi göncöt és kivitték a kezelőbe, de én nem mehettem vele. Az ajtó előtt vártam és hallottam ahogy torkaszakadtából ordít a kislány. Majd kihozta a két "ápolónő",már előtte is zokogtam, de amikor megláttam, hogy a gyerekem keze sínba téve és úgy van bekötve az infúzió, végképp nem bírtam. Erre rámförmed az egyik "ápolónő", hogy semmi gond anyuka, nem a maga gyereke az egyetlen, aki kórházba kerül és infúziót kap.Erre már én is bepöccentem és ordítottam vele, hogy nekem az első gyerekem és ne ő mondja meg, hogy én mikor sírok érte és mikor nem. Ezután pedig kikötözték a gyerekemet (kezét, lábát) mint egy kutyát, hogy csak a kis fejét tudta mozgatni. Egész álló nap az ágya mellett ültem, hogy lásson. Csak akkor mentem ki mosdóba meg kávéért, amikor aludt.

Mindamellett, hogy hozzánk is így viszonyultak, döbbenten vettem észre, hogy azokhoz a gyerekekkel, akikkel nincs bent a szülő még kutyábbul bántak. Volt egy-két kivétel is, akik tényleg próbáltak a gyerekekkel emberségesen viselkedni, de főleg az idősebbek arcán már csak fásultságot lehett látni. Semmi olyasmit, hogy elhivatottság, munkaszeretet, vagy hogy legalább a gyerekeket is normális embernek tekintenék. Mi 3 napot töltöttünk a kórházban, de ez a 3 nap maga volt a pokol. Nálunk talán jobban megviselt engem, mint a kislányt. Ezek után a rossz élmények után mindig csak azon imádkozok (ha betegek vagyunk), hogy csak kórházba ne kerüljünk.

Édesanya!

Nagyon megérintett ami veletek történt,nehezen találom a helyes szavakat.Maximálisan egyet értek veled, nem csak azért mert nekem 2 lányom van, és én is ápolónőnek tanultam,hanem mert mélységesen felháborít amit a mai világban megengednek maguknak egyesek, csak mert fehér köpeny van rajtuk és sokat tanultak.Én is minden erőmmel küzdök az ilyen esetek ellen, volt már összetűzésem a vélemény nyilvánításom miatt.Még a kórház igazgatónak is írtam levelet.Sajnos igen egyszerűen leszereltek.Tehát ha egyedül vagy, sajnos nem tudsz győzni.S az emberek sajnos még mindig félnek kinyitni a szájukat. Nagyon sajnálom ami veletek történt, biztos vagyok benne, hogy az idő segíteni fog, hogy a kislányod újra önfeledten mosolyogjon! Gyógyulj meg Kicsilány! :)

Köszönöm a hozzászólásaitokat!Nos ez igaz csak 9 napról volt szó............csak azért fogom fel tragikusan a dolgokat,mert ő az első gyermekem,s a felháborító hogy protekció ellenére s annak ellenére hogy ápolónő vagyok úgy foglalkoztak a gyerekemmel mint egy senkiházival.....Nos ezért a borzalom,mert nem értem hogy ha én 7 éven át a legnagyobb szeretettel tanultam a szakmám,s tettem le az esküt akkor más,egy gyerekosztályon dolgozó hogy???????????????????????????????

Mert ha valamivel, hát a gyermeki testtel és lélekkel tudni kell bánni!

Ez elmaradt!És sajnos nincs vége!A cikk után nem tudom hány nappal vagyok de a napi 2x i hashajtózás ellenére visszatért a probléma és a veleszületett bélrendellenesség is megvan!

Dilemma!!!!!!!

Rossz anya vagyok-e ha egy szükségtelen vizsgálatot engedek elvégeztetni és utáni nézni a lélegeztetőgépre tett gyermekem vagy hagyjam az egészet a lelki egészsége érdekében?

A védőnőm s orvosom szerint ne engedjem mert nincs miért elvégezni!

Csak jaj azok a konok gyermekorvosok akik ügybuzgók.............

Megértelek. Tudom miről beszélsz, mert én is átéltem a kisebbik gyermekemmel sokmindent. Kis súllyal (1800 gr) született, enyhe dongalábbal, féloldali parézissel. Nem dohányoztam, nem ittam, nem szedtem gyógyszert. Nem sikerült kideríteni, hogy mitől lett mindez.

A szemét kétszer műtötték Baján, gyógytornára Hódmezővásárhelyre hordtam, neurológushoz Gyulára, a lábát Pécsen műtötték. Annak ellenére, hogy szülésznőként dolgozom, én sem kaptam kivételes bánásmódot sehol.

Ahogy elérte az iskolaköteles kort, mégegyszer belémrugtak, mert közölték miért nem adom inkább intézetbe. Nem igazán tudtam felfogni, hogy kérhetnek ilyet egy anyától. Nekem lett igazam. Ma a fiam 16 éves. Lassított munkatempójú iskolába jár, de elvégezte a nyolc osztályt, most kezdte a 9.-et. Önállóan felöltözik, eszik, egyedül jár iskolába. Nagyon ragaszkodó, jószívű.

Úgy tűnik, hogy mára már elfelejtette a sok kórházban töltött heteket.

Remélem, hogy ti is túllesztek ezeken a nehéz napokon, heteken.

Nagyon sajnálom ami veletek történt. Sok kitartást és erőt Nektek! Kívánom hogy visszakapd a mosolygós, vidám babád. És addig is öleld és zeresd minden percben.

MI is voltunk kórházban, ráadásul intenzív osztályon, és mivel infúziót kapott, nem foghattam meg, nem vehettem fel, és a szíverm szakadt meg. 5 hetes volt akkor, nem tudom mi maradt neki ebből. De én is alig vártam, hogy kijöhessünk.

magusszi

Kitartást neked és légy nagyon erős, hogy amikor rád néz a kislányod azt lássa, hogy rád számíthat!

Én nagyon félek, mert januárban megyünk a kisfiammal műtétre. Előre láthatólag 4 éjszakát leszünk ott, de én is nagyon félek, hogy az eleven, örökké mosolygós, életvidám kisfiam fog-e velem hazajönni? Nagyon remélem, hogy nekünk nem lesz ilyen kálváriánk!Bár hasonlóban volt már nekünk is részünk...év elején egy híresi budai kórházban egy csomó- a tb-nek piszok drága vizsgálatot kellett volna elvégeztetni. Mivel nem volt rá időnk, anélkül mentünk kórházba. Ahová papíron felvettek bentlakásosnak a 3 hónapos babámmal, hozzáteszem a vizsgálatok nélkül ezt meg sem tehették volna-a saját követelményrendszerük alapján.

A gyereket nem műtötték, csak gyógytornásztatták...tehát a vizsgálatok feleslegesek is lettek volna. Bejártunk, minden nap, reggel 8-tól 4-ig ott voltunk. A szobábát annyira használtuk, hogy ott szopizott a baba és ott aludt. Orvost egyszer láttunk-akkor is minek...a legotrombább orvosok voltak, akikkel valaha is találkoztam. És a végén megkaptuk a záróval az elszámolást...hááát voltak rajta újdonságok! Legszembetűnöbb az én étkeztetésem volt...egyszer szántak meg egy ebéddel. Remélem most nem ilyen tapasztalatokkal jövünk majd haza!

Sok sikert és kitartást a lelki gyógyuláshoz!

Óh, ezt ismerem, nagyon is. MI csak kevés időket töltöttünk el különböző kórházakban, eddig a Heim Pál volt az egyetlen, ahol nem azért fogták bent a gyereket, mert kell az ágypénz. Volt, ahonnan hazavittem 4 éjszaka után saját felelősségre, és hosszas tépelődés-megfontolás után, mert már nem láttam indokoltnak a maradást. A mostani hellyel szerencsém volt, de az elszámolási lapot elnézve nálunk lefelejtettek pár gyógyszert, amit bizony megkapott a fiam...csak sóhajtottam, örültem, hogy mehetünk haza, bár a számla végeredménye azért meglepett, a GYEDemnek kb. a 4x-ese volt, 5 éjszakáról, 4 nappalról volt szó.

A hazaérkezésről senki nem beszél, ezt elfelejtik mondani, hogy a meggyötört gyerekek otthon is kórházasan fognak viselkedni. Amíg kisebbek elég 4 óra, hogy feloldódjanak, egy éves kor után Bennek már 4 nap kellett, mire nem ébredt fel vinnyogva éjjelente...ilyenkor anya a minden, és ezt el kell fogadni. Akármekkora a kupi is otthon meg kell, hogy várjon, mert "haza kell szoktatni" a kórházból hazaérkezettet. Nekem ilyenkor sokat segített a hordozókendőm, belekötöttem még nemrég is, így porszívóztunk, mosógépet pakoltunk, rendet raktunk. Van amit így nem lehet-ajánlott, nem is főznék a hasamra kötött gyermekkel, nem mosogatnék :P

Szóval egy orvos sem mondta még: Anyuka, ha hazaérnek lesz pár nehéz napjuk mire visszaszokik az otthonba :(